Gábor
A 33. bajnoki cím
Az utolsó fordulóban lett biztos az aranyérem.
Kilenc évvel ezelőtt szerezte meg a Real Madrid a 33. bajnoki címét. A Zinédine Zidane vezette csapat 2017. május 21-én a LaLiga utolsó játéknapján tette biztossá az első helyet a La Rosaledában. Cristiano Ronaldo juttatta előnyhöz a vendégeket, majd a második félidőben Benzema beállította a végeredményt.
A 2016/17-es kiírást végül 93 ponttal nyerték a blancók hármat verve a második Barcelonára. Abban az idényben a Madrid rekordnak számító gólt ért el idegenben a bajnokságban (58), összesen pedig 106 találatnál állt meg. De az is beszédes, hogy minden egyes fordulóban eredményes tudott lenni Zidane alakulata. A házi gólkirály Cristiano Ronaldo lett (25).
Történelmi év
2024 mellett a 2017-es szintén a klub történelmének legjobb évének számít. A csapat Macedóniában elhódította az UEFA Szuperkupát a Manchester United ellen, a Spanyol Szuperkupában a Barcelonát múlta felül, Abu Dhabiban a Gremiót verte a klubvilágbajnoki trófeáért, és nem utolsó sorban a bajnoki aranyhoz odatehetjük a Tizenkettediket, amelyhez a Juventust verték a fehér mezesek Cardiffban.
A Hetedik
Ezen a napon történt.
Az 1966 óta tartó várakozásnak az amszterdami döntő vetett véget az 1997/98-as idényben. A fináléban az a Juventus volt a Real Madrid ellenfele, amely egymás után harmadik alkalommal jutott el a Bajnokok Ligája döntőjéig, ám ezúttal sem örülhettek a végén, miután Predrag Mijatovic a 66. percben bevette Peruzzi kapuját.
A Real Madrid a Rosenborgot, az Olympciacost és a Portót megelőzve első helyen jutott tovább a csoportkörből, a kieséses szakaszban pedig két német együttest, a Bayer Leverkusent, valamint a címvédő Borussia Dortmundot búcsúztatta. A szezon közben csatlakozó Karembeu kulcsembernek bizonyult, hiszen három gólt szerzett a két párharc során.

Jegyzőkönyv
Real Madrid: Illgner, Panucci, Hierro, Sanchís, Roberto Carlos, Seedorf, Karembeu, Redondo, Raúl (Amavisca, 90’), Mijatovic (Suker, 89’), Morientes (Jaime, 81’).
Juventus: Peruzzi, Torricelli, Iuliano, Montero, Di Livio (Tacchinardi, 46’), Deschamps (Conte, 77’), Davids, Zidane, Pessotto (Fonseca, 70’), Del Piero, Inzaghi.
Helyszín: Hollandia (Amszterdam Aréna, 1998. május 20.)
Gólszerző: Mijatovic (66′)
Játékvezető: Helmut Krug (Németország)
Camavinga: 100 győzelem a LaLigában
Idegenben jubilált a francia válogatott középpályás.
Camavinga a 100. győzelmét aratta a Real Madrid játékosaként a Sevilla elleni összecsapáson. A középpályás, aki az ötödik szezonját tölti a klubnál, eddig 142 bajnokin léphetett pályára Spanyolországban.
A csapat hatosa 2021. szeptember 12-én debütált habfehérben, és a Celta ellen rögtön az első sikert is elkönyvelhette, amit góllal tett még emlékezetesebbé. A győzelmek száma szezonról szezonra: 2021/22 (20), 2022/23 (24), 2023/24 (23), 2024/25 (13), 2025/26 (20). Camavinga idáig két bajnoki címet nyert a csapattal 2022-ben és 2024-ben.
Carvajal: 450 mérkőzés a Real Madridban
27 trófea 13 szezon alatt.
Dani Carvajal a 450. mérkőzésén lépett pályára a Real Madrid színeiben a Sevilla elleni bajnokin. A kapitány 13 idény alatt 27 trófeát ünnepelhetett a csapattal: Bajnokok Ligája (6), Klubvilágbanokásg (6), UEFA Szuperkupa (5), LaLiga (4), Király-kupa (2), Spanyol Szuperkupa (4). A védő egyike azon öt futballistának, akik hat alkalommal nyerték meg a Bajnokok Ligáját.
Debütálás
Carvajal 2013. augusztus 18-án mutatkozott be az első csapatban, azóta pedig 307 győzelmet és 14 gólt írhatott fel magának, köztük a 2024-es BL-fináléban szerzett találatot is, ahol ő lett a mérkőzés embere.
Számok
A 450 meccs hat különböző sorozatban jött össze a spanyol legendának: LaLiga (302), Bajnokok Ligája (96), Király-kupa (26), Klubvilágbajnokság (9), UEFA Szuperkupa (6), Spanyol Szuperkupa (11). Ami a riválisokat illeti, Carvajal az Atlético Madriddal nézett szembe a legtöbbször (34 összecsapás).
A Sevilla elleni keret
Álvaro Arbeloa az alábbi játékosokat nevezte a soron következő mérkőzésre.
A keret
Kapusok: Courtois, Sergio Mestre, Javi Navarro.
Védők: Carvajal, Alaba, Trent, Asencio, Á. Carreras, Fran García, Rüdiger, Huijsen.
Középpályások: Bellingham, Camavinga, Tchouameni, Thiago, Leiva, Mesonero.
Támadók: Vini Jr., Mbappé, Gonzalo, Brahim, Mastantuono.
Kimaradt: Éder Militao, Andriy Lunin, Rodrygo Goes, Arda Güler, Ferland Mendy és Fede Valverde sérülés miatt.
Sevilla – Real Madrid
Helyszín: Sevilla (Estadio Ramón Sánchez-Pizjuán)
Spanyol bajnokság 37. forduló
Időpont: 2026. 05. 17. (vasárnap), 19:00
TV: Spíler2
A Real Oviedo elleni kezdőcsapat
Álvaro Arbeloa az alábbi játékosokat küldi pályára az Oviedo elleni bajnokin.
Kezdőcsapat
1. Courtois
12. Trent
17. Asencio
4. Alaba
18. Á. Carreras
14. Tchouameni
6. Camavinga
21. Brahim
30. Mastantuono
7. Vini Jr.
16. Gonzalo.
Cserejátékosok
26. Fran González
43. Mestre
2. Carvajal
5. Bellingham
10. Mbappé
20. Fran García
22. Rüdiger
36. Joan Martínez
38. Palacios
42. Yáñez
45. Thiago.
Az üresség hattyúdala
Elhalkult minden.
A Real Madrid mindig csodálatos habfehér szereléséből nem maradt semmi. Ahogy haladtunk előre a szezonban, úgy lett a mezből egy alig észrevehető ködfolt, ami bár szemmel látható, mégis átsétálsz rajta, mert tudod, hogy semmit nem érzel majd.
Mindig, minden alkalommal úgy ülök le meccset nézni, hogy az az ember, aki vállalja játékot, töltse meg a Real Madrid mezét lélekkel, akarattal. Nem érdekel, hogy hány millió követőd van a Facebookon, az Instagramon, nem érdekelnek a hangzatos nyilatkozatok. Kizárólag az számít, hogy tegyél meg mindent a pályán a sikerért. De ha csak a testedet küldöd fel a zöld gyepre, nem tudok neked szurkolni, hiszen a lélektelen testeddel úgy fog játszani az ellenfél, mintha egy eldobott, senkit nem érdeklő műanyag zacskó lennél.
A Real Madrid mezének mesélnie kell. Mert a Real Madrid maga a legenda, a történelem. De nekem a ma Real Madridja nem mond semmit, ugyanakkor a dicső múlt visszhangját még mindig hallom, mert madridista a lelkem.
Ám most elhalkult minden, az üresség éppen a hattyúdalát írja a Santiago Bernabéuban.
A Barcelona elleni kezdőcsapat
Álvaro Arbeloa az alábbi játékosokat küldi pályára a LaLiga 35. fordulójában.
Kezdőcsapat
1. Courtois
12. Trent
22. Rüdiger
24. Huijsen
20. Fran García
14. Tchouameni
6. Camavinga
5. Bellingham
21. Brahim
7. Vini Jr.
16. Gonzalo.
Cserejátékosok
13. Lunin
43. Mestre
4. Alaba
17. Asencio
18. Á. Carreras
30. Mastantuono
28. Cestero
35. David Jiménez
38. Palacios
45. Thiago.
Vinícius legendák között
Ő a nyolcadik játékos a Real Madrid történelmében, aki képes volt ilyen teljesítményre.
Miután duplázott az Espanyol ellen, Vini Jr. csatlakozott ahhoz a hét játékoshoz, akik hozzá hasonlóan szezonokon keresztül stabilan húsz gól fölé számoltak. A brazil eddig 21 alkalommal volt eredményes a jelenlegi kiírásban, így minden sorozatot figyelembe véve zsinórban az ötödik idényében szerzett húsz vagy annál több találatot.
Vinícius legutóbbi öt szezonja
- 2021/22: 22 gól
- 2022/23: 23 gól
- 2023/24: 24 gól
- 2024/25: 22 gól
- 2025/26: 21 gól
Legendák között
Vinícius ezzel a teljesítménnyel olyan madridista legendákhoz csatlakozott, mint Pahino (143 mérkőzésen 125 gól), Alfredo Di Stéfano (396 mérkőzésen 308 gól), Puskás (262 mérkőzésen 242 gól), Hugo Sánchez (282 mérkőzésen 208 gól), Raúl (741 mérkőzésen 323 gól), Cristiano Ronaldo (438 mérkőzésen 451 gól) és Benzema (648 mérkőzésen 354).
A 31. bajnoki cím
Ezen a napon történt.
18 évvel ezelőtt, 2008. május 4-én a Real Madrid megnyerte a 31. bajnoki címét. A Bernd Schuster vezette csapat Pamplonába utazott a 35. fordulóban, ahol Punal a 83. percben juttatta előnyhöz az Osasunát, ám a habfehéreknek tíz emberrel is (Cannavaro kiállítása miatt a második félidőt emberhátrányban hozták le a vendégek) sikerült fordítaniuk Robben és Higuaín góljának köszönhetően.
A 2007/08-as kiírásban a fővárosiak nyolc pontot vertek a második helyre befutó Villarrealra, továbbá a legtöbb szerzett (84) és a legkevesebb kapott gólt (36) ugyanúgy a Madrid könyvelhette el. Iker Casillas lett a Zamora-díjas, Raúl pedig a házi gólkirály (18).