Nacho: Tudtuk, hogy kemény mérkőzés lesz

Nacho
Nacho (forrás: realmadrid.com)

A játékosok közül Nacho és Lunin állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére a Mallorca elleni vereséget követően.

Nacho:

A mérkőzés:

„Tudtuk, hogy kemény meccs lesz, mivel délutáni időpontban volt, és nem is volt sok időnk pihenni. A Mallorcának remek idénye van, ha pedig előnybe kerülnek, akkor még nehezebb ellenük játszani.”

Mallorca:

„Remekül védekeztek az egész meccsen. Szerencsés gólt szereztek, de keményen dolgoztak, mi pedig nem voltunk a legjobb formánkban a helyzetek kialakítását tekintve. Kár, mivel három pontot hullajtottunk el.”

A gól:

„Az ilyen dolgok előfordulnak a futballban. Fejelni akartam, és nem volt szerencsém, úgyhogy a felső sarokba ment a labda. Ilyen a futball. Kihagytunk egy büntetőt is, és voltak jó lehetőségeink, de nem tudtuk őket kihasználni.”

Vini:

„Szerintem olyan a hangulat, amely senkinek nem tesz jót. Sem Vininek, sem a futballnak, sem a szurkolóknak, akik rá utaznak. Nekünk csak élveznünk kellene a futballt. Ez egy nagyszerű sport. El kell felejtenünk a vitákat és az ilyen képtelen dolgokat.”

Lunin:

Mallorca:

„Öt védővel játszanak, nagyon kompakt a védekezésük. A góljuk szerencsés volt, nem kellett volna kikapnunk, nem érdemeltünk vereséget. Mérges vagyok a bekapott gól miatt.”

Bajnokság:

„Ez a Real Madrid, mi mindig felállunk. Most a klubvilágbajnokság következik, készen kell állnunk rá. Nem gondolkodhatunk túl sokat a vereségen. Ki kell elemeznünk a hibákat és tovább kell lépnünk.”

Courtois:

„Mindig készen kell állnom. Megfelelően be tudtam melegíteni, nem volt gond azzal, hogy be kellett állnom játszani.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK