Alonso: Ez mindig különleges mérkőzés

Xabi Alonso
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)

Xabi Alonso megtartotta sajtótájékoztatóját a Clásico előtt, melyet csapata vasárnap fog hazai pályán játszani, a LaLiga 10. fordulójában.

A Clásicókról

“A Clásico mindig egy különleges mérkőzés; már évek óta az. Ez lesz az első ebben az idényben, és ebben az új projektben, amely még csak most kezdődött el. Szükségünk van arra, és azt akarjuk, hogy a stadion hozza a nagy mérkőzések és különleges pillanatok energiáját. Ahogyan vibrál a stadion, úgy kell nekünk is hajtanunk, hogy a végén ünepelhessünk a szurkolóinkkal. Ez egy nagyon fontos mérkőzés. Minden adott ahhoz, hogy jól játsszunk és élvezzük a mérkőzést. Ez az, ami a legjobban izgat minket, és ami a legnagyobb motivációt adja a holnapi meccsre. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon intenzív és küzdelmes meccs lesz; lesz lehetőségünk mindenre. A legmagasabb szinten kell versenyeznünk, és biztosítanunk kell, hogy a játékosok rendelkezzenek a szükséges energiával.”

Clásicók az előző szezonban

“Most más idők járnak, más a projektünk, ami csak most kezdődött el. Kielemeztük azokat a mérkőzéseket. Ki akarjuk aknázni az erősségeinket, és egy jó meccset akarunk játszani.”

Személy szerint hogy érzi magát a mérkőzés előtt?

“Tisztában vagyok azzal, hogy milyen mérkőzés előtt állunk, és annak fontosságával is. De ettől még a dinamika és a mindennapi rutin nem változik. Szeretném, hogy nyerjünk, hogy a szurkolóink jól érezzék magukat, és hogy minden úgy menjen, ahogyan azt elterveztük. Minden meccset maximális komolysággal kezelünk; azonban ennek a találkozónak van egy különleges hangulata. És éppen ezért ez most a legfontosabb.”

A kezdőcsapat a Clásicóra

“Van már egy elképzelés a fejemben. Szinte az összes játékost visszakaptuk, akik nem tudtak a Juventus ellen játszani. Holnap majd láthatjátok a kezdő tizenegyet. Abból indulok ki, hogy a keretből bárki lehet kezdő. Azonban az, hogy valóban ki fog kezdeni, attól függ, hogy mire lesz szükségünk taktikai és mentális szempontból. A keret bármelyik tagja lehet kezdő.”

Carerras

“Mindenki aki pályára lép, meghatározó lehet, sőt az is kell, hogy legyen védekezésben és támadásban egyaránt. Ezért a legmagasabb szintű egyéni és csapatteljesítményt várjuk el, hogy hozni tudjuk azt a szintet, amit egy ilyen mérkőzés megkövetel.”

Mbappé

“Úgy látom, hogy rendben van. Azon dolgozunk, hogy hogyan lehetünk a lehető leghatékonyabbak a helyzetek megtalálásában. Mit tehet ő, hogy jobban látható legyen a pályán. És hogy hogyan lehet még meghatározóbb ebben a mechanizmusban és a csapat kollektív minőségében. Valójában nem csak a gólok miatt, hanem más helyzetekben is nagyon fontos az ő személye. Arra törekszünk, hogy megtanulja, hogyan kell mozogni a többiekhez képest, és hogy a többiek is megértsék ezeket a mozdulatokat. A játékosok nagyon motiváltak; tudjuk mi jelent ez a mérkőzés, és a győzelem. Mindenki jól regenerálódott a Juventus elleni mérkőzést követően, még Raúl is.”

A Barcelona játéstílusa

“A játékosaink képességei miatt adódhatnak bizonyos szituációk. Még a leshelyzet beintése előtt sok, apró dolgot, kell megtennünk, alapvető részletre odafigyelnünk, amelyek alapjaiban változtathatják meg a játék menetét.”

Ahogy játszik a Barcelona és Mbappé képességei: fontosak a a védelem mögötti passzok?

“Nem csak az szamít, hogy mi történik a védelmi vonaluk mögött, hanem az is, hogy hogyan jutunk el oda a korábbi passzpozicíókból, és hogy mindez a pályán milyen magasan történik meg. Tehát sok olyan apró részlet van, amelyek döntő fontosságúak lehetnek az ilyen mérkőzéseken.”

Lamine Yamal szavai

“Ebbe most nem fogok belemenni. Nagyon sok nyilatkozat hangzott el a Barcelona részéről, és nem tudjuk mindegyiket kiértékelni. A fontos az a pálya; hogy mi történik ott, hogy mi honnan érkezünk a mérkőzésbe, mi áll előttünk, és hogy hogyan játszunk a meccs során. Ez az, ami minket izgat, és amin dolgozunk. A legfontosabb számunkra a minőség és az erő. Na meg persze ott vannak azok a tervek, amiket mind labdával, mind pedig labda nélkül véghez akarunk vinni. Együtt kell maradnunk csapatként, kontrollálni a nyomást és a távolságot. Ezen dolgozunk, hogy a teljesítményünk kiegyensúlyozott legyen.”

A derbi, mint fordulópont

“Csak néhány hét telt el a derbi óta, és azóta folyamatosan korrigáljuk a hibáinkat, és fejlődünk. Azt hiszem mind mentálisan, mind pedig a versenyhelyzet tekintetében jól állunk. Nagyra tartom a fejlődést. Az elmúlt 12 mérkőzésen amit lejátszottunk, látható volt a javulás. Van még hová fejlődnünk, de novemberben vagyunk, és még egy trófeát sem nyertünk. Nagyon hosszú még a szezon, de jelen pillanatban csakis az El Clásicóra gondolunk.”

Mit gondol, jó focit játszik a csapata?

“Versenyképesség terén jól állunk, de úgy gondolom, hogy még jobbak lehetünk. Már felépítettünk egy alapot ahhoz, hogy megbízhatók legyünk, de tovább kell halandunk. Egyébként jó focit játszunk.”

Forrás: realmadrid.com as.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK