Raúl: Azt akarjuk, hogy az emberek élvezzék a játékunkat

A hétvégén a Castilla is megkezdi a bajnoki menetelést (vasárnap, 12:00), a Las Rozas elleni meccs előtt a csapat trénere beszélgetett a Realmadrid TV munkatársával.

„Ez most egy teljesen új sorozat, más formátummal. Nagyon izgalmas, és már az első meccsről kezdve a legjobb formában kell lennünk. Minden pont számít a következő állomás előtt, minden meccsen úgy kell játszanunk, mintha az lenne az utolsó, és a lehető legversenyképesebbnek kell lennünk.”

„Egyre jobbá váltunk az előszezon során, minden meccsen kijavítottunk dolgokat, most pedig egész jó formában vagyunk, de keményen kell dolgoznunk a továbbiakban is. A csapat fizikálisan remekül van, és tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy hogyan akarunk játszani. Minden meccsen ennek megfelelően akarunk szerepelni.”

Raúl

„Nagyon fiatal csapatunk van, egy jó maggal az Ifjúsági Ligából, és hoztunk néhány új arcot is, akik tapasztalatot adnak a csapatnak. Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani minden egyes meccsen, így a srácok egyre jobbak lesznek, mi pedig egy jó csapatot láthatunk a pályán, bármikor is játsszon a Castilla.”

„Én azt kérem tőlük, hogy érezzék jól magukat, egyénileg és csapatként is, hogy így minél inkább csapatként tudjunk működni. Ez egy új csapat, de a győzelmi vágy megvan, ez pedig most egy új formátum, szóval az indulástól kezdve a legjobb formánkat kell hoznunk. Én a srácok teljesítményére fogok koncentrálni, hogy biztosíthassam a fejlődésüket a megfelelő erőbedobással, hozzáállással, energiával. A lényeg, hogy jól érezzék magukat a pályán, mutassanak nagyszerű dolgokat, hogy az emberek nézzenek minket a Realmadrid TV-n, és élvezzék is, amit látnak.”

„Kitüntetett helyzetben vagyunk, amiért játszhatunk, hiszen minden sorozat megállt hat hónappal ezelőtt. Továbbra is felelősségteljesen kell viselkednünk, nagyon vigyáznunk kell annak érdekében, hogy élvezhessük azt, amit szeretünk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK