2014 óta a Real Madrid 400 millió euróval kevesebbet fektetett játékosokba, mint a Barcelona

Néhány figyelemre méltó kivételtől eltekintve elmondhatjuk, hogy a labdarúgásban a sikerek mögött a pénz bújik meg, mint hajtóerő. Ahhoz, hogy megmagyarázzuk a Real Madrid jelenlegi helyzetét, érdemes áttekinteni a klub elmúlt néhány évének számait, már ami az átigazolási időszakokat illeti.

A költekezés, vagy annak hiánya

A Real Madrid által igazolásokra költött összegek erős kontrasztot mutatnak a két legfőbb hazai rivális számaihoz képest. Az elmúlt öt évben (2014 óta) Florentino Pérez összesen 438,7 millió eurót költött el játékosokra. Ugyanebben az időszakban a Barcelona 872,6 millió eurót, az Atlético Madrid pedig 567,9 millió eurót. Vagyis a Madrid 2014 óta a Barcelonánál 433,9 millió euróval, az Atéticónál pedig 129,2 millió euróval kevesebbet fektetett a keretbe.

Átigazolások

Apropó, a városi rivális ebben az időszakban épített egy új csillogó stadiont. A Real Madridnál egy hasonló projekt negatív hatásait érezhetjük már most is, melynek keretein belül Pérez egy 600 millió eurós felújítást tervez.

Julen Lopetegui már távozott, de az „álommunkáját” kapta meg, egy csapat olyan játékossal, akik az előző idényekhez képest láthatóan alul teljesítenek. Olyanok távoztak, mint Pepe, Morata és James, anélkül, hogy pótolták volna őket. Cristiano Ronaldo (és Kovacic) távozása pedig tovább csökkentett a keret mélységén.

Szünet

Gareth Bale volt a legutolsó nagy igazolás 2013-ban (101 millió euró). Két nyárral ezelőtt Florentino Pérez nem ragadta meg a lehetőséget, hogy 180 millió euróért leigazolja Kylian Mbappét a Monacótól. Most ennek nagyjából a dupláját kellene kifizetnie érte. Vinícius a maga 45 millió eurójával volt az elmúlt négy év legdrágább igazolása, de ahogy Lopetegui és Solari is elmondták már, ő még csak egy kölyök.

Ha a dolgok nem kezdenek el nagyon gyorsan javulni, könnyen lehet, hogy azt a bizonyos csekkfüzetet alaposan leporolják majd a következő néhány hónapban.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK