A nappalinak nem látni a végét. Az asztalok tökéletes összhangban vannak a fekete színű padlóval, akárcsak egy kiállításon. A polcokon Tom Ford divattervező – a Gucci és a Yves Saint Laurent korábbi kreatív igazgatója – egyik könyve, valamint egy fotóalbum Marilyn Monroe-ról, melyek olyan tökéletes elrendezésben állnak ott, mintha sosem vették volna kézbe őket. Ha nem lenne ott az a pár családi fotó, azt hihetnénk, hogy a hely lakatlan.
Ugyanakkor ma délután vendégektől hangos a hely: Cristiano Ronaldo ugyanis összehívta a tanácsadóit, hogy megtalálják a bűnöst. A portugál tudni szeretné, hogy ki a felelős az adóügyi problémáiért, melyek egy minden eddiginél komolyabb csapással fenyegetik a büszkeségét és az egóját: ha a bíróság elmarasztaló ítéletet hoz, onnantól fogva bűnözőnek fogják őt bélyegezni.
Ez az összejövetel 2017. május 11-én történt. Erre a napra datálhatjuk a Cristiano Ronaldo távozásáig tartó visszaszámlálás kezdetét, a végét pedig 2018. július 11-ére. A portugál támadó aznap beismerte a bűnösségét (négy vádpontban), és 18,8 millió eurós büntetési tételt fizetett be az államkasszába.
Tizennégy hónapnyi dráma telt el a két dátum között – tele szemrehányásokkal, gólokkal, árulásokkal és trófeákkal –, amely a végsőkig próbára tette Zinédine Zidane türelmét.
„Oldjátok meg Cristiano ügyét, mert kizárólag erről beszél az öltözőben, és már kezd elviselhetetlenné válni” – könyörgött a vezetőségnek. A francia szakember előre látta a történet végét. Távozásakor megvoltak a saját indokai és titkai, a Cristiano keltette feszültség pedig közben elérte a maximumát, méghozzá a Tizenharmadik megnyerése utáni pillanatokban.
Az összejövetel csendben kezdődött, senki sem beszélt. A vendégek féltek Cristiano reakciójától, aki nem a saját, hanem ügynöke és jobbkeze, Jorge Mendes – a La Finca de Madrid lakónegyedben található – házába hívta össze az embereket. Ez a hely akkor egy kafkai értelemben vett erődítménnyé vált, ahol Cristiano Ronaldo elszigetelte magát a klubtól, a várostól és még magától az országtól is.
A tízmilliók példaképévé vált labdarúgó valójában egy hétköznapi ember, aki olyan sokat edzett otthon, hogy a Real Madrid orvosai már aggódni kezdtek az egészségi állapota miatt; aki mindig egy közeli étteremből szállíttatta haza az ételt, mert ki nem állhatta a népszerűség jelentette tortúrát; aki havi 25 ezer eurót fizetett a sofőrjének, hogy az biztosan ne szúrja őt hátba a pénzért. Aznap viszont zavartság látszott az arcán ennek a hétköznapi embernek.
„Ki a felelős mindezért?” – kérdezte. Szinte harapni lehetett a csendet a helyiségben. „Doktor úr, megmondtam nekik, hogy nem akarok kockáztatni!”
A „doktor” megnevezés Carlos Osoriót takarja, a Mendes-klán egyik legjobb ügyvédjét, aki a játékosügynökhöz kötődő labdarúgók képviseletét látta el vállalati és pénzügyi ügyekben. Osorio egyike azoknak, akiket Cristiano Ronaldo még a szokásosnál is jobban megfizet, hogy biztonságban érezze magát.
„Nekem nincsen iskolai végzettségem. Az egyetlen dolog, amit egész életemben csináltam, az a futball, de nem vagyok hülye, és nem bízom senkiben. Ezért, mikor felbérelek egy tanácsadót, harminc százalékkal többet fizetek neki a kért összegnél, hogy biztosan ne merüljenek fel problémák” – mondta azoknak, akik elsőként érkeztek meg a gyűlésre.
A végsőkig fogunk küzdeni
„Cris, én vagyok a felelős, de nyugodj meg, minden rendben van, a végsőkig fogunk küzdeni” – válaszolta Osorio. A tanácsadók közül többen is tudták, hogy nem állnak jól a dolgok, és bár nem értettek egyet azzal, amit a portugál ügyvéd csinált, mégis hallgattak. A sztárfocisták egyik problémája, hogy nincs kritikus tömegük, mert a környezetük hallgat, egyrészt hogy ne sértsék meg őket, másrészt pedig védik a saját pozíciójukat és pénzüket.
José María Alonso, a madridi ügyvédi kamara dékánja, valamint a Real Madrid által ajánlott Baker & McKenzie cég büntetőjogászai is jelen voltak. Mindannyian tisztában voltak Cristiano nehéz adóügyi helyzetével, amelyet a Football Leaks kutatási konzorcium egyik tagja, az El Mundo napilap fedett fel a nyilvánosság előtt.
A nyomozás során fény derült arra a céghálózatra, amelyen keresztül a labdarúgó évekig elrejtette az arculatához kötődő jogok értékesítéséből befolyó óriási jövedelmét. Az összeg meghaladta a 150 millió eurót. A spanyol pénzügyminisztérium úgy döntött, ezúttal lépéseket tesz, hogy véget vessen a futballisták büntetlenségének, ám ez esetben – Messi ügyével ellentétben – az adóhatóságon belül nem mindenki volt ugyanazon a véleményen: egyesek büntetőjogi útra terelték volna az ügyet, mások pedig adminisztratív (vádemelés nélküli) irányba. Még az akkori pénzügyminiszter, Cristóbal Montoro is bizonytalan volt ez ügyben.
Viszont bűncselekmény és a börtön jelentette fenyegetés nélkül a pénzügyminisztérium befolyása csökkent volna, és emiatt azok a szakmai viták, amelyek hatására 2014-ben Cristiano egy jelentős összeget (5,6 millió eurót) befizetett az adócsalás miatti vádemelés elkerülése érdekében, nem tarthattak sokáig. Azért, hogy sarokba szorítsák a sztárt – és az egész futballvilágot –, az ügyet addig kellett vinni, hogy az már a bűncselekmény határát súrolja. Eközben pedig kihasználták, hogy az esetek nagy részében a követelt összegek meghaladták a 120 ezer eurós határt (Spanyolországban az ettől nagyobb összegeket érintő gazdasági bűncselekmények már letöltendő börtönbüntetéssel is sújthatóak – a szerk. kieg.), lévén, hogy a hivatásos labdarúgok rengeteget keresnek.
Cristiano hónapok múlva tudta csak meg a rideg valóságot: paktumot kell kötnie a spanyol pénzügyminisztériummal. Pedig ezen a bizonyos gyűlésen a többség ennek az ellenkezőjét bizonygatta. A portugál labdarúgó, miután nem kapott válaszokat a kérdéseire, dühös lett: „Én soha nem mondtam azt, hogy ne fizessék be az adót! Tudni akarom, mi történt! Semmit sem értek, az adót a szponzorok fizetik. Miért engem vádolnak?”
„A spanyolok számlákat követelnek Ronaldótól”
A játékos összekeverte azt, ahogyan a klubokkal és a szponzorokkal szokás tárgyalni. Bevallása szerint meg volt győződve arról, hogy a Tollin Associates nevű offshore cégéhez csak a nettó pénzösszeg érkezett, amiből már levonták a forrásadót. Cristiano nem értette, hogy ha Angliában nem volt ebből probléma, akkor Spanyolországban miért.
Ennek az volt az oka, hogy a brit adórendszer lehetővé teszi, hogy a focisták az arculatukhoz kötődő jogok értékesítéséből származó bevételeik 50%-át más országban bejegyzett cégekhez utalják. Amikor Cristiano Spanyolországba érkezett, megkérdezte Osoriót, aki a Garrigues ügyvédi irodához fordult. Senki nem változtatott semmin. A labdarúgó környezetében viszont továbbra is keresték a megoldást a minél kisebb összegeket felemésztő adózásra, de már Cristiano tudta nélkül, és magas rangú fővárosi helyeken.
Mendes egyszer egy különös ajándékot kapott az egyik tanácsadójától, nevezetesen Josemaría Escrivá de Balaguer, az Opus Dei alapítójának egyik könyvét, a következő sorokkal: „Ha bármikor problémám van, és látni akarom a fényt az alagút végén, mindig ezt olvasom.”
Cristiano ugyanakkor úgy gondolta, hogy az egyetlen ember, akinek elég hatalma van ahhoz, hogy megmentse őt a pénzügyminisztériumtól, az Florentino Pérez.
A portugál korábban ugyanúgy gondolkozott, mint Messi, vagy mint annak közeli barátja, Javier Mascherano, más barcelonai játékosok mellett. Mindkettőjüket elítélték bűncselekmény vádjával, de Mascherano például lehetetlennek tartotta, hogy a Barcelona futballistájaként ilyen helyzetbe kerüljön. Amikor figyelmeztették a problémákra az elítélése előtt, egy bizalmas találkozón azt mondta: „Nincs semmi baj, Xavi azt mondta, hogy Josep Sánchez Llibre a Konvergencia párttól mindent elintéz nekünk Madridban.”
Húsz évvel ezelőtt a katalán együttes közbenjárása kulcsfontosságú szerepet játszott abban a megállapodásban, amely a 85/15-ös fizetési formulához vezetett: ezzel a spanyol pénzügyminisztérium megengedte a hivatásos sportolóknak, hogy a bevételük 15%-át arculathoz kötődő jogok címén adózhassák le a klubjaikban. Ám változtak az idők.
Cristiano emellett még azt is remélte, hogy a szerződésében meghatározott fizetés megemelésével a Real Madrid kárpótolja őt a pénzügyminisztériumnak kifizetett és még kifizetésre váró pénzekért. Tudta, hogy a Barça is így fog tenni titokban Messivel a szerződése megújításakor. Osorio pedig talált egy olyan záradékot Cristiano szerződésében, amely alapján a klubnak kellene állnia az adótartozásokat.
A játékos megfenyegette a klubot, hogy meg fogja szellőztetni az ügy részleteit. De nem volt igaza: ez a szerződésben rögzített „biztosíték” ugyanis csak a nettó fizetésére vonatkozott, és nem az egyéb reklámbevételeire, holott ő ezek miatt került összetűzésbe a pénzügyminisztériummal. Florentino próbálta mininalizálni a károkat, amikor a konfliktus megjelent a médiában, de tisztában volt azzal, hogy a Real Madridnak nem szabad közbenjárnia a pénzügyminisztériumnál, ezzel beleavatkozván az ügybe. Ez volt a baj, Cristiano olvasatában ez ugyanis egyet jelentett az árulással – és a távozás ötlete elkezdett körvonalazódni benne.
„Di Stéfano mögött”
Az első lehetőséget a távozásra a Milan ajánlotta fel neki, amely a klubot 99%-ban birtokló Li Yonghong üzletember vezetésével az elitbe szeretett volna visszatérni. Nettó 150 millió eurót ajánlottak neki, öt évre leosztva. Marco Fassone, a klub vezérigazgatója személyesen vezette a tárgyalásokat. Cristianót csábította a lehetőség, de végül nemet mondott.
A nyerési vágya Madridhoz kötötte, annak ellenére, hogy egyre jobban elidegenedett a klubtól. Úgy gondolta, hogy igazságtalanul tartják őt csak a második legjobb játékosnak a Real Madrid történelmében.
„Mindig Di Stéfano mögé sorolnak, nem tudom mit kéne még tennem” – panaszkodott könnyes szemmel közeli ismerőseinek, belekerülve saját megalomániájának hálójába.
Messi szerződésújítását – aki így már kétszer annyit keresett, mint Cristiano – és Neymar PSG-be való átigazolását követően a harmadik helyre csúszott a legjobban fizetett játékosok listáján. A csapatra gyakorolt hatása ugyanakkor egyre nagyobb és nagyobb lett, amely a Real Madrid történelmének egyik legjobb szezonjában, s az első BL-bajnokság duplázásában materializálódott (2016/17).
És ami a történet szempontjából talán a legfontosabb: Cristiano korábban ígéretet kapott arra, hogy megemelik a fizetését, ha Cardiffban is a magasba emeli a Bajnokok Ligája-serleget. Ő megtette a magáét, a klub viszont nem teljesítette, amit vállalt.
„Ez a tisztelet hiánya, hogy én, az aktuális aranylabdás, kevesebbet keresek Messinél és Neymarnál. Ez nem a pénzről szól, hanem a tiszteletről, a státuszról” – ismételgette. Florentino Pérez körének álláspontja azonban legalább ugyanennyire egyértelmű volt: „Nem tudjuk, hogy mi lesz Cristiano madridi jelenével, de az világos, hogy a jövője nem túl fényes.”
A kezdeti nézeteltérések után a klub végül ajánlatot tett: 21 millió euró helyett nettó 25 milliót fizetnek szezononként. Mivel ez az összeg csak a különböző opciókkal érhette volna el a CR által óhajtott 30 milliót, a döntés megszületett. Cristiano ekkor határozta el, hogy ez lesz az utolsó madridi szezonja.
„Már bánom, hogy nem távoztam a nyáron” – hangoztatta Mendesnek. A portugál játékosügynök mindig is azt szerette volna, ha első számú ügyfele megállapodásra jut a Madriddal, és Spanyolországban fejezi be a pályafutását. A királyi gárda felső vezetésében viszont úgy gondolták, hogy éppen Mendes az, aki a távozásra bátorítja Ronaldót.
A Bernabéu irodáiban csak egyetlen klubnak vették fel a telefont: a Manchester Unitednek. Akik nagyon szívesen leigazolták volna Cristianót, de nem akartak sokat pénzt áldozni a transzferra. Mendes próbált hatni Pérezre, de az elnök úr – akinek már sokszor volt dolga hazárdírozókkal – hajthatatlan volt. Meg is üzente a Manchesternek: „100 millió és a tiétek”. De ez az összeg túl magas volt az angoloknak. A tárgyalások megszakadtak, a lehetőség elúszott.
A kijevi döntő előtt, ahol a Real Madrid megnyerte a Tizenharmadikat, már visszafordíthatatlan volt a felek kapcsolatában keletkezett törés. Mendes viszont – jó kereskedőhöz híven – nem tétlenkedett. Hamarosan befutott a PSG ajánlata, de volt egy feltétel: augusztus 31-én kell bejelenteni a transzfert, semmiképpen sem előbb. Így a Madridnak nem lett volna ideje arra, hogy harcba szálljanak Mbappé vagy Neymar játékjogáért.
„Túl sok bizonytalanság”, gondolta a portugál sztár. Miután Angliában és Spanyolországban is sikert sikerre halmozott, Olaszország tűnt az ideális választásnak. Nem a nulláról kellett felépíteniük egy megállapodást, decemberben ugyanis Cristiano már megkérte az ügynökeit, hogy keressék meg a Juventust.
„Kedvelem őket, mert nagyon jól szervezett a klubjuk, és mert megpróbáltak leigazolni, amikor 17 éves voltam” – mondta. Cristiano ezzel arra a sokak által ismert történetre utalt, mikor is a Juventus egy játékoscserét (és azon belül Marcelo Salas játékjogát) ajánlott a Sporting CP-nek. Abban az időben egyébként a Barcelona is bepróbálkozott a lisszaboniaknál. Carles Rexach, a helyszínre küldött játékosmegfigyelőjük rendkívül pozitív jelentést állított össze a fiatal Cristianóról, de a Barça vezetősége nem hallgatott rá, és inkább Quaresmát igazolták le.
„A Juventus kétszer játszott döntőt az elmúlt években, de velem meg is nyerik a Bajnokok Ligáját” – mantrázta Ronaldo, szavait pedig személyesen Mendes pedig továbbította Andrea Agnellinek, a torinói egyesület elnökének. Az első kapcsolatfelvétel aznap történt, mikor a Real Madrid Torinóban járt, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének apropóján.
„Cristiano Ronaldo a Juventus játékosa akar lenni, szóval itt a lehetőség. A dolog egyedül rajtatok múlik” – hangsúlyozta az ügynök. Az este folyamán a kiválóan futballozó portugál kivívta magának az ellenfél szurkolóinak elismerését, tapsviharát. Egy olyan, már-már üldözési mániában szenvedő emberben, mint Ronaldo, ez nagyon mély érzelmi nyomot hagyott. Időközben egy másik olasz csapat is megkereste Mendest. A Napoli volt az, a vonal túlsó végén pedig egy régi ismerős, az akkor frissen kinevezett Carlo Ancelotti hangja hallatszott.
„Jorge, Cristianót akarom. Hívd az elnököt.”
Mendes megtette, ám Aurelio De Laurentiis elnök úr elmagyarázta neki, hogy ez a transzfer csődbe vinné a klubját.
Elnöktársával ellentétben Agnelli számára világos volt, hogy ez a transzfer egyenes út a csillogáshoz és az ódákat zengő címlapokhoz. A Juve ismét a futball élvonalának középpontjába kerülhet. A klub versenyképessége nem csökkent, az olasz labdarúgás válsága azonban nekik sem kedvezett. Egy akkora sztár, mint Cristiano, nemcsak több gólt, hanem nagyobb elismertséget is szerezne nekik a futball világában, amely a filmiparhoz hasonlóan működik: sztárok kellenek hozzá.
Cristiano érkezésének bejelentése meg is erősítette az elképzelését, mivel a tőzsdén is bejegyzett klub részvényeinek értéke megemelkedett. Új stadion, egy építés alatt álló sportkomplexum, valamint egy tulajdonos, aki Olaszország egyik leggazdagabb dinasztiájának örököse: a kör bezárult a portugál sztár érkezésével. Lehet vitatkozni arról, hogy Cristiano jobb vagy rosszabb Messinél, vagy hogy ő-e a legjobb a pályán, ám a reklámértéke vitathatatlan.
Ünneplés a nagy bejelentést követően – jobb szélen Osorio, mellette Mendes
„A szavamat adtam”
Mindezek ellenére Mendes az utolsó pillanatig igyekezett fenntartani a madridi maradás lehetőségét, mert tudta, hogy Pérez mindig tesz egy végső próbálkozást. Meg is tette, ám Cristiano számára már nem volt visszaút: „Szavamat adtam annak, aki értékelt és megbecsült, mikor a Real Madrid nem. Ha most jön Florentino, és dupla annyi pénzt ad nekem, akkor sem érdekel. Megyek a Juventushoz.”
Agnelli más okot is adott Cristianónak a nyugalomra: biztos adózási modellt és jogi biztonságot. Spanyolországban a futballszektor úgy érzi, mintha rá nem vonatkoznának az adózási szabályok.
Miután eldöntötte, hová távozik, még el kellett rendezni az ügyét a spanyol bíróságon. A Baker & McKenzie ügyvédi irodával szembeni bizalmatlanság megnőtt a Pozuelo de Alarcón-i bíró előtt tett vitatott nyilatkozat után. Az egészet a Bernabéu T4-es emeletéről irányították, más néven a vezetőségi szintről.
Florentino bizalmas ügyvédje, Chitín del Valle személyesen is ott volt ekkor a bíróságon, és a játékos azt az utasítást kapta a Bernabéuból, hogy ne beszéljen. A kommunikációs tanácsadói által előkészített állvány üresen maradt. Mivel a tanácsadókat is összezavarta a helyzet, egy spanyol klub magas rangú vezetője azt tanácsolta Mendesnek – akit szintén megvádoltak mint együttműködőt –, hogy váltsanak stratégiát, és keressenek más tanácsadókat. Azt is javasolta, hogy bízzák magukat egy volt bíróra, José Antonio Choclánra.
Érkezés a bíróságra, 2017 tavaszán
Amikor megkapta az ajánlatot, Choclán először is az Equipo Económico adótanácsadó cég szakértőihez juttatta az ügyet, és együttműködött Mendes ügyvédjével, Carlos Sáizzal. Világosan megmondták Cristianónak: meg kell győzni a bírót, hogy nem történt bűncselekmény, vagy egyezséget kell kötni. Bíróság elé állni kockázatot jelentett. Tudták, hogy az ügyészség 16 év börtönt és 80 millió eurós pénzbüntetést fog kérni a játékosra, és hogy az állam jogtanácsosi szerve 20 évre akarja emelni a börtönbüntetést.
Ez eleinte megnehezítette a megállapodást, amit Osorio egyébként ellenzett, de hangsúlyozták Cristianónak: „Hiába tudsz gólt lőni az Atléticónak, az államnak nem tudsz egyet sem”. Sokszor elismételték, hogy „bíróságra menni rizikós”. Az Equipo Económico adószakértőinek – élükön Manuel De Vicente-Tutorral – határozott érvelését követően a vizsgálóbíró azt mondta: „Önök ezt állítják, a pénzügyminisztérium pedig az ellenkezőjét”. Egyértelmű volt, hogy bírósági tárgyalást fog indítani.
Muszáj volt megegyezni. Munkához kellett látni, de csendben. Az El Mundo leleplezései, amelyek felfedték a tárgyalásokat, feszültté tették a párbeszédet a pénzügyi kockázatelemzőkkel. A pénzügyminisztérium azt mondta, hogy nem tárgyal megvádolt adófizetőkkel. Itt lendült akcióba Edmundo Bal államügyész, aki korrektnek tartotta a játékos ajánlatát négy adóbűncselekmény elfogadásával. Összesen 18,8 milliónyi büntetést kellett fizetnie az elsikkasztott pénzekért.
Cristiano asztalán egy hétig állt az ajánlat. Osorio kitartott amellett, hogy ne írja alá. „Nem vagyok bűnöző” – ismételgette Cristiano. Végül sikerült vele megértetni, hogy a börtönbüntetés veszélye tényleg fennáll. Ráfirkantotta tehát az aláírását, miközben lélekben már Torinóban volt, és arra gondolt: „Most Florentino majd meglátja, hogy mire vagyok képes.”
