Vinícius, a valódi fenyegetés

Két hónap telt el azóta, hogy Julen Lopetegui egy nyilatkozatában a Vinícius Júnior számára szükséges felkészülési időről beszélt. A brazil a Melilla ellen megmutatta, hogy készen áll.

Az ellenfél szintje ebben az esetben nem fontos, hiszen például Marco Asensio is ugyanazok ellen a játékosok ellen futballozott, Vinícius mégis sokkal jobb volt a 20-asnál. Nem azt mondom, hogy Vinícius már asensiói magasságokban van, de van olyan jó formában, hogy a lehető legtöbbet kihozza az olyan játékosok rossz pillanataiból, mint Asensio vagy Bale. Ezt a lehetőséget meg tudja ragadni.

Ez az a rész, amit Lopetegui nem értelmezett jól, hiszen megszállottan védte sztárjait. Viníciusra az öltöző fenyegetésként tekintett, ahelyett, hogy egy frissítő tényezőként számoltak volna vele, aki segíthet a csapat megfiatalításában ebben a csalódástkeltő sorozatban. Santiago Solari élt ezzel a lehetőséggel.

Vinícius

Vinícius olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amiket a Real Madrid már most ki tudna használni, ebből láthattunk ízelítőt Melillában. Ilyen az általános lelkesedése, az általa közvetített öröm és pozitív kisugárzás, a gyorsasága, a tény, hogy ő különbözik a többiektől, hogy meg meri húzni a váratlant, hogy meg is tudja csinálni. Összefoglalva benne megvan az a szikra, amit egy olyan csapat könnyedén ki tudna használni, ami manapság elég laposnak bizonyult. Vagyis miért ne kezdhetne a Valladolid ellen? Miért ne padozhatna Bale vagy Asensio? Nem azt mondom, hogy alapjaiban kellene megváltoztatni a Real Madrid támadójátékát, de lehetőséget kell adni Viníciusnak, ha sok más játékos nincs a legjobb formában.

A Real Madrid jelenleg nem a legjobb időszakát éli, amikor az érinthetetlen kezdők csodásan játszanak. Vagyis ez a legmegfelelőbb pillanat egy kísérletre, illetve egy üzenetküldésre az alapkezdő játékosai számára. Vinícius kezdő lehetne a Valladolid ellen, a Bernabéu közönsége pedig imádná ezt, mivel látni akarják, meg akarják figyelni, ki akarják élvezni ezt a különleges játékost. Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy klubóriás egy kölyökhöz nyúl a gödörből való kilábalás reményében, ez már egy jól bevált módszer. A múltban sok tehetséget ilyen módon fedeztek fel. Vagyis miért ne lehetne ezt Viníciussal is megtenni? Melillában minden játékos harmadosztályú ellenfél ellen játszott, mégis ő volt az, aki kiemelkedett.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK