A Real Madrid 2-0-s vereséget szenvedett a Celta Vigo ellen a spanyol bajnokságban. A találkozó után Xabi Alonso értékelte a látottakat.
A mérkőzés
„Természetesen mindannyian mérgesek vagyunk. Nem ilyen meccset vagy eredményt akartunk. Az elején Militão sérülése jelentett gondot számunkra, idő kellett, hogy mentálisan rendbe tegyük magunkat. Aztán változtattunk itt-ott, de nem ilyen meccset szerettünk volna.”
„Meg kell próbálunk minél hamarabb túllépni ezen. Csak három pontról van szó, a bajnokságból nagyon sok van még hátra. Szerdán a BL-ben a City ellen reagálhatunk erre és kiköszörülhetjük ezt a csorbát.”
„A Bilbao elleni meccs után úgy terveztük, hogy jó ütemben játszunk ma és nyomást helyezünk egy jó ellenfélre. Bizonyos területeken voltak hiányosságaink, a sérülés pedig felborította a terveinket. Ez csalódást keltő, sok gondot okoznak a sérülések. Ez is nagyon fontos, amit most a listához adunk.”
„Nehezen reagáltunk rá, a legjobb reakciónk akkor jelentkezett, mikor tíz emberrel folytattuk. A csapat komoly nyomást gyakorolt, sokat futottunk és küzdöttünk. Megértjük, ha az emberek dühösek. Szerdán egy másik arcunkat kell mutatnunk.”
Előreléphet ebből a csapat?
„Mindenki egységes, tudjuk, hogy ez a futball és javíthatunk a helyzetünkön. Még messze az idény vége, becsúszhat egy gyengébb meccs hazai pályán. Nem ezt akartuk, de most előre kell tekintenünk. Tudjuk, miről van ilyenkor szó: önkritikáról és magas elvérésokról. Tudjuk, hogy a vereségek mennyire fájnak.”
BL-meccs
„A Bajnokok Ligájában a három pontért játszunk. Jó helyen állunk a tabellán, ez most a tét. Szeretnénk jól teljesíteni, jól játszani és megmutatni, hogy tudunk jobbat a mainál. Tisztában vagyunk ezzel.”
Mi történik az öltözőben?
„Zavartak minket a játékvezető döntései, Carreras leküldése és az, ahogy lelassította a játékot. A Celta ritmusát nem törte meg, nem figyelmeztette őket semmiért, nagyon elnéző volt. Nem tetszett a teljesítménye. Carrera lapja egészen vitatható volt, mintha mindenképp akart volna adni valamit. Ez zökkentett ki minket a meccs azon pillanataiban. Nem tetszett a mai játékvezetés.”
Megérti a szurkolók frusztrációját?
„Arra gondolunk, hogy mi következik ezután, ez pedig a szerdai meccs. Fáj a hazai vereség, de együtt kell a következő meccsre koncentrálnunk. Büszkén és megfelelő elszántsággal kell képviselnünk azt, ami jellemez minket. A szerdai a következő célunk.”
Az intenzitás hiánya
„Mind vállaljuk a felelősséget. Ebben mind együtt vagyunk benne, a jó és a kevésbé jó időkben is. Vállalnunk kell a felelősséget, nem tekinthetünk túlzottan előre. A sérülések miatt nehéz helyzetben vagyunk, így néhány helyen változtatnunk kell minden meccsen. Meglátjuk, szerdán mi történik.”
„Ez mindenki felelőssége, nem csak a játékosoké, edzőké vagy a klubé. Mindannyiunknak felelősséget kell vállalni azért, mert jól akarjuk végezni a dolgunkat és minden meccshez úgy akarunk állni, hogy az a legfontosabb. Ma elvesztettünk három fontos pontot, de ez nem dönt még el semmit. Hosszú még az idény. Ez mindenki felelőssége és mindenkinek együtt kell dolgoznia.”
Mastantuono és Ceballos
„Franco egyre jobb állapotban van a sérülése után. Dolgoznia kell, minél keményebben edzenie. Egyre közelebb áll ahhoz, hogy játsszon. A keretbe bekerült, szóval már bevethető. Ami Ceballost illeti, Militão lecserélése után több támadót küldtünk pályára. Rodrygo és Gonzalo érkezett, és utóbbinak volt egy jó helyzete is.”
Nehezen alakít ki helyzeteket a csapat?
„Tudjuk, hogy sokszor merülnek fel ilyen szituációk. Néha jól támadunk, néha csak küszködünk. Amikor tíz emberrel játszottunk, több helyzetet alakítottunk ki, mint az első félidőben. A lényeg az, hogy ha pályán vagyunk, megdolgozunk-e értük.”
Meccsterv
„Ebben a helyzetben a sérülések csak halmozódnak. Ma Militão sérülése után változtatnunk kellett. Fenn kell tartanunk egyfajta folytonosságot, de a csapat szeretne versenyképes maradni és felépíteni egy alapot, függetlenül attól, hogy a dolgok jól alakulnak-e vagy sem. Jó úton haladunk, hogy elérjük ezt.”
A következő meccs
„A három pontért játszunk. Fontos és izgalmas meccs lesz. Valdebebasban minden nap komoly munkát végzünk a játékosokkal, felkészülünk az előttünk álló találkozóra. Erre kell koncentrálnunk.”
A csapat helyzete
„Számomra a három pont fájó, nem vagyunk boldogok. Frusztráltak vagyunk, ebben osztozunk a szurkolókkal. Szerettünk volna magasabb pozíciót elfoglalni a jelenleginél, de még sok van hátra. Most a következő meccsre kell figyelnünk. Ilyen futball és mindig is ilyen volt.”