Egytől egyig: Barcelona – Real Madrid (3-2)

Egytől egyig főkép
kép: penamadridista.hu

A tegnapi nap folyamán rendezték a spanyol Király-kupa döntőjét, amelyen a Barcelona és a Real Madrid csapata találkozott Sevillában. Idén sajnálatos módon a katalánok rendre magabiztosan zsebelték be a győzelmeket szeretett csapatunk ellen, miközben nálunk nem egyszer a pályán kívüli ügyek vették át a főszerepet. Az előjelek tehát nem voltak túl biztatóak. Maga a mérkőzés viszont pozitív meglepetést okozott számomra: a játékosok jól küzdöttek, és úgy éreztem, hogy mi engedtük ki a győzelmet a kezünkből. Ez nyilván frusztráló, de még mindig jobb érzés, mint egy újabb 5-0-s vereség. Ugyanakkor ismét fájdalmas látni, hogy néhány játékos gondoskodott róla, hogy újabb botrány fűződjön a klubhoz.

Barcelona (OP: 7,7)

Alapvetően jól játszottak, de nagyon nehezemre esik pozitívumokat írni a katalán együttesről, mert őszintén szólva ki nem állhatom őket, főleg a játékosaikat. Gavi arcától a világból ki lehet kergetni, Raphinháé szintén ilyen hatással van rám, Eric Garcia létezéséről pedig már majdnem meg is feledkeztem — egészen addig, amíg be nem állt, és fel nem idézte minden régi rossz érzésemet. Ja, és azt már meg sem említem, hogy Barcelonában szerintem be kéne tiltani a hidrogénszőke hajviselet lehetőségét.

8/10
Szerkesztői pontszám

Real Madrid (OP: 5,9)

Az első félidő kritikán aluli volt, de utána magára talált a csapat, főleg a jó cseréknek köszönhetően, akik lendületet hoztak, és némileg át is szervezték a játékot. Láttunk néhány fantasztikus egyéni teljesítményt, néhány borzalmas mellett, de sajnos az utóbbiak “győztek”, így csak a háttérből nézhettük, ahogy a katalánok felemelik a kupát.

7/10
Szerkesztői pontszám
A csapat (realmadrid.com)

MECCSEMBEREI – Tchouaméni, Bellingham, Mbappé, Fede (OP: 6,8 ; 6,1 ; 7 ; 6,7)

Nem hinném, hogy az egytől-egyig történetében lett volna megosztott MOM-cím, de szerintem a tegnapira kijárt ennek a négy úriembernek, mert ők mindent megtettek azért, hogy hazavihessük a kupát.
Pedri góljánál valószínűleg valaki a Tchou–Jude–Fede hármasból maradt le, de az egész védelem teljesen el volt csúszva, szóval nem hibáztatnám őket nagyon.

Tchouaméni uralta a középpályát, gólt is szerzett, és végig magabiztos volt.

Bellingham kicsit lassabban lendült bele, de a második félidőtől zseniális volt, rengeteg támadás ment át rajta.

Mbappé beállása teljesen megváltoztatta a játék képét: végig veszélyes volt, szabadrúgást harcolt ki és értékesített, cselei ültek, alázatosan és aktívan játszott.

Fede pedig hozta a megszokott formáját: mindenhol ott volt a pályán, fáradhatatlan.

8/10
Szerkesztői pontszám

Thibaut Courtois (OP: 5,7)

Nem gyakran kell negatívat írni róla, de most rajta (is) ment el a meccs. Teljesen feleslegesen jött ki a második gólnál, és Koundé lövését is talán védeni lehetett volna.

4/10
Szerkesztői pontszám

Lucas Vázquez (OP: 4,5)

Rosszabbra számítottam, előzetesen minimum két gólt jósoltam volna az oldaláról, de ehhez képest nem volt rossz. Hozzátenni viszont nem sokat tudott.

5/10
Szerkesztői pontszám

Raúl Asencio (OP: 6,1)

Volt pár szép megelőző szerelése és mentése, de az utolsó percben bemutatott becsúszása (még ha nem is talált embert) szívinfarktust idézett elő nálam.

7/10
Szerkesztői pontszám

Toni Rüdiger (OP: 4,8)

Itt egy linket kéne inkább beszúrni egy madridi pszichológus kereséséhez: link.

3/10
Szerkesztői pontszám

Fran García (OP: 5,2)

Mendy sérülése miatt játszott, így a franciát nem értékelem, mielőbbi felépülést kívánok neki! Fran felemás meccset produkált: Yamal többször is megverte, támadásban pedig kihagyott egy nagy helyzetet, de összességében nem volt tragikus.

6/10
Szerkesztői pontszám
Fran (realmadrid.com)

Dani Ceballos (OP: 4,9)

Reménykedtem, hogy ő lesz a kulcs a Barcelona védelmének áttöréséhez, de csalódást okozott. Güler sokkal jobban játszott a helyén.

5/10
Szerkesztői pontszám

Rodrygo (OP: 3,8)

Borzasztó meccs, semmit nem tett hozzá a támadásokhoz, teljesen jogos volt a lecserélése.

2/10
Szerkesztői pontszám

Vini Jr. (OP: 5,4)

Én mindig megvédem Vinit, de a tegnapi meccs rajta is múlt: minden támadás elhalt rajta, sokszor választott rossz megoldást a döntő pillanatokban. Ugyanakkor az is igaz, hogy a sérülése miatti lecserélése után picit meghalt az egész támadójáték.

5/10
Szerkesztői pontszám

Cserejátékosok

Arda Güler (OP: 6,3)

Az 55. percben szállt be, és mivel a meccs hosszabbításba torkollott, így 65 perccel növelte az ebben a szezonban lejátszottak számát — gondoltam, segítek Dominiknak a matekban.
Remekül játszott, folyamatos veszélyt jelentett, a második gólnál ő adta a gólpasszt a szögletből, szóval csak így tovább!

8/10
Szerkesztői pontszám
Az igazán fontos dolgok (ChatGPT által generált)

Luka Modric (OP: 4,7)

Jól szállt be, stabilizálta a játékot Ardával, az utolsó gólt én nem az ő számlájára írnám, hanem Brahiméra, aki nyitott szájjal várta, hogy hozzáérkezzen.

7/10
Szerkesztői pontszám

Brahim Díaz (OP: 4,4)

Amit Viniről írtam, azt Brahimról is ugyanúgy el lehet mondani: borzalmas megoldások a támadóharmadban, és Modric passzánál egyáltalán nem támadta a labdát, ami Koundé góljához vezetett. Ennél több kell tőle.

4/10
Szerkesztői pontszám
Borzalmas Brahim döntések (reddit komment)

Endrick (OP: 4)

Mindig amikor beszáll, akkor az Üvegtigrisből a „Fiatalság, bolondság” idézet jut eszembe: bármikor megkapja a labdát, lőni akar, ami néha jól jön ki, de sokszor kontraproduktív. Tegnap a tíz perce alatt körülbelül három támadást akasztott meg.

3/10
Szerkesztői pontszám

Carlo Ancelotti (OP: 4,7)

Szerintem jól meccselt az olasz: az első félidő nem jött össze, de jól változtatott a második félidőben, amivel lehetővé tette, hogy a csapat megnyerje a kupát. Sajnos Courtois úgy döntött, hogy három év után a tegnapi nap a tökéletes alkalom arra, hogy újra bakizzon. A hosszabbításban a Rüdiger–Endrick csere kérdéses volt, de őszintén szólva nem igazán osztott-szorzott már az.

7/10
Szerkesztői pontszám
Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A kirakat mögött

Csak tette a dolgát. Nem hallottad panaszkodni, hogy kevés lehetőséget kap, akkor sem hallottad panaszkodni, amikor éveken keresztül…
Tovább

A rongylábú zseni

“Időre van szüksége a beilleszkedéshez”, “meg kell még szoknia az új csapattársakat”. Ismerős frázisok ezek az éppen aktuális…
Xabi Alonso
Tovább

Söprögetek, Te alkoss

Amikor Florentino Pérez a 2006-os leköszönése után 2009-ben visszatért, sokan attól tartottak (köztük én is), hogy minden ott…
Luka Modrić
Tovább

Nem. Ezt nem tudom elfogadni.

Gyors reakció Luka Modrić távozásának hírére. Gondoltam munka utáni lazításként rendet vágok a garázsban, hiszen hamarosan szükségem lesz…