A. Iyad
Álvaro Arbeloa: Ennek a vereségnek én vagyok a felelőse
Arbeloa szólt az újságírókhoz az Albacete elleni Király-kupa kiesés után.
Kiesés
„Ebben a klubban már egy döntetlen is rossz eredménynek számít, szinte tragédiának. Képzeljük el, milyen egy ilyen vereség. Fájdalmas, és biztos vagyok benne, hogy a szurkolók is nagyon csalódottak – különösen akkor, ha mindez egy alacsonyabb osztályú csapat ellen történik. Tudjuk, mennyire meg tudja nehezíteni bármelyik ellenfél a dolgunkat, ezt a Talavera ellen is megtapasztaltuk. Innentől kezdve fejlődnünk kell. Ha van felelőse ennek a vereségnek, az én vagyok: én hoztam meg a döntéseket a kezdőcsapatról, a játékunkról, a cserékről. Csak megköszönni tudom a játékosok hozzáállását, ahogyan fogadtak engem, és azt az erőfeszítést, amit ma tettek. Azon dolgozom, hogy fizikailag és mentálisan is talpra álljanak. Javulnunk kell, és teljes erővel a szombati mérkőzésre kell koncentrálnunk.”
„Tegnap is elmondtam: nem félek a kudarctól, és ha valaki annak akarja nevezni, ezt teljes mértékben elfogadom. De ha van valami, amit az életben megtanultam, az az, hogy a kudarc a sikerhez vezető út része, nem pedig annak ellentéte. Ez a vereség jobbá fog tenni engem, és jobbá tesz minket mindannyiunkat. Kiindulópont, ahonnan még rengeteget fejlődhetünk. Az életem során sokszor hibáztam, és ennél is fájóbb kupakieséseket éltem már át. Várom, hogy holnap visszatérjek Valdebebasba, dolgozzak a játékosaimmal, és a lehető legnagyobb elhivatottsággal készüljünk a szombati meccsre, hogy minden sokkal jobban alakuljon, mint ma.”
Ezzel a kieséssel több idő jut majd a munkára?
„A Real Madridnál a vereség soha nem jelent megkönnyebbülést. Nyilvánvalóan vannak következményei, amelyek akár pozitívak is lehetnek abból a szempontból, hogy több időnk jut a munkára, de ma egyáltalán nem az volt a célunk, hogy itt kikapjunk. Fizikailag még komoly fejlődési lehetőség van bennünk, ezért dolgozik velünk Pintus, hogy pluszt adjon a csapatnak. Futballszakmailag nekem kell visszavezetnem a csapatot a legjobb formájához, fizikailag pedig Pintusnak – és úgy érzem, ezen a téren valóban van még hová előrelépnünk.”
A keret
„Meg voltam győződve arról, hogy ez a keret a megfelelő, és most is így gondolom. Az a csapat, amelyet pályára küldtem, valamint a kispadon ülő játékosok együtt egy nagyon erős együttest alkottak. Tegnap is elmondtam, hogy rendkívüli keretem van, tele tehetséges és kiemelkedő futballistákkal. Egy új edzővel, mindössze egyetlen közös nap után nem könnyű mindent végrehajtani abból, amit kértem tőlük, és úgy érzem, a vereségért elsősorban én felelek. Most a legfontosabb, hogy elkezdjük a közös munkát, és fizikailag, valamint mentálisan is talpra állítsuk a csapatot. Több játékosunkat is vissza kell hoznunk a lehető legjobb fizikai állapotba, most pedig a munka és a szombati mérkőzésre való felkészülés következik.”
„Nincsenek kétségeim, most is ugyanígy döntenék. Olyan csapatot küldtem pályára, amely képes legyőzni a világ bármely együttesét. Kiváló keretem van, és egyszerre kiváltság és luxus számomra, hogy őket edzhetem. Meggyőződésem, hogy a választott keret volt a helyes, és akár ezerszer is ugyanígy csinálnám.”
A játékosokról
„Olyan játékosokat láttam, akik nyerni akartak, küzdöttek, és igyekeztek végrehajtani mindazt, amit kértem tőlük. Tegnap is elmondtam nekik, és most is így gondolom: semmilyen kifogást nem lehet emelni azzal kapcsolatban, ahogyan fogadtak engem, és ahogyan ma hozzáálltak a mérkőzéshez. Megértem a Real Madrid szurkolóit és az elvárásokat, amelyeket velünk szemben támasztanak – ez a címer és a klub történelme miatt teljesen jogos. Mindannyian fájdalommal fekszünk le ma este, de holnap fel kell kelnünk, vissza kell térnünk a munkához, és fel kell készülnünk a szombati, otthoni mérkőzésre. Még sok mindennel tartozunk nekik. Két trófea áll még előttünk.”
Az elvárásokról
„A Real Madrid játékosai eleve rendkívül magas mércét állítanak maguk elé – másként nem is lehetnének ennek a csapatnak a tagjai. Az öltözőben senki sem volt elégedett, és a játékosok voltak az elsők, akik vállalták a rájuk eső felelősséget. Holnap 11 órakor már Valdebebasban leszünk, készen a munkára és arra, hogy feltüzelve készüljünk a szombati mérkőzésre. Ez egy rendkívül sokat követelő klub, de a nagy csapatok éppen az ilyen pillanatokban mutatják meg magukat, a nehéz, bonyolult helyzetekben. Ilyenkor kell a leginkább egységesnek lennünk, tudnunk kell, mit akarunk, és mikor akarjuk elérni. A magam részéről mindent megteszek azért, hogy segítsem a játékosokat, tudva azt is, hogy nincs korlátlan időnk. Keményen kell dolgoznunk azért, hogy szombaton jól játsszunk.”
Mit kért a játékosoktól?
„Sok mindent. Amikor egy új edző érkezik, új elképzelésekkel jön, más módszerekkel dolgozik, másképp készíti fel a csapatot a mérkőzésekre, és máshová helyezi a hangsúlyt a célok tekintetében is. Ezt a helyzetet meg kell értenünk az ő szempontjukból, ezért is vállalom a teljes felelősség rám eső részét, hiszen ami a pályán történik, az az edző felelőssége. Ez a pozíció ezzel jár. Ha a csapat rosszul játszik, az azért van, mert én nem tudtam jobban csinálni – és ezt minden alkalommal vállalni fogom.”
Min kell javítani?
„Sok mérkőzésen fogunk olyan csapatokkal találkozni, amelyek a saját térfelükön védekeznek. Gyorsabbnak kell lennünk, és nem elég oldalirányban futtatni az ellenfelet a labdával: mélységben is meg kell mozgatnunk őket, a védelmük mögé kell kerülni. Több helycserére, nagyobb dinamizmusra és világosabb elképzelésekre van szükségünk. Egyetlen nap alatt ez nem volt könnyű, de meg kell lennie bennünk annak a tempónak, amellyel fel tudjuk törni az olyan védekezéseket, mint amilyennel ma is szembesültünk – és amilyenekkel még sokszor találkozunk majd. Be kell építenünk a sérülésekből visszatérő játékosokat, mindenkinek egészségesnek kell lennie, vissza kell hoznunk a játék örömét, és fizikailag is a lehető legmagasabb szintre kell eljuttatnunk a csapatot.”
Vini Jr.-ról
„Pozitívum volt, hogy az elmúlt időszak és a múlt heti hatalmas terhelés után is itt akart lenni, és vállalta, hogy végigjátssza a mérkőzést. Segíteni akarta a csapatot, magára akarta venni a felelősséget: futott, dolgozott, és egyszer sem bújt el. Ez az a Vini Jr., akit látni szeretnék – aki mer kockáztatni, felelősséget vállal, és képes kibillenteni az ellenfelet az egyensúlyából. Lesznek csillogóbb napjai, és kevésbé látványosak is, de azt láttam, hogy elkötelezett, és igazi csapatkapitányként viselkedik. Meggyőződésem, hogy még sok nagy estét szerez nekünk, és ha a Real Madrid trófeákat akar nyerni, akkor szükségünk van Vini Jr. legjobb verziójára.”
Úgy érzi, ez a párharc meghatározhatja az edzői megítélését?
„Az életem során sokszor kikaptam már: voltak kemény vereségek és nehéz időszakok, de nem gondolom, hogy a vereségek bélyeget sütnek az emberre. Ha van valami, ami igazán meghatározza ezt a klubot, azok a győzelmek, a megszerzett címek és a megtelt trófeaszekrények. Nem azért vagyok itt, hogy az önéletrajzomat szépítsem, hanem azért, hogy segítsem a klubot abban, hogy a világ legjobbja legyen – és hogy tovább gyarapítsuk a trófeagyűjteményt.”
Hogyan magyarázza el a kiesést Florentino Péreznek?
„Nem kell semmit megmagyaráznom az elnöknek, mert a tapasztalata alapján sokkal többet tud erről, mint én. Huszonöt éve vezeti a klubot, és már jóval régebb óta madridista. Ismeri ennek az egyesületnek a történelmét. Mi egy győztes klub vagyunk, amely mindig előre tekint. Most már a LaLigára és a Bajnokok Ligájára koncentrálunk, ezek a fő céljaink. Ezt a fejezetet le kell zárnunk.”
Thibaut Courtois: Csalódottak vagyunk
Courtois is nyilatkozott az újságíróknak az El Clasicó után.
A mérkőzésről
“Jó mérkőzést játszottunk, különösen a második félidőben. Sosem könnyű elveszíteni egy döntőt a legnagyobb rivális ellen. Ma csalódottak vagyunk, holnaptól viszont már a szerdai kupameccsre, a bajnokságra és a folytatásra kell koncentrálnunk. A második játékrészben rászolgáltunk volna a győzelemre, ám a részletek ezúttal inkább ellenünk dolgoztak. Az elmúlt hónapokban volt egy olyan időszakunk, amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan kellett volna – ez a valóság. Ma viszont megmutattuk, hogy tartásos, küzdeni tudó csapat vagyunk, főleg a második félidőben, és reális esélyünk volt a győzelemre.”
“Az első félidőben talán túlságosan is visszahúzódtunk. A szünet után bátrabban futballoztunk, miközben ők fizikálisan is visszaestek – ami ebben a hőségben teljesen érthető. Voltak helyzeteink, de nem tudtuk gólra váltani őket: mind Joan kezében kötöttek ki, ami jól összefoglalja a mai mérkőzést. Harcolnunk kell tovább. Azzal a hozzáállással, amit ma és legutóbb is mutattunk, biztos vagyok benne, hogy nyerni fogunk valamit.”
Vini Jr.
“Teljes mértékben bízunk benne. Kiváló játékos, tudjuk, mire képes, és ezt ma ismét megmutatta. Fiatal kora ellenére rengeteg tehetség és minőség van benne. A gólja egészen elképesztő volt, és az egész mérkőzésen veszélyt jelentett az ellenfél számára. Talán nem használtuk ki őt annyira, amennyire lehetett volna. Nagyszerű teljesítményt nyújtott, és remélhetőleg a vereség ellenére is magunkkal tudjuk vinni a pozitívumokat. Januárban három-négy rendkívül fontos mérkőzés vár ránk – meglátjuk, sikerül-e megnyernünk őket.”
Xabi Alonso: A végsőkig küzdöttünk
A spanyol szakvezető megpróbálta pár mondatban összefoglalni az elveszített Spanyol Szuperkupa döntőt.
A mérkőzésről
“Vegyes érzések kavarognak bennünk. Egyfelől ott a csalódottság, amiért nem sikerült megnyerni a döntőt, ugyanakkor büszkeséget is érzek, hiszen a csapat az első perctől az utolsóig mindent beleadott, ráadásul nem ideális körülmények között. Versenyben voltunk, küzdöttünk a végsőkig. A finálé rendkívül kiegyenlített volt, különböző periódusokkal, fordulatokkal. Az utolsó pillanatig harcoltunk, és nagyon közel jártunk az egyenlítéshez is – azzal a két utolsó helyzettel akár a tizenegyespárbajig is eljuthattunk volna.”
“Az eredménnyel nem lehetünk elégedettek, ugyanakkor vannak pozitívumok, amelyeket magunkkal vihetünk. Hosszú még a szezon, és minél előbb reagálnunk kell erre a helyzetre. Amint visszatérünk Madridba, magunk mögött hagyjuk ezt a Szuperkupát, és az előttünk álló sorozatokra koncentrálunk, valamint arra, hogy visszakapjuk a hiányzó játékosokat – ez most a legfontosabb.”
Elkötelezettség
“A csapat kiváló hozzáállást és nagyfokú elkötelezettséget mutatott. Voltak olyan időszakok, amikor labda nélkül is fegyelmezetten kellett védekeznünk, és végig hinnünk kellett abban, amit csinálunk. Az első harminc percben szinte alig engedtünk helyzetet az ellenfélnek, miközben két ígéretes kontrát is vezettünk. Az első gólt egy labdavesztés után kaptuk, majd az első félidő utolsó tizenöt percében nagyon sok minden történt rövid idő alatt. A második játékrész kifejezetten kiegyenlített volt. Egy megpattanó lövés után alakult ki a 3–2, de meg voltam győződve róla, hogy lesznek még lehetőségeink az egyenlítésre. Meg is voltak ezek a helyzetek, ám hiányzott a kellő pontosság ahhoz, hogy a mérkőzést tizenegyespárbajra mentsük.”
Szerepet játszott-e az erőnlét a hajrában?
“Megvoltak a helyzeteink. A sérülések azonban rányomják a bélyegüket a csapatra: Fede cseréje is kényszerű volt a sérülése miatt, Huijsen pedig óriási munkát végzett, ameddig csak bírta. Nem az erőnléttel volt a gond, hanem a sérülésekkel, amelyek hatással vannak a játékpercek elosztására és a csapat stabilitására. Néhány játékos hatalmas terhelést kap, és ez meg is látszik rajtuk.”
Vini Jr. dicsérete:
“Csereként beállva egészen a 85. percig remekül teljesített. Óriási hatása volt a játékra, ám a magas páratartalom és az izomgörcs miatt már nem bírta tovább, ezért ő maga kérte a cserét. Nagyszerű mérkőzést játszott, kimagasló teljesítményt nyújtott, a gólja pedig egészen látványos volt. Végig komoly veszélyt jelentett az ellenfél védelmére.”
Mbappé szerepe
“Már a 3–2-es gól előtt terveztük a pályára küldését. Még 15–20 perc volt hátra, és vele szerettünk volna nagyobb veszélyt jelenteni: a vonalak között, illetve üres területekbe játszva. A cserékkel és a friss energiával erre az utolsó negyedórára akartunk rámenni. Kezdőként még nem állt készen arra az intenzitásra, amit ez a mérkőzés megkövetelt volna, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy csereként vessük be, hogy azonnali hatást gyakoroljon a játékra. Ez volt az elképzelés, és ezt a döntést hoztuk meg.”
Hansi Flick: A Madrid egy fantasztikus csapat
Hansi Flick, a katalánok vezetőedzője néhány mondatban értékelte a helyzetet az El Clásico előtt.
„El Clásicóról van szó, és ugyanazt szeretném látni, mint az Athletic Club ellen. Csapatként, egységesen futballozzunk. Ez a legfontosabb számomra. Azt akarom, hogy a pályán a srácok a legjobbjukat adják.”
„Egy döntő az döntő, a Real Madrid elleni mérkőzés pedig teljesen más kategória. Nem akarok esélyesekről szóló beszédeket hallani. A célunk az, hogy jó teljesítményt nyújtsunk és jó futballt játsszunk. A meccsre koncentrálunk, bízom a játékosaimban, és azon leszünk, hogy a legjobb arcunkat mutassuk a győzelem érdekében.”
„Ez csak egy mérkőzés. Utána visszatérünk a mindennapokhoz, ahol mindig arra koncentrálunk, ami ezután következik, függetlenül a Szuperkupa döntőjének kimenetelétől. Természetesen nyerni akarunk, mert az önbizalmat adna. A csapat nagyon fókuszált, és rendkívül elégedett vagyok azzal, amit tőlük látok.”
„A Madrid fantasztikus csapat, a világ legjobbjai közé tartozik, világszínvonalú játékosokkal. Én azonban a saját csapatomra koncentrálok, mert meg akarjuk nyerni ezt a trófeát. A legfontosabb a csapat egésze, nem az, hogy ki játszik, vagy éppen milyen poszton.”
Courtois: Jó mérkőzés volt, fontos győzelem
A belga hálóőr is beszélt a mérkőzésről.
A mérkőzésről
„Nagyon fontos győzelem volt. Derbyről volt szó, és győzni akartunk, főleg a ligában elszenvedett vereség után, valamint hogy újabb döntőt játszhassunk. Mindent beleadtunk, hatalmas erőfeszítés volt, mert a pálya nem volt a legjobb, ráadásul nagyon meleg is volt. Csapatként védekeztünk és támadtunk. Két nagyszerű gólt szereztünk, és jól védekeztünk. Ők nem tudtak igazán nagy helyzetet kialakítani. Jó mérkőzés volt, fontos győzelem, és egy újabb döntőt játszunk, amit meg szeretnénk nyerni.”
Valverde rakétája
„Ez igazi ajándék volt Roberto Carlosnak Brazíliában. Fantasztikus gól volt. A találat után annyit tudtam mondani: hát ez zseniális! Tudom, hogy Fede őrülten tud lőni, de senki nem számított arra, hogy a labda így száll majd a kapu irányába. Úgy rajzolta meg, akár az Oliver és Benji rajzfilmekben.”
Jelenlegi forma
„Jól érzem magam, és nagyon keményen dolgozom, hogy ezen a szinten tudjak maradni. Két évvel ezelőtt, amikor eltört a térdem, sokan kételkedtek, de örülök, hogy meg tudom mutatni: az csak egy akadály volt az úton, és nem jelent semmit. Nagyon boldog vagyok, hogy ezen a szinten játszhatok, és remélem, vasárnap is tudok segíteni a csapatnak.”
Döntő a Barcelona ellen
„Nyernünk kell. Tavaly két döntőt is elveszítettünk ellenük, és most győzni akarunk, akárcsak ők, akik a LaLigában elvesztették a Clásicót, és éhesek lesznek a visszavágásra. Nagyszerű mérkőzés lesz két, győzni vágyó csapat között. Jól kell regenerálódnunk, és friss lábakkal kell pályára lépnünk vasárnap a győzelemért.”
Valverde: Nagyszerű érzés újra betálálni és győzni egy ilyen meccsen
Kapitányunk, aki egyben meccs embere is, nyilatkozott a döntőbe jutás után.
A mérkőzésről
„Az első gólom az évben. Sok mérkőzés gól nélkül után ma nagyszerű volt újra betalálni, és győzni. Ugyanakkor önkritikusnak is kell lennünk: voltak lehetőségeink, de nekik sokkal több volt. Szerintem jobban játszottak, mint mi. Ezt korrigálnunk kell, folyamatosan javulnunk kell. Sokkal összetartóbbnak kell lennünk azokban a pillanatokban, amikor szenvedni kell. Ez a futball része, és tudnunk kell küzdeni, támadni és együtt maradni.”
„Mindig győzelemmel akarjuk kezdeni az évet. Egy kicsit kiengedtünk a korai gól után, nehéz volt megtartani a labdát és játszani a saját játékunkat. Nagyjából ez volt a meccs lényege. Sok lehetőségünk volt, de ők kontrából vagy gyors akcióból szereztek gólt. Önkritikusnak kell lennünk, és muszáj folyamatosan fejlődnünk.”
Fáradtság a mérkőzés végén
„Mindkét csapat rengeteg meccset játszott az elmúlt időszakban. Itt a hőség is minden játékost megviselt. Dolgozunk és ezért élünk, de vannak pillanatok, amikor a test jelez. Érezhető volt, hogy az utolsó percekben mindkét csapat számára nagyon nehéz volt a játék.”
Simeoné
„A futballnak és az edzői szakmának megvannak a saját szabályai. Ez a futball része. Derbyről van szó, és természetes, hogy így éli meg mindenki. A fontos, hogy mindez a pályán maradjon. Hadd élje át a futball a folklórt, és hadd legyen benne ez a szikra.”
Clásicó-döntő
„Felkészültnek kell lennünk, kipihentnek és mentálisan is késznek a győzelemre.”
Xabi Alonso: Ez a csapat pontosan tudja mi a teendő egy elődöntőben
A mester nyilatkozata az Atlético Madrid elleni győzelmet követően a Szuperkupában, ami a szezon első döntőbe jutását jelenti.
A mérkőséről
“Küzdelmes mérkőzés volt. Fede korai gólja előnyt adott, és kissé mindent megváltoztatott, mert volt mit védenünk. Elődöntőt játszottunk, és ez a csapat tudja, hogyan kell ilyenkor helytállni. A célunk a döntőbe jutás volt.”
„Intenzív, nagy csatát hozó mérkőzés volt. Az 1–2-nél változtatnunk kellett, de volt egy pont, amikor megnyugodtunk, a végén pedig megszenvedtünk az eredményért. Így kell harcolni a vasárnapi trófeáért, és ott vagyunk a döntőben. Boldog vagyok. A cél az volt, hogy egy nagyon erős csapat ellen bejussunk a fináléba. Tudtuk, hogy nehéz lesz, és tegnap is beszéltünk róla, hogy nem felejthetjük el a bajnoki meccset ellenük. Több energiára volt szükség a párharcokban és a csatákban – ezekben tudtuk, hogy jobbak lehetünk.”
Valverde pazar gólja
„Nagyszerű meccset játszott. Nemcsak a gólja és a gólpassza miatt, hanem azért is, amit a szélen védekezésben és támadásban egyaránt hozzáadott a játékhoz. Rendkívül intenzív, ez elképesztő az a versenyszellem, ami benne van. Nagyon örülök neki, a gól pedig plusz önbizalmat adott számára. Klasszikus Fede-gól volt – egy elképesztő bomba.”
Simeone szavai Vinícius Jr.-hoz
„Alapvetően tisztelettel viszonyulok az ellenfél játékosaihoz, és általában nem beszélek velük. Amikor elolvastam és meghallottam, mit mondott neki, az már kevésbé tetszett. Amit mondott, nem a sportszerűség példája, és számomra ez nem fér bele. Tisztelni kell az ellenfelet, és mindennek van határa a pályán.”
Rüdiger és Asencio lecserélése
„Antoniónak gondjai voltak a térdével, hatalmas erőfeszítést tett a játékba, de többre már nem volt képes. Raúl is szenvedett, ezért frissítenünk kellett a védelmi vonalon. Fran és Ferland jól szállt be, Jude-dal pedig a kettős szűrőben jobban összeálltak a passzok, stabilabbá váltunk. A hajrában már inkább az eredményt kellett védenünk. Vasárnapra még meglátjuk, és azt is, sikerül-e további játékosokat visszakapnunk.”
Mbappé
„A döntő más lesz, Mbappé pedig holnap utazik ide. Sokkal jobb állapotban van, edzett, jól érzi magát. A játéklehetőségei ugyanakkor megegyeznek a keret többi tagjáéval.”
Courtois túl sokat indított hosszan?
„Bizonyos helyzetekben előre megbeszéltük, máskor viszont hiányzott egy kis türelem ahhoz, hogy összekapcsoljuk a játékot és jobb pozíciókba érjünk. Arról is beszéltünk, hogy nem mindig kell röviden kezdeni. A Fede gólját megelőző szabadrúgásnál például Gonzalo csúsztatott, Jude pedig a vonalak között kapcsolódott be.”
Valverde: Kiváló teljesítményt nyújtottunk
A csapatkapitány és Raúl Asencio is értékelte a látottakat.
Valverde
A mérkőzésről valamint Gonzalóról
„Nagyon jó teljesítmény volt. Az első félidő első 30–35 perce egyszerűen hihetetlen volt: jól letámadtunk, jól játszottunk, és megtaláltuk a területeket. Az első félidő záró percein még dolgoznunk kell. Ugyanazt a szintű intenzitást és koncentrációt kell fenntartanunk. Túlzottan elengedtük magunkat az eredmény miatt, és sok helyzetet engedtünk az ellenfélnek.”
„Természetesen gratulálnunk kell Gonzalónak, ez az ő estéje volt. Megérdemli, mindig keményen dolgozik, mindent belead a csapatért, és soha nem hagy ki mérkőzést. Megérdemli.”
Bevonulás a gyerekekkel
„Szinte sírni támadt kedvem. Rengeteg boldogsággal tölt el, hogy a gyerekeimmel sétálhattam ki a pályára, hogy lássák, hol játszik az apjuk, hol vagyunk, és mit élünk át. Különleges pillanat volt.”
Szuperkupa
„Most pihennünk kell egy kicsit, levegőt venni, és visszanyerni azt az energiát, amit egy mérkőzés után nehéz visszaszerezni. Szükségünk van rá, hogy megfelelően tudjunk nekivágni a Szuperkupának, ami rendkívül fontos.”
Asencio
Első gól a Real Madrid játékosaként
„Már régóta nem sikerült gólt szereznem, és különleges érzés volt ezt a szurkolók előtt megtenni. Szerencsém volt, hogy elértem Rodrygo remek beadását, és éltem a lehetőséggel, hogy megszerezzem az első gólomat. Remélem, még rengeteg követi majd, a szurkolóink előtt.”
Kinek szól a gól?
„Ma itt volt egy fiatal srác, Elías, aki régóta leukémiával küzd. Örülök, hogy éppen azon a napon tudtam gólt szerezni, amikor eljött a meccsre. Természetesnek éreztem, hogy neki szenteljem a gólt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezte, és remélem jön még meccsekre”
Szuperkupa
„Fontos volt ma pozitívítás a ránk váró kihívások előtt. Nagy jelentőségű kupáról van szó, ráadásul erős ellenfelek ellen. Ilyen hangulatban elhagyni a Bernabéut plusz energiát ad a csapatnak.”
Gonzalo: Nagyon boldog vagyok, és remélem, hogy ez első a sok közül
Az újságírók a meccs emberét is megkérdezték, a Betis elleni győzelmet követően.
Mesterhármas
„Nagyon különleges délután volt. Rendkívül boldog vagyok, milyen pozitív módja ez az év kezdésének. Ez az első mesterhármasom a Bernabéuban, és az idei év első góljai. El vagyok ragadtatva, és remélem, ezek az elsők a sok gól közül, amelyek még jönnek.”
Melyik gól tetszett leginkább?
„Örömmel fogadom mindhárom gólt, lehetetlen lenne csak egyet kiválasztani. Ez az első mesterhármasom a madridi szurkolók előtt. Mindegyik gól különleges, és őszintén szólva nagyon boldog vagyok. Néhány srác még nem írta alá a labdát, kérnem kell még néhány aláírást. De hálás vagyok mindenkinek, mert nélkülük egyik gólom sem jöhetett volna létre ma.”
Tapsvihar a Bernabéuban
„Hatalmas büszkeség. Gyerekkorom óta madridista vagyok, és sok évet töltöttem az akadémián, így ez a pillanat, amikor a szurkolók állva tapsolnak nekem, rendkívül különleges, és örökre velem marad. Remélem, még rengeteg gól, rengeteg győzelem vár ránk, és mindannyiunk számára különleges év lesz.”
A csapat teljesítménye
“Intenzitással léptünk pályára. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, és az év első meccse is ez volt. Már a kezdettől fogva akarást mutattunk, és egyértelmű céljaink voltak. Jól akartunk játszani, és önbizalmat szerezni a jövő heti mérkőzés előtt. Úgy gondolom, ez ma este sikerült. Meggyőző győzelmet arattunk, ami jó hangulatot teremtett a csapat körül. Most pedig nagyon várjuk a következő, Atlético elleni találkozót.”
Xabi Alonso: Fontos és megérdemelt győzelemmel kezdtük az évet
Az év első mérkőzése, az év első győzelme, Gonzalo első mesterhármasa… Xabi értékelt.
A mérkőzésről
„Fontos és megérdemelt hazai győzelemmel kezdtük az évet. Kulcsfontosságú nyugodtan és pozitív hangulatban nekivágnia a Szuperkupának. A bajnokság szempontjából is értékes siker ez. A Barcelona tegnap nyert, nekünk pedig sok mérkőzést kell megnyernünk. Ez volt az idény első felének utolsó meccse, 45 ponttal zártunk. Ha ezt megismételjük, az 90 pontot jelentene a LaLigában. Mostantól folyamatosan nyernünk kell, a tempó a végéig rendkívül intenzív lesz. Holnaptól pedig már kizárólag a Szuperkupára koncentrálunk.”
Gonzalo teljesítménye
„Számára ez egy álommeccs volt. A Bernabéuban játszani, az első idényében az első csapatban, és rögtön mesterhármast szerezni – ennél többet aligha kívánhatott volna. Szeretett volna itt gólt lőni, és nagyon örülök neki, valamint annak is, ahogyan nap mint nap dolgozik, függetlenül attól, hogy lehetőséget kap-e. Hihetetlen a hozzáállása, és tökéletes példája annak, mit jelent a Real Madrid akadémiájáról kikerülni. Gratulálok neki a teljesítményéhez, a mesterhármashoz, és biztatni fogom, hogy folytassa.”
„A futball csapatmunkát követel meg labdával és labda nélkül is. A támadók indítják a letámadást, magasan védekeznek, és irányítják a csapat pressingjét. Gonzalo ezt nagyon jól érti: agresszív, gyorsan gyorsul, jó az üteme, és ami a legfontosabb, gólokat szerez. Ha ezt a védekező munkát hozzáadjuk a gólerősségéhez, az jelentősen javítja a csapat védekezési egyensúlyát.”
Mind az 5 gólt saját nevelés értékesített
„Ez egy nagyszerű statisztika. Az, hogy mind az öt gólt az akadémiáról érkező játékosok szerezték, fantasztikus hír: egyrészt a klubban zajló kiváló munka miatt, másrészt azért, mert amikor lehetőséget kapnak, mindig élnek vele. Aki megérdemli, megkapja az esélyt, ilyen a futball: a pálya adja a lehetőséget, és a pálya is veszi el. Ha ott jól reagálsz, az annak az eredménye, hogy keményen dolgoztál és megvolt a megfelelő hozzáállásod.”
Játszhatnak együtt a támadók?
„Ez az én döntésem. Rengeteg mérkőzés vár ránk, és mindig az adott helyzet, illetve az aktuális igények alapján döntünk majd. Semmit sem zárok ki.”
Vini Jr.
„Rengeteget adott nekünk. Rendkívül nagy hatással volt a játékra, különösen az első félidőben. Kitartó, és óriási pluszt jelent a csapatnak. Élveztem a játékát és mindazt, amit hozzáadott, és kulcsszerepe lesz a jövőben is. Most az Atlético ellen lépünk pályára a Szuperkupában, ott is nagyon fontos lesz.”
„Érett játékos, és mindannyian azért vagyunk itt, hogy támogassuk egymást. A célunk, hogy csapatként és egyénileg is a legjobb formánkat mutassuk. Ő volt, most is az, és a jövőben is alapembere lesz a Real Madridnak. Biztos vagyok benne, hogy a Bernabéu megtapsolja majd – ebben semmi kétségem.”
Rodrygo és Camavinga teljesítménye
„Mindenkire szükségünk van, de Eduardóra különösen, a sérülések miatt. Volt, hogy kiesett, volt, hogy visszatért, így nem volt meg az a folyamatosság az edzéseken és a mérkőzéseken, ami a fejlődéséhez kellene. Reméljük, most meglesz ez az állandóság, hiszen pontosan tudjuk, milyen kvalitásai vannak: az energiája, a dinamizmusa, és hogy mennyire nehéz megállítani, amikor lendületből megindul és vonalak között tör előre. Egyensúlyra van szükségünk.”
“Rodrygo a támadóhármas bármelyik posztján bevethető, és minél jobban bevonjuk a játékba, annál jobb szokott lenni a következő megoldás. A legjobb formájában van szükségünk rá, most pedig egy igazán komplett teljesítményt nyújtott. Az év még csak most kezdődött.”
Mbappé felépülése
„Még nincs teljesen kizárva a játéka, megvárjuk, hogyan érzi magát keddig, amikor útra kelünk. Akkor hozzuk meg a döntést. Továbbra is adunk neki esélyt.”
Tchouaméni sérülése és lecserélése
„Biztosan velünk utazik Szaúd-Arábiába.”
Dicséret Courtois-nak
„A kapus szerepe rendkívül fontos, és ő nagyon elkötelezett, hogy segítse, a hátúlról való építkezést. Extra játékosként kell kihasználnunk. Jól bánik a labdával, jól érti a játékot, és szabad emberként is bevethetjük. Élvezi, és sokat dolgozunk ezen vele.”