Gábor
Diomandé: Boldog vagyok, hogy ezt a klubot képviselhetem
Yan Diomandé a hivatalos bemutatása után a Realmadrid Tv-nek adott interjút.
“Mindenek előtt szeretném elmondani, hogy büszke vagyok. Büszke vagyok, hiszen ez a világ legnagyobb klubja. Manapság mindenki arról álmodozik, hogy a Real Madridban szerepelhessen. Számomra pont ezért büszkeség, valamint megtiszteltetés itt lenni, és örülök, hogy ezt a klubot képviselhetem. Mindent bele fogok adni.”
“Ugyanabban az öltözőben lenni a világ legjobb játékosaival, azokkal, akiket állandóan néztem a Tv-ben, megosztani velük az öltözőt, a világ egyik, ha nem a legjobb edző alatt dolgozni… Felfoghatatlan. Mintha egy álomban lenne az ember, igazán boldognak érzem most magam, hogy megoszhatom velük az öltözőt. Minden csodálatos.”
Florentino Pérez
“Az elnök a legfontosabb láncszem, a nagybetűs főnök. Tehát köszönöm neki, hogy bízik bennem. Én csak annyit szeretnék, hogy jól teljesítsek a pályán, hogy ne bánja meg azt az erőfeszítést, amit a leigazolásomért tett.”
Diomandé, mint játékos
“Tisztában vagyok azzal, hogy rengeteget tudok adni játékosként. De ha jobban belegondolunk, a Real Madrid edzőjének és a stábjának a véleménye számít igazán, mert ők látták, hogy milyen képességekkel rendelkezek, amikor a szerződtetésem mellett döntöttek. Egy kicsit félek bármit is mondani magamról, hogy mit tudok nyújtani a pályán, azonban bízok benne, hogy sokat bele tudok tenni a közösbe. Az edzőnek és a stábnak kell felismernie a futballista képességeit, meg persze azt, mit tudni adni a csapatnak.”
Cristiano Ronaldo, a példakép
“Nem egy, nem két indokot mondhatnék erre. Elsősorban a mentalitása, a győzni akarása miatt választottam őt. Lényegében azonosultam vele, ugyanis én sem szerettem veszíteni: nem vagyok valami jó vesztes. Mindig sírtam, amikor alulmaradtam. Szóval így kezdtem el kötődni hozzá, majd azt mondtam magamnak: “Miért ne?” Komolyabban kezdtem figyelni Ronaldót, megvettem a mezeket, volt, hogy festékkel írtam rá a nevét. Ő inspirált, ami mára sem változott.”
15 győzelem a Bajnokok Ligájában
“Azért az nem ugyanaz, amikor a Tv-n keresztül látjuk a trófeákat, ma pedig már itt lehetek, körülvéve az összes kupával, ami arra ösztönöz, hogy én is nyerjek egyet, hogy én is részese legyek a sikernek. Nagyon izgalmas a Bajnokok Ligája megnyeréséért harcolni a klubbal, és ezt miért ne kezdhetnénk el már ebben a szezonban?”
Az álmok beteljesítése
“Nagy dolognak számít, ha látod, hogy jó úton haladsz, viszont még sok mindent be kell teljesítened. Itt vagyunk a Real Madridnál, ám ettől még nem ér véget a történet. Nem dőlhetünk hátra: muszáj dolgoznunk. A Real Madrid minden játékosa a világ legjobbja, ezért minden egyes nap küzdened kell, ha helyet akarsz magadnak a csapatban. Ahogy korábban említettem, jó úton járunk, de még nem értük el a célunkat: tovább kell dolgoznunk.”
A húga fontossága
“Fontos volt, és ha itt lehetne, boldog lenne, de még mindig nem értük el a kitűzött célunkat, ami még ennél is nagyobb. Jó irányba haladunk: a Real Madridban, a világ legjobb csapatában játszhatunk. Ez a büszkeség forrása, ennek ellenére nem állhatunk meg. Dolgozni fogunk, elérjük majd a kitűzött célt.”
A debütálás a Bernabéuban
“Mintha csak tegnap történt volna: bemutatkoztam a Santiago Bernabéuban a Real Madrid ellen. Ma meg már a Real Madridban szerepelek. Tényleg hihetetlen: ilyen az élet. Hálás vagyok Istennek, ahogy a klubnak is. Azonban nagyon izgatott vagyok, hogy debütálhatok majd a Santiago Bernabéuban. Akkoriban a stadion nem volt teljesen kész, de aztán láttam, mennyire gyönyörű lett. Alig várom, hogy pályára lépjek és valami nagyszerűt alkossak.”
Üzenet a madridistáknak
“Madridisták, nagyon boldog vagyok, hogy a Real Madrid játékosa lehetek. Hala Madrid!”
A Real Sociedad elleni keret
José Mourinho az alábbi játékosokat nevezte a soron következő mérkőzésre.
A keret
Kapusok: Courtois, Lunin, Sergio Mestre.
Védők: Huijsen, Trent, Konaté, Cucurella, Á. Carreras, Rüdiger, Dumfries, Mario Rivas.
Középpályások: Bellingham, Camavinga, Valverde, Arda Güler, Bernardo, Cestero, Alexis Ciria.
Támadók: Vini Jr., Mbappé, C. Espí, Brahim, Yan Diomande.
Kimaradt: Tchouaméni, Endrick, Militao, Mendy, Thiago, Rodrygo és Asencio sérülés miatt.
Real Madrid – Real Sociedad
Helyszín: Madrid (Santiago Bernabéu)
Spanyol bajnokság, az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Időpont: 2026. 08. 26. (szerda), 21:00
TV: Spíler2
Taktikai szemmel: Espanyol – Real Madrid
Gólok, gólpasszok, kérdések. Kérdések, amelyekből a szurkoló sosem fogy ki, az érdeklődés szüntelen. Már megint miért x kezd y helyett? Csak! Azért, mert! Az edző dönt, a néző ítéletet mond, és közülük én vagyok az egyik, aki előveszi a “nagyítóját”, ezzel pedig próbálok nektek mutatni néhány érdekességet az éppen aktuális mérkőzésből. Dőlj hátra, hozom a szubjektív csemegét!
Arda Güler zseniális (majdnem) gólpassza
A török karmester már az előszezonban is pazar formát mutatott, ami megmaradt a második Mourinho-éra első tétmeccsére is. Olyannyira, hogy alig tíz perc kellett neki, hogy Jude Bellingham fejére rajzolja a labdát a Real Madrid vezető találatát megelőzően. Ugyakkor itt nem a gól előtti pillanatot emelném ki.


Egyenlítenek a vendéglátók
Konaté kilép a védelemből, majd túl mélyre zár vissza. Valverde Carrerasra bízta (volna). Szerintem ez a tipikus esete annak, amikor mindenki a másikra vár. Ahelyett, hogy – ha már úgy alakult – kisegítenénk egymást, inkább számonkérünk.



Bernardo nem Tchouaméni
Ezer és egy alkalommal láthattuk már, hogy miközben támad az ellenfél, Tchouaméni visszalép ötödik védőnek. Neki ez természetes, évtizedes beidegződés. De ha egy kreatív középpályástól számítanál ugyanerre, nem fogod megkapni, vagy csak borzasztó silány minőségben, mint ebben a jelenetben is. Ha választani kellene, én Tchouaméni távollétében Valverdére bíznám a “zongoracipelést”.

Espí győztes gólja
A spanyol csatár győztes góljáról vasárnap már tettem említés Facebook-oldalunkon, ám aki lemaradt volna, azok kedvéért innen sem hagyom ki.
Az már most látszik, hogy az új igazolás nem pusztán magas és jól fejel, hanem taktikailag szintén lehet rá számítani. Espí úgy szerzett győztes gólt az első madridi tétmérkőzésén, hogy nem ez volt az elsődleges feladata. Mbappé sikertelen egyéni akcióját követően egyből lecsapott a kínálkozó lehetőségre, ahogy egy klasszikus kilenceshez illik.

Az Espanyol elleni kezdőcsapat
A Real Madrid idegenben vág neki a LaLiga 2026/2027-es szezonjának. José Mourinho kezdőcsapatot hirdetett.
Kezdőcsapat
1. Courtois
24. Dumfries
16. Konaté
4. Huijsen
18. Á. Carreras
20. Bernardo
8. Valverde
15. Arda Güler
5. Bellingham
7. Vini Jr.
10. Mbappé.
Cserejátékosok
13. Lunin
26. Mestre
6. Camavinga
12. Trent
17. Cucurella
19. C. Espí
21. Brahim
22. Rüdiger
25. Yan Diomande
29. Cestero
33. Mario Rivas
36. Alexis Ciria.
Dumfries: Készen állok a kezdésre
Denzel Dumfries a hivatalos bemutatását követően a Realmadrid TV-ben nyilatkozott.
“Nagyon büszke vagyok arra, hogy itt lehetek. Igazán hálás vagyok, és alig várom, hogy elkezdődjön a szezon. Rendkívül boldognak érzem magam, hogy csatlakozhattam a Madridhoz.”
“Ha engem kérdeznek, szerintem mindenki arról álmodozik, hogy egyszer a Real Madrid mezében fut ki a pályára. Ebben a klubban szerepelni nagy felelősséggel jár. Megvannak a kitűzött céljaink, és nagyon boldog, egyben büszke is vagyok, hogy itt lehetek. Készen állok a kezdésre.”
15 Bajnokok Ligája-győzelem
“Egészen elképesztő testközelből látni ezeket a trófeákat. Hihetetlen. Így még büszkébbnek érzem magam, hogy itt lehetek, és még nagyobb a vágyam a sikerre. Csodálatos dolog itt lenni az elnökkel, látni a kupákat. A cél, hogy újabb címeket hozzunk haza.”
Motiváció
“A madridi szerződés egy igazi álom. Boldog és büszke vagyok. Fiatalabb koromban a szobám falára írogattam fel a gondolataimat, hogy minden nap lássam, hogy ott legyen előttem a cél. Azt már nem tudom, hogy a Real Madridról is írtam-e, hiszen az valami óriási dolog, ugyanakkor nagyon büszke vagyok a karrieremre, és büszke vagyok, hogy itt lehetek.”
Florentino Pérez
“Sokat jelent nekem, hogy itt lehetek mellette. Maga a történelem. Mindenki ismeri őt, ám azzal is tisztában vannak, hogy mennyi mindent tett a Real Madridért. Rettenetesen büszke vagyok arra, hogy az ő társaságában lehetek, hogy üdvözölhetem őt, és hogy az ő regnálása alatt kerültem a Real Madridba. Nagy megtiszteltetés nekem és a családom számára egyaránt, hogy itt lehetünk vele. Szeretném büszkévé tenni.”
Az öltöző
“Pár játékost már ismertem korábbról: futballoztunk egymás ellen, viszont itt lenni tényleg felfoghatatlan dolog. Fantasztikus, hogy ennyi pazar játékossal oszthatom meg az öltözőt, az edzőről és a stábjáról nem is beszélve. A körülmények a lehető legmagasabb színvonalat képviselik. A célunk, hogy mi is tartani tudjuk ezt a színvonalat, és hogy még több trófeát nyerjünk.”
Dumfries karaktere
“Egy olyan játékos vagyok, aki sosem elégedett. Mindig nyerni, küzdeni akarok. Az a labdarúgó vagyok, aki energiát ad a csapatának. Védőként keményen odateszem magam, hogy a támadók ne érezzék jól magukat. Arra számíthatnak tőlem, hogy minden egyes összecsapáson mindent bele fogok adni a céljainkért.”
A család fontossága
“Nagyon fontos, nekem ez jelent mindent. Az, hogy ma itt lehetek a családommal, a gyermekeimmel, érzelmekkel tele pillanat. Fiú, apa, férj és testvér is vagyok, szóval sokat jelent számomra, hogy itt lehetek az egész családommal, és látom, hogy a gyermekeim büszkék rám. Kiemelkedő momentum ez a pályafutásomban, hogy itt lehetek velük együtt, de természetesen még több ehhez hasonló időszakot szeretnék.”
A Bernabéuban játszani
“Az Interrel már szerepeltem a Bernabéuban. A hangulat, a drukkerek, a hatalmas stadion eddig is lenyűgöző volt. Most pedig a Real Madrid mezét viselni bámulatos érzés. Borzasztóan hálás vagyok, izgatottan várom a rajtot.”
Az Espanyol elleni mérkőzés
“Nagyon fontos találkozó, az első meccs mindig az, és nyilván győzni akarunk. Örülök, hogy debütálhatok a LaLigában. Alig várom a mérkőzést, azt, hogy elkezdhessük ezt az új utazást. Csak előre!”
Üzenet a madridistáknak
“Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Hala Madrid!”
Három bajnoki nyolc nap alatt
Szombaton a Real Madrid számára is elrajtol a LaLiga 2026/2027-es kiírása.
Nem vár könnyű menet a Real Madridra már rögtön a szezon legelején. A Mourinho-csapatnak mindössze nyolc nap alatt három bajnokin lesz jelenése. Ebből kétszer a Santiago Bernabéuban lépnek pályára a fehér mezesek, egyszer pedig Barcelonában.
Szombaton az RCDE Stadionban szerezné meg a három pontot a fővárosi alakulat (2. játéknap). Négy nappal később a Bernabéu kerül középpontba a Real Sociedad elleni mérkőzésen (az 1. fordulóból elhalasztott összecsapás). Az augusztusi hónap zárásaként pedig a Málaga látogat Madridba.
Az első három bajnoki
- Espanyol – Real Madrid (augusztus 22., szombat, 21:30)
- Real Madrid – Real Sociedad (augusztus 26., szerda, 21:00)
- Real Madrid – Málaga (augusztus 30., vasárnap, 17:00)
Bernardo Silva: Számíthatnak rám a madridisták
Bernardo Silvát hivatalosan is bemutatta a Real Madrid. A portugál ezt követően interjút adott a klub hivatalos csatornájának.
“Nagyon boldog vagyok. Amikor megérkezel ide, itt vagy ebben a teremben az elnökkel, aztán megmutatják neked a trófeákat… Eddig is tudtam, mennyire nagyszerű a Real Madrid, de ezt személyesen tudod igazán átérezni. Renkdívül boldog vagyok, hogy ennél klubnál futballozhatok.”
“Gyerekkorom óta – amikor még nyilván fogalma sincs az embernek, merre viszi az útja, hogy labdarúgó lesz-e – az volt az álmom, hogy egy Real Madridhoz hasonló csapatban szerepelhessek. Itt lenni, a klubért küzdeni, megpróbálni trófeákat nyerni és megélni a Real Madrid sikereit, borzasztóan különleges.”
15 Bajnokok Ligája-győzelem
“Több alkalommal is pályára léptem már a Bernabéuban, így amikor ott van előtted a 15 Bajnokok Ligája-trófea, az valami egészen elképesztő. Tényleg különleges dolog. Egy olyan klubban játszani, amely 15 BEK/BL címet mondhat magáénak, nem olyasvalami, ami mindenkinek megadatik. Nagyon büszke vagyok, és most eljött az idő, hogy mindent beleadjak ezért a csapatért.”
Florentino Pérez
“Beszéltem az elnökkel, aki 2000-ben kezdte az elnöki pályafutását. Követtem az útját a Real Madrid élén, és a regnálása alatt hét Bajnokok Ligáját nyertek, ami rengeteg. Az, hogy az ő idejében, ennél a klubnál játszhatok, roppant különleges.”
A Real Madrid megkeresése
“Amikor hívott a Real Madrid, nem voltak álmatlan éjszakáim. Azonnal igent mondtam nekik, még csak el sem gondolkodtam rajta, mert azt hiszem, ez a legjobb megoldás nekem, a karrierem és a családom számára egyaránt. Azt is mondhatnám, egy valóra válom, hogy itt lehetek.”
Az öltöző
“Nagyon jó a hangulat. Kiváló emberek vannak az öltözőben, nagyon szeretnénk jó teljesítményt nyújtani. A motivációval nem lesz gond, hiszen minden trófeáért harcba szállhatunk, és bízunk benne, hogy megvan a kellő minőség a keretben ahhoz, hogy ezt meg is valósítsuk. Szerintem erős csapatunk van, jól kijövünk egymással, éhesek vagyunk a sikerre, ami egy olyan klubnál, mint a Real Madrid, magától értetődik.”
Boldog család
“A különleges pillanatokat mindig jobb közösen megélni a szeretteinkkel. Az ilyen pillanatokban itt van velem a lányom és a feleségem… Októberben pedig ismét apa leszek. Nagyon jó, hogy Madridban folytathatjuk az életünket, közel a családjainkhoz, ráadásul ez egy pazar város, amelyet már tökéletesen ismerek, és úgy gondolom, jó döntést hoztunk ezzel a lépéssel. Nem csupán szakmailag, hanem összességében a család szemponjtából is. Boldogok vagyunk.”
Bernardo Silva, mint játékos
“A pályafutásom elejéhez képest más játékos vagyok már, viszont nagyon elégedett vagyok az úttal, amit eddig bejárhattam, és azzal, aki ma vagyok, az a játékos, akire a madridisták számíthatnak. Egy keményen dolgozó futballista vagyok, aki mindig a kollektívát helyezi előtérbe a saját érdekeivel szemben: számomra ez a legfontosabb. Csak reménykedhetek benne, hogy minden meccsen, a jó és a rossz időszakokban mindenki úgy fogja érezni, hogy mindent beleadok. A maximumom nyújtom majd a pályán, erről biztosíthatok mindenkit.”
A szurkolók a Bernabéuban
“Egyáltalán nem volt könnyű a Bernabéuban játszani, ám remélem, ezúttal fordítva lesz. Semmi kétség afelől, hogy ez az egyik leginkább, ha nem a legimpozánsabb stadion, ahol szerepelhet valaki. Amikor fiatal játékosként megérkezel, nagyon érezhető a szurkolók jelenléte, a stadion hatása. Most, hogy én is a csapat tagja lettem, a javamra akarom fordítani ezeket az energiákat, és nagyon szeretném élvezni. Remélhetőleg igazán különleges éjszakák várnak rám ebben a hihetetlen arénában, és sok örömet okozhatok a madridistáknak, ami a legfontosabb dolog.”
A kapcsolat Mbappéval
“A Monacóban két évig játszottunk együtt. Rettentően fiatal volt, talán 17 vagy 18 éves. De akkoriban én is a fiatalabbak közé tartoztam. Csapattársként nagyon közel álltunk egymáshoz. Azóta rengetegszer összecsaptunk: hol a PSG, hol a francia válogatott, hol a Madrid ellen. Azonban nagyon örülök, hogy ismét csapattársak lehetünk, így újra lehet építeni ezt a kapcsolatot. Kylian egy páratlan, kiemelkedő futballista, egyedül is képes mérkőzéseket eldönteni, sok gólt szerez, de ha helyzeteket kell kialakítani, abban sem utolsó. Szeretnénk újjáépíteni a kapcsolatunkat, és közösen boldoggá tehetjük a Real Madridot.”
A kezdés az Espanyol ellen
“Remélem, győzünk. Minden egyes találkozón koncentrálnunk kell. Minden pont számít. A LaLigában nem engedheted meg magadnak, hogy sok pontot veszíts, ha bajnok akarsz lenni. Ugyanolyan komolyan kell vennünk azokat a meccseket, amelyekre az emberek talán legyintenek, nem úgy, mint amikor rangadókon lépünk pályára. Próbálunk erősen kezdeni, győzelemmel és három ponttal.”
Üzenet a madridistáknak
“Sziasztok, madridisták, Bernardo vagyok. Nagyon örülök, hogy itt lehetek veletek, és hogy hamarosan a Bernabéuban játszhatok, ahol pedig találkozhatok veletek. Indul a munka a győzelemért, a további címekért, amelyhez hozzászokott a klub. Hala Madrid!
Hivatalos közlemény: Jacobo Ortega
A Real Madrid C.F. és RC Strasbourg Alsace megállapodott játékosunk, Jacobo Ortega átigazolásáról.
Jacobo Ortega 2018-ban szerződött a Real Madridba, ahol nyolc szezonon át volt tagja az akadémiának. A 2025/2026-os kiírásban a Juvenil A színeiben megnyerte az UEFA Ifjúsági Ligát.
A Real Madrid mindig az otthona marad, továbbá a klub köszönöni Jacobo Ortegának az elmúlt években mutatott elkötelezettségét.
A Real Madrid minden jót kíván neki, valamint családjánák életük új szakaszához.
Huijsen: Elégedett vagyok a csapat munkájával
Dean Huijsen szerezte a Real Madrid második gólját a Schalke elleni mérkőzésen. A védő a klub hivatalos csatornájának nyilatkozott a találkozó után.
“Arda Güler nagyszerűen ívelte be a szögletet, nekem pedig szerencsére sikerült befejelni. Elégedett vagyok a csapat munkájával, és pozitív érzésekkel léphetünk tovább. Keményen készülünk, sok futóedzést végzünk, feszegetjük a határainkat. Ez jót tesz nekünk.”
Az edző elvárása
“Mourinho azt kéri tőlem, hogy középhátvédként nyújtsak megbízható teljesítményt, és hogy próbáljam meg nullán tartani az ellenfelet. Csapatként pedig azt várja, hogy maradjunk egységesek, támogassuk egymást.”
A 4-es mez
“Mindig is erről álmodoztam, és ahogy mindig mondtam, Sergio Ramos a példaképem, szóval álomszerű dolog viselni a 4-es mezt.”
A Schalke 04 elleni kezdőcsapat
A Real Madrid az utolsó felkészülési mérkőzését játssza a bajnoki rajt előtt. José Mourinho kijelölte kezdőcsapatát.
Kezdőcsapat
1. Courtois
12. Trent
16. Konaté
4. Huijsen
18. Á. Carreras
8. Valverde
20. Bernardo
21. Brahim
15. Arda Güler
7. Vini Jr.
10. Mbappé.
Cserejátékosok
13. Lunin
40. Ilia
5. Bellingham
6. Camavinga
17. Cucurella
19. C. Espí
22. Rüdiger
24. Dumfries
25. Diomande
29. Cestero
33. Mario Rivas
36. A. Ciria.