Morata: Akárki lép pályára, jól játszik

A Granada elleni győztes mérkőzés után Morata, Casemiro, Lucas, Kovačić és Isco nyilatkozott az újságíróknak.

Álvaro Morata
„Jó sorozatban vagyunk és nehéz minket legyőzni. Fontos volt, hogy ma nyerjünk. Nagyon rég nem nyertük meg a La Ligát és nem a végén akarunk elcsúszni. Minden további pontért meg fogunk harcolni, így a végén bajnokok lehetünk. Továbbra is összepontosítanunk kell.”

„Létfontosságú, hogy bárki játszik, jól játszik. Egy La Liga-trófea pedig magáért beszél. Annyit akarok játszani a Real Madridban, mint bármelyik másik játékos. Ha így folytatjuk, akkor szerdán biztosíthatjuk helyünket a Bajnokok Ligája döntőjében. Nagy kihívás lesz, az év legkeményebb mérkőzését fogjuk játszani a legkeményebb ellenfelünkkel szemben. Mindent bele kell majd adnunk. Drukkolunk, hogy mindegyik versenysorozatot megnyerjük.”

Casemiro
„Nincsenek könnyű mérkőzések. Erősen kezdtünk, és ezért nézett ki a mérkőzés úgy, ahogy. Nincs B csapat, habár a ma pályára lépett játékosok nem játszanak olyan sokat, de láthattuk, mennyire koncentrált mindenki. Az egész keret készen áll a játékra és gratulálnunk kell azoknak, akik ma játszottak, mert nagyon jól teljesítettek.”

Helyzet a bajnokságban: „Nem figyelünk a Barcelonára. Csak saját magunkkal foglalkozunk. Kezünkben a sorsunk, ha minden hátralévő mérkőzést megnyerünk, akkor mi vagyunk a bajnokok.”

„A Bajnokok Ligája elődöntőjében nem tudunk pihenni. Ha azt tesszük, az Atlético problémát fog okozni nekünk. Határozottan kell pályára lépnünk, gólokat kell szereznünk és győznünk kell a Calderónban.”

Mateo Kovačić
„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hamar gólt szereztünk és nagyon jó első félidőt produkáltunk. A második játékrészben egy kicsit lassítottunk, de ez természetes. Ez egy fontos győzelem volt bajnoki cím szempontjából. Három mérkőzés maradt, hasonló szellemben muszáj lejátszanunk azokat is. Vár ránk még néhány kemény mérkőzés.”

A keret mélysége az erő: „Ma az egész csapat nagyon jól játszott. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó csapatunk van, és egy nagyon bő keretünk, ahol mindenki megállja a helyét. Így kell folytatnunk, élni kell a lehetőségekkel és harcolni kell a ligáért.”

Lucas Vázquez
„Minden hátralévő mérkőzés egy döntő. A csapat tisztában van ezzel és elégedettek vagyunk az eredménnyel. Tudjuk, hogy miért játszunk: meg akarjuk nyerni a ligát. Erre koncentrálunk. Három mérkőzés van hátra és most már mindent bele kell adnunk. A csapat tisztában van vele, hogy minden mérkőzés nagyon fontos.”

Zidane is elmondta véleményét a mérkőzés után. Ide kattintva elolvashatod!

Koncentráció: „Mindannyian koncentráltak vagyunk, részt akarunk vállalni a feladatokból, az edző pedig tudja, hogyan kezelje a legjobban a keretet. A Madridnak mindig harcban kell lennie az összes sorozatban, mi pedig jó munkát végzünk, minden mérkőzésen a győzelemért harcolunk. James és Morata is két gólt vágott ma, mi pedig örülünk a sikereiknek. Bajnokok Ligája? 90 percet kell játszanunk a Calderónban, és ezt maximális alázattal fogjuk megtenni. Megróbáljuk megnyerni a találkozót.”

Isco
„Nagyon magabiztosak vagyunk, az egész csapat meg akarja nyerni a bajnokságot. Ahogy a többiek, én is örülök, ha hozzájárulhatok a csapat sikereihez. Elégedettek vagyunk a mai eredménnyel. Még három fontos bajnoki van hátra, hiszünk a sikerben. A csapat titka? Zidane nagyszerűen motivál valamennyiünket, mindenkit csak a közös cél érdekél. Mindig figyelmeztet minket, hogy egyetlen találkozót sem szabad félvállról vennünk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK