A Rayo vezetőedzője sajtótájékoztatót tartott a Real Madrid elleni, hazai pályán játszott mérkőzést követően, amely 0:0-ás végeredménnyel zárult.
A döntetlen eredmény
“Jó érzésekkel tölt el ez az eredmény, mert egy jó meccsből született. A mérkőzés alatt sikerült az ellenfelet kordában tartanunk, ami alapjáraton nagyon nehéz feladat. Azért is boldog vagyok, mert nagy energiákkal és erőbedobással játszottunk. Voltak jó és kevésbbé jól sikerült periódusai is a mérkőzésnek, de mindent összevetve elégedett vagyok azzal, amit láttam.”
Igénybevétel és elvárások
“Az való igaz, hogy a csütörtöki mérkőzés okozta fáradtság, és az, hogy vasárnap kellett játszanunk, meglátszott a játékosokon. Ezt én is észrevettem. Manapság egyre inkább hangoztatják, hogy a futballban jellemző a fáradtság. Ahogyan arról is gyakran beszélnek, hogy mi kiesőjelöltek vagyunk, annak ellenére, hogy Európa egyik top bajnokságában játszunk. Utóbbihoz pedig van két hozzáfűzni valóm. Egyrészt az, hogy azért tartanak minket kiesőjelöltnek, mert mi vagyunk a Rayo, és az emberek azt hiszik, hogy ez belénk van kódolva, de én ezt a negatív hozzáállást teljes mértékben elutasítom. Másrészről pedig azt gondolom, hogy most játszunk az élvonalban hosszú idő után, és ezt, valamint a lekesedésünket nem veheti el senki. Érettnek kell lennünk, és fenn kell tartanunk a pozitív szemléletünket, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy tovább tudjunk fejlődni csapatként, és folytatni tudjuk mindazt, amit eddig elértünk.”
Célok a jövőre
“Egy dolog túlélni az élvonalat, és bent is maradni az idény végén, és megint egy másik arra gondolni, hogy ‘megnyerjük a bajnokságot és minden stadionba csak nyerni megyünk’. Ha sikerülne legyőznünk a Real Madridot, vagy akár a Barcelonát, akkor ezt a hozzáállást ugyanúgy megtartanánk. Viszont eddig csak azokat a csapatokat tudtuk legyőzni, akik a tabellán hátrébb voltak, és nem voltak listavezetők. És ebből kifolyólag topcsapatok ellen nem voltunk még igazán sikeresek eddig.”
Mérkőzés kapott gól nélkül
“A mai mérkőzést le tudtuk hozni kapott gól nélkül. Ez pedig azért is fontos, mert a Real Madrid az egyike azon csapatoknak, amelyekről tudni lehet, hogy bármikor képesek veszélyes helyzeteket kialakítani, és gólt szerezni. A játékosok azok, akik a pályán döntik el, hogy az edző tervei sikeresek-e vagy sem.”
Feszültségek
“Ehhez a témához nincsen sok hozzáfűzni valóm. Ha feszült és problémás lenne a kapcsolatom Ivánnal, – vagy éppen más játékosokkal- vagy ha történt volna valami, amit el kellett volna simítani vagy megoldani, akkor azt feléjük jeleztem volna, és közösen megoldottuk volna. Nagyon hálás vagyok a szurkolókért, és azért hogy mindig támogatnak minket, félreértés ne essék. De a mai mérkőzés után nem akartam kijönni hozzájuk; megpróbáltam ugyanis az öltözőben nyugodtan összeszedni a gondolataimat, hogy majd itt a sajtótájékoztatón a helyes és megfelelő válaszokat adjam.”
Unai López
“Ő számunkra egy nagyon fontos játékos. Nagyon megbízható, és nem omlik össze, bármekkora nyomás alatt is kell játszania. A kezdetekben is fel-felvillantotta a képességeit, de mára már eljutott egy olyan szintre, hogy az egyik legfontosabb alapemberünkké vált. Nemrég tért vissza kisebb sérülésekből, éppen akkor, amikor a csapat nehéz helyzetben volt… De azóta nagyon magas szintű teljesítményt nyújtott.”
Mendy
“Mendy-ről azt gondolom, hogy nagyon magas szinten van a játéktudása, és emiatt már nagyon sok mindent le tudott tenni az asztalra. Azonban figyelni kell, hogy ne szaladjon el vele a ló. És nekem az a feladatom – vagy legalábbis meg kell hogy próbáljam-, hogy ez ne történjen meg vele, és hogy jól érezze magát a csapatnál, hogy egyensúlyban legyen.”
Pedro Díaz és az esetleges sérülése
“Ez egy nagyon kényes téma, főleg annak tükrében, hogy mi történt vele a meccsen. Nincsenek neki sem túl jó érzései az esettel kapcsolatban, főleg, hogy ilyesmi még sosem fordult elő vele. Óvatosnak kell lennünk, és türelmesnek is, amíg a tesztek eredményeire várunk. Majd meglátjuk, mit mutatnak. Reméljük, hogy semmi komoly nem történt, és hogy nem olyan súlyos a sérülése.”