A Galaktikus éra

Öt elnök, kilenc edző és temérdek játékos – így foglalható össze számokban a Real Madrid első kilenc éve az új évezredben. Történelmi sorozatunk következő cikkében a 2000-es évek politikáját vesszük górcső alá, természetesen Florentino Pérez galaktikusaival és Ramón Calderón megbicsaklott regnálásával a középpontban.

A jelenkori Real Madrid történetét az ezredfordulótól kezdve érdemes vizsgálni, Florentino Pérez elnök első korszaka ugyanis valóban új fejezetet nyitott a klub életében. A Real Madridot 2009 óta ismét irányító Pérez második etapját külön cikkben tárgyaljuk, így jó lehetőségünk adódik a tíz évvel ezelőtti és a mai elnöki politika változásainak értékelésére is.

Pérez győzelme és egy új éra kezdete

2000-ben, az elnökválasztások évében a Real Madrid Bajnokok Ligája-győzelemmel zárta a szezont, így a legtöbben biztosra vették, hogy a klubot addig irányító Lorenzo Sanz újabb négyéves megbízást kap majd. A kampány ehelyett nem várt fordulatot vett, és Florentino Pérez – az egyesület adósságállományának feltárásával és Luís Figo leigazolásának ígéretével – sikerrel vette az akadályokat, majd megnyerte a választásokat. Pérez győzelmével egy új korszak vette kezdetét a blancók történelmében, melyet általában a „galaktikus korszak” névvel szokás illetni.

Zidane káprázatos gólja a 2002-es BL-döntőben a Bayer Leverkusen ellen.

A „galaktikusok”, azaz a világ legnagyobb sztárjainak Madridba költöztetésével Pérez fokozatosan alakította ki világválogatottját. Az első fecske az a Luís Figo volt, aki addig a Barcelona csapatkapitányaként ünnepelt sztár volt Katalóniában – nem meglepő, hogy a gránátvörös-kékek szurkolói azóta is neheztelnek a portugálra. Figo 2000-es szerződtetése mellett Pérez az adósságcsökkentésre is figyelt: az edzőközpont, a Ciudad Deportiva eladásával jelentős eredményeket ért el ezen a téren. A megkezdett átigazolási politika tovább folytatódott: a következő esztendőben Ronaldo, majd később Zidane és Beckham is Madridba költözött. Mellettük olyan játékosok voltak a keretben mint Raúl, Míchel Salgado, Hierro, Helguera vagy Guti, akik amellett, hogy a madridizmust képviselték, megfelelő kiegészítést jelentettek a sztárok mellé, mögé. A csillagok persze nem ingyen érkeztek: Pérez Figo, majd Zidane leigazolásával is megdöntötte az aktuális rekordot (60, illetve 73 millió euró). A csapatot irányító Vicente del Bosque eközben sikert sikerre halmozott: 2001-ben és 2003-ban bajnoki címet, 2002-ben pedig Bajnokok Ligáját nyert a Madriddal.

A menetelés és a győzelmi széria végül 2003-ban szakadt meg, amikor Vicente del Bosque – máig vitatott okok miatt – távozott a kispadról. A hírek szerint az edzőváltás annak a következménye lehetett, hogy a spanyol mester nem számolt a frissen igazolt Beckhammel, illetve, hogy nem egyezett bele a Chelsea-hez elengedett Claude Makélélé eladásába. A helyére kinevezett Carlos Queiroz egy rendkívül szűk kerettel volt kénytelen végigdolgozni a szezont (Pérez ugyanis több kiegészítő embertől is megvált), ami meg is látszott az eredményen: a csapat trófea nélkül zárt. A soron következő galaktikus igazolás persze ezúttal sem maradhatott el: ismét egy angol, Michael Owen öltözött fehérbe. A 2004/05-ös idény az edzőváltások időszaka volt: az évet Camachóval megkezdő csapatot hamarosan Mariano García Remón, majd a brazil Wanderley Luxemburgo vette át. A Santostól érkezett mester új hozzáállást honosított meg: 2005 januárjában több védekező szellemű játékost szerződtetett. A csapat nagyrészt jól szerepelt a tavaszi hónapokban (a Barcelonát például 4-2-re győzte le), végül azonban ez sem volt elég a trófeaszerzéshez. A klub sorozatban másodszor maradt serleg nélkül. Luxemburgo ennek ellenére maradt a kispadon, és Figo, valamint Owen eladása mellett többek közt szerződtette az egyik legnagyobb tehetségnek tartott brazil Robinhót, és a spanyol Sergio Ramost – utóbbi azóta a klub legendájává vált.

A szezon ennek ellenére nem indult jól: a sorozatos vereségek és a Barcelona elleni 3-0-s zakót követően Luxemburgo lemondott, majd az addig az utánpótláscsapatot irányító Juan Ramón López Carót nevezték ki szakvezetőnek. A Madrid ezután 6-1-es vereséget szenvedett a spanyol kupában, és újfent a nyolcaddöntőben búcsúzott a BL-ben. A bajnoki kudarcok után Florentino Pérez lemondott, majd a nyárra kiírt elnökválasztásokig még ketten – Fernando Martín és Luis Gómez-Montejano – váltották egymást a klub élén.

A klub 31. bajnoki címét ünneplik Raúlék.

A galaktikus korszak vége, Ramón Calderón érkezése

A 2006-os elnökválasztás győztese az a Ramón Calderón lett, aki többek közt Cesc Fàbregas, Arjen Robben és Cristiano Ronaldo leigazolásának ígéretével szerezte meg a szavazatokat. A kilátásba helyezett játékosok végül vagy soha, vagy csak jóval később érkeztek meg, Calderón mégis képes volt újat mutatni. A kispadra szerződtette az eredményközpontúságáról híres Fabio Capellót, a csapatot pedig egyebek mellett Ruud van Nistelrooyjal, Cannavaróval, Emersonnal és Mahamadou Diarrával erősítette meg. Calderón fontos érdeme, hogy függetlenítette a sportszakmai döntéseket az elnökségtől – Pérez ugyanis korábban komoly befolyással bírt a csapat életére. Capello jórészt teljesítette az elvárásokat: a BL-ből való korai kiesés ellenére bajnokságot tudott nyerni, és az év végére egy összeszokott csapatot hozott létre. A madridizmus egy emberként ünnepelte a régóta hőn áhított sikert, hisz az „Együtt sikerülhet!” szlogen elérte célját.

Az idény végén távozott Beckham, de kirúgták Capellót is, aki ezzel immár másodszor hagyta el egy sikeres szezon után a Real Madridot. Az edzői posztra Bernd Schuster érkezett, akinek a nevéhez a „hollandos” Real Madrid megteremtése fűződik. Leigazolta Sneijdert, Robbent és Drenthét is, bizonyítva, hogy a pérezi galaktikus-politika valóban véget ért. Schuster első idényében bajnoki címet ünnepelhetett, a következő szezon azonban sikertelen volt számára, így idejekorán távozni kényszerült. A helyére Juande Ramos érkezett, de időközben lemondott Ramón Calderón is, aki egyre nehezebben viselte a szurkolók elégedetlenkedését, és gyakran saját magát hozta kellemetlen helyzetbe sajtóbeli szerepléseivel. A 2009 nyarára kiírt előrehozott választásokon egyetlen induló volt: nem más, mint Florentino Pérez, aki ezt követően megkezdhette második elnöki etapját a Real Madrid élén…