Casemiro: Mindenki tudja, mire vagyunk képesek

Casemiro biztos abban, hogy a Real Madrid a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is esélyes a végső győzelemre. Zidane csapata szombaton az Eibarral csap össze, a brazil középpályás pedig hisz abban, hogy a blancók készen állnak az idény utolsó szakszára.

„Mindenki tudja, hogy ezt véghez tudjuk vinni, képesek vagyunk erre” – nyilatkozta a TVE-nek. „A végsőkig fogunk küzdeni. Tudjuk, hogy ez nagyon nehéz, de mindkét trófeáért harcolni fogunk. A Real Madrid számára minden mérkőzés fontos. Már sok komoly összecsapáson vettünk részt.”

„Szeretjük az ilyen találkozókat. Először az Eibarra kell koncentrálnunk, majd a Bajnokok Ligájára és az El Clásicóra.”

A szombati bajnoki után a királyi gárda a Liverpoolt fogadja a BL negyeddöntőjének odavágóján, Casemiro pedig úgy véli, nüanszok döntenek majd. Négy nappal később a Barcelona érkezik a Di Stéfanóba, egy, a bajnoki versenyfutás szempontjából sorsdöntő mérkőzésre.

„Gyönyörű találkozó lesz, ahol az apró részletek jelentik a különbséget” – mondta az angolok elleni összecsapásról. „Az nyer, aki kevesebb hibát vét. A Liverpoolnak nagyszerű játékosai vannak, ez a meccs akár a Bajnokok Ligája döntője is lehetne.”

„Ezek olyan meccsek, amelyeknek minden futballista a részese akar lenni. Mindent bele kell adnunk ezeken a találkozókon, nem csak a Barcelona ellen. Ha ilyenkor nyersz, az rengeteg bátorságot ad a szezon utolsó szakaszára.”

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Marc Cucurella (forrás: realmadrid.com)
Tovább

A Real Betis elleni kezdőcsapat

A Real Madrid a LaLiga 4. fordulójában az Estadio de La Cartuja Stadionba látogat, ahol a Real Betis…
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…