É. Csongor (Veidt)
Az AS legfrissebb ér…
Az AS legfrissebb értesülései szerint a Leganés is szívesen leigazolná Kiko Casillát.
Az AS szerint Marian…
Az AS szerint Mariano nem szeretne visszatérni a Real Madridhoz, hiszen tudja, hogy ott csak másodhegedűs lehetne Benzema mögött, ez pedig hátráltatná a fejlődését.
Az Onda Cero munkatá…
Az Onda Cero munkatársaként dolgozó Roberto Gómez „hármas transzferről” ír: Rodrigo a Real Madrid, Borja Mayoral a Sevilla, Kevin Gameiro pedig a Valencia játékosa lehet.
Massimiliano Allegri…
Massimiliano Allegri: „A becsületem miatt utasítottam el a Real Madrid megkeresését, hiszen ígéretet tettem a Juventus vezetőségének a folytatásra. Jól esett a világ legnagyobb klubjának ajánlata, de elköteleztem magam Andrea Agnelli elnök úr mellett.”
Az Okdiario szerint …
Az Okdiario szerint a Real Madrid elkezdődött érdeklődni Thiago Alcântara iránt, aki természetesen Kovačić pótlására érkezne, és nagy kedvence Lopeteguinek. A vezetőség maximum 50 millió eurót szánna a transzferre, de a Bayern München ennél valamivel több pénzt, kb. 70 milliót vár a spanyol középpályásért.
Az Onda Cero szerint…
Az Onda Cero szerint holnapra csúszik Theo Hernández átigazolásának bejelentése, a repülőjáratot, amivel Baszkföldre utazott volna, ugyanis törölték.
Az El Economista biz…
Az El Economista biztosra veszi, hogy Keylor Navas fogja védeni a csapat kapuját az Atlético elleni szuperkupa-mérkőzésen.
A Libertad Digital e…
A Libertad Digital egyik megbízhatóbb újságírója arról számolt be, hogy a Real Madrid képviselői Rómában tartozkódnak, és jelenleg is zajlanak a tárgyalások Mauro Icardi lehetséges klubváltásával kapcsolatban. Az argentin középcsatárnak nincs érvényes kivásárlási záradék a szerződésben, a hírek szerint 100-120 millió euró között lenne mozdítható.
Orvosi jelentés: Jesús Vallejo
A Sanitas munkatársai elvégzett orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy Jesús Vallejo 2-es fokozatú izomsérülést szenvedett a bal lábának egyenes combizmában, amely a egyébként a négyfejű combizom egyik önálló feje. Viszonylag komoly sérülésről van tehát szó, a hírek szerint Lopeteguinek 4-6 hétig kell majd nélkülöznie játékosa szolgálatait.

Manu Sainz, az AS új…
Manu Sainz, az AS újságírója: „Érkezők Kovačić helyére? Én Rabiot-t igazolnám le a PSG-ből, ő határozottan megemelné a keret által képviselt minőséget. Lopetegui viszont inkább Thiagót preferálja.”