Egytől egyig: Real Madrid – Arsenal (1:2)

Egytől egyig főkép
kép: penamadridista.hu

Véget ért a Real Madrid számára a Bajnokok Ligája tegnap este, miután egy felejthető mérkőzésen ismét vereséget szenvedett az Arsenaltól. Jöjjenek most a pontszámok és az értékelések.

Real Madrid (OP: 3,2)

Remontada így, a Barnabéu-szelleme úgy, ez a tegnapi ötlettelen, súlytalan, és leginkább, kevés volt. Egy pillanatnyira sem éreztem ebben a csapatban, hogy képes lehet a fordításra. Nem volt meg a szikra, azok a sikerre éhes szemek, amik az elmúlt években, minden egyes fordítás alkalmával ott ragyogtak. De tény, hogy akartak a srácok, csak hát Dárdai Pali óta tudjuk, a túlmotiváltság sem célravezető. Ennek köszönhető Alaba 4. perces sárgája és a rengeteg odarúgás, szabálytalanság.

Pedig aztán Courtois mindent megtett, hogy életet leheljen az akaratba, de a tizenegyes után látszódott igazán az ötlettelenség, az egyénieskedés. Borzasztó volt látni, hogy nem egy csapat, hanem 11 játékos próbálkozik valahogy átjutni 5,6,7 emberen. És nyilván szomorú az is, hogy a szezon ezen részére mondott teljesen csődöt az támadónégyes. A terv az lehetett, hogy majd valahogy, valaki, esetleg, véletlen bepiszkálja, bepattan, becsorog. De szerintem ez csak azokkal a csapatokkal történik meg, akik csapatként olyan őszinte és mély győzni akarást visznek ki a pályára, hogy ennek a lendülete váltja gólra a legrosszabb lövést is. Ez most hiányzott, de volt helyette 43 beívelés, amiből csupán 7 talált embert. De biztos Joselu szellemét keresték a labdákkal.

Ujjal mutogatni és bűnbakot keresni most sem érdemes, ez egy folyamatnak, különféle történéseknek és döntéseknek az eredménye. Meglátjuk, hogyan reagál erre a klub, a játékosok és Ancelotti. Hiszen ez a búcsú számomra sokkal kisebb jelentőségű annál, hogy ne picsázzon el megint a Barcelona a maradék kettő egymás elleni meccsen.

3/10
Szerkesztői pontszám
A Real Madrid kezdőcsapata az Arsenal elleni BL-visszavágón.
A Real Madrid kezdőcsapata az Arsenal elleni BL-visszavágón. (kép: realmadrid.com)

Arsenal (OP: 7,1)

Ez a csapat felnőtt. Elképesztően éretten, tudatosan, tervekkel és ötletekkel telve játszották le mindkét meccset. Ha az előbb 11 játékosról írtam, az Arsenal esetében ez egy csapat. Egy csapat, amiben mindenki pontosan tudja, mi a feladata, miben erős, és azt is pontosan tudták, hogy a madridi játékosok, mikor hova mozognak, passzolnak. És ezzel nem azt mondom, hogy ilyet akarok látni a Real Madridnál, tudom, hogy itt nincs 7 év ilyesmire. Nem is kell. Csak most eléggé kijött a két csapat közötti koncepcionális különbség. Az meg mindent elmond, hogy 180 perc alatt egyetlen egyet hibáztak védekezésben. Nincs mit szépíteni, a jobb csapat jutott tovább.

8/10
Szerkesztői pontszám

MECCSEMBERE – Thibaut Courtois (Olvasói Pontszám: 7,3)

Először nem akartam kiosztani ezt a méltán híres díjat senkinek sem, végül mégis Tibó mellett döntöttem. Rá nem lehetett panasz, sem Londonban, sem tegnap. Ha nincs, akkor az az összesített 5-1 lehetett volna 10-1. És nem hiába ő állt ki megint nyilatkozni a meccs után is.

8/10
Szerkesztői pontszám
Thibaut Courtois
Thibaut Courtois (kép: realmadrid.com)

Lucas Vázquez (OP: 4)

Írhatnám bárkihez, de ő az első itt a sorban, akit újra és újra megtalálnak a szakmailag alátámasztott, az emberséges véleménynyilvánítás határait betartó hozzászólások. Párszor már leírtam, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy neki egy kiegészítő embernek kéne lennie, de jelenleg nincs más. Küzdött, hajtott, ebben sosem volt nála hiány. Azt viszont nem értettem, hogy miért játszott szinte egész meccsen jobbszélsőt Valverde előtt. Mert ennyi erővel akár Brahim vagy Arda Güler is kezdhetett volna ott.

4/10
Szerkesztői pontszám

Raúl Asencio (OP: 5)

Ő is kicsit túlpörögte a meccset, a tizenegyes is abból lett, egy pillanattal előbb kellett volna elengedni Merinót. Bár azt hozzátenném, hogy egy meccsen, nem pontos szám, de 10 ilyen történik a szögleteknél. Ezen kívül hozta megint a kemény, sokat harcoló játékát, egyszer pedig nagyot sprintelt, hogy kirúgja Saka elöl a labdát.

5/10
Szerkesztői pontszám

Antonio Rüdiger (OP: 4,8)

A túlpörgés tőle sem áll messze, és most volt egy-két szituáció, amikor nem volt vicces ez a túlpörgés. A taposást megúszta, de eléggé a határon mozgott. Az is sokat elmond a csapat játékáról, hogy többször is az volt a terv, hogy a fenn maradt, vagy felfutó Rüdigerre ívelik fel a labdát. 

5/10
Szerkesztői pontszám

David Alaba (OP: 3,2)

Ahogy a jobboldalon, úgy a baloson is nagy a probléma. Alaba tapasztalatában és védőmunkájában bízhatott Ancelotti, csak szegény Alaba nem igazán van formában, ráadásul Saka hátrafelé is gyorsabban fut, mint ő. 

3/10
Szerkesztői pontszám
Aurélien Tchouaméni
Aurélien Tchouaméni (kép: realmadrid.com)

Aurélien Tchouaméni (OP: 4,5)

Talán még ő volt az a csapatból, akinek nem volt probléma a teljesítményével lefelé, a védőmunkáját jól megoldotta, sok fontos párharcot nyert.

4/10
Szerkesztői pontszám

Fede Valverde (OP: 4,7)

Hiába játszott papíron feljebb, neki kellett folyamatosan biztosítania a Lucas mögötti üres területet. Ennek a logikai bukfencnek pedig meg is lett az eredménye: nem igazán tudta Fede kamatoztatni az erősségeit előrefelé. 

5/10
Szerkesztői pontszám
Jude Bellingham
Jude Bellingham (kép: realmadrid.com)

Jude Bellingham (OP: 4,2)

Ahogy tavaly, úgy most is azt látom rajta, hogy a szezon utolsó szakaszára teljesen elfáradt. Eltűnik sokszor, nincsenek meg azok a mozgásai, amivel korábban területeket nyitott, vagy épp kizökkentette az ellenfeleket. Messze van a kaputól, és nehézkesek a megoldásai. Remélem, még vesz egy nagy levegőt a hátralévő meccsekre, aztán a következő szezont jobban menedzseli a stáb.

4/10
Szerkesztői pontszám

Rodrygo (OP: 3,4)

A szezon első felében még kikérte magának, hogy az R sem hiányozhat a BMV-ből, aztán végül is saját magát satírozta ki így áprilisra. Tegnap is teljesen súlytalan volt, rossz megoldások, kevés dinamika, teljesen eltűnt a meccsen.

3/10
Szerkesztői pontszám

Vini Jr. (OP: 3,5)

Ő is eléggé megfáradt és formán kívül van, meg mintha a sebessége se lenne ugyanaz, mint korábban. És talán ebből adódik, hogy a megoldásai is eléggé esetlegesek voltak. Azt az egy letámadást a gólt előtt szépen csinálta, de kb ennyi. Nem tudom, hogy képes lesz-e még megújulni. Idén. Valaha. Hajrá!

4/10
Szerkesztői pontszám
Vini Jr.
Vini Jr. (kép: realmadrid.com)

Kylian Mbappé (OP: 3,2)

És a csodás négyes negyedik tagjáról is leírhatom, hogy ez nagyon-nagyon kevés volt. Már csak abban bízom, van még benne valami ott mélyen belül, ami majd a betanuló szezon után kijön, mert ha nem, akkor ezt nem lesz túl jó érzés nézni. Biciklizget 40 méterre a kaputól, 15 méteres lesre fut, 0 nyomást tud gyakorolni az ellenfél védőire. És még ezekkel sem lenne baj, ha verne minden meccsen 1-2 gólt. Remélem, a Barca ellen tartogatja őket.

3/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Dani Ceballos (OP: 3,9)

Beállt, hogy más formát szabjon a csapatnak, de ez nem igazán jött össze, ahhoz a többieknek is tudniuk kellett volna, hogy mi az új narratíva.

4/10
Szerkesztői pontszám

Luka Modric (OP: 3,9)

Remélem, nem ez volt az utolsó Bajnokok Ligája meccse a Real Madrid mezében.

4/10
Szerkesztői pontszám
Luka Modrić
Luka Modrić (kép: realmadrid.com)

Fran García (OP: 3,1)

Róla egészen a 93. percig azt hittem, hogy szélvészgyors, sőt, villámgyors. Aztán Martinelli olyan könnyedén futotta meg őt, hogy nem hittem a szememnek. 

3/10
Szerkesztői pontszám

Endrick (OP: 3,6)

Furcsa lehetett neki, hogy a becserélése után még ennyire sok perc volt hátra a meccsből. Biztosan emiatt nem találta a helyét, a labdát, meg a jó megoldásokat.

3/10
Szerkesztői pontszám

Brahim Díaz (OP: 3,9)

Nem rajta múlott.

4/10
Szerkesztői pontszám

Carlo Ancelotti (OP: 2,1)

Úgy gondolom, hogy Carlo és ez a projekt kifulladt. Nagyon sok örömet köszönhetünk neki, sohasem fogom elfelejteni az elmúlt két BL-siker előtti menetelést. De ezzel a kerettel képtelen volt idén megújulni, tűzben tartani őket, kitalálni valami váratlant, kitalálni a rendszert. Abban bízom, hogy összekapják még magukat, és megnyerik a Király-kupát, aztán a szezon végén felemelt fejjel távozhat Ancelotti. 

2/10
Szerkesztői pontszám
Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK