Nap: 2014.03.13.

13 cikk
Tovább

Mourinho, a különleges: I. rész

A Maffiózók sorozat megvan? Ha még nincs, akkor most ugorj át két bekezdést, egy kis spoiler következik. Az…

A Marca szerint Arbe…

A Marca szerint Arbeloa sérülése súlyosabb a vártnál. Az orvosi vizsgálatok során megállapították, hogy a jobbhátvéd május közepéig biztosan nem térhet vissza, így gyakorlatilag véget ért a szezon számára, valamint veszélybe került a világbajnokságon való szereplése is.

Az AS szerint a Sevi…

Az AS szerint a Sevilla balhátvédje, Alberto Moreno a Real Madridba tart, ahol a nyáron minden bizonnyal távozó Coentraót pótolhatja. A balbekk, aki az egyik legígéretesebb spanyol játékos a saját posztján, állítólag már közölte csapattársaival, hogy Madridba fog távozni.

José Herrera (Isco g…

José Herrera (Isco gyerekkori csapattársának nagyapja): “Isco az unokámmal játszott az Atlético Benamiel csapatánál. Nem csak az unokámra, rá is büszke vagyok. Mindig volt nála egy labda. Szüksége volt rá, mint egy falat kenyérre.”

Xabi Alonso: “A Bern…

Xabi Alonso: “A Bernabéuban játszani zseniális érzés. A legjobb emlékem az, amikor megnyertük a ligát a San Mamésben, két évvel ezelõtt. Zseniális szezonunk volt. Rekord pontszámot értünk el és rengeteg gólt szereztünk. Reméljük, hogy a legjobb még hátravan.”

Xabi Alonso: “A vilá…

Xabi Alonso: “A világbajnokság trükkös lesz. Úgy megyünk Brazíliába, mint a jelenlegi bajnokok. Nehéz lesz, de van esélyünk a gyõzelemre. Hinnünk kell magunkban.”

Jesé: “Csodálatos em…

Jesé: “Csodálatos emlék számomra a debütálásom. A Sociedadot vertük 5-1-re, Cristiano Ronaldót váltottam. Egy igazi adrenalinbomba. Olyan sok dolgot akarsz ilyenkor bizonyítani. Egy brilliáns emlék, amit soha nem fogok elfelejteni.”

Isco: “Nagyon magabi…

Isco: “Nagyon magabiztosak vagyunk. Jó eredményeket érünk el a szezon ezen fontos szakaszában. Mindhárom sorozatban ott vagyunk, reméljük, ezen az úton járhatunk tovább.”

Isco: “Mindannyian i…

Isco: “Mindannyian ismerjük Zizou-t. Õ egy ikon volt mindannyiunk számára. Segít nekünk, tanácsokkal lát el minket. Jó érzés a közelében lenni.”

Diego López: “Az Atl…

Diego López: “Az Atlético nagyon erõs, remek meccset játszottak a Milan ellen. Annak ellenére, amit az emberek mondanak, a Barca ott lesz egészen a végéig, hiszen nagy játékosaik vannak. Nem lesz könnyû számunkra, de készen állunk arra, hogy harcoljunk ellenük a bajnokságért, a Bajnokok Ligájáért és a kupáért.”