A Real Madrid szombat este a Mallorca együttesével csap össze a spanyol bajnokság harmadik fordulójában. A találkozó előtt Xabi Alonso tartotta meg szokásos sajtótájékoztatóját.
A mérkőzés
„Fejlődéssel szeretnénk zárni ezt a három meccses időszakot, ami szinte a felkészülésünk zárása. Az Oviedo ellen tettünk egy lépést előre, a Mallorca ellen pedig újabbat szeretnénk tenni, hazai pályán küzdve, jól teljesítve és megszerezve a győzelmet. Azt szeretnénk, hogy az emberek kedveljék a csapatot, mi is ezt szeretnénk tenni, így szeretnénk jól zárni a szünet előtt.”
Rasszista incidensek
„Akárhova megyünk, versenyképes hangulatra számítunk és arra, hogy válaszolni tudjunk a körülményekre. Néhány pályán mindig előfordulnak ilyen kellemetlen események. Ha rasszista megnyilvánulásokat tapasztalunk, a felelős szerveknek kell közbelépniük, nekünk pedig a saját munkánkra kell koncentrálni, ez a legfontosabb.”
BL-sorsolás
„Kemény a csoportunk, de egyben motiváló is az ellenfelek miatt. A kazah utazás egy speciális eset. Meglátjuk, mikor kerül lejátszásra a meccs. Ez egy különleges dolog, a lehető legjobb logisztikai döntéseket kell meghoznunk.”
Ceballos
„Beszéltem vele, semmi sem változott. Itt maradt, mert ő is a keret tagja. Örülök annak, hogy itt van. Annak a részletei, hogy mi történt, rá tartoznak, de úgy tűnik, ez a végleges döntés. Ugyanaz lesz a szerepe, mint eddig. Nem változott a véleményem róla.”
Valverde
„Úgy látszik, nagyon jól van, kulcsfontosságú játékos minden nap a vezetői képessége miatt, amit a pályán is megmutat, inspirálja a körülötte lévőket.”
„Nagyon jól érzi magát. A klubvilágbajnokságon is jó volt az első találkozásunk alkalmával és ezt sikerült fenntartania. Bármilyen játékstílushoz képes alkalmazkodni és ezt most is jól csinálja. Csak kevés időt tölthettünk együtt, de nagyon elégedett vagyok vele.”
Vini
„Nagyon boldog vagyok vele, ezt elmondtam az Oviedo elleni meccs után is. Megmutatta, hogy a padról beállva is képes befolyásolni a mérkőzés kimenetelét. Azt szeretném, hogy fantasztikus idénye legyen. Csak most kezdtük el, mindenki fontos tagja a csapatnak, ő pedig kulcsfontosságú lesz mindazért, amit eddig tett a Real Madridért és mindazért, amit ezután szeretnénk, hogy tegyen.”
Vini pótlása
„A keretben 25 játékos van az első csapatból és néhányan a Castillából. A legfontosabb, hogy a csapat jól érezze magát, hogy mindenki azt érezze, hozzátehet a sikerhez, eljön a saját pillanata. Azt kell érezniük, hogy bárhonnan hozzájárulhatnak a sikerhez még akkor is, ha nem az ő pillanatuk jött el.”
„Ez a kohézió az alap, és ebben kell hinniük. Nagyon fontos, hogy ez az összetartás és csapatszellem meglegyen. Mindenki létfontosságú. A csoporton belül Vini is fontos, Valverde is, ahogy Courtois is. Mindannyian számítanak.”
Camavinga
„Alig várom, hogy visszatérjen. Közel állok hozzá, de nincs meg az a folytonosság, amit szeretett volna és amit én is szerettem volna. Sokat ad majd a csapatnak, a modern futballista rengeteg kvalitása megvan benne.”
„Dinamikus, magas minőséget képvisel, meglesz a helye a csapatban. Az látható, hogy a csapattársai imádják. Az öltözői dinamikához, a kohézióhoz rengeteget tesz hozzá, összeköti a társakat, ez nagyon fontos.”
Huijsen
„Mindenkinek mindenből ki kell vennie a részét. Egyértelmű, hogy nagyon fontos dolgokat ad a csapatnak. Nagyon jól állítja meg a játékot hátul, tudja, mikor találja meg a társakat közepes vagy hosszú passzokkal. Ezért is volt nagyon fontos és stratégiai igazolása a klubnak.”
„Az ilyen hézagokat kell kiegészítenünk. Minél jobban összekapcsoljuk a vonalakat, annál kiegyensúlyozottabbak leszünk, így stabilabb teljesítményt nyújthatunk. Számomra nagyon fontos lesz az, hogy Deant hogyan kapcsoljuk össze a többiekkel. Ha azt szeretnénk, hogy a védőkkel játsszon össze, kihagyjuk a középpályásokat, akikkel szintén kapcsolatba kell kerülnie.”
Rodrygo pozíciója
„Különböző posztokon is tud teljesíteni. Emlékszem, láttam kilencesként és tízesként is játszani. Tavaly a jobb oldalon szerepelt, de úgy gondolom, a legjobb neki a bal oldal, ahol összejátszhat a társakkal, egy az egy elleni párharcai lehetnek, folyamatosan játékban lehet. Azután, hogy az utóbbi pár meccsen nem játszott sokat, fontos volt, hogy érezze a csapat dinamikáját, ez mindenképpen jó hír.”
Kezdőcsapat a Mallorca ellen
„Nem lenne túl bölcs elmondanom, mire készülök. Holnap meglátjuk, mi történik.”
Madridi játékosok a spanyol keretben
„Ezek időszakos dolgok. Luis de la Fuente dönti el, kiket hív be, ezt pedig tiszteletben tartom. Remélhetőleg a jövőben több játékost is adhatunk a válogatottnak, ez nekünk és a nemzeti csapatnak is jó lenne. Örülök, hogy Carvajal ismét helyet kapott a keretben.”
Végleges a keret?
„Valószínűleg igen, de nem akarok elkiabálni semmit az átigazolási időszak zárásáig. Folyamatosan figyelünk, meglátjuk, mi történik. Úgy tűnik, végleges a keret.”
Thiago Pitarch
„Nem ismertem túlzottan. Amikor elkezdett velünk edzeni, az első naptól kedveltem. Nagyon dinamikus, energikus, tudja, hogyan játsszon a vonalak között. A Leganés elleni edzőmeccsen csereként állt be, nagyon jól teljesített a második vonalban és gólt is szerzett.”
„Az előszezon során a Castillával is ezt csinálta. Most Bellingham és Camavinga kiesésével ő segít minket az edzéseken. Thiagónak remek hozzáállása van, ahogy az utánpótlásból kikerültek közül sokaknak. Máskor is bekerül majd a keretbe.”