Maicon továbbra is az Interrel vívódik, mivel az olasz klub nevezte őt az Európa Liga harmadik selejtezőkörébe. Mindez annak ellenére történt, hogy a brazil védő kifejezetten kérte az egyesületet, hogy ne kerüljön fel erre a listára, mivel nem szeretne a kiírásban szerepelni az esetleges Madridba igazolás és ezáltali Bajnokok Ligája szereplés miatt.
Az Inter ezzel mit sem törődve nem fogadta el a játékos kérvényét, de a brazil futballistának, akinek továbbra is eltökélt szándéka, hogy a spanyol fővárosba jöjjön, nincs több használható kártyája a pakliban.
Mindezek ellenére Maicon végül mégse került be a keretbe a selejtezőkör odavágójára. A játékosnak fizikális gondjai akadtak, amelyek megakadályozzák a Hajduk Split elleni játékát, legalábbis az első mérkőzésen (augusztus 2.). A brazilnak jelentős véraláfutása van a sípcsont tájékán és nem tűnik késznek arra, hogy bármilyen kockázatot is vállaljon.

Ennek köszönhetően a szélső további két hetet nyer, a kapuk pedig nyitva maradnak a Real Madrid felé, arra várva, hogy a fővárosi együttes újra megtervezze a játékos leigazolását, José Mourinho világos kérésére. A dolgok bonyolódhatnak a brazil védő számára, ha az Inter továbbjut a harmadik selejtezőkörből és bennmarad a rájátszásban. Ez azt feltételezné, hogy a következő kör találkozói még az átigazolási szezon lezárulta előtt kerülnének megrendezésre (augusztus 23. és 30.).
Az Inter részéről még továbbra is arra várnak, hogy Maicon elfogadja az eddigi ajánlatok egyikét. Eligazolhatott volna a Chelsea-hez, vagy mehetett volna az orosz Anzhihoz, de a brazil a várakozás mellett döntött, hátha végül a Real Madrid hívja majd. A helyzet pedig az, hogy Mourinho soha nem titkolta azt, hogy szívesen dolgozna együtt Maiconnal. A Madrid számára viszont az a probléma, hogy a játékos már 31 éves és a fizetése igen magas, habár a brazil készen állna a fizetésének jelentős csökkentésére, annak érdekében, hogy végül fehérbe öltözhessen. Ez Maicon álma. |