Vini: Következik a klub-vb legfontosabb szakasza, amit a leginkább élvezünk
Vinicius lett a Salzburg elleni mérkőzés legjobbja. A brazil szerezte a Real Madrid vezető gólját, majd adott egy remekbeszabott gólpasszt Fede Valverdének.
“Nagyon boldog vagyok a gól és a gólpassz miatt, de összességében is elégedett vagyok azzal, ahogy eddig teljesítünk a klubvilágbajnokságon. Következik a legfontosabb szakasza a tornának, ez az, amit a leginkább élvezni szoktunk, fontos címeket nyerhetünk a klub számára.”
“Jól érezzük magunkat, az első félidőben nagyszerűen futballoztunk. Fordulás után valamivel gyengébbek voltunk, de ez természetes. Muszáj pihennünk a következő meccsre, amely rendkívül fontos lesz a nyolcaddöntőben, nem hibázhatunk.”
Xabi Alonso játékrendszere
“Az edző szép fokozatosan magyarázza el nekünk, hogy mit is kell tennünk, mi pedig lassan kezdünk hozzászokni játékstílusához. Ebből a szempontból kiváló volt a mai összecsapás.”
Gólpassz sarokkal
“Nem láttam az ismétlést. De szép gólpasszt volt, szerintem az egyik legszebb, amit valaha adtam. Külön örülök, hogy Valverdét szolgáltam ki, aki mindig sok önbizalmat ad nekem: ő az egyik kapitányunk, és mindig jó látni, amikor betalál.”
Tchouameni: A legfontosabb dolog az egész csapat elkötelezettsége
A Real Madrid biztosította helyét a klubvilágbajnokság nyolcaddöntőjében, miután a csoportkör harmadik játéknapján Xabi Alonso együttese 3-0-ra verte a Salzburgot. A lefújást követően Tchouameni értékelte a találkozót.
“Boldogok lehetünk, hiszen jól játszottunk. Minden edzéssel, minden meccsel csak fejlődünk. Ezt kell továbbvinnünk, mert meg akarjuk nyerni a klubvilágbajnokságot.”
“Ennél a klubnál a legfontosabb az egész csapat elkötelezettsége és az, hogy minden mérkőzést megnyerjünk. Az edzőnek megvan az elképzelése a játékstílust illetően, mi pedig számtalan dolgon változtathatunk. Tőlem ma azt kérte, hogy nagyobb hangsúlyt fektessek a védekezésre, ami nyilván függ az ellenféltől is. Elégedett vagyok a győzelemmel, ám mindenek előtt annak örülök a legjobban, ahogyan játszottunk. Biztos vagyok benne, leszünk még ennél jobbak is.”
Vini gólpassza
Hihetetlen volt. Tisztában vagyunk vele, hogy elképesztő futballisták vannak a csapatban. Mindenki segíteni akar, a kezdő tizenegy tagjai és a csereként beállók egyaránt, amit ismét láthattunk. Ugyanígy kell folytatnunk, ugyanazzal a hozzáállással és elkötelezettséggel. A maximumot kell nyújtatnunk, mert szeretnénk megnyerni ezt a címet.”
A Juventus elleni meccs
“A lehető legjobb módon fogunk felkészülni. A Juventus egy remek gárda, de sok mérkőzésünk van még hátra a döntőig vezető úton. Nyugodtak vagyunk, és jól felkészülünk majd a találkozóra.”
Az első kis morzsák Xabitól
Tudom, ez csak a klubvilágbajnokság, messzemenő következtetéseket nem szabad levonni az eddig látottakból, de ha egy kicsit jobban megnézzük, szerintem már rögtön az elején elejtett nekünk néhány “morzsát” Xabi Alonso.
“Labdajáratással kell felépítenünk a csapat játékát, nem pedig rögtön átmenni támadásba, mert néha jobban jársz, ha birtoklod a labdát és megcsinálod a területeket” – ezt Courtois nyilatkozta az Al Hilal elleni döntetlen után, néhány nap múlva pedig a szavakat a gyakorlatba is átültette a csapat.
Igaz, hogy csupán két mérkőzésen vagyunk túl a Xabi Alonso-érában, azonban a játékstílus már most látványosan eltér a Carlo Ancelotti féle “minél kevesebb érintésből eljutni az ellenfél kapujáig” című felfogástól.
A megfontolt, sokpasszos, hátulról építkezős szisztéma többek között azt is hozhatja magával, hogy a Real Madridot innentől kezdve nem lesz annyira könnyű lekontrázni labdavesztés esetén. Viszont ez még nagyon a jövő zenéje, hiszen tényleg mindössze 180 percnél tartunk, mindenesetre érdemes lesz ebből a szempontból is figyelni a változásokat.
Szóval klubvilágbajnokság, második mérkőzés. A hosszú labdákkal való operálás helyett hátul megy a gurigázás (Asencio piros lapja miatt itt már régen emberhátrányban a Madrid), majd Alexander-Arnoldtól indul a támadás. Bellingham kapja a labdát a honfitárstól, aki simán lefejeli az emberét, és itt jön a kulcs: terület túltöltve, emiatt pedig Huijsennek szinte lelkiismeret furdalása van, annyira simán, mindenféle presszing nélkül avatkozott játékba.

Igen, a Pachuca volt az ellenfél, nem a Bayern, de akkor is jó volt látni az első “morzsákat” a baszk mestertől: alig két meccs alatt a szervezetlenségből egy szervezett gárdát varázsolt, legalábbis a koncepció már most egyértelmű.
Valverde: Örülök, hogy góllal vettem ki a részemet a győzelemből
Fede Valverde remek teljesítménnyel vette ki a részét a Real Madrid Pachuca elleni győzelméből. A középpályás így értékelt a lefújást követően.
“Boldog vagyok a csapat győzelme miatt. Próbálok alkalmazkodni az új edző elképzeléseihez. Egy kicsit más szerepkörben vagyok most, mint amit megszoktam szélsőként Ancelottinál. A gond az, hogy mindig van valami, ami megakadályoz minket abban, hogy azt tegyük, amit a mester kér.”
Xabi Alonso taktikája
“Valamiért nem tudjuk azt csinálni, amit elvár tőlünk. Ma például kaptunk egy piros lapot, de hihetetlen erőfeszítéseket tettünk, ezt pedig el kell ismerni. Megváltoztatta a játékstílusunkat, nem azt várja el, hogy a középpályások teljesen visszajöjjenek a saját tizenhatosukig, hogy megkapják a labdát, inkább az előre játékot szeretné tőlünk látni. A második félidőben azt kérte tőlünk, hogy vegyük át a meccs irányítását.”
“Az elmúlt napokban nem voltam túl boldog, mert nem tudtam győzelemre vezetni a gárdát az Al Hilal elleni büntetővel. Nagyon magamra vettem, hiszen így kárba ment a csapat kemény munkája, a hatalmas erőfeszítése. Én vagyok önmagam legnagyobb kritikusa, tanulok a hibáimból, és ha a csapat azt szeretné, hogy én rúgjam a tizenegyeseket, akkor megteszem. Azok után, hogy napokig nem voltam jól a történtek miatt, örülök, hogy góllal vettem ki a részemet a győzelemből, beletettem a kemény munkát.”
Érzelmi alapú döntés helyett racionális húzás
Kevesen gondoltuk volna, hogy amikor Zinedine Zidane a 2017/18-as kiírás végén felállt a Real Madrid kispadjáról, egy idény sem fog eltelni és ismét őt köszönhetjük majd a csapat élén. A teljes káoszt hozó évad a 2000-as éveket idézte, már ami a gyakori edzőváltásokat illeti. Julen Lopetegui-vel kezdődött, Santiago Solarival folytatódott, végül Zinedine Zidane-nal fejeződött be az az időszak.
A francia szakvezető értelmet adott a 2018/19-es szezon utolsó felének, kísérletezésbe kezdett, még akkor is, ha a keret java részét már tökéletesen ismerte. Ez a kísérletezés elsősorban az újonnan szerződtetett, eleinte még gyengélkedő Thibaut Courtois-ra, valamint Keylor Navasra volt, pontosabb lett volna felhúzva.
Készülve erre az írásra, az akkori hírek, nyilatkozatok arról szóltak, hogy Navas feltétlenül maradni akart a csapatnál. A belga portás combsérülése miatt esély sem volt rotálni a két embert, de nyilván nem ez a pár bajnoki lett volna a döntő.
“Ha Zidane azt mondja, hogy mennem kell, akkor el fogok igazolni, de szerződésem van a Real Madriddal, ez az én klubom” – nyilatkozta 2019-ben a Costa Rica-i labdarúgó.
Zizou-ról köztudott, hogy nem szokása mellébeszélni, és nem volt ez másképp ebben az esetben sem. Közölte Navasszal, hogy a 2019/20-as idénytől Courtois-t teszi meg első számúnak, ami elképesztő magabiztosságot adott a korábbi matracosnak, sőt, a Sergio Ramos vezette védő négyesnek nemkülönben.
A Genk egykori tehetségére már a pályafutása elejétől kezdve az volt a jellemző, hogy a hihetetlen bravúrok mellett hosszú távon nyújtott nagyon stabil teljesítményt minimális formaingadozással. Eközben Navas hatalmas védéseit egyre inkább beárnyékolta a hullámzó, sokszor bizonytalan játéka, így a Real Madridnak pont kapóra jött a PSG ajánlata, ráadásul a korkülönbséget szintén nem lehetett figyelmen kívül hagyni (Courtois 1992-es születésű, Navas 1986-os).
Zidane racionális döntése tehát nem csupán jó, hanem egyenesen aranyat érő húzásnak bizonyult. Courtois és a francia edző első teljes (közös) szezonja fantasztikusra sikeredett: a 34 bajnokiból 18 mérkőzést hozott le kapott gól nélkül. Iker Casillas óta (2007/08) a belga óriás lett a Real Madrid első Zamora-díjasa.
Thibaut Courtois továbbra is ihletett formában őrzi a Real Madrid kapuját, a súlyos térdsérüléséből úgy jött vissza, mintha egy percet nem hagyott volna ki.
Courtois: Jobbak voltunk a második félidőben
Thibaut Courtois is nyilatkozott a csapat első klubvilágbajnoki mérkőzése után. A Real Madrid 1-1-es döntetlent játszott az Al Hilal gárdájával.
“Az első félidőben lassúak voltunk, így az Al Hilal esélyesebbnek tűnt. Aztán betaláltunk, majd összehoztunk egy ostoba tizenegyest, amiből egyenlítettek. A második 45 percben rendeztük a sorainkat, és valamivel gyorsabbak, robbanékonyabbak lettünk.”
“Kívülről talán úgy látszott, hogy veszélyesek vagyunk, de nem így volt. Kár, hogy büntetőt hibáztunk, azonban ha úgy folytatjuk, ahogy a második félidőben teljesítettünk, az biztosan a javunkra fog válni a következő meccseken. Jobbak voltunk a második játékrészben, és ebbe az irányba kell tovább haladnunk.”
Trent és Huijsen bemutatkozása
“Ez volt az első közös mérkőzésünk, és bár nem könnyű, de jó munkát végeztek. Ha vannak dolgok, amelyeken javítanunk kell, azokat meg fogjuk nézni a videós elemzések során. Összességében jó első meccs volt ez a számukra.”
Xabi Alonso félidei instrukciói
“Labdajáratással kell felépítenünk a csapat játékát, nem pedig rögtön átmenni támadásba, mert néha jobban jársz, ha birtoklod a labdát és megcsinálod a területeket. Amikor túl gyorsan mozogsz, nehezebb megtalálni a labdával. A második félidőben ezt jobban csináltuk.”
Bono hárította a tizenegyest
“Fede erősen lőtte el. A kapus időben mozdult, így tudta hárítani. Kár érte, de Fedének nem szabad szomorkodnia, tovább kell lépnie.”
Trent: Hihetetlen volt a debütálásom
Trent Alexander-Arnold debütált a Real Madridban az Al Hilal elleni klubvilágbajnoki mérkőzésen (1-1). Az angol bekk 65 percet töltött a pályán.
“Hihetetlen érzés volt debütálni a csapat színeiben. A Real Madridban szerepelni mindenkinek álomszerű dolog, de az is tény, hogy csalódottak vagyunk, mert nem sikerült győznünk. A Real Madrid mentalitásához hozzátartozik, hogy minden egyes mérkőzést meg kell nyerni. Azonban sok pozitívumot vonhatunk le a mai találkozóból, különösen a második félidőt tekintve.”
“A második játékrészben többet birtokoltuk a labdát, mint az elsőben. Minél többet van nálad a labda, annál jobb, hiszen így ki tudod fárasztani az ellenfeled. A szünetet követően jobban teljesítettünk ebből a szempontból, védekezésre tudtuk kényszeríteni őket, egészen a tizenhatosukig jöttünk előre. Az, hogy büntetőt rontottunk, ugyanúgy hozzátartozik a futballhoz, nem hibáztatunk senkit. Bizonyos részleteken még dolgoznunk kell, és biztos vagyok benne, hogy a következő mérkőzésre javulni fogunk.”
A madridisták támogatása
“Elképesztő! Attól a pillanattól kezdve éreztem a támogatásukat, hogy aláírtam a szerződést. A világon mindenhol vannak Real Madrid-drukkerek. Lehet látni ezt a támogatást a hotelben, az edzésen, a közösségi médiában… Szeretnénk megköszönni. A lelátóról is nagyon szurkoltak nekünk, fantasztikus volt.”
A spanyol tudása
“Pár hónapja tanulom a nyelvet. Amint megtudtam, hogy ide fogok igazolni. meg akartam tanulni spanyolul, ezzel is segítve a beilleszkedésemet. Fontos volt számomra. Új ország, új csapat, új város… Fontos, hogy bizonyítsd, hogy tényleg szeretnél alkalmazkodni a kultúrához, én pedig pontosan ezt teszem.”
Vinicius: Meg akarjuk nyerni az első klubvilágbajnokságot, mert az elsőt sosem felejtik el az emberek
Vinicius először adott interjút a RealmadridTV-nek, miután csatlakozott a csapathoz Floridában.
“Nagyon szeretnénk megnyerni az első klubvilágbajnokságot, mert az emberek sosem felejtik el az elsőt, ráadásul ez az egyetlen cím, amit a Madrid még nem hódított el. Megpróbáljuk.”
Felvenni a ritmust
“Tegnap este csatlakoztam a társakhoz. Ismét találkozhattam olyanokkal, akiket már egy ideje nem láttam. Igazán boldog vagyok, és készen állok alkalmazkodni a menetrendhez, a hőséghez, az időjáráshoz és mindenhez. Mindannyian itt vagyunk és készen állunk.”
Xabi Alonso
“Tényleg keményen tréningezünk, de ma valamivel visszafogottabb volt az utazás miatt. Már készülünk a mérkőzésre. Az edzővel is beszéltem. Nagyon boldog vagyok, és itt az ideje, hogy közösen tovább dolgozzunk, hogy minél több trófeát nyerjünk majd.”
Az igazolások
“Még nem beszéltem velük túl sokat, de örülök az érkezésüknek, így erősíthetik a keretünket, és remélhetőleg jól fogják magukat érezni.”
Az első mérkőzés
“Borzasztó meleg van. A meccs délután három órakor kezdődik, készen kell állnunk, mert nagyon megterhelő lesz.”
Xabi Alonso: A döntőig akarunk menetelni
Xabi Alonso a RealmadridTV-nek nyilatkozott, miután a csapat megérkezett Floridába, ahol június 18-án az Al Hilal ellen megkezdi szereplését a klubvilágbajnokságon.
“Egy korszak elején vagyunk, és fel kell állítanunk a fontossági sorrendünket: milyen csapat akarunk lenni, milyen stílusban szeretnénk futballozni, hogyan akarjuk érezni magunkat. Rögtön az elején tisztázni akarjuk a dolgokat, kezdve az Al Hilal elleni összecsapással. Először is újra kell gondolnunk magunkat.”
Az első találkozás a játékosokkal
“Nagyon pozitívan álltak hozzám. Lépésről lépésre tudod megismerni őket, kialakul majd az elengedhetetlen kapcsolat közöttünk, és folyamatosan érkeznek vissza a csapathoz a játékosok.”
Felkészülés a klubvilágbajnokság nyitómeccsére
“Muszáj mindent felgyorsítanunk, mert borzasztóan kevés időnk van megismerni egymást és együtt készülni. Itt vagyunk Floridában, és lassan megérkezik Lunin, Vini, valamint Arda is. Elkezdjük felépíteni a csapatot, a mérkőzés előtt pedig lesz három edzésünk. Nagy vágy dolgozik bennünk, hogy sikerrel zárjuk a tornát, a fináléig akarunk menetelni.”
A kirakat mögött
Csak tette a dolgát. Nem hallottad panaszkodni, hogy kevés lehetőséget kap, akkor sem hallottad panaszkodni, amikor éveken keresztül egy tőle teljesen idegen poszton kellett helyt állnia. Akkor sem hallottad panaszkodott, amikor olyan hibákért szidta a madridisták többsége, amelyeket tipikusan olyan labdarúgók követnek el, akiknek semmi közük az adott szerepkörhöz (mint amikor a csatár nekiáll védőt játszani, aztán összehozza a teljesen felesleg büntetőt az ellenfélnek).
Soha nem volt, és talán soha nem is akart a Real Madrid kirakatában pózolni. Csupán egyetlen dolgot szeretett volna mindig: fáradhatatlanul szolgálni a habfehér zászló alatt.
Kevés embernek hittem el az olyan hangzatos nyilatkozatokat, miszerint: “Én akár ingyen is játszanék a Real Madridban.” Lucas Vázquez közéjük tartozott. Közéjük tartozott, mert a kirakat mögött feltöltötte a polcokat azzal a bizonyos “madridista szívvel.”
A 92. percben, négy gólos vezetésnél ugyanúgy sprintelt, mintha a meccs első negyedórájában jártunk volna. Mert megtisztelte a mezt, megtisztelt minket, madridistákat. Ha az edző elküldte melegíteni időhúzó csereként, nem az volt a reakciója, hogy földhöz vágta az ásványvizes palackot. Beállt és felszántotta a pályát.
Florentino Pérez, a hálátlan?
Minden egyes alkalommal, amikor valaki hosszú esztendők után távozik a Real Madridtól, megkapja az elnök, hogy mennyire nem becsüli meg a legendáit. Ha ebből indulok ki, a drukkerekre ez hatványozottan igaz (akinek nem inge, tudod…). A klubhűség, mint olyan, véleményem szerint mára teljesen megszűnt létezni, azonban látva azt, mennyire gyomorforgatóan tudunk megnyilvánulni azokról a játékosokról, akikről a legnagyobb sikerek idején ódákat zengtünk, nem is feltétlenül baj.
Kritizálni szabad, sőt, nagyon hasznos tud lenni, ám rengetegen összekeverik ezt a másik ember sárba tiprásával.
Aztán csodálkozunk, ha egy idő után már nem lesz kihez kötődni, hiszen a kirakat mögött nem marad majd semmi, csak a hamis pózok.