A La Liga új szabályokat hoz

Miközben a csapatok többsége meg is kapta a szerdai koronavírus-tesztek eredményeit, a LaLiga véglegesítette, kibővítette a mérkőzésekre vonatkozó protokollt. A cél egyértelmű: minél biztonságosabb körülmények között lejátszani a hátralévő találkozókat.

A csapatoknak körülbelül hat hetük van felkészülni a folytatásra, a hivatalos tájékoztatás szerint június 20-án startol újra a pontvadászat. Ezután öt hétig heti két meccset játszanak majd a csapatok szombat/vasránap és szerda/csütörtök ütemben. Ha minden a tervek szerint halad, akkor július 26-án végeredményt is tudnak hirdetni.

A COPE értesülései szerint a La Liga több új szabályt is bevezet, hogy még inkább óvják a játékosok és a klub dolgozóinak egészségét.

1. A mérkőzések előtt 24 órával tisztasági és rendőri ellenőrzést tartanak a stadionokban. A bejáratnál mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét, a  stadionban és a szállodákban egyaránt.

2. Utazni kizárólag repülővel, illetve az AVE vonattársaság charter járataival engedélyezett. Ha a csapatoknak mégis busszal kell utazniuk és az utazók száma meghaladja a 25-öt, akkor két busszal kell menniük. 

3. Folyamatosan tesztelik majd a játékosokat és az érintett személyzetet. A hazai csapat tagjait a mérkőzések előtt 24 órával, míg a ellenfelet az utazásuk előtt tesztelik le.

4. A találkozók előtt tilos a korlátok/kapaszkodók használata, és a játékosoknak félidőben új szerelést kell felvenniük.

5. A sajtótájékoztatók telematikusan lesznek megtartva, hogy ezzel is csökkentsék a fertőzés kockázatát és minimalizálják a találkozásokat. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a média képviselői nem lesznek jelen személyesen, de kérdéseiket feltehetik az edzőknek/játékosoknak.

6. Végül pedig, a leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy mi történik, ha valakinek pozitív lesz a koronavírus-tesztje. A LaLiga protokollja azt írja elő erre az esetre, hogy a játékost izolálni kell egy külön helyiségbe, majd mindenkit le kell tesztelni, akivel kapcsolatba került.

A Spanyol Labdarúgó Szövetség közben kérvényt nyújtott be a FIFA Szabályalkotó Testületének (IFAB), hogy engedélyezzék a csapatoknak a mérkőzésenkénti öt cserelehetőséget, a cseréket pedig három különböző időpontban lehessen elvégezni.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK