Bár lehet, Mourinho és Benzema később végig egy húron pendültek, és többet nem történt ilyen, egy konkrét időszak mindenképp volt, mikor Benzema megkapta a magáét a szókimondó edzőtől. A 2010 decemberi szavak pedig még ma is visszhangozhatnak.
Történt ugyanis akkoriban, hogy Gonzalo Higuaín megsérült, mire fel Mourinho szeretett volna igazolni egy másik támadót a csapatba. A Madrid azonban elutasította ezt a kérését (bár januárban végül mégis leigazolták kölcsönben Adebayort), mondván, hogy ott van a csapatban Benzema.
„Ha nem támadhatok egy kutyával, megteszem majd egy macskával.” – mondta Mourinho a Marca szerint. – „Egy kutyával hatékonyabban és jobban lehet támadni. De ha nincs kutyád, viszont van egy macskád, akkor kénytelen vagy a macskával támadni.”
Lehetséges később Mourinho visszavonta volna ezeket a szavakat, de az kétségtelen: a múlt hét előtti szombaton, a Málaga elleni meccsen bizony eszébe juthatott ez a kijelentése. A sorozatos helyzetkihagyások eszébe juttathatták, hogy ez a macska bizony még mindig itt van, és még mindig nem változott kutyává.
Előbb egy tökéletes beadásra érkezett üresen, és bólintotta azt úgy a gyepre, hogy a labda végül fölépattant, majd pár perccel később megint csak ember nélkül kapott labdát a kapu közvetlen közelében, de ügyetlen sarkazása, amit a levegőben próbált kivitelezni, inkább az oldalvonal felé vánszorgott, mintsem a hálóban kötött volna ki. Mindekét labdát könnyedén továbbítani lehetett volna a kapuba. Ezzel minden bizonnyal Lucas Vázquez is egyetértene, aki maga adta be mindkét labdát.
Benzema mindezek után mosolygott. De nem elégedetten. Inkább olyan szégyenlősen és kínosan. Olyan érzése lehetett, mint mikor az ember elsüt egy ócska poént egy délutáni teázáson, ami konkrétan a társaság felét igen kellemetlenül érinti. Nos, ebben az esetben a társaság a Bernabéu közönsége volt, akik nem éppen voltak elégedettek mindezek után.
Ez a fajta színpadiasság – tudniillik a mosoly – márpedig csak az olyan játékosoknak megengedett itt, akik keményen megküzdöttek a pozíciójukért, és eleget bizonyítottak már a csapatban. Itt szó sem lehetett erről. Ráadásul egy olyan játékosról van szó, aki alaposan benne volt a hatalmas győzelmi sorozatot megállító Sevilla elleni vereségben. A közönség a hozzá hasonlókkal nem valami türelmes – főleg, ha az eredményjelzőn két nagy nulla áll.
A jutalma füttykoncert lett. Aztán egy csere. Álvaro Morata érkezett a helyére. Ennél már csak az lett volna szebb, ha a közönség kórusban kezdi skandálni, hogy „gato” (a macska spanyolul – a szerk.).
Most, majdnem nyolc évvel madridi debütálása után, még mindig kérdéses, mi az ő szerepe a csapatban. Persze a 342 mérkőzésen szerzett 173 gólja szenzációs, hiszen ezzel éppen most hagyta le Emilio Butragueñót és Paco Gentót az örökös ranglisátán. A gól/meccs mutatója is jobb az imént említett kettősnél, hasonló Carlos Santillanáéhoz és Raúléhoz.
Ha összeszednénk a tökéletes középcsatár jellemző vonásait és fizikai adottságait, egy Benzemához igencsak hasonló játékost kapnánk végeredményül. Magas és erős. Jól lő és jól fejel. Remek a labdakezelése, gyorsabb, mint gondolnánk, és önzetlen is. Gólokat lő és előkészít.
Carlo Ancelotti a Mirrornak 2015-ben a következőképpen fogalmazta meg: „Karim a saját posztján a világ legjobbja. Nem érdemes arról vitázni, hogy miért nem lő minden szezonban 30 gólt. Nagyszerű képességei vannak, komplett játékos.”
Persze Benzema megítélése nagyban függ a körülötte lévőktől. De azt azért túlzás lenne állítani, hogy azért van a csapatban, hogy ő legyen Cristiano Ronaldo komornyikja.
Ha formában van, félelmetes is tud lenni. Megvan a testi ereje, hogy távol tartsa vagy leütközze a védőket, mégis sokszor a nála kisebbek is gondot okoznak neki.
Decemberben, a BL-csoportkör utolsó fordulójában aztán újra a rekordjai miatt beszéltek róla az emberek. Meglőtte ugyanis az 50. gólját a Bajnokok Ligájában, és ezzel ő lett a hatodik ember, aki elérte a bűvös félszázat a legrangosabb európai kupasorozatban. Megelőzte Alfredo Di Stéfanót, Andriy Shevchenkót és Zlatan Ibrahimovićot. Jelenleg annyi gólja van, mint Thierry Henrynak, és már csak Ruud van Nistelrooy, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo előzik meg a listán.
Egy ilyen embernek, aki ennyire sikeres a Bajnokok Ligájában, és már tulajdonképpen beírta magát az európai történelemkönyvekbe, érthetetlen, miért okoz ennyi nehézséget a Real Madridban folyamatosan ezt a teljesítményt nyújtani.
Mourinho megpróbálta megváltoztatni, hogy keményebb legyen. De kétségtelen, hogy az elején csupán egy úgy tekintett rá, mint egy tinire, aki nemtörődöm, nem érdekli semmi, a figyelme egyfolytában elkalandozik.
A Marca szerint Mourinho egyszer a játékostársak előtt mondta a következőket a franciának: „Ha csak te lennél a csapatban, valószínűleg nem tartanám ilyen korán az edzéseket, mert délelőtt tízkor félig kómásan érkezel, aztán tizenegykor már újra alszol is.”
Ez 2010-ben volt. Két évvel később aztán mintha már egy másik Benzemát láthattunk volna. Az azóta is egyetlen bajnoki címet hozó 2011-12-es felemás szezonban minden sorozatot figyelembe véve 32 gólig jutott. A Gazetta dello Sportnak akkor ezt mondta: „Mourinho azért hívott macskának, hogy fejlődésre motiváljon. Azért, hogy agresszívebbé tegyen, hogy előhozza belőlem a dühöt, ami bennem van.”
Aztán a 2015-16-is szezonban – a második legsikeresebb idényében – újra megmutatta, mit tud, a mostaniban viszont mintha megint visszaesőben lenne. A bajnokság felénél mindössze öt gól áll a neve mellett, és ezzel úgy tűnik, eddigi legrosszabb madridi számait is alul fogja múlni.
De nem csak a gólokról kell beszélnünk. Szezonok óta megvolt a szerepe Madridban: ő a támaszpont a csapatban, aki teret nyit a többieknek. Ez a szerepe mintha eltűnőben lenne. Egyre kevesebbet van játékban. Mindez persze rögtön értelmet nyerne, ha a csapat például az utóbbi időben még inkább Ronaldo-centrikussá vált volna. De nem vált. Sőt! Benzema szerepe mintha mégis kifakult volna.
Számtalan mutatóban (perc/gól, perc/gólpassz, meccsenkénti lövés, kulcspasszok, összes passzszám) madridi karrierje legrosszabb számait produkálja.
Antonio Romero, az AS újságírója a Málaga elleni mérkőzés utáni „A Real Madrid támadójának össze kell szednie magát” című cikkében így fogalmazott: „A passzív hozzáállása már-már megszokottá vált.” Ez pedig alaposan próbára teszi a Bernabéu türelmét. „A szurkolók megunták, hogy az egykori támaszpont manapság nulla elhivatottságot mutat a pályán.”
Szinte elképzelni sem lehet, milyen lehet az elhivatott Benzema. Jelenleg ebben a tekintetben Sergio Ramos tökéletes ellentétéről van szó. A Real kapitányáról el tudjuk képzelni, ahogy egy gólja után őrjöngve csókolgatja a klub címerét, sőt, feltételezhetjük róla, hogy minden este lefekvés előtt is elvégzi ezt a rituálét. Benzema ebben a szerepben már-már önmaga karikatúrája lenne.
Ő tulajdonképpen maga a megtestesült paradoxon. A pályán higgadtnak tűnik, semmi gond nincs vele, a pályán kívül viszont már balhésabb alaknak tűnik. Fizikálisan remek felépítésű, mégis néha olyan törékenynek mutatkozik. Sok szempontból minden adottsága megvan, mégis valami egyszerűen hiányzik belőle: a könyörtelenség, a megtörhetetlenség, a megdönthetetlen koncentrálás.
Hat év telt el Mourinho kijelentése óta. Benzema pedig még mindig macskának tűnik.
Talán, ha összekapja magát, és egy újabb bajnoki címhez vezeti a Realt, minden megváltozik. Talán…
