Hugo Duro lehet Jović helyettese

A Castilla fiatal támadója remekül bevált a Real Madrid B csapatában, amióta a nyáron egy kölcsönszerződés keretein belül átigazolt a Getafe együttesétől. Zidane számára most ő lehet a megoldás.

A Real Madrid számára nem maradt túl sok opció a csatárposztra nézve, miután Luka Jović kölcsönbe távozott az Eintract Frankfurt együtteséhez az idény hátralévő részére, hiszen összesen két csatáruk maradt, Karim Benzema és Mariano Díaz személyében.

Ami pedig még inkább árnyalja a képet, az az, hogy Zinédine Zidane nem tartja túl sokra Díazt, akinek ebben az idényben eddig mindössze 275 játékpercet biztosított. A korlátozott csatárlehetőségek felvetik a kérdést, hogy megfelelő-e a Madrid kerettervezése, különösen akkor, ha figyelembe vesszük azt is, hogy Borja Mayoral nyáron kölcsönbe távozhatott az AS Romához.

Hugo Duro

Hugo Duro remekel a Castillában
Ahogy az elmúlt mérkőzéseken egyértelművé vált, a Madridnak hiányoznak a gólok, Zidane-nak pedig megoldásra van szüksége. Két opciója van a franciának. Vagy megpróbál egy helyettest igazolni a szerb játékos távozása után, vagy körbenéz házon belül.

Sokkal egyszerűbbnek tűnik az, ha a klub utánpótlásbázisához nyúl, Raúl Castillájában pedig van egy csatár, Hugo Duro, aki remekel a B-csapatban, amióta a Getafe együttesétől megérkezett kölcsönbe.

Duro lényegében állandó szereplője a Castillának, nyolc bajnokijukból hét alkalommal kezdőként lépett pályára a harmadosztályban, az egyetlen kihagyott alkalom pedig annak köszönhető, hogy Zidane behívta az első csapat keretébe. 614 játékperc alatt öt gólt szerzett, és sosem telt el két meccs úgy, hogy ne szerzett volna gólt.

Duro a Real Madrid jövőbeli terveiben
Bár Duro jelenleg kölcsönben van a klubnál, a blancók egy vételi opciót is belefoglaltak a kölcsönszerződésbe, ezzel is biztosítva a játékost arról, hogy szerepel a jövőbeli tervekben. A játékos korábban már elutazott az első csapattal Milánóba az Inter elleni BL-csoportmeccsre, így a 21 éves támadó számára az Alcoyano elleni kupameccs például kiváló alkalom lehet a debütálásra.

Duro egy technikás, kitartó és mozgékony középcsatár
A spanyol U21-es válogatott Duro rendkívül technikás játékos, és hihetetlenül mozgékony középcsatár. Kiváló befejezései mellett az ereje az egyik nagy erőssége. Folyamatosan lehetőségeket teremt a csapattársainak a felfutásaival, vagy a labdavesztések utáni azonnali letámadásaival.

A Getafe utánpótlás részlegében felnőve a spanyol főváros egyik kiemelkedő tehetségének számít már fiatal kora óta, és hosszú évek óta figyelte őt a Real Madrid, még mielőtt végül megszerezték egy kölcsönszerződés keretein belül. Az sem elhanyagolható, hogy van tapasztalta az első osztályból is, hiszen 25 alkalommal pályára lépett a Getafe együttesében, ráadásul két Európa-liga-mérkőzésen és öt Király-kupa-meccsen is szerepelt már.

Duro egy olyan játékos, aki fél szemmel a futball utáni életére is koncentrál. Gépészmérnöknek tanul a madridi III. Károly Egyetemen, és még akkor is a tankönyveit bújta, amikor a csapattal utazott Milánóba, mivel épp egy vizsgára készült.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK