Gábor
Fran García: 100 mérkőzés a Real Madridban
Jubilált a spanyol játékos.
Fran García a 100. mérkőzésén lépett pályára a Real Madrid színeiben a Monaco elleni Bajnkokok Ligája-találkozón. A saján nevelés, aki a második félidőben kapott lehetőséget, a harmadik felnőtt csapatban töltött idényében érte el a mérföldkövet, és eddig öt trófeát ünnepelhetett: 1 Bajnokok Ligája, 1 klubvilágbajnokság, 1 UEFA Szuperkupa, 1 LaLiga, 1 Spanyol Szuperkupa.
A 100 mérkőzés: LaLiga (63), Bajnokok Ligája (17), Király-kupa (11), klubvilágbajnokság (7), Spanyol Szuperkupa (2). A védő az előző szezonban teljesítette a legtöbb mérkőzést, szám szerint 54 fellépésen jutott szóhoz.
Real Madrid – Monaco: Ismét Bajnokok Ligája-mérkőzés a Bernabéuban
Az alapszakasz utolsó előtti összecsapása.
Több, mint egy hónnapal a legtuóbbi Bajnokok Ligája-mérkőzés után ma este ismét felcsendül a jól ismert himnusz a Santiago Bernabéuban. A Real Madrid az alapszakasz hetedik körében a Monacót látja vendégül a spanyol fővárosban (21:00).
Csapatunk jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán 4 győzelemmel a (Marseille, a Kairat Almaty, a Juventus és az Olympiacos ellen), valamint 2 verességgel (Liverpool, Manchester City). A Monaco elleni siker kulcsfontosságú lenne, hogy a legjobb nyolc között maradjon a gárda, ami közvetlen továbbjutást jelentene. Ezt követően Arbeloa együttese a Benfica vendégeként játssza utolsó alapszakasz-mérkőzését (január 24.).
“A Monaco legyőzése sokkal közelebb vinne minket a célunkhoz” – jegyezte meg a spanyol edző a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján. Kylian Mbappé, aki ott van a meccskeretben, szintén a sajtó rendelkezésére állt: “Már az első perctől kezdve oda kell tennünk magunkat, és meg kell nyerni a találkozót, hogy a legjobb nyolcban legyünk.” A francia támadó a Levante elleni bajnokin megszerezte az 50. gólját a LaLigában.
A Monaco
A hercegségbeliek a 19. helyen állnak 2 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel. Egy esetleges idegenbeli diadallal tartanák életben a továbbjutási reményeiket. A francia bajnokságban kilencedikek, miután legutóbb hazai pályán verte őket a Lorient (1-3).
Real Madrid – Monaco: Érdekességek a 7. forduló előtt
Az utolsó előtti forduló a Bajnokok Ligájában.
- A Real Madrid és a Monaco korábban egyetlen alkalommal találkozott a Bajnokok Ligájában. A 2003/04-es kiírás negyeddöntőjében a blancók 4-2-re győztek ugyan a Bernabéuban, azonban Monacóban 3-1-es vereség lett a vége, és idegenben szerzett több góllal a franciák mentek tovább.
- A királyiak csupán egyszer kaptak ki a 18 mérkőzés alatt a francia együttesek ellen az UEFA-sorozatokban (13 győzelem, 4 döntetlen).
- Kylian Mbappé a Monaco színeiben kezdte meg felnőtt pályafutását, ahol a 2016/17-es idényben hat gólt szerzett kilenc BL-meccsen. Ezt követően a PSG-be igazolva 14 összecsapáson 11 találatot termelt korábbi klubjával szemben. Mbappénak a most futó évad a legeredményesebb szezonja a Bajnokok Ligájában (9 gól).
- Aurélien Tchouaméni szintén futballozott a Monaco gárdájában. 2020 és 2022 között 95 meccsen szerepelt a hercegsébelieknél.
- Camavinga (23 éves, 71 napos) lehet a második legfiatalabb francia játékos, aki eléri az 50 mérkőzést a Bajnokok Ligájában Mbappé után (22 éves, 339 napos).
- A Monaco megnyerte az utolsó két nemzetközi kupatalálkozóját a spanyol csapatok ellen. Legutóbb a Barcelonát verték 2-1-re hazai pályán tavaly az első BL-játéknapon. Spanyol földön viszont már más a helyzet, hiszen az elmúlt tíz fellépésből pusztán kettőt sikerűlt behúzni (1 döntetlen, 7 vereség).
- A Monaco az utolsó öt BL-meccsen veretlen maradt (2 győzelem, 3 döntetlen). Folarin Balogun a legutóbbi három összecsapáson egyaránt gólt szerzett.
Albacete – Real Madrid: Arbeloa debütál
Kupamérkőzés előtt a Real Madrid.
A Real Madrid ma este a Carlos Belmonte stadionban folytatja szereplését a Király-kupában az Albacete elleni nyolcaddöntőben. Az eddig a klub utánpótlásában tevékenykedő, legutóbb a Castillát trenírozó Álvaro Arbeloa debütál a csapat kispadján, a cél pedig a negyeddöntőbe jutás.
Ezzel a kupamérkőzéssel kezdetét veszi egy újabb intenzív periódus, hiszen február 1-ig három különböző sorozatban hat mérkőzés vár a fővárosiakra. Az Albacete elleni fellépés után jön majd két hazai ütközet előbb a bajnokságban a Levante, aztán 2026-ban először a BL-ben a Monacóval szemben
“Csodálatos keretünk van, egy mindenre elszánt csapattal, amely tökéletesen ismeri a Real Madridnál elvárt szintet” – mondta Arbeloa az első sajtótájékoztatóján, ahol természetesen nem maradhatott ki a debütálása sem: “Alig várom, hogy elkezdődjön az első mérkőzésem egy olyan kiírásban, amelyben egyetlen találkozó dönt a továbbjutásról. Ezen kívül semmi más nem aggaszt.”
Albacete
Ebben a szezonban a mai lesz a második összecsapás a Carlos Belmonte stadionban, ami a Király-kupát illeti, miután a Celtát tizenegyespárbajban búcsúztatták (2-2 volt a rendes játékidőben). Korábban az Albacete idegenben verte a Leganést (1-2) és a San Fernandót (0-3).
Érdekességek
- A Real Madridból Míchel a legerdményesebb játékos az Albacete ellen (4 gól), őt követi Raúl (3), Owen (2) és Zidane (2).
- A habfehérek legutóbb 2005-ben léptek pályára az Albacete vendégeként. Akkor nem kupa, hanem bajnoki meccsen csaptak össze, ami 2-1-es madridi sikerrel zárult. A két klub ezt megelőzően még sosem mérkőzött meg egymással a Király-kupában.
A Real Madrid következő mérkőzései
Középpontban a Bajnokok Ligája, a LaLiga és a Király-kupa.
Egy levegővételnyi kis “szünet” és robogunk tovább, nincs megállás a Real Madrid számára. A csapat szerdától február 1-ig hat mérkőzésen lép majd pályára három sorozatban: Bajnokok Ligája, LaLiga, Király-kupa. Heti két meccs a következő hónap elejéig.
Szerdán az Albacete ellen folytatódik az idény a Király-kupa nyolcaddöntőjében, szombaton pedig a Levante érkezik a Santiago Bernabéuba. Kedden ismét hazai környezetben láthatjuk a Madridot, amikor is a Monaco lesz az ellenfél a Bajnokok Ligájában (január 20.), aztán a Villarrealhoz utaznak a blancók (január 24.)
Négy nappal később a Benfica vendégeként zárja a Bajnokok Ligája alapszakaszát a királyi gárda, végül február első napján a Rayo Vallecano ellen gyűjtenék be a három pontot a fehér mezesek.
A Real Madrid következő hat mérkőzése
- Király-kupa, nyolcaddöntő: Albacete – Real Madrid (január 14., szerda, 21:00)
- LaLiga, 20. forduló: Real Madrid – Levante (január 17., szombat, 14:00)
- Bajnokok Ligája, 7. forduló: Real Madrid – Monaco (január 20., kedd, 21:00)
- LaLiga, 21. forduló: Villarreal – Real Madrid (január 24., szombat, 21:00)
- Bajnokok Ligája, 8. forduló: Benfica –Real Madrid (január 28., szerda, 21:00)
- LaLiga, 22. forduló: Real Madrid – Rayo Vallecano február 1., vasárnap, 14:00)
A Barcelona elleni kezdőcsapat
Xabi Alonso kijelölte kezdőcsapatát a Spanyol Szuperkupa döntőjére.
Frissítés: Güler helyett Gonzalo a kezdőben!
Frissítés2: És most újra Güler a kezdőben, nem Gonzalo…
Kezdőcsapat
1. Courtois
8. Valverde
17. Asencio
24. Huijsen
18. Á. Carreras
14. Tchouameni
6. Camavinga
5. Bellingham
11. Rodrygo
16. Gonzalo
7. Vini Jr.
Cserejátékosok
13. Lunin
2. Carvajal
4. Alaba
10. Mbappé
15. Arda Güler
19. D. Ceballos
20. Fran García
22. Rüdiger
30. Mastantuono
35. David Jiménez
45. Thiago.
Barcelona – Real Madrid: A 14. győzelmére készül a csapat a szuperkupában
A Real Madrid a szezon első trófeájára hajt Szaúd-Arábiában.
A Real Madrid ma este a szezon első trófeájáért lép pályára a King Abdullah stadionban, ahol a Barcelona lesz az ellenfél a döntőben. Az idény második Clásicóján Xabi Alonso csapata 14. alkalommal érne fel a csúcsra a Spanyol Szuperkupában.
A fináléba jutásért az Atlético Madridot győzték le a hebfehérek Fede Valverde bombagóljának és a továbbra is pazar formában lévő Rodrygo találatának köszönhetően. A két gárda a bajnokságban már túl van egy csörtén, akkor a Santiago Bernabéuban a Madrid 2-1-re verte a katalánokat a LaLiga 10. játéknapján.
“Ez egy különleges összecsapás, és fontos lesz mind a futball, mind pedig az érzelmek szempontjából” – tekintett előre Xabi Alonso a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. Az edző ismét számolhat a keretben a visszatérő Kylian Mbappéval, aki az elődöntőt kihagyni kényszerült. Carvajal: “Rendkívül motiváltan, a karakterünket megmutatva kell futballoznunk” – nyilatkozta a kapitány.
El Clásico a szuperkupában
Az utóbbi években igazi klasszikussá nemesedett a két együttes csatája a Spanyol Szuperkupában: a mostani lesz a negyedik egymást követő finálé, amelyben a Real Madrid és a Barcelona között dől el a trófea sorsa. A gránátvörös-kékek címvédőként jutottak be a döntőbe az Athletic Club legyőzésével (5-0).
Atlético – Real Madrid: Irány a döntő a Spanyol Szuperkupában
Előttünk az újabb derbi.
Ma este a Real Madrid számára is kezdetét veszi a Spanyol Szuperkupa Szaúd-Arábiában, ahol az idény első trófeájáért küzdhetnek majd a blancók. A négy csapatos tornán az Atlético lesz az ellenfél, a királyiak pedig zsinórban ötödik alkalommal juthatnak el a fináléig. Amennyiben Xabi Alonso gárdája sikerrel veszi az akadályt, vasárnap a Bilbaót búcsúztató Barcelonával találkozik.
Miután a Madrid az előző szezonban másodikként zárt a LaLigában, a Király-kupában pedig döntőzött, automatikusan indulhatott a Spanyol Szuperkupában, amelyben 14. alkalommal érne fel a csúcsra. A fehér mezesek jó formában készülnek az elődöntőre az Alavés, a Talavera, a Sevilla, valamint a Betis legyőzését követően, ráadásul a gólokkal sem maradtak adósak a fővárosiak (12). A Spanyol Szuperkupát kétszer megnyerő Atlético a tavalyi bajnoki bronzzal kvalifikálta magát.
“Mentálisan felkészültnek kell lennünk, és a részletekre is figyelnünk kell” – mondta Xabi Alonso a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján. Bellingham, aki természetesen ott van a keretben, hozzátette: “Tisztában vagyunk vele, hogy mennyire fontos ez a meccs, a szurkolóinkért akarunk győzni.”
A korábbi derbik a Spanyol Szuperkupában
A mostani lesz az ötödik mérkőzése a két csapatnak a szuperkupában. A Real Madrid valamivel jobban áll az eddigi mérleget tekintve (2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség). A 2019/20-as kiírásban a királyiak büntetőkkel verték meg Simeone alakulatát a fináléban, aztán a 2023/24-es idényben a hosszabbításban 5-3-ra nyertek a habfehérek az elődöntőben.
Courtois: Meg akarjuk nyerni az év első trófeáját
Remek formában a belga.
Thibaut Courtois lett a decemberi hónap legjobb játékosa. A kapus kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Real Madridban az elmúlt hetekben, a csapat négy győzelméből háromszor ott volt a pályán, két alkalommal pedig gólt sem kapott.
Miután átvette a díjat
“Mindig megtiszteltetés, ha a szurkolók által kapok egyéni elismerést. Ha kapus szemmel nézem a dolgot, talán ez azt jelenti, hogy sok lövéssel próbálkoztak ellenünk, ami nyilván nem ideális helyzet, ugyanakkor számomra jól alakult a december. Fejlődünk, 2026 első mérkőzésén győzni tudtunk, de még többet szeretnénk elérni.”
Az évkezdés
“A motiváció az egekben, lendületben vagyok, és megvan a kellő intenzitás is. Magabiztosak vagyunk. Hamarosan az év első trófeájáért fogunk harcolni, amit meg akarunk nyerni.”
A Spanyol Szuperkupa
“Nyerni szeretnénk, hogy vasárnap ott lehessünk a fináléban. A csapat remek formát mutat. Vannak még sérülétjeink, azonban mindenki nagyszerű formában csatlakozott be ismét a munkába, ez a legfontosabb. Győzni akarunk.”
Vinicius jubilált
Mérföldkőhöz ért a brazil.
Vinícius Jr. a 150. győzelmét aratta a LaLigában a Real Madrid színeiben a Betis elleni fölényes siker alkalmával (5-1). A támadó a nyolcadik szezonját tapossa a klubnál, ahol eddig 225 bajnokin lépett pályára.
Az Atlético Madrid elleni debütálása óta (2018. szeptember 29.) Vini 66 gólnál tart a spanyol pontvadászatban, továbbá három aranyérmet ünnepelhetett (2020, 2022, 2024) a LaLigában. A Celta ellen könyvelhette el a legtöbb győzelmet (11), és a 2021/22-es évadban érte el a legtöbb diadalt, szám szerint 25-öt.