A Real Madrid 2-1-es győzelmet aratott a Rayo Vallecano ellen a spanyol bajnokságban. A találkozó után a játékosok részéről Dani Ceballos és Fede Valverde nyilatkozott.
Ceballos
„A kezdettől fogva keményen küzdöttünk. Az idő előrehaladtával egyre jobbak voltunk, sikerült beszorítani az ellenfelet, tíz emberrel védekeztek a tizenhatoson belül. A csapat kitartott, ez pedig kulcsfontosságú három pontot ért.”
„A legutóbbi meccsünk után létfontosságú volt ez a három pont annak érdekében, hogy versenyben maradjunk a bajnokságban. Jó meccset játszottunk, a csapatnak így kell fejlődnie tovább.”
„Kicsit fáradt vagyok, de rendben van minden; ez a szabálytalanság is a játék része volt. Ciss bocsánatot kért, a labdára ment, én pedig megelőztem őt. Pár napnyi pihenés után úgy gondolom, tudom folytatni. Valenciában is nyernünk kell.”
„Nem volt könnyű a Bernabéuban játszani. Kissé feszült volt a hangulat, mert nem alakítottunk ki helyzeteket, de lépésről lépésre sikerült fejlődnünk. Amikor kiderült, mennyi lesz a hosszabbítás, a szurkolók ismét segítettek bennünket a második gól megszerzésében. Részben nekik is köszönhetjük ezt.”
„Számunkra nagyon fontos, hogy pihenjünk és energiával térjünk vissza, így készülhetünk fel a Valencia ellen. Az egész hetünk szabad, ilyen jó ideje nem volt már. Itt a lehetőség a lehető legjobban felkészülni erre a meccsre, mindig a három pontra koncentrálunk, így akarjuk megnyerni a bajnokságot.”
Valverde
„Egy nehéz vereség után léptünk pályára, ilyet senki sem szeretne a BL-ben, amit mind szeretnénk megnyerni. Szerettük volna az erről kialakult képet megváltoztatni, ma itt volt az első lehetőségünk, és szerintem nagyszerű meccset játszottunk.”
„A győzelem boldogsággal tölt el bennünket, ez pedig megváltoztatja az energiát is. Számomra a legfontosabb, hogy csapatként fejlődjünk tovább és a 90. perc előtt vonjuk irányításunk alá a meccset. Nem várhatunk mindig az ellenfél hibáira, fejlődnünk kell támadásban, több gólt kell szereznünk.”
„Nagyon fontos volt ez a három pont. Jól játszottunk, habár nem alakítottunk ki nagyon tiszta helyzeteket. A cserék nagy hatással voltak a meccsre. Erre van szükségünk, mindenki koncentrált és száz százalékosan dolgozott. Ma a csereként beállók is bizonyították ezt, nagyon fontosak voltak a meccs képének megváltoztatása szempontjából, segítettek minket a győzelem megszerzésében.”
„Maximális erőbedobással kell dolgoznunk a héten, készen kell állnunk mindenre, amit az edző elvár tőlünk. A fizikai és a taktikai felkészülésre is figyelnünk kell, mert az előttünk álló feladat a legfontosabb és egyben a legizgalmasabb is.”