Isco verhetetlen és érinthetetlen

A Real Madridra mindössze egyetlen meccs vár a jelenlegi, már így is sikeresnek nevezhető idényben. Minden jel arra mutat, hogy Isco nagy reményekkel vághat neki a Juventus elleni döntőnek, hiszen minden esélye megvan arra, hogy a kezdőcsapat tagjaként kapjon lehetőséget, természetesen a győzelem reményében.

Isco az idei szezonban 41 mérkőzésen jutott szóhoz, ezek közül mindössze egyetlen összecsapás alkalmával maradt alul a habfehér alakulat. Az a bizonyos meccs az Atlético Madrid elleni visszavágó volt a Bajnokok Ligája elődöntőjében, ahol a Real Madrid pont az andalúz játékos góljával zárta le a fennmaradó kérdéseket, ennek köszönhetően pedig Zidane csapata ott lehet Cardiffban, a sorozat döntőjében.

A blancók mindhárom bajnoki vereségére olyankor került sor, amikor Isco nem kapott lehetőséget. Ez egyben azt is jelenti, hogy a spanyol csillag 40 bajnokit játszott le úgy zsinórban, hogy nem kellett megéreznie a vereség keserű ízét, ezek közül 25 győzelem és 5 döntetlen az idei szezonban érkezett.

Ennek az elképesztő mutatónak köszönhetően egyre közelebb kerül Emilio Butragueño elképesztő, 50 meccses rekordjához. Isco története egyébként kísértetiesen hasonló a Király-kupában is, hiszen a Celta elleni 2-1-es vereség alkalmával mind a 90 percet a padon töltötte.

Ragyogó formájáról azonban nem ezek a számok tanúskodnak igazán, hanem az elmúlt hónapokban nyújtott zseniális formája, mely segítségével számtalanszor kisegítette csapatát a nehéz pillanatokban. Ezzel együtt elérte azt is, hogy Zinédine Zidane töretlenül bízzon benne, jelenleg megkérdőjelezhetetlen a helye a Real Madrid kezdőcsapatában, még úgy is, hogy Gareth Bale minden bizonnyal felépül sérüléséből a döntőre.

A walesi visszatérése miatt talán vannak olyan madridisták, akik szívesen látnák Iscót a cardiffi kispadon, ám Zidane nem tartozik közéjük. A franciának terve van a spanyol középpályással, akinek szerepe létfontosságú lehet az olasz csapat hátsó falának feltörésében, amely erősségéről tanúskodik, hogy mindössze három alkalommal kellett kihalászniuk a labdát a hálóból a Bajnokok Ligája küzdelmei során.

Azok után, hogy Lisszabonban és Milánóban is csak csereként jutott szóhoz, ezúttal Isco is a kezdőcsapat tagjaként hallgathatja végig a Bajnokok Ligája Cardiffban felcsendülő himnuszát.

CSATLAKOZZ AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB MADRIDISTA MECCSNÉZÉSÉHEZ! ¡A POR LA DUODÉCIMA!

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…