A. Iyad
Thibaut Courtois: Mi mindig küzdünk
A belga óriást is megkérdezték a riporterek.
A mérkőzésről
„A 3–1-es állás után nem gondoltam, hogy számunkra véget ért a mérkőzés, mert mi mindig küzdünk, de itt, Rómában nagyon jól futballoznak. Voltak nehézségeink, de az utolsó pillanatig hittünk a győzelemben. Három gólt szereztünk pontrúgásból, ami az egész stáb és a játékosok nagyszerű teljesítményének köszönhető, hiszen mindenki végig hitt a sikerben.
Amikor megszereztük a 3–2-es gólt, és még tíz percünk, plusz a hosszabbítás állt rendelkezésünkre, tudtuk, hogy a harmadik találatot is megszerezhetjük. Amikor ez sikerült, már a negyedik gólért mentünk előre. Hihetetlen érzés, mert tudtuk, hogy nyernünk kell, ugyanakkor a hibáink három gólunkba kerültek.”
„Úgy gondolom, hogy az első és a második gólnál túlságosan könnyen elveszítettük a labdát, az ellenfél pedig kontratámadásból betalált, tehát ezek a mi hibáink voltak. A másodiknál szerencsétlenek is voltunk, amikor a labda megpattant, majd a kapuba került. A harmadik esetében pedig talán nekünk kellett volna tizenegyest kapnunk, de végül a másik oldalon történt az eset. Ők jól játszottak, és gólt szereztek.
Az edző jó cseréket hajtott végre. Elkezdünk jobban játszani, többet birtokoltuk a labdát, és egyre több helyzetet alakítottunk ki.”
Gondoltad volna, hogy így végződik a mérkőzés?
„A mérkőzés közben erről álmodoztam, és abban reménykedtem, hogy a végén 4–3-ra nyerhetünk. Amikor kiegyenlítettünk, már tudtam, hogy legalább egy pontot biztosan szerzünk. De az, hogy itt győzni tudtunk, és két erős olasz ellenféllel szemben hat pontot szereztünk a lehetséges hatból, fantasztikus kezdés.”
Vini Jr.: Jelenleg nem vagyok a legjobb formámban
A brazíl szélső nyilatkozata, ahol az eltitásáról is beszél.
A mérkőzés
„Ez a Real Madrid. Szükségünk volt egy ilyen mérkőzésre, hogy egy kicsit megváltoztassuk a csapat lendületét és a szezon alakulását. Ez sokat fog segíteni, és új lendületet ad nekünk, hiszen a fiatal játékosok előreléptek, bátran játszottak, és nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Endrick hihetetlen mérkőzést játszott, gólt szerzett, és nagy segítségére volt a csapatnak. Ezért is ő lett a meccs legjobb játékosa. Carlos pedig valahányszor pályára lép, megváltoztatja a játék menetét, és mindig gólokat szerez.”
„Természetes, hogy felidegesítem magam, amikor lecserélnek, mert mindig szeretnék minden mérkőzésen játszani. Tisztában vagyok a formámmal és azzal, hogyan teljesítek. Azért vagyok itt, hogy segítsem a csapatot, és néha le kell jönnöm a pályáról, hogy más játékosok is lehetőséget kapjanak, és változtassanak a csapat játékán.”
Roma
„Jó játékosaik vannak, a pálya egész területén egy az egy ellen játszanak, és ellenük mindig nagyon nehéz mérkőzést vívni. Ma nagyszerű munkát végeztek, de mi nyertünk, és végső soron ez a legfontosabb.”
Az eltiltás
„Nem emlékszem rá, hogy valaha is kapott volna egy játékos négy mérkőzésre szóló eltiltást. Megpróbáltam félretolni az előttem álló játékost, de végül beleakadtam a hajába. Ez egy új szabály. A CTA (a játékvezetői bizottság) rendszeresen eljön Valdebebasba, hogy elmagyarázza nekünk a szabályokat, de erről soha nem beszéltek, most pedig hirtelen megváltoztatják a dolgokat.
Nos, piros lapot kaptam, ezért is lepődtem meg annyira. De nem mondtam semmi sértőt a játékvezetőnek, ami indokolná a négymeccses eltiltást. Viszont Vini esetében minden egyszerű, mert az ellenfél csapata azt fogja mondani, hogy ez így rendben van, és a sajtó is ugyanezt fogja állítani. Ezt megértem. Én azért vagyok itt, hogy folyamatosan fejlődjek és jobbá váljak, mert tudom, honnan jöttem, és azt is, meddig juthatok el.”
A jelenlegi formája
„Keményen dolgozom azért, hogy a lehető leghamarabb visszanyerjem a legjobb formámat. Tudom, hogy jelenleg nem vagyok a legjobb állapotomban, de voltak már ennél nehezebb időszakaim is. És még akkor is, amikor az emberek kételkedtek bennem, mindig kiálltam ezért a klubért. Ezért hosszabbítottam meg a szerződésemet további hat évvel.
A jó sorozat vissza fog térni, és a gólok is újra jönni fognak. Ebben biztos vagyok, egyáltalán nincs bennem kétség. Azért vagyok itt, hogy segítsem a csapatot.”
Mourinho
„Mourinhóval nagyon jó a kapcsolatom. Ő egyenesen megmondja nekem a dolgokat. Persze ma egy kicsit bosszús voltam, amikor lecserélt, de ez természetes. Végül neki volt igaza: a csapat játéka javult, és ez a legfontosabb.”
Miért veszik célba?
„Az ellenfél szurkolóinak ki kell fütyülniük engem, hiszen azért vagyok itt, hogy gólokat szerezzek a csapatuk ellen. De a játékvezetőket nem értem.
Láttam egy statisztikát, amely szerint 500 szabálytalanságot követtek el ellenem, ezekből öt piros lap született, emellett pedig több mint 500 szabálytalanság történt olyan játékosok ellen, akiknél nem is tudom, hány sárga lapot osztottak ki.
Végül a sárga lapokat mindig Vini és a támadók kapják. Védenünk kell azokat a játékosokat, akik valami különlegeset, valami mást hoznak a futballba, például a Barcelonában játszó Lamine-t vagy az Atleticónál futballozó Juliánt.
A védőknek joguk van ahhoz, hogy egész mérkőzésen szabálytalankodjanak ellenem, de a végén valahogy mindig én kapom a lapot.”
Endrick: Minden egyes nap küzdened kell
A mérkőzés embere szólt pár mondatot a győzelmet követően.
A mérkőzés
„Még mindig a mérkőzés hatása alatt vagyok érzelmileg. A kispadon ültem, és Istenhez beszéltem. Amikor oldalra néztem, Nuno hívott. Pályára léptem, és továbbra is Istenhez beszéltem, mert azt hittem, ilyen korán még nem fogok beállni. Aztán beszálltam a játékba, és azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek: futballozhattam. Itt akarok lenni, a pályán, játszani és segíteni a csapatomat. Úgy érzem, mindenkinek a segítségére lehetek, nemcsak a csapatnak, hanem az edzőnek is. A legfontosabb pedig az, hogy a Madrid nyerjen. A Madridnak győznie kell, és a madridi pályafutásom során egész életemben ezért fogok dolgozni. Ha pedig egyszer már nem tudom ezt megtenni, én leszek az első, aki távozik. A Madridban játszani nehéz, minden egyes nap meg kell küzdened a helyedért, és én a teljes pályafutásom alatt így fogok tenni.”
Pályára lépni és a csapatot a fordításhoz segíteni
„Őszintén szólva, ez nehéz. Mourinhóval beszélgettem, és amikor felnéztünk, Malen már egy újabb gólt szerzett. Először lest jeleztek, aztán kiderült, hogy mégsem volt les, ami valamivel nehezebbé tette a mérkőzést. De mi a Madrid vagyunk, és az eredménytől függetlenül az utolsó pillanatig küzdeni akartunk. És pontosan ezt tettük: 3–1-ről 4–3-ra fordítottunk. Továbbra is harcolni fogunk. Még ott van nekünk a Bajnokok Ligája, a Király-kupa, a LaLiga és a Szuperkupa is… Minden sorozatot meg akarunk nyerni.”
Megváltozik a helyzete a csapaton belül?
„Nem tudom, mert az edzők nem egyetlen játékos érdekeit nézik, hanem azt teszik, ami a csapatnak a legjobb. Ha játszanom kell, biztos vagyok benne, hogy pályára küld; ha pedig nem kell játszanom, akkor nem fog. Én továbbra is minden nap küzdeni és dolgozni fogok azért, hogy segítsem a csapatot, bárhogyan is legyen erre szükség: az edzéseken, a harcban, a küzdelemben, mindig támogatva a többieket. Egész pályafutásom során ezt fogom tenni.”
Vini Jr. eltiltása
„Most hallottam róla. Tudtuk, hogy egyből kapott piros lap esetén két mérkőzéses eltiltásnak kellett volna következnie. De te és én, legbelül, a szívünk mélyén tudtuk, hogy nem fogják ennyivel beérni. Amit Vini Jr.-ral művelnek, az hihetetlen, egyszerűen őrület, és ez továbbra is így fog folytatódni. Ezen nem tudnak változtatni. Két mérkőzés helyett négyre emelték az eltiltását, de tudtuk, hogy ez lesz. Vini Jr.-t célba vették, de ő erős ember, aki folyamatosan dolgozik, és minden nehézség ellenére küzd. Ezt továbbra is folytatni fogja, és szerintem erős marad. Amikor visszatér, nagyon jó formában fog visszatérni.”
José Mourinho: A teljesítmény alapú választás híve vagyok
A portugál szakember nyilatkozata a BL comeback után.
A mérkőzés
„A gyenge első félidőért az edzőé a felelősség, a jó második félidőért pedig a játékosoké. Elvi szinten mindig úgy gondolom, hogy helyesen cselekszem, és soha nem feltételezem, hogy hibázom. Mindig a teljesítményalapú kiválasztás híve vagyok, de a futball 90 perces játék, a legmagasabb szinten pedig stratégiai kérdés is. Az ellenfélnek is van szerepe, és a mai ellenfelünk rendkívül erős, félelmetes csapat volt.”
„Tudtam, hogy előbb-utóbb elfogy az energiájuk. Lehetetlen 90 percen keresztül olyan tempóban futballozni, ahogyan ők teszik. Végrehajtottam azokat a cseréket, amelyeket szükségesnek tartottam, de el kell ismernem, hogy az első félidőben fölénk kerekedtek, és megleptek Soulészélesen elfoglalt pozíciójával. Cucurella emiatt nem tudott fellépni Wesley-re, így folyamatosan két az egy elleni helyzetekbe kerültünk.”
“A második félidőben átszerveztük a csapatot, és amikor már stabilan álltunk a pályán, kaptunk egy olyan gólt, amelyet nem lett volna szabad. Aztán jött a harmadik is. Ha négyet vagy ötöt rúgtak volna nekünk, mindenki azt mondaná, hogy őrült vagyok. Nyertünk 4–3-ra, mégis azt mondják, hogy nagyon rosszul teljesítettem az első félidőben azzal a kezdőcsapattal, amelyet pályára küldtem. Ilyen a futball. A végén pedig ott van az Inter és a Roma, Olaszország két legerősebb csapata, hat ponttal.”
Pozitív ez a győzelem a bajnokságot tekintve?
„A La Liga az La Liga, a Bajnokok Ligája pedig a Bajnokok Ligája. Ahogy korábban is mondtam, hat pontunk van, és a továbbjutáshoz vezető út felénél hat pont megszerzése nagyon fontos. Tavaly a Benfica ellen négymérkőzés után négy pontunk volt, mégis továbbjutottunk. Még nincs vége, de már hat pontunk van, és ez fontos számunkra. Hat mérkőzés van hátra, és már hat pontot szereztünk. Két élvonalbeli olasz csapat ellen játszottunk.”
Vinícius Júnior
„Ön az újságíró, de feltehetek egy kérdést? Normálisnak tartja, hogy egy spanyol csapat játékosa, aki éppen egy spanyol futball szempontjából fontos mérkőzésre készül, két órával a találkozó előtt tudja meg, hogy négy mérkőzésre eltiltották? Nem kell válaszolnia. Ez nem normális. Nem lehetett volna ezt most vagy holnap reggel közölni?
“A csapatbuszon tudtuk meg, szinte már akkor, amikor megérkeztünk a stadionhoz. Ez kezd olyasmivé válni,amire portugálul azt mondjuk: »a macska úgy rejtőzködik, hogy közben kilóg a farka«. Most már a macska nem is próbál elbújni, hanem szégyentelenül teszi a dolgát.”
“Két órával egy spanyol csapat mérkőzése előtt egy játékos megtudja, hogy négy mérkőzésre eltiltották, és ezzel gyakorlatilag kivégzik a játékost. Ez nem normális, de számomra már kezd annak tűnni, mert a macska már nem is próbál elrejtőzni.”
Taktikai megközelítés
„Vinícius Júnior első félidei teljesítményéért én vagyok a felelős, vagy inkább Gasperini pozitív értelembenvett érdeme. Nagyon jól végezte adolgát. Wesley-t és Soulét szélesen helyezte el, Cucurella mellé.
“Viníciusnak Wesley ellen nagyon nehéz dolga volt, mert Wesley fantasztikus játékos. Azon az oldalon két az egy elleni helyzetekkel fölénkerekedtek. Néha Mancini is felzárkózott, így három az egy ellen kerültek fölénybe, és teljesen beszorítottak minket. Viníciusnak nehéz dolga volt.”
“A második félidőben szabadságot adtam neki, hogy a másik oldalon játsszon. Diomande természetesen másfajta védekezést képvisel. Wesley támadóhatékonyságát Diomande semlegesítette.”
“Vinícius elveszített egy labdát, amit nem lett volna szabad, de ennyi. Én is követek el hibákat. Kár, hogy éppen most hibázott, amikor kezdett javulni a teljesítménye. És azért is kár, mert Vinícius újra boldog volt.Sajnálom, hogy most kiesik.”
Vinícius Júnior megkérdezte, miért cserélte le?
„Teljesen normális, hogy megkérdezi, és az is, hogy nem örül neki. Azt viszont nem szeretem, ha utána úgy viselkedik, ahogy sokan mások: eldobja a kulacsot vagy belerúg. Az ilyen dolgokat nyilvánvalóan nem kedvelem.”
“Egy fontos játékos frusztrációja azonban természetes. A mérkőzés után pedig nagyon boldog volt a csapat győzelme miatt. Számomra ez a legfontosabb.”
Ön szerint hatással volt rá, hogy a mérkőzés előtt értesült az eltiltásáról?
„A játékosok megpróbálják elnyomni az érzéseiket és az érzelmeiket. Nekem is meg kellett ezt tennem különböző okokból: amikor itt, a saját emberéim előtt kellett játszanom, a saját stadionomban, olyan emberek között, akiket szeretek. Nekem is félre kellett tennem az érzelmeimet. Egy játékosnak is rendelkeznie kell ezzel a képességgel, és szerintem Vinícius egészen jól megoldotta.”
Az első félidőben tapasztalt nehézségeiért Gasperini pozitív értelemben vett érdeme a felelős, hiszen nagyon jól megnehezítette a dolgunkat. Ezek nem Vinícius hibái, hanem Gasperini érdemei, aki rendkívül magas színvonalú edző.”
Az utolsó tíz perc
„Ha a mérkőzést azzal a tizenegy játékossal kezdtük volna, akik a végén a pályán voltak, szerintem öt gólt kaptunk volna, mert lehetetlen lett volna tartani a lépést egy ilyen intenzitással játszó csapattal. Mindennek megvan a maga ideje. A futballban stratégia is van. Néha az edző idióta, mert rossz stratégiai döntést hoz. Máskor pedig nagyon jó edző, mert helyesen gondolkodik. Én is átgondoltam a dolgokat, de nem fogok úgy tenni, mintha zseni lennék, és azt állítanám, hogy előre terveztem a 3–1-ről 4–3-ra történő fordítást. Ez nem igaz. Azt viszont valóban úgy gondoltam, hogy az utolsó húsz percben lesznek olyan cserelehetőségeim, amelyekkel változást érhetek el. Például elmondtam a játékosoknak, hogy egy olyan játékosnak, mint Mancini, aki emberfogással védekezik,nagyon nehéz elkerülnie a sárgalapot. Amikor pedig megkapja, vagy a pályán marad sárga lappal, vagy lecserélik.”
“Ez is hozzátartozik a játékukhoz. Öt védőjük van a pályán, és további öt ül a kispadon. Miért? Mert az emberfogásos rendszerükben sok olyan nehéz helyzet adódik, amikor egy játékos meglöki az ellenfelét,szabálytalankodik, és olyan dolgokat tesz, amelyekért sárga lap jár. Fizikailag Hermoso Diomandéval nézett szembe, majd amikor Hermoso elfáradt, Endrick állt be a helyére.”
“Azért egy kis elismerést nekem is adjatok!”
Ön szerint hadüzenet, hogy Vinícius Júnior két órával a mérkőzés előtt értesült az eltiltásáról?
„Tiszteletlenségnek mindenképpen nevezném.”
“Szerdán este Athénban játszani, valószínűleg hajnali öt órakor megérkezni Madridba, majd szombaton Valenciában pályára lépni, ráadásul a válogatott szünet előtti hétvégén – ennek semmi értelme. Egy rendkívülnehéz mérkőzésre kényszerítenek minket szombaton Valenciában.”
“Számomra ez nem tűnik ártatlannak. Nem fogadom el a szokásos kifogásokat, hiszen 25 éve vagyok a futballban. A televízióval kapcsolatos magyarázatokat, hogy a tévé döntött, és ő választotta ki a szombati időpontot, már nem veszem be. Túl öreg vagyok ahhoz, hogy ezt elhiggyem. És ez az egész Vinícius-ügy, hogy két órával a mérkőzés előtt tudja meg, négy mérkőzésre eltiltották… Eznem is érdemel kommentárt.”
“A Real Madrid szurkolói nem hülyék. Én pedig mindent meg fogok tenni azért, hogy felnyissam az emberek szemét.”
Dicséret Espínek
„El kell mondanom, hogy amikor felmerült Gonzalo távozásának lehetősége – ő olyan játékos volt, akit nagyon kedveltem, de az üzlet a Real Madrid számára fantasztikus lehetőséget jelentett –, a klub szakmai vezetése három nevet javasolt nekem. Espí is köztük volt. Aki őt a figyelmünkbe ajánlotta, nagyon jó munkát végzett.”
“Miután láttam őt játszani, mindig úgy gondoltam, hogy fontos szerepe lehet a csapatunkban. Egy támadónak nem könnyű ugyanabban a keretben szerepelnie, mint Mbappénak, hiszen Kylian rendkívül fontos játékos, és nem könnyű váltogatni őket. Nem a státusza miatt, hanem a képességeim miatt. Nagyon nehéz azt mondani,hogy rendben, a Sevilla ellen most Mbappé nem játszik, hanem Espí kap lehetőséget.”
“Én nem fogok ilyet tenni, de a lehetőségek el fognak jönni. Ha pedig úgy teljesít, a hogyan eddig mindig,akkor olyan játékos, aki természetes módon egyre több lehetőséget kap majd, és idővel egyre fontosabb szerepet tölthet be a csapatban.”
José Mourinho: Két egyértelmű piros maradt el
A portugál tréner kifejezetten kritikus nyilatkozata a játékvezetéssel kapcsolatban.
A mérkőzésről és a játékvezetőről
„Akár el is hagyhatnánk a sajtótájékoztatót, mert a mérkőzés története itt van előttünk. Két egyértelmű piros lap volt. Hogy milyen nehézségeink voltak tizenegy a tíz ellen, azt el tudjuk képzelni, milyen lett volna ötven percen keresztül tizenegy a kilenc ellen. Ezért most csak annyit tehetek, hogy megölelem a játékosaimat, akik mindent beleadtak, és az első félidőben nagyon magas színvonalon, magabiztosan futballoztak. Ezek után azoknak kellene örülniük – természetesen az Atlético szurkolóin túl, akik megszerezték a három pontot –, a játékvezetői bizottságnak.”
„Minden nagyon furcsa volt. Először is, egy héttel a mérkőzés előtt már tudni lehetett, ki lesz a játékvezető, miközben úgy tudom, hogy ezt 24 órával korábban kellene bejelenteni. Egy héttel korábban már ismert volt a játékvezető személye. Ráadásul egy 41 éves játékvezetőről van szó, aki még nem nemzetközi bíró, és nem azért kapta meg ezt a mérkőzést, mert nagyszerű játékvezető lenne. Szegény srác idejött, és nem tudott megbirkózni a nyomással – én ezt a ’80-as évek nyomásának nevezem, amit manapság ritkán látni. Aztán ott van Trujillo úr, aki a VAR-szobában volt. Ő szólt neki az első piros lap miatt, és úgy gondolom, a másodiknál már nem szólt neki, pedig az még egyértelműbb volt, mint az első. Nagyon alapos története van VAR-bíróként a Real Madrid mérkőzésein.”
„Csak az előző szezonból ott volt a Real Sociedad elleni Király-kupa-mérkőzés, aztán az Osasuna és a Girona elleni meccs. Ez egy olyan VAR-bíró, akinek már komoly előélete van. Ha azt lehet mondani, hogy a szegény játékvezető tapasztalatlan, és nem volt felkészülve arra, hogy egy derbit vezessen, akkor ennek az úrnak (Trujillónak) nincs semmiféle nyomás, mert Las Rozasban nincs nyomás. Vagy talán van nyomás, csak mi nem tudunk róla. Én ma szerettem volna innen győzelemmel távozni, anélkül, hogy erről kelljen beszélnem. Három hónapja vagyok itt, és szerintem mindannyian megértettétek, hogy általában nem szoktam ebbe az irányba elmenni. Két piros lap az Elche ellen, és még így is nyertünk; ma két piros lap – ez már valamivel nehezebb. Ez a kombináció: egy szegény játékvezető, aki csak kisebb mérkőzéseket vezetett, és egy nagy tapasztalattal, komoly előélettel rendelkező VAR-bíró. Gratulálok a játékvezetői bizottságnak.”
Huijsen kiállítása
„Ami Huijsen piros lapját illeti, be kell vallanom, hogy még nem láttam az esetet. Túl messze történt tőlem ahhoz, hogy ítéletet mondjak róla. Az öltözőben azt mondták nekem, hogy a szabálytalanság a tizenhatoson kívül kezdődött, és ha ez valóban így van, akkor szabálytalanság, piros lap és 0–0. Ha viszont a tizenhatoson belül történt, akkor tizenegyes jár, és ha egyértelmű mezrángatás történt, akkor az piros lapot ér. De mindez a második félidőben történt. Az első félidőben egy olyan derbiről beszélünk, ahol tizenegy játszott kilenc ellen. A második félidőben tizenegy a tíz ellen. Láthatóak voltak a nehézségek, és a játékosok mindent beleadtak, hogy versenyben maradjanak. Képzeljük el, mi lett volna, ha tizenegy a kilenc ellen játszanak – a futballban nincsenek csodák, és már el tudjuk képzelni, hogyan végződött volna. Őszintén szólva Dean piros lapját továbbra sem láttam.”
Tabella
„Nyilvánvalóan az első helyen akarunk állni, és nem akarunk másodikak, harmadikak vagy negyedikek lenni. Természetesen több pontot szeretnénk, mint amennyink jelenleg van. De normális körülmények között – mert nem az számít, hogyan kezdesz, hanem az, hogyan fejezed be – szeptember végén járunk, és még rengeteg mérkőzés van hátra. Már így is túl sokat mondtam; nem akartam többet beszélni erről, de az elmúlt hetekben történtek dolgok: az Osasuna ellen meg nem adott gól nevetséges, a San Sebastiánban megítélt tizenegyes nevetséges, és a Barcelona számára megítélt tizenegyes is nevetséges. Az Athletic Club elleni ki nem állítás, amikor ez az úr nagyon elnéző volt egy olyan játékossal szemben, aki nagyszerű futballista – ezek a dolgok mind összeadódtak.”
„Azt hittem, egy másik La Ligába érkezem vissza, mint amelyiket elhagytam. Azt mondták, hogy nem, és elmagyarázták, miért nem változott a liga ahhoz képest, amelyiket évekkel ezelőtt elhagytam. De továbbra is harcolni fogunk. A fiúk csalódottan mennek el, de az edzőjük ölelésével, mert nagyon tisztelem azt, amit a pályán éreznek, és nem könnyű olyan helyzetben pályán lenni, amilyenben ők vannak. Ha fel akarjuk idézni az Elche elleni két piros lapot, rendben, de már az első percben ott volt Diomande sárga lapja. Amit a játékosaink a pályán éreznek, az nem normális, ugyanakkor csapatként nagyon tetszett a csapatom. Nagyon tetszett az első félidő, a másodikban pedig nyilvánvalóan nagyon nehéz volt megtartani a labdát és kontrollálni a játékot egy jó csapat ellen, amely emberelőnyben játszott. Tetszett a büszkeség és az elszántság. Számomra pedig jó érzés, hogy nem vagyok csalódott a játékosaimban, és nincs semmi, amit a szemükre vethetnék. A negatív eredmény ellenére ez számomra pozitív érzés.”
Nehéz megnyerni a bajnokságot?
„Ha békén hagynak minket, nyugodtan dolgozhatunk, és mindenkivel azonos feltételek mellett versenyezhetünk, akkor még hosszú út áll előttünk. Nem akarok túl messzire menni, és azt mondani, hogy ezt előre megtervezték. Nem akarok erre gondolni. Inkább azt akarom hinni, hogy egyszerűen hibáztak. Ahogy egy edző vagy egy játékos is hibázhat, azt akarom hinni, hogy a játékvezetői bizottság is hibázott. Szegények – hibáztak, amikor egy 41 éves játékvezetőt küldtek, aki még soha nem volt ilyen helyzetben, egy olyan másik ember mellé, akinek nagyon komoly előélete van a Real Madrid mérkőzésein.”
A Negreira-ügy miatt továbbra is „szennyezett” a La Liga?
„Negreira már nincs itt, és ha nincs itt, akkor a La Liga sincs Negreira miatt beszennyezve.”
Carlos Espí: Nagyon boldog vagyok
A győztes gól szerzőjét is megkérdezték a mérkőzést követően.
A mérkőzés
„Nagyon boldog vagyok, én vagyok a világ legboldogabb embere. Próbálom minden tőlem telhető módon segíteni a csapatot, és amikor csak pályára lépek, mindent beleadok, ezért nagyon elégedett vagyok. Így kezdeni maga volt az álom. De itt nincs megállás, folytatjuk tovább, mert most már a vasárnapi mérkőzésre kell koncentrálnunk. Ez a csapat közös sikere. Mindenki, aki lehetőséget kap, él vele, és a legjobbját nyújtja.”
Dicséret Mbappénak
„Hihetetlen játékos, fantasztikus nézni, ahogy edz és játszik. Ezúttal ő készítette elő nekem a gólt, úgyhogy nagyon örülök neki én is.”
A vasárnapi derbi
„Nagyon várom már, rendkívül izgatott vagyok. Ez lesz az első derbim itt, és mindent bele fogunk adni.”
Fede Valverde: Rengeteget értem itt el
A mérföldköves kapitány nyilatkozata.
A mérkőzés
„Az ember soha nem gondolja, hogy egyszer elérhet egy ilyen számot, és azt sem, hogy ennyi mindent képes lesz megvalósítani. Rengeteget értem el itt, és szeretnék továbbra is minél több trófeát nyerni, folytatni a történelmet ezzel a klubbal, nyomot hagyni, és azt szeretném, hogy a nevem bele legyen vésve ennek a nagyszerű klubnak – a világ legjobb klubjának – a történelmébe. Számomra hatalmas megtiszteltetés és öröm, hogy továbbra is ilyen dolgokat érhetek el, hozzájárulhatok a csapat sikereihez, és amíg a csapat nyer, addig én is boldog vagyok.”
„Örülünk a győzelemnek. A szezon egyik legjobb első félidejét játszottuk. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, és azzal is, ahogyan megszereztük a győzelmet. Örülünk a sikernek, örülök a csapattársaimnak is, mert szerintem nagyon jó mérkőzést játszottak, és különösen a gólszerzőknek, akik akkor léptek elő, amikor szükség volt rájuk.”
Diomandé
„Nagyon gyors játékosok. Diomandéval egyre jobban megismerjük egymást. Olyan játékos, aki minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy támadásban egy az egyben megverje az ellenfeleit. Bízom benne, ahogy mindannyian bízunk benne. Tudtam, hogy lesz lehetősége gólpasszt adni vagy gólt szerezni, és végül egy fantasztikus gólpasszt adott Mbappénak. Kylian pedig szerzi a gólokat.”
A győzelem fontossága
„Amikor nyersz, mindig fontos, hogy továbbra is harcolj a LaLigában, az élmezőnyben maradj, és folyamatosan építsd az önbizalmadat. Jó formában kell lennünk a hétvégi derbire. Ez a győzelem hatalmas motivációt és pozitív energiát ad nekünk, most pedig pihenünk, és felkészülünk a következő mérkőzésre.”
A derbi
„Izgatottak vagyunk, nagyon várjuk, rengeteg energiával. Fontos volt nyerni, hogy megfelelő lelkiállapotban várhassuk a következő mérkőzést. Örülünk a győzelemnek, annak, ahogyan a csapat teljesít, és annak is, ahogyan a csapattársaink pályára lépve hozzátettek a játékhoz. A cserejátékosok nagyon fontosak számunkra. Ma ők változtatták meg a mérkőzést.”
250 LaLiga-mérkőzés
Valverde a klub színeiben töltött kilencedik idényében érte el ezt a mérföldkövet. Ez idő alatt 379 mérkőzésen lépett pályára, és 14 trófeát nyert, köztük 3 LaLiga-bajnoki címet.
A 250 bajnoki mérkőzéséből 175 végződött győzelemmel. A legtöbb mérkőzést a 2023–24-es idényben játszotta, amikor 37 alkalommal lépett pályára. A legtöbbször a Villarreal ellen játszott: összesen 15 alkalommal.
José Mourinho: Az Elche edzője jó munkát végzett
A portugál tréner szavai a győzelem után.
A mérkőzés
„Számomra a probléma nyilvánvalónak tűnik. Az már nehezebb kérdés, hogy miért történik, de könnyű megérteni, hogy vannak olyan mérkőzések, amelyek lezártnak tűnnek, végül mégsem azok. Olyan meccsek, amelyeken három, négy vagy öt lehetőségünk van arra, hogy eldöntsük a találkozót, mégsem tesszük meg. Miután ezeket kihagyjuk, úgy érezzük, hogy a könnyedségből – hiszen minden egyszerűnek tűnt – elveszítjük a kontrollt. Mintha belekerülnénk egy olyan dinamikába, hogy rendben, nem szereztünk gólt, nem zártuk le három- vagy négygólos előnnyel, de a meccs már megvan. Olyan érzés, mintha amikor minden könnyűnek tűnik, egyszerűen hagynánk kicsúszni a kezünkből a dolgokat.”
„Egy ilyen spanyol stadionban, amely tele van fantasztikus szurkolókkal, egy Real Madrid elleni mérkőzésen az ellenfél az utolsó pillanatig küzd. Egy gól, és máris teljesen nyílt a mérkőzés. A jó dolog az, hogy a nehézségek és a pontvesztés veszélye által jelentett nyomás ellenére a csapat reagál, és megnyeri a mérkőzést, ami végső soron a legfontosabb. Egy másik jó dolog pedig az, hogy a Real Madrid mérkőzésein senki sem unatkozik, mert nagyon szórakoztatóak.”
Carlos Espí
„Jól teljesít, és fontos szerepet vállal a csapatban. Nagyon motivált játékos, de van előtte egy olyan futballista, aki egyáltalán nem akármilyen játékos. Nem könnyű őket egyszerre játszatni, mert hiányoznak a 4–4–2-es rendszerre jellemző szélső játékosok, és a csapat elveszíti az egyensúlyát. A végén végrehajtott változtatásokkal minden kockázatot vállaltam. Nyertünk, de akár veszíthettünk is volna. Mégis meg kellett tennem, mert a döntetlen nem volt elég.”
Diomande
„Folyamatosan fejlődik. Fizikailag már látható, hogy van játékperc a lábában. A csapattársaival való összhangja is egyre jobb. Az a passz, amit Valverde adott a második gól előtt, lehet, hogy egy hónappal ezelőtt még nem született volna meg. Most már jobb közöttük a megértés. Nagyon jó a munkamorálja és intelligens játékos. Nem könnyű kilencven percet játszani sárga lappal. Nagyon jól menedzselte a helyzetet, és nagyszerű munkát végzett a csapatért. Örülök neki.”
Aggasztják a kapott gólok?
„Nem csak a vasárnapi mérkőzés miatt, hanem minden egyes meccsen. Szeretem, ha a csapatom gólokat szerez. Állandóan szeretek gólt szerezni – a Betis ellen kivételével –, de az, hogy négyet, hármat szerezzünk… ezt nagyon élvezem. Ugyanakkor szeretem kontrollálni a mérkőzéseket is; nem szeretem ajándékba adni az irányítást.
Nem önmagában a kapott gólokról van szó, hanem arról, hogy átadjuk a mérkőzés irányítását, mert néha egy teljesen váratlan helyzetből is gólt szerezhetnek. Amikor azonban megszerezték a góljaikat, mi adtuk át nekik a meccs irányítását.
Az Elche edzője jól dolgozott. Anselmi olyan változtatásokat hajtott végre, amelyek megváltoztatták a csapatuk szerkezetét. Akár négy- vagy ötgólos vereséget is szenvedhettek volna. Nem félt, bátor volt, és megnehezítette a dolgunkat.
Nekünk viszont van egy olyan kispadunk, amely rengeteg megoldást kínál, és tíz perc alatt több nagyon veszélyes támadást is vezettünk a tizenhatosuk környékén. Gólt szereztünk, nyertünk, megszereztük a három pontot, és ennyi.”
A játékosok kizökkenése
„Erre nincs magyarázat. Az egyetlen magyarázat, amit találok, az az, hogy ez egy »állítólagos« könnyű mérkőzés volt. Nem zárjuk le a meccset, nem szerzünk három, négy vagy öt gólt, aztán visszaesünk, és átadjuk az irányítást.
Talán félreértelmezzük azt a könnyedséget, amellyel kialakítjuk a helyzeteket. Lehet, hogy rosszul értelmezzük ezt. A pályán vagy, van egy helyzeted, aztán még egy, majd még egy. És azt gondolhatod: »Ez könnyű.« Pedig nem könnyű. Aztán gólt szereznek, és minden megváltozik.”
Nélkülözhetetlen Arda Güler?
„Nem, nem nélkülözhetetlen. Senki sem nélkülözhetetlen. Amikor végrehajtottam az első két cserét, Bellinghammel és Brahimmal, pontosan azért tettem, mert kezdtük elveszíteni a mérkőzés feletti kontrollt. Ez volt az a pillanat, amikor kezdett kicsúszni a kezünkből a meccs.
Vini nagyon jó munkát végzett a védekezés megszervezésében, mindig jól helyezkedett. Aztán elfáradt. Arda Güler pedig, aki ma ezen a poszton játszott – amit nevezhetünk 10-esnek –, valójában olyan pozícióban szerepelt, amely az egész pályát lefedi, és ő is kezdte elveszíteni az intenzitását.
Amikor behoztam a friss Bellinghamet, majd Brahim is frissen érkezett, 2–0-s állásnál hajtottam végre ezeket a cseréket, de már akkor éreztem, hogy kezdjük elveszíteni a kontrollt. Valójában 2–2-re fel is jöttek, aztán bevetettük a nehéztüzérséget, és megmentettük magunkat.”
Tchouaméni és Valverde
„Amikor a csapat jól teljesített, ők is nagyon jól teljesítettek. Könnyedén kijöttünk a nyomásuk alól, miközben ők is jól dolgoztak a letámadásban; nagyon szervezetten presszingelnek magasan. Mi pedig mindig magas színvonalon tudtuk megoldani, hogy kijöjjünk a nyomásukból.
Aztán a mérkőzésünknek két arca volt – ebben az esetben inkább három: az egyik 2–0-nál, a másik 2–2-nél, a harmadik pedig az, hogy vagy megöljük a meccset, vagy mi halunk meg. Háromarcú mérkőzés volt.
Amíg azonban kontrolláltuk a játékot, és amikor akár három- vagy négygólos is lehetett volna az előnyünk, Tchouameni és Valverde nagyon jó munkát végzett ezen a területen.”
Milyen reakcióra van szükség a játékosoktól?
„Pihenésre van szükségük. Holnap szabadnapjuk lesz. Az öltözőben gyakorlatilag semmit sem fogok mondani. Holnap pihenőnap, és csütörtökön visszatérünk.
Ha az első perctől a kilencvenedikig rosszul játszottunk volna, az aggodalom óriási lenne. Amikor vannak olyan időszakaink, amelyekben magas szinten, nagy minőségben futballozunk, és rengeteg gólszerzési lehetőséget alakítunk ki, majd jön egy olyan periódus, amelyben nem vagyunk kezdeményezőek, passzívvá és kiváróvá válunk, és visszavesszük az intenzitást, az természetesen aggasztó.
De nyertünk, és ez az ő érdemük.”
Bernardo Silva: Ez egy új tapasztalat számomra
A portugál középpályás nyilatkozata a győzelem után.
A mérkőzés
„Nagyon boldogok vagyunk, mert a három pont a legfontosabb. Négy gól, nagyszerű győzelem, és nagyon örülünk, különösen az első félidőnek, de összességében az egész mérkőzésnek is. Most készülünk a következőre, amely már nagyon hamar következik.”
„Semmi kétség nincs a csapat támadóerejét és gólszerző képességét illetően. Ráadásul itt, a Bernabéuban, a szurkolóink előtt. Ma ismét sok helyzetet tudtunk kialakítani, rengeteg lehetőséget teremtettünk, és nagyon boldogok vagyunk a három pont miatt.”
Beilleszkedés
„Ez egy új tapasztalat számomra. Még mindig próbálom jobban megismerni a csapattársaimat és a játékunkat, illetve megtalálni, miben tudok fejlődni annak érdekében, hogy segítsem a csapatot. Alkalmazkodom, de nagyon boldog vagyok. Jól kezdtük a szezont, a sevillai mérkőzést leszámítva a csapat összességében nagyon erős volt. Három nap múlva újabb nagyon fontos idegenbeli mérkőzés vár ránk, ahol ismét meg akarjuk szerezni a három pontot.”
Mit kér az edző?
„Elsősorban azt, hogy labdával sokat segítsek a labdakihozatalban, és folyamatosságot adjak a játékunknak, hogy a labda a lehető legjobb körülmények között jusson el a támadókhoz, figyelembe véve a cselezőképességüket. Vini, Jude, Kylian és Diomande esetében nagyon fontos, hogy megfelelően kapják meg a labdát. Labda nélkül pedig sokat kell segítenem a letámadásban és a védekezésben is, ahol még rengeteg munka vár ránk. Próbálok alkalmazkodni, hogy a lehető legjobb önmagam legyek, és segítsem a csapatot. Továbbra is keményen fogok dolgozni.”
Álvaro Carreras: Nagyon boldog vagyok
A spanyol gólszerző is szólt pár mondatot.
A mérkőzés
„Mindenekelőtt az első perctől kezdve mutatott intenzitást szeretném kiemelni. Együtt, azzal az elszántsággal léptünk pályára, hogy megmutassuk: itthon vagyunk, egy csapat vagyunk, és hazai pályán kulcsfontosságú megszerezni a három pontot. Ezzel a mentalitással kezdtük a mérkőzést, és el is értük a célunkat.”
„Nagyszerű csapatteljesítmény volt, de örülök a gólnak is, amely az idei első gólom. Judetól kaptam a labdát, továbbítottam Kyliannek, ő pedig szerencsére visszaadta nekem a tizenhatoson belül, én pedig a sarokba lőttem. Nagyon boldog vagyok.”
A Real Madrid játékosának lenni
„Nagyon boldog vagyok, és egy álmot élek meg, ahogy azt már az első naptól kezdve mondtam. Továbbra is élvezni fogom ezt a hihetetlen élményt, hogy a világ legjobb klubjában játszhatok, és tovább dolgozom azért, hogy elérjük a csapat céljait.”
Mit vár Mourinho a szélsőhátvédektől?
„Intenzitást. Nehéz 90 percen keresztül 100%-os intenzitással játszani. Az utolsó percekben szerintem azért küldte be Cucurellát, hogy segítsen nekem védekezésben és támogassa a csapatot. Kicsit nehéz helyzetben voltunk. Az előző mérkőzésen nekem kellett őt segítenem, ma pedig neki kellett engem segítenie.”
A csapat mentalitása
„A mentalitásunkat a céljaink határozzák meg. Minden mérkőzésen úgy akarunk pályára lépni, hogy támadó futballt játszunk, letámadunk, és mindenekelőtt minden támadást befejezünk. Tudjuk, hogy rengeteg gól van a csapatban, és ezt meg is mutatjuk.”