José Mourinho sokakat meglepett a csapatösszeállítással, de Pep Guardiola alkalmazkodott és gyõzelemre vezette csapatát.
Meglepetés volt Mesut Özil szerepeltetése, aki a várakozások ellenére nem maradt ki, hanem a pálya közepén foglalta el a helyét, védekezõ feladatokat is ellátva. Ténylegesen a Real a szokásos négytámadós, 4-2-3-1-es rendszerben állt fel. Lassana Diarra végül kezdett, de Sami Khedira helyén, míg a jobbhátvéd poszton Fabio Coentrao kapott bizonyítási lehetõséget.
Guardiola kihagyta Javier Mascheranót, és a Gerard Piqué, Carles Puyol védõpáros mellett tette le a voksát. A támadósorban Cesc Fabregas mellett Alexis Sancheznek szavazott bizalmat.
A mérkõzés elõtti egyik lényeges kérdés az volt: fog-e a Real letámadni? A választ 30 másodpercen belül megkaptuk. A Barcelona megpróbálta a labdát kihozni, Victor Valdéz hibázott, Karim Benzema pedig megszerezte az El Clásicók történetének leggyorsabb gólját.
Presszing és Özil
Ennél jobban nem lehetett volna kezdeni a mérkõzést, és a Real letámadása, ahogyan az várható is volt, a mérkõzés elsõ 20-30 percében volt a leghatékonyabb. Sikerült megakadályozni a Barcát abban, hogy hátulról építkezve indítsák a támadásokat, bár a Barcelona védelme ennek ellenére egész meccsen a labda megjátszására törekedett. Azt is érdemes azonban hozzátenni, hogy a Real támadói nem túl magas hatásfokkal támadtak le, még akkor sem, amikor lehetõség adódott a labda megszerzésére.
Cristiano Ronaldo szürkén játszott, Özil pedig annyira keveset mutatott, hogy a második félidõ elsõ felében le is cserélték. Di María jól harcolt, de a befejezéseknél rendre rosszul döntött. Mourinho azt kérte a támadó játékosoktól, hogy dolgozzanak sokat mezõnyben labda nélkül is, de ez túl sok energiát elvett tõlük, így nem maradt erõ a támadásokhoz.
A döntés, hogy Özilt a pálya közepén szerepeltesse, hibásnak bizonyult. Bár az elsõ félidõben sokat volt nála a labda, a fontos passzok rendre hiányoztak a játékából. Védekezésben pedig rendszeresen pár méterre volt attól, hogy lezárja a területet. A Real uralhatta volna a középpályát, egy jól játszó, védekezõbb felfogású középpályással, de így nem sikerült. Lényeges volt, hogy Messi is mélyen játszott, és túl sok területe volt a pálya középsõ területén.
A Barcelona felállása
Nem volt könnyû megfejteni a Barcelona kezdõ felállását, még akkor sem, ha figyelembe vesszük annak folytonosságát. A 4-3-3-as alaprendszerben több változás is akadt. Andrés Iniesta a szokásosnál jóval kijjebb játszott, míg Messi hamis kilences helyett inkább a tízes szerepkörében mozgott. Cesc Fabregas ezúttal a középpályán kezdett, és látszólag nem is találta a helyét. Alexis Sánchez a pálya bal oldaláról indult, és folyamatos keresztmozgást végzett a középcsatár pozíciója felé.
Ez a felállás emlékeztet arra, amit Guardiola 2010 áprilisában használt a Bernabéuban 2-0-ra megnyert mérkõzésen. Akkor Messi mélyen a pálya közepén, jobb oldalán játszott, míg Pedro Rodriguez volt a baloldali támadó. Alexisnek sikerült lefoglalnia a két középsõ védõt, valamint gyakran Coentraot is, akit aztán a mélyebbrõl érkezõ Iniestával gyakran hoztak nehéz helyzetbe.
Barcelona
Elképzelhetõ, hogy Guardiola emlékezett az akkori mérkõzésre, és 20 perc elteltével átalakította a kezdõ felállást. Dani .jpg)
Alvest feljebb tolta jobbszélsõnek, az õ helyére Puyol lépett, Piqué mellé pedig Sergio Busquets lépett hátra középhátvédnek. Fabregast kissé visszább vonta, hogy a középpályát erõsítse, és a Barcelona nagyjából 4-4-1-1-es formációba állt át. Hogy Guardiola ténylegesen miért döntött a változtatások mellett azt nem tudjuk, de több elõnye is volt:
– Busquets messzebb került Öziltöl, és a támadó potenciálja jobban kijött. Elkezdte a labdákat feljátszani a középpályára, valamint bátran lépett be a támadásokba is a védõfalból kilépve. Ilyenkor szabad teret nyitott Xavinak, aki számára megnyílt az út a tizenhatosig.
– Bár Ronaldonak a mérkõzés elején voltak ígéretes megmozdulásai, azzal hogy Guardiola ráállította Puyolt, és Piquével gyakran lekettõzték (további segítségként ott volt Alves), a portugál szélsõt gyakorlatilag lenullázták. Hogy mennyire hatékony volt Pep elgondolása, az abból is látszik, hogy Mourinho átvitte Ronaldot a jobb szélre, hogy némi életet leheljen belé.
– Alves középpályára lépésével, sokkal hatékonyabb lett a Barcának a meccs korai szakaszában még erõtlen széljátéka. A brazil élvezte a nagy területet, ami Marcelo és Ronaldo közt adódott.
– Kevésbé döntõ, de lényeges tényezõ, hogy Fabregas is mélyebbre került, így már sokkal jobban érezte mit is kellene csinálnia, ez fõleg a második játékrészre volt jellemzõ.
A váltás után Özilnek többet kellett volna vállalnia. Elméletileg több területe lett azzal, hogy Busquets visszább került, de a katalánnak továbbra is sikerült lezárni a passzsávokat. Az állapotdiagramon látszik, hogy a második félidõben a másik három védõhöz képest elõrébb helyezkedett el, ami azt jelenti, hogy a háromvédõs szerkezet is megjelent a mérkõzésen.
Messi
Ellentétben a szuperkupa mérkõzéssel ahol Mourinho Ricardo Carvalhot Messi mellé rendelte, az argentín ezúttal szabadon játszhatott. A középhátvédeknek jó oka volt a pozíciójuk tartására, mivel Messi sokkal inkább tizesként játszott, mint hamis kilencesként (néha még a tizes helyzetéhez képest is mélyebben). Mivel Diarra, és Alonso erejét lefoglalta Xavi és Fabregas semlegesítése a pálya közepén, Messinek rengeteg ideje, és helye volt a labda megjátszására, még úgy is, hogy Diarra remekül küzdött.
Az elsõ gólnál Messi sebességbõl megverte Diarrat, és Alonsot, majd továbbtette a labdát Alexis Sancheznek, aki egyenlített. Az összes taktikai tényezõ közül, ami meghatározta a meccset, a legfontosabb az volt, hogy nem számoltak eléggé az argentínnal. Egész egyszerûen túl sok területe volt a játékhoz.
Késõbbi szakaszok és változtatások
A Real nagyon szerencsétlen volt a második bekapott gólnál, és a harmadik Barcelona találat úgy tûnt eldönti a mérkõzést már a 66. percben. Mourinho csapatának a játéka ellaposodott, és a Barca egyre nagyobb figyelmet fordított a labdatartásra. Ez volt az a helyzet, amikor bár a Madrid kicsit megroggyant, de egységes maradt. A kétgólos hátrányban viszont sokkal aktívabbnak kellett volna lenniük.
Kaká váltotta Özilt, majd Khedira jött be Diarra helyére miután a francia játékos sárga lapot kapott, és Gonzalo Higuaín is bejött, Di Maríát váltva. Az argentín szélsõ egyébként sokkal jobban játszott, mint Ronaldo. Higuaín fellépett centernek, Benzema pedig a bal szélre ment ki, és közel járt a szépítéshez miután egy az egyben megverte Puyolt. A változtatások nem voltak túl meglepõek, de új energiát adtak a Real Madridnak.
A Barcelona jól lassította a játékot, és Guardiola is csak a 80. perc után változtatott. Mindhárom cseréjét kihasználta, de Seydou Keita, David Villa és Pedro beállásával nem változott alapvetõen sem a felállás, sem a játék képe.
Összegzés
José Mourinhot gyakran kritizálják azzal, hogy nem elég bátor a Barcelona ellen. Most viszont támadó felfogású csapattal állt ki, a szokásos támadó négyessel, és letámadással már a kezdettõl. A presszing nagyjából mûködött, de Özil pálya közepén szerepeltetése nem. Azt a minimális elõnyt, amit a támadó középpályás szerepeltetésével szerzett a Real, gyakorlatilag megszüntette az, hogy Messi rengeteg szabad területet kapott. Egy sokkal védekezõbb felfogású extra középpályás játszatásával valószínûleg nem élvezett volna ekkor szabadságot. Nehéz megmondani, hogy ez az alternatív felállás mûködött-e volna, ha a Barcelona másként áll fel a mérkõzésen, de bármelyik játékosnak elõbb szabadna területet hagyni, mint Messinek.
Mourinho a balszerencsére is foghatja a vereséget, de a tény az, hogy Guardiolának formációt kellett váltania ahhoz, hogy fölénybe kerüljön. Pepnek ez remekül sikerült, és a Real nem tudott alkalmazkodni. Az összes Barcelona játékos remekül játszott a változtatások után. Busquets kitûnõ volt középhátvédként, Puyolt gyakorlatilag nem tudta megverni Ronaldo az egy-egyes helyzetekben, Alves pedig fel alá robotolt a jobb oldalon, és ez döntõ volt a második játékrészben.
Guardiola taktikai gyõzelmet aratott.
