É. Csongor (Veidt)
Manolo Sanchís: „Cou…
Manolo Sanchís: „Courtois esetleges érkezése minden madridista szívét megdobogtatja. Én mindig is úgy gondoltam, hogy a Real Madridnak a legjobb labdarúgók megszerzésére kell törekednie. Ha versenyhelyzet van a csapaton belül, s két hasonló képességű játékosnak kell megküzdenie egymással a játékidőért, az mindenképpen előnyös a csapat számára.”
A Cadena SER ténykén…
A Cadena SER tényként közli, hogy Theo Hernández elhagyja a Real Madridot. A francia hátvéd, aki már csapattársaitól is elköszönt, mindenben megállapodott a Real Sociedaddal, ahová egyéves kölcsönszerződés keretén belül távozik majd. A hírt az AS is megerősítette.
Az ABC szerint már c…
Az ABC szerint már csak néhány óra, s a klub bejelenti Courtois érkezését.
Kroos mellett Nacho,…
Kroos mellett Nacho, Asensio és Lucas Vázquez is visszatért az edzőközpontba! A többiekről nincs hivatalos információ, de a hírek szerint az Egyesült Államokban nyaraló játékosaink (Ramos, Carvajal, Isco és Navas) majd ott fognak csatlakozni a társakhoz. Marcelo és Casemiro augusztus elején térnek vissza, a vb-n messzire jutók (Varane, Modrić, Kovačić) pedig csak augusztus 10-11. körül, néhány nappal a szezon első tétmeccse előtt.
Brazil pletykák szer…
Brazil pletykák szerint a Real Madrid valóban tett ajánlatot Alisson játékjogáért, de az összeg jelentősen alacsonyabb volt, mint ami a korábbi hírekben megjelent. Ez 40-42 millió eurót jelent.
Az Onda Cero úgy tud…
Az Onda Cero úgy tudja, Kovačić biztosan nem hagyja el idén a Real Madridot, Courtois esetében pedig már nagyon közel van a hivatalos bejelentés. Tulajdonképpen már csak arra várunk, hogy a Chelsea megtalálja a belga kapus utódját.
A hírek szerint nem …
A hírek szerint nem kérdés, hogy Bale a Real Madrid játékosa marad. A walesi támadó már nagyon várja az új szezont, hiszen Ronaldo távozásával ő lesz a csapat első számú sztárjátékosa, arca. Ezt a vezetőség és Lopetegui is megerősítette neki.
A MARCA arról kérdez…
A MARCA arról kérdezte olvasóit egy kérdőív formájában, hogy ki lenne a megfelelő középcsatár a Real Madrid számára. A közel 200 ezer válaszodó közül a legtöbben (26%) Harry Kane-t jelölték meg, aki csupán hajszálnyival előzi meg Cavanit. A harmadik helyen Lewandowski, a negyediken pedig Mariano zárt.
Olasz hírek szerint …
Olasz hírek szerint a Juventus továbbra is érdeklődik Marcelo iránt, ugyanis elképzelhető, hogy a jelenlegi balhátvédjük, Sandro távozni fog.
Benzema: Jobb szezont szeretnék futni, mint a tavalyi
Előszezon: „Az előszezon eddigi részében nagyon keményen dolgoztunk, és úgy gondolom, hogy jól végezzük a dolgunkat. Elég megterhelőek az edzések, de tudjuk, hogy pontosan ez kell ahhoz, hogy jó formában legyünk a szezonkezdetre. Ami engem illet, jobb szezont szeretnék futni, mint a tavalyi volt. A legfőbb célom az, hogy további oldalakat követeljek magamnak a klub történelemkönyvében.”

Julen Lopetegui: „Mindannyian tudjuk, hogy Lopetegui egy olyan edző, aki szereti birtokolni a labdát, s erre építi fel a csapata játékát. Ugyanakkor a labdavesztések utáni visszatámadásokra is nagy hangsúlyt fektet.”
Sikerek: „Sosem gondoltam, hogy ennyi minden megadatik majd nekem az életben, de már akkor is a sikerek jártak az eszemben, amikor csatlakoztam a Real Madridhoz. Tudtam, hogy lesznek keményebb szezonjaim, de ez nem számít, mert a világ legnagyobb klubjánál vagyok. Nagyon boldog vagyok itt.”