2017. február 26., vasárnap

Ez az évtized hozta meg a fővárosi egyesület történelmének első igazi aranykorszakát, a klub mind a mai napig tartó mítosza ekkoriban alakult ki. A Héctor Rial, Alfredo di Stéfano, Francisco Gento és Puskás Ferenc nevével fémjelzett gárda megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupájának első öt kiírását.

Az 1950-es évek első hónapjai egyáltalán nem ígérték a Real Madrid dominanciáját a spanyol bajnokságban, ugyanis ekkor az Atlético Madrid tűnt Spanyolország legerősebb gárdájának, majd a Barcelona emelkedett ki a mezőnyből. A királyi gárda az 1947-ben megnyert Király-kupa után hosszú ideig képtelen volt újabb trófeát nyerni, még csak esélye sem nagyon volt bármilyen trófea megszerzésére. Nem sokkal később viszont Santiago Bernabéu tevékenységének köszönhetően elkezdtek gyűlni a kiváló labdarúgók a csapatban: Luis Molowny, Miguel Munoz, Juan Alonso, José María Zárraga, valamint az egyetlen légiós, akinek sikerült megállnia a helyét a csapatban, Roque Olsen. Az alapcsapat nem volt rossz, de hiányzott egy igazi klasszis. Egy olyan sztár, mint Kubala László volt akkor a Barcelonában. Egy olyan vezéregyéniség, aki magával tudta ragadni társait, aki miatt a nézők özönlenek a mérkőzésekre. 

Bernabéu végül nem Európában találta meg a fenti kritériumoknak megfelelő labdarúgót: A kolumbiai Millonarios elleni 2-1-es vereség alkalmával figyelt fel az ellenfél mexikói játékosára, Alfredo di Stéfanóra, aki gólt is szerzett a mérkőzésen. Bernabéu minden befolyását felhasználva végül sikerült megszerezni a mexikói klasszist, akivel a csapat valósággal megtáltosodott, és 1954-ben a csapat végre ismét bajnoki címet ünnepelhetett. A Szőke Nyíl becenevű Di Stéfano a szezon során 28 mérkőzésen 27 gólt szerzett. 

Egy évvel később a királyi gárda megvédte bajnoki címét, ám abban a szezonban már fontos szerepet játszott a csapatban Di Stéfanón kívül Francisco „Paco” Gento és José Héctor Rial is. 1955-ben ráadásul a Real a nemzetközi porondon is bizonyított, hiszen diadalmaskodott az akkori legrangosabb internacionális sorozatban, a Latin-kupában, ahol a csapat a döntőben a francia Stade Reimset győzte le. 

1955-ben a nemzetközi szövetség elindította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, a BEK-et. Az első kiírásban 16 csapat indult, köztük a Real Madrid. A játékosok nagyon komolyan vették ezt a sorozatot, aminek meg is lett az eredménye: a csapat egészen a döntőig jutott, ahol ismét a Stade Reims csapatával találkozott, és a találkozó 3-2-es madridi győzelemmel ért véget. A Real Madrid ezzel 1956 nyarán hivatalosan is Európa legjobb futballcsapata lett.

Az első BEK győzelmet követően a csapat folyamatosan erősödött, szinte minden nyáron érkezett egy világklasszis a klubhoz. 1956 nyarán sikerült elcsábítani a Stade Reims csapatától Raymond Kopát. A következő évben Madridba igazolt Rogélio Domínguez és José Santamaría is. Az 1958-as esztendő legnagyobb fogása pedig Puskás Ferenc volt.

A BEK következő kiírásában a királyi gárda megvédte címét, a döntőben a Fiorentina csapatát sikerült legyőzni. Az 1957-58-as kiírásban csupán egyetlen gárdának sikerült győzelmet elérnie a Real Madrid ellen. Ez a csapat nem volt más, mint a magyar Vasas. Az angyalföldiek a sorozat elődöntőjében a Bernabéuban még 4-0-s vereséget szenvedtek (Di Stéfano három gólt szerzett), a visszavágón viszont 2-0-ra legyőzték a madridi alakulatot, nem kis bravúrt bemutatva. Ennek ellenére a Real bejutott a döntőbe, ahol a Milan elleni szoros csatában megszerezték harmadik BEK-serlegüket. 

Puskás 1958-as szerződtetésével összeállt Európa talán legfélelmetesebb csatársora, hiszen a támadó alakzat mind az öt tagja világklasszis volt. A Kopa, Rial, Di Stéfano, Puskás, Gento csatárötös azonban inkább csak elméletben létezett, kevésszer játszottak együtt. A nemzetközi sorozatban a legtöbbször Puskás maradt ki a csapatból. A döntőt is kihagyta, ahol a Madrid ismét a Reims ellen diadalmaskodott.

A spanyoloknál Panchónak becézett „Száguldó Őrnagy” azonban a következő szezontól már egyértelműen főszereplőnek bizonyult. Spanyolországi pályafutása során egyértelműen az 1959-60-as idény volt számára a csúcs. A bajnokságban csak ezüstérmes lett a királyi gárda a Barcelona mögött, de Puskás 24 mérkőzésen szerzett 26 góljával megszerezte a gólkirályi címet. A Spanyol Kupában öt találkozón tízszer talált az ellenfél hálójába, a BEK-ben pedig hét összecsapáson 12 gólt vágott. A madridiak a BEK elődöntőjében a Barcelona csapatát búcsúztatták. Mind a két találkozó 3-1-es Real sikerrel végződött, a két mérkőzésen Puskás három gólt szerzett. A döntőben aztán arra a mérkőzésre került sor, amit sokan minden idők legjobb meccsének tartanak: a Real Madrid 7-3-ra verte a nyugatnémet Eintracht Frankfurt csapatát, Di Stéfano három és Puskás négy góljával.

A klub eddigi legsikeresebb korszakában tehát begyűjtötte sorozatban ötödik BEK-győzelmét, ami mind a mai napig, és valószínűleg még hosszú ideig utánozhatatlan produkció marad.

Forrás: Dévényi Zoltán, Harmos Zoltán: Real Madrid (A világ leghíresebb futballklubjai sorozat)


Tabella