Egytől egyig: Real Madrid – Mallorca (4-1)

Nem volt egyszerű, de végül gólgazdag meccsen sikerült megszerezni egy újabb győzelmet a Santiago Bernabéuban, bebiztosítva ezzel azt is, hogy továbbra is a Real Madrid az egyetlen (és egyben utolsó) olyan csapat Európa topbajnokságaiban, amely még mindig hibátlan a 2022/23-as idényben. Ez eddig kiválóan hangzik, de nézzük meg, mi történt a mérkőzésen, illetve hogy hogyan teljesítettek a főszereplők. Jöjjenek a pontok!

Csapatok 

Real Madrid – 8,1 (szerkesztői pontszám: 8)
Madridi szurkolók szemszögéből nem biztos, hogy ez volt a legszórakoztatóbb mérkőzés – nyilván, aki megnézi az eredményt anélkül, hogy látta volna ezt a meccset, az nem biztos hogy értené, de nem szép meccs. Az első félidő kifejezetten szenvedősre sikerült, hibák is tarkították, de Valverdének köszönhetően azért olyan momentuma is akadt, ami miatt boldogan mehettünk a konyhába egy újabb sörért a szünetben. A második játékrészben a játék képe hasonló volt, de szerencsére többször sikerült feltörni a kaszaboló falat, és szép madridi gólokat is láthattunk. Kifejezetten örülök annak, hogy végre egy ilyen meccsen sikerült egy az egy elleni csatákat is nyerni, jól meghúzni, és ebből előnyt is szerezni. Jó volt látni, hogy nem csak és kizárólag a beadás az egyetlen ötlet, amire támaszkodni próbál a csapat egy beállt védelemmel szemben. Egyedüli negatívumként az egyéni hibákat tudnám említeni, a védelemben azért nem volt mindig minden a legnagyobb rendben. 

Mallorca – 4,6 (szerkesztői pontszám: 4)
Van egy határvonal valahol a kemény, szilárd védekezés, valamint a kifejezett durvaság között. Ezt a vonalat több ízben is sikerült átszakítania a vendég gárdának, amely játékosai többször is kifejezetten a Real Madrid játékosaira vadásztak a labda helyett. Valóban kíméletlen ellenfél a Mallorca, és tényleg szervezetten védekeznek, ez meg is nehezítette Ancelotti fiainak dolgát, de a felesleges durvaságnak nem kellene, hogy helye legyen a pályán. Támadásban leginkább pontrúgásból, rögzített szituációkból voltak veszélyesek, de meg kell említeni azt is, hogy képesek nagyon rövid idő alatt az ellenfél térfelére juttatni a labdát egy-egy szerelést vagy labdaszerzést követően. Figyelni kell rájuk a nagyoknak, mert könnyen csontot borsot törhetnek az orrok alá. 

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Fede Valverde – 9,1 (szerkesztői pontszám: 9)
Igyekeztem azt figyelembe venni a legjobb kiválasztásakor, hogy a mérkőzést egészét nézve hogy teljesített az illető. Ebben a tekintetben Valverdénél nem volt jobb ma. Kiegyensúlyozott, lendületes játékának köszönhetően tényleg kiemelkedett a mezőnyből. Igaz, hogy az ő szabálytalanságából született az a szabadrúgás, amiből végül a kapott gól érkezett, de egyszerűen nem tudom elővenni ilyesmiért azt a játékost, aki az ellenfél kapujától indulva sprintel vissza azért, hogy menteni tudjon. Ráadásul hamar feledtette velünk a kapott gólt is, hiszen olyan szólót bemutatva szerzett bődületesen nagy gólt, amit csak a legnagyobbak tudnak. Megállta a helyét középen, megállta a helyét szélen is, ráadásul kifejezetten jól érzi a centerezéseket és visszatett labdákat. Igazi kincs. 

Thibaut Courtois – 7,2 (szerkesztői pontszám: 7)
A legtöbb ízben felé érkező lövést vagy beadást fogta, együtt is élt a játékkal, jól húzta le a középre tekert labdákat, viszont a kapott gólnál némileg bizonytalannak éreztem. Nem ő volt a főkolompos madridi oldalról a kapott gólt összehozók közül, de nem segített, hogy Thibaut elindult kifelé, majd visszatáncolt. Ilyenekre az előző idényben nem nagyon volt példa, így magához mérten fontosnak tartottam megemlíteni. Ahhoz, hogy ismét jöjjenek a kapott gól nélküli meccsek, többek között arra is szükség van, hogy ismét God-mód közeli állapotba kapcsoljon. 

Lucas Váquez – 6,7 (szerkesztői pontszám: 7)
Sokat mozgott, jobbhátvéd pozíciója ellenére a pálya meglehetősen sok szegletében fel-felbukkant. Az első félidő elején jellemezte némi pontatlanság, de aztán szépen feljavult ebben a tekintetben. Szépen tartotta a Mallorca bal oldali játékosait, csak nagyon ritkán tudott innen veszélyt kialakítani a vendégcsapat. Emellett kiharcolt egy veszélyes szabadrúgást, valamint volt egy igencsak felszisszenős tekerése is, ami végül nem talált kaput. Reméljük, hogy izomsérülése nem komoly. 

Antonio Rüdiger – 7,7 (szerkesztői pontszám: 7,5)
A meccs elején rajta is mintha lámpaláz érződött volna, elveszített egy párharcot, ám szerencsére ebből komoly helyzet nem alakult ki. Ezt követően viszont igazi falként játszott. A levegőben nem tudták megverni, de a labda megjátszásával sem igazán akadt problémája, közel 95 százalékos pontossággal passzolt. Külön örültem első madridi góljának: mesterien érkezett Kroos középre tekert labdájára, sípcsonttal pedig olyan pontosan lőtte ki a rövidet, hogy sokan belsővel is megirigyelnék.

David Alaba – 7,7 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Rüdiger társaként is hozta a tőle megszokott szintet. Valószínűleg egy fabábút is állíthatnánk mellé, az sem hozná zavarba. Védőmunkája mellett elengedhetetlen fontosságú a már-már mélységi irányító szerepe, hiszen olyan labdákkal tudja megajándékozni a társakat  a saját térfeléről, amikből komoly helyzeteket lehet kialakítani – lásd például a Vininek adott passzát, amivel a brazil egy az egyben vezethette a labdát a Mallorca kapusára. 

Ferland Mendy – 6,1 (szerkesztői pontszám: 6)
Nem ez volt a francia eddigi legerősebb meccse. Pocsékul védekezett Muriqi találatánál, teljesen szem elől tévesztette emberét, aki köszönte szépen, ki is használta a tálcán felkínált lehetőséget. Támadásban igazán különöset nem mutatott, volt viszont elöl egy igen veszélyes passza, amiből végül csak helyzetig jutottak a társak. Az viszont nagyon komoly, hogy mindössze egyetlen átadást rontott. 

Toni Kroos – 7,6 (szerkesztői pontszám: 8)
Ízlelgetni kell még, hogy Kroos kapitányként vezeti pályára a csapatot, de ha valakitől, hát tőle aztán nem sajnálom ezt. Alaba csak úgy tett, Kroos viszont tényleg mélységi irányítóként kapott lehetőséget ezúttal, ami nem volt ördögtől való gondolat, hiszen kimondott védekező középpályásra nem is feltétlen lett volna szükség a sündisznóba kuporodó Mallorca ellen. Kroos így hátrébb vontan irányíthatott, valamint ennek köszönhetően távoli lövésekre is vállalkozhatott. Értelemszerűen övé volt a legtöbb passz, hozta a 95+-os pontosságot, és a meccs végén csak szállított egy asszisztot is. Jó meccs a német neve mellett. 

Dani Ceballos – 8,2 (szerkesztői pontszám: 8)
Fáradhatatlanul robotolt, fontos, jó munkát végzett. Az ő kezdőcsapatbeli tagságának is örültem, kiérdemelte már ezt, ráadásul ebben a kíméletlenül hosszú idényben szükség is lesz arra, hogy játékban legyen. A lehetőséggel pedig egyértelműen élni tudott. Hét párharcot nyert, ötször fülelt le labdát, háromszor szerelt sikeresen, és négy kulcspasszt is összevarázsolt. Harcosságát jól mutatta az a momentum, amikor két mallorcai szorításában, térdre rogyva is megtartotta a labdát. Már csak annyi hiányzott, hogy egy távoli próbálkozása a a hálóban kössön ki. 

Rodrygo – 9,2 (szerkesztői pontszám: 9)
Nálatok tehát ő lett a meccs legjobbja, ami azért nem is feltétlen megmagyarázhatatlan. Nagyszerű gólt és gólpasszt virított, le a kalappal előtte, és nem is titkolom, hogy kifejezetten kedvelem a kis brazilt. Az első félidőben viszont leginkább csak árnyékként funkcionált a pályán, egy-két jó megmozdulástól eltekintve a csapat jobb oldala gyakorlatilag nem létezett a támadásokban. Akkor kezdett el igazán élni, amikor Hazard cseréjét követően a 9-es pozíciójába került át, onnantól kezdve lehengerlő volt. Öröm volt nézni az asszisztját, valamint a gólját is. Ilyen megmozdulásokra van szükség az ilyen meccseken. 

Vini Jr. – 8,8 (szerkesztői pontszám: 8,5)
Óvatosabbnak kell lennie. Utaztak is rá a vendégek, ő pedig csak tovább hergelte őket, részben a kiváló cseleivel, részben egy-egy kisebb verbális provokációval. Mindkettőnek megvan a helye, de nem örülnék neki, ha egy ilyen miatt veszítenénk el őt akár hosszú hetekre, hiszen ma is a csapat egyik legveszélyesebben futballozó játékosa volt. Olyan, mint egy időzített bomba, aminek nem látjuk a visszaszámlálását. Gyakorlatilag bármikor robbanhat. Robbant is, zsinórban az ötödik meccsén is betalált. El tudom képzelni, hogy ez a szezon már róla fog szólni, és sokkal kevésbé Benzemáról. 

Eden Hazard – 5,6 (szerkesztői pontszám: 5)
Hatványozottan nehéz a belga helyzete. Nem elég, hogy nagyítóval figyelik a mozdulatait, hogy gyakorlatilag évek óta nincs játékban, most, hogy lehetősége van perceket gyűjteni, azt a csatár pozíciójában kell megtennie. Ráadásul egy kőkeményen védekező Mallorca ellen. Hosszú-hosszú időkre eltűnt a védők gyűrűjében, kvalitásait egy az egy elleni szituációkban sem tudta kamatoztatni. Cseréje indokolt volt, jó döntésnek bizonyult. 

Cserejátékosok

Nacho Fernández – 7 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Taktikailag nagyon fontos volt az ő behozatala, ám a saját feladatait is megfelelően ellátta. Beállását követően volt egy szép szerelése, valamint nem volt rontott passza. 

Luka Modrić – 7,2 (szerkesztői pontszám: 7)
Hozta a tőle megszokott megbízható, higgadt középpályás játékot. Extrát ezúttal nem adott, de nem is volt rá kifejezett szükség. Lehozta a kötelezőt, kevés energiabefektetéssel. 

Eduardo Camavinga – 7,1 (szerkesztői pontszám: 7)
Némi sebességet hozott a pályára, valamint a taktikai váltás lehetőségét. Jól mozgott, és passzt sem rontott. 

Dani Carvajal (-)
A sérült Lucas Vázquez helyére érkezett, ám mindössze öt labdaérintés jutott neki. 

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 8,2 (szerkesztői pontszám: 9)
A meccs egyik embere nálam az olasz edző, akinek a meccs közbeni váltása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül nagyarányú győzelmet aratottak a fiúk. A kezdőcsapatába sem tudnék belekötni, szépen forgatta a játékosokat, véleményem szerint okosan alkalmazta a rotációt, ám ennél sokkal fontosabb, hogy észrevette a gyengeségeket, és bőven időben reagált rá. Ráadásul az elérhető legjobb lapokat húzta. Hazard lecserélésével Rodrygót húzta be középre, Valverdét tolta ki szélre, valamint Nacho pályára küldésével Alabát is kidobta a bal oldalra. Ezek a lépések mind lendítettek a csapat támadójátékán. Külön örültem Alaba pozíciójának megváltoztatásának, hiszen az osztrák védő sokkal komolyabban tudja támogatni a támadásokat a szélről, mint Mendy. Ennek ellenére a legjobb döntésnek mégis Rodrygo 9-es posztra való behúzása bizonyult, végül ez döntötte el a meccset. Szép volt, mester! 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Osasuna elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára az Osasuna elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal22. Rüdiger18. Tchouameni23. F. Mendy12.…