Lopetegui: Olyan Alavésre számítok, amely próbára tesz minket

A Real Madrid vezetőedzője nyilatkozott a sajtónak az Alavés elleni mérkőzést megelőző utolsó edzést követően.

Célok„A céljaink változatlanok. Fejlődni fogunk. Ugyanannyi pontunk van a bajnokságban, mint az első helyezettnek; a Bajnokok Ligájában pedig biztosak vagyunk benne, hogy azt az arcunkat fogjuk mutatni, amelyet a Roma ellen láthattak. Hinnünk kell abban, amit csinálunk, és mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk.”

Alavés„A következő kihívásunk, egyben célunk az Alavés legyőzése. Immár hat mérkőzés óta veretlenek, az otthonukban fogadnak bennünket, és hetek óta szárnyalnak. Fantasztikus szezonjuk van, remek játékosokkal, és egy edzővel, aki a legmagasabb szintet képviseli. Egy kihívásokkal teli mérkőzésre számítok egy olyan csapat ellen, amely a legjobbat hozza ki a rendelkezésére álló lehetőségekből, és amely olyan játékosokkal rendelkezik, akik a pályafutásuk csúcsán szerepelnek az Alavésnél. Kiváló a csapatszellemük, nagyon jól kell teljesítenünk, ha le akarjuk őket győzni.”

Sérülések„Még mindig van néhány sérültünk, gondolok itt elsősorban Marcelóra és Carvajalra, akik még hetekig maródiak lehetnek. Iscóra vakbélműtét, másokra, mint például Bale-re kisebb problémák miatt nem számíthattam, de semmi komoly. Kezelnünk kell ezt a helyzetet, és túl kell tennünk magunkat a problémákon. Annál jobb, minél több játékos áll a rendelkezésemre akkor, amikor döntéseket kell hoznom az összeállítást illetően.”

Bale„Kulcsjátékosnak számít. Jól van, megfelelően tudott edzeni. Volt egy kisebb problémája, de időben kezeltük, mielőtt még komolyabbra fordulhatott volna a dolog. Készen áll a játékra.”

Tisztelet hiánya?  „Ez a Real Madrid. Magasak az elvárások, ezt el kell fogadnunk. Az a fontos, hogy valójában hogyan is érezzük magunkat, és hogy mennyire eltökéltek a játékosok. Tudjuk, hogy lesznek olyan időszakok, amikor problémáink jelentkeznek, de úrrá kell lennünk rajtuk. A pozitívumokra kell összpontosítanunk, emellett kijavítani a fejlesztésre szoruló dolgokat. Ehhez megvan a megfelelő mentalitásunk és a maximális önbizalmunk is, minden sorozat tekintetében.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK