A habfehér alakulat célja, hogy fenntartsa győzelmi sorozatát a Bernabéuban.
A Real Madrid a mai este folyamán visszatér a Bernabéuba, hat nappal azután, hogy legyőzte a Barcelonát a Clásicón. Csapatunk a Valenciát fogadja a bajnokság 11. fordulójában, és célja további három pont megszerzése annak érdekében, hogy megszilárdítsa vezető helyét a LaLiga élén.
Xabi Alonso csapata eddig mind a hét, hazai pályán játszott mérkőzését megnyerte, és most utoljára fog hazai közönség előtt pályára lépni, mielőtt zsinórban hat idegenbeli meccsen venne részt. Ez a sorozat a Liverpoolal kezdődik az Anfielden, majd öt nappal később a Rayo ellen folytatódik Vallecasban, még a válogatott szünet előtt.
“A csapat nagyon elkötelezett abban, hogy előre haladjon, és hogy ezt a sorozatot a lehető legjobban fejezzük be” – nyilatkozta a tegnapi nap folyamán megtartott sajtótájékoztatóján Xabi Alonso. A csapatból négyen hiányoznak, hárman (Alaba, Carvajal és Rüdiger) sérülés , míg Lunin eltiltás miatt. Mbappé, aki tegnap vette át az Aranycipőt – és elképesztő formában van – szintén bevethető állapotban lesz. Sőt mi több, 13 mérkőzésen 16 gólt rúgott eddig a szezonban. (Ez 1.23 gól mérkőzésenként.)
Az ellenfél
A Valencia azután érkezik a Bernabéuba, hogy nagyarányú győzelmet aratott az UD Maracena ellen a Király-kupában, ezzel vetve véget ötmeccses nyeretlenségi sorozatának (két döntetlen és három vereség). A “denevérek” a bajnokságban ezidáig kilenc pontot szereztek: két győzelem, három döntetlen és öt vereség a mérlegük. A csapat legjobb góllövői a Real Madridban nevelkedett Hugo Duro és Arnaut Danjuma, három-három találattal.