Beharangozó: Villarreal – Real Madrid: Mindent bele a győzelemért!

Szombaton délután idegenben lép pályára Ancelotti együttese.

Nincs megállás, a Király-kupában játszott mérkőzés után most a Villarreal otthonában lép pályára a Real Madrid a spanyol bajnokság 16. fordulójában. Ancelotti együttese folytatja a küzdelmet az első helyért a Barcelonáva, a csapatok jelenleg pontazonossággal állnak az első helyen, a katalán együttes pedig az Atlético vendége lesz holnap.

Az év második mérkőzésére készül a királyi gárda, a január pedig kifejezetten megterhelő lesz az együttesnek – nyolc mérkőzés három sorozatban. A mai bajnokit a Szuperkupa küzdelmei követik Szaúd-Arábiában.

„A Villarreal legyőzéséhez a legjobb formánkat kell hoznunk, a srácok pedig motiváltak és a feladatra koncentrálnak” – nyilatkozta Ancelotti a találkozó előtt. Az olasz szakember keretében túl nagy meglepetést ezúttal nem tapasztalhatunk, a sérülteken kívül mindenkire számít a csapat vezetőedzője. A győzelemhez szükség lesz a remek forma tartására, ami a góllövést illeti – az együttes eddig mind a 23 mérkőzésén betalált az ellenfél kapujába.

Az ellenfél

A Villarreal is bejutott a legjobb 16 közé a Király-kupában, miután 5-1-s győzelmet arattak a Cartagena ellen. A bajnokságban jelenleg a 7. helyen tanyáznak 7 győzelemmel, 3 döntetlennel és 5 vereséggel. A házi góllövőlista élén Álex Baena áll a maga 4 találatával.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Athletic Bilbao elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a baszkok elleni bajnokin. Kezdőcsapat 1. Courtois8. Valverde35. Asencio22. Rüdiger6. Camavinga10. Modrić14. Tchouaméni19.…
Tovább

Az Athletic Bilbao elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Courtois, Lunin és Fran González.Védők: Alaba,…