A hatvanas évek során a Real Madrid a hazai porondon egyedülálló győzelmi sorozatot produkált, kilenc év alatt nyolc bajnoki aranyat szerzett, de nemzetközi szinten már nem tudta megismételni a korábbi évek sikereit: a Di Stéfanóékat követő generáció „csak” egy BEK-trófeát szerzett.
A hatvanas évek elején a Real Madrid kétségtelenül Európa legjobb csapata volt. A sorozatban megnyert öt BEK-serleg után sokan úgy gondolták, ez a csapat verhetetlen. Ezeket az érzeteket felerősítette az is, hogy az 1960-ban elsőként kiírt Világkupát is elhódította a királyi gárda. Ekkor senki sem gondolta, hogy alig egy hónap múlva a csapat kiesik a BEK-ből. Pedig így történt. A madridiak a nyolcaddöntőben a Barcelona csapatával találkoztak, a katalánok pedig 4-3-as összesítéssel a legjobb nyolc közé jutottak. A BEK történelme során először esett ki a Real Madrid a sorozatból. A nemzetközi kudarc után a csapat azonban megnyerte a bajnokságot, nem is akárhogy. A madridiak már öt fordulóval a bajnokság vége előtt ünnepelhettek. 30 bajnokijából 24-et megnyert a csapat, csak 2-szer kapott ki, hazai pályán pedig pontot sem veszített. A góllövőlista első öt helyezettjéből három madridi volt. A gólkirályi címet Puskás Ferenc szerezte meg 27 találattal.
A toronymagasan megnyert bajnokság után mindenki úgy gondolta, hogy a BEK-kudarc csak kisiklás volt. Részben igazuk volt, hiszen a Real Madrid a következő négy évben is aranyérmet nyert a hazai bajnokságban, ám a következő nemzetközi sikerre öt évet kellett várni, pedig rögtön a következő kiírásban a döntőig meneteltek a királyiak elképesztő, 29-2-es gólkülönbséggel. Ott aztán a Benfica ellen hiába szerzett Puskás 23 perc alatt két gólt is, a portugálok egyenlítettek. Aztán ismét jött a „Száguldó Őrnagy”, 3-2-re módosítva az állást, de még ez is kevés volt, mert Eusébio a második játékrészben lőtt két góljával a Benfica nyerte a döntőt.
A híres nemzetközi sikerek után volt idő, amikor a sorozatban megnyert öt bajnoki cím is kevés örömet szerzett a szurkolóknak. Puskás teljesítménye viszont elismerésre méltó volt: a bajnoki menetelés során Pancho négy év alatt három gólkirályi címet is szerzett.
Az 1963-as esztendő több fontos történést is hozott. Ebben az évben történt ugyanis, hogy Di Stéfanót a csapat venezuelai túráján elrabolták, igaz, később szabadon engedték, az ügy mégis nagy riadalmat okozott. Májusban felavatták a Real Madrid új edzőközpontját, a Ciudad Deportivát, amivel Bernabéu az utánpótlás-nevelésre szeretett volna nagyobb hangsúlyt fektetni. Ez előrevetített egy új játékospolitikát. A csapat magja azonban még mindig a Di Stéfano fémjelezte generáció alkotta, amelyik még mindig nagyon jó volt, de az újabb elbukott BEK-döntő után a vezetőség rájött, hogy generációváltása van szükség. Bernabéu az akkori szakvezetőre, Miguel Muñozra bízta a csapat átalakítását, aki radikális lépéssel kezdte a változtatásokat: a soron következő bajnokira Di Stéfanót nem nevezte, Puskást pedig kihagyta a kezdőből.
A változtatások után Di Stéfano még nem akart visszavonulni (38 évesen), úgy gondolta még van benne egy-két jó év, így az Espanyol csapatához szerződött. Muñoz egyre több fiatalt épített a csapatba: többek között a 19 éves Pirrit, a 21 éves Grossót és a húsz éves Pedro de Felipét. A nagy öregek közül már csak Puskás, Gento és Santamaría maradt meg hírmondónak.
1966-ban aztán sikerült elhódítani a hőn áhított BEK-serleget. A csapat ekkorra teljesen átalakult, a Partizan elleni, 2-1-re megnyert döntőben már csak Gento volt ott a pályán az öregek közül. Ebben az évben játszotta Puskás utolsó nemzetközi mérkőzését, a Feyenoord ellen. A „Száguldó Őrnagy” négy góllal búcsúzott a sorozattól.
Manapság a hatvanas évek második felének csapatát csak „Yé-yé-csapatnak” nevezik Spanyolországban, amely elnevezés a Beatles, She Loves You címűdalából ered. A kontinensen akkoriban a fő beszédtémát a fiatal liverpooli zenekar szolgáltatta, és mivel a Real Madridban több fiatal labdarúgó is szerepelt, így sokan párhuzamot vontak a kettő között. Magát a kifejezést egyébként az El Alcázar nevű lap találta ki, mely egy fotót is közölt, amelyen a gárda ifjoncai Beatles-frizurás parókában feszítenek.
Az 1966-os esztendő tehát meghozta a várva várt BEK-diadalt. Ezután talán az 1968/69-es idényben szerepelt a legjobban az együttes, hiszen kilenc pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot, összesen egyetlen vereséget szenvedve. Az évtizedben újabb BEK-győzelmet már nem sikerült elérnie a csapatnak, ráadásul a hazai hegemóniája is megszakadt 1969/70-es szezonban, amikor a csapat csak a hatodik helyen végzett és csak egy hazai kupagyőzelmet tudott felmutatni.
A hatvanas évek ugyan nemzetközi szinten nem hoztak akkora sikereket, mint az ötvenes esztendők, viszont a klub odahaza tovább erősítette egyeduralmát, miközben két generációváltást is végrehajtott a keretén belül.
Forrás: Dévényi Zoltán, Harmos Zoltán: Real Madrid (A világ leghíresebb futballklubjai sorozat)