Solari: Keylor is tudja, hogy egyszerre csak 11 játékos léphet pályára

Ahogy azt már megszokhattuk, a soron következő meccsnapot megelőző utolsó edzést követően a Real Madrid trénere megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A mérkőzésről: „Ugyanolyan szervezetten, ugyanakkora áldozatokat hozva, és ugyanolyan győzelemre éhesen kell pályára lépnünk, mint az ezt megelőző mérkőzéseken. Nem lesz egyszerű. Idegenben fogunk játszani egy nagyon fontos győzelemért, ráadásul egy rendkívül erős ellenféllel szemben. Fegyelmezettnek kell lennünk, koncentrálnunk kell. Jelenleg csak ez a célunk.”

Hozzáállás: „Azt látom, hogy a játékosok nagyon vágynak a három pont megszerzésére és a tabella élén lévő csapatokkal szemben különbség csökkentésére. A profi játékosok sosem becsülik alá ellenfelüket. A győzelem megszerzéséhez nagyon sok jó dologra van szükség a pályán, és mi arra kell hogy törekedjünk, hogy a dolgaink jól menjenek. Eben a sportban mindannyiunkra szükség van. A játékosoktól az edzőn át, egészen a szakmai stábig mindenki azon dolgozik, hogy a dolgok a mi irányításunk alá kerüljenek, és jó úton haladjunk tovább.”

Öltöző: „A keretet alkotó játékosok nem változnak, mindannyian futballisták, akik izgatottan várják, hogy játszhassanak, és kihozzák magukból a képességeikhez mérten a legtöbbet. Élvezni akarják a játékot és győzni akarnak.”

Sergio Ramos: „Egy bátor, őszinte ember. Ez egy olyan sport, ahol van testi kontakt, ahol a labdákért teljes sebességgel vetik bele magukat a harcba a játékosok. Ez a játék része. Senki sem törte még el annyiszor az orrát, mint ő, azt hiszem, már háromnál tart. Nem volt benne rossz szándék. Mindig a fair játékra törekszünk, de testi kontakt bármikor történhet a labdarúgásban.”

Saját jövője: „Körülöttünk mindenki a legjobbra törekszik és azért dolgozik, hogy holnap győzzön a csapat. A futball végső soron a játékosokról szól. Látom az elkötelezettséget és a fegyelmet, amit beleraknak minden meccsbe. Most ismét ugyanazt kell tenniük. Minden meccs döntő fontosságú, hiszen az elhullajtott pontokat már nem kaphatjuk vissza. Jelenleg csak a Celta elleni meccsre koncentrálok, és úgy vélem, mindenkinek ezt kellene tennie.”

Gareth Bale: „Tetszett a játéka minden eddigi pozíciójában. Képes játszani a bal oldalon, a jobbon, támadóként és 10-esként, de még akár balhátvédként is. Minden egyes meccsen el kell lopnia a show-t, csakúgy, ahogy azt a Viktoria ellen tette szerdán, amikor nagyszerűen teljesített.”

Vinícius, Odriozola és Reguilón: „Sok tényező befolyásolja a dolgokat a futballban: sérülések, eltiltások és az aktuális forma is. Nagyszerűen teljesítettek azokon a meccseken, amiken lehetőséghez jutottak, a fiatalságuknak nyoma sem volt. Játszottak már a Bernabéuban és a BL-ben is, de egyáltalán nem tántorította el őket a Real Madrid szerelésének a súlya. Ez mindenkit elégedettséggel tölt el a klubnál. Minél nagyobb a verseny a helyekért, annál jobb a játékosoknak.”

Isco: „Mindent tudunk a benne rejlő minőségről, ahogy azzal is tisztában vagyunk, hogy különleges játékosa a posztjának. Keményen edz azért, hogy megfelelő formába lendüljön. Nem egyszerű visszatérni egy operációt követően. Mind tudjuk, hogy ez a játék arról szól, hogy nap mint nap edzünk azért, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat. Az én feladatom a csapat összeállítása, ezzel minden játékosom tisztában van. Úgy gondolom, hogy nagy professzionalizmussal kezeli a helyzetet.”

Keylor: „Egy úriember, aki nagyon erős és nagyon jól hajtja magát. Közkedvelt személyisége az öltözőnek, de a 24 tagú keretnek egyszerre csak 11 játékosa léphet pályára. Ezt Keylor is tudja.”

 

Hogy kik lesznek ott a Celta Vigo elleni keretben? Itt megtalálod! 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK