Gergő
Beharangozó: Valencia – Real Madrid: Előre sorozatban a negyedik győzelemért
Nyolc forduló után, úgy, hogy a Real Madrid eggyel kevesebb mérkőzést játszott, jó pozícióból várja a csapat mai találkozót. A Valencia ellen ismét mindent meg kell tenni, hogy folytatódjon az elmúlt időszakban elindult győzelmi sorozat. A cél nem is lehet más, mint megszerezni az idei szezon negyedik idegenbeli győzelmét.
A csapat egyébként nem talált legyőzőre a legutóbbi öt, az Alfredo Di Stéfano stadionon kívül lejátszott találkozón. Sem a bajnokságban, sem a Bajnokok Ligájában. Fontos is lesz a jó szereplés, hiszen a Real Madrid következő három meccsét idegenben játssza: ma a Valencia ellen, majd a válogatott szünet után, november 21-én a Villarreal, november 25-én pedig az Inter Milan ellen. A hangulat nem is lehetne jobb, hiszen öt nappal ezelőtt a csapatnak sikerült begyűjtenie egy nagyon fontos győzelmet az Inter ellen. Azon a mérkőzésen szerezte meg 100. gólját a Real Madrid Sergio Ramos, aki 2020-ban egyéni rekordját is megdöntötte, már 11 találatnál tart idén.
Jól mutatja, milyen nehéz mérkőzés vár ma a Real Madridra, hogy amikor legutoljára a Mestallában jártak, egy utolsó utáni perces, Courtois fejes utáni Benzema gól kellett a döntetlenhez. "Erősségünk a csapatszellemben rejlik, jó teljesítményt akarunk nyújtani a Valencia ellen" – nyilatkozta Zidane a tegnapi sajtótájékoztatón. A találkozóra 20 játékost nevezett a francia mester, miután többen is sérülés, Hazard, Casemiro és Militão pedig koronavíus miatt nem lehet ma a csapattal.
Az ellenfélről
"Ha nem nyersz meccseket, akkor a következő mindig egy lehetőség a változtatásra. Az ellenfél kiléte teljesen mindegy" – mondta Javi Gracia a meccs előtti sajtótájékoztatón. A Valencia ezidáig 8 pontott gyűjtött és jelenleg a tabella 13. helyét foglalja el, viszont 11 találattal a bajnokság egyik legtöbb lőtt góljával rendelkező csapata. Csak a Real Madrid, a Sociedad, az Atlético Madrid, a Betis és a Barcelona szerzett több gólt náluk. Legeredményesebb játékosuk pedig Maxi Gómez, aki az első négy bajnokiján 3 gólt is szerzett.
Vinícius Jr.: A Real Madridnál készen kell állni a kritikákra
A beszélgetést még az Inter elleni, 3-2-re megnyert mérkőzés után vették fel. A győzelemben kulcsszerepet vállalt a kispadról beszálló két fiatal brazil, a gólt szerző Rodrygo, és a gólpasszt adó Vini is.
"Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztük az első győzelmünket a Bajnokok Ligájában, és azért is, mert így egy kicsit megkönnyebbülhettek a szurkolóink. Ilyen jól beszállni a mérkőzésbe, ahogy Rodrygóval tettük, és győzelemhez segíteni a csapatot, mindig jó érzés" – kezdte Vinícius az online interjút, majd áttért Sergio Ramosra.
"Ramos mindig gratulál neked, mindig az egész csapathoz beszél, önbizalmat ad nekünk és jó hangulatot teremt. Bárki is szerez gólt, ő az első, aki jön ünnepelni. Ez nagyon fontos".
![]()
Szóba jött a gólpassza is, mert Rodrygo mellett Benzema is érkezett a kapu elé.
"Nem-nem, az a passz tudatosan Rodrygónak ment. Amikor megkaptam a labdát, középre néztem és láttam, hogy két Inter játékos is nagyon gyorsan visszazár. Edzéseken sokat gyakoroljuk ezeket a kapu elé belőtt labdákat és az érkezést. Hála Istennek, ragyogóan sikerült befejezni azt a támadást" – mesélte Vini.
A brazil szélső elmondta véleményét az Alfredo Di Stéfanóról is, ahol a csapat a hazai mérkőzéseit tartja zárt kapuk mögött.
"Ez egy pótstadion, de a méretek megegyeznek. Talán egy kicsit kisebb, mint a Bernabéu, de a gyep az ugyanaz".
A felvezető beszélgetés után Vinícius a nézők kérdéseire válaszolt.
Milyen érzés, hogy jól játszol csereként beállva, gólokat szerzel, gólpasszokat adsz, és mégsem vagy biztos kezdő?
Vinícius: Nem is lehetnék boldogabb. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk a csapatnak. Én 20 éves vagyok, Rodrygo 19, és több nagyszerű játékos is elérhető a posztjainkra: Hazard, Asensio… A legfontosabb, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk és figyeljünk, tanuljunk, mert ez sokat segít, amikor pályára lépünk. Az Inter ellen a 60. percben álltunk be, nem volt sok idő hátra, de meg kellett nyerni a találkozót.
De mégis sok kritikát kapsz…
V.: Mindig azokra gondolok, akik a legjobbat akarják nekem, a családomra, a klubnál dolgozókra, a csapattársakra, akik mindig odafigyelnek rám és segítenek, mint Marcelo és Casemiro. A kritikák pedig teljesen természetesek, amikor a világ legnagyobb klubjánál vagy. Amikor veszítünk, mindenhol rólunk beszélnek, amikor viszont nyerünk, nem ilyen vehemensek. Nem igazán látom, hogy miket mondanak rólunk, mert csak akkor kapcsolom be a TV-t, ha videójátékozni szeretnék. Közben azt is látni kell, hogy nemcsak engem kritizálnak, hanem más játékosokat is, mint Marcelo vagy Benzema. A Real Madridnál készen kell állni a kritikákra.
.@desimpedidos : "Qui est le meilleur défenseur en Espagne en dehors du Real Madrid ?"
Vinicius : "Piqué."pic.twitter.com/oxHTeYnfl7
— Les Merengues (@Les_Merengues) November 7, 2020
Ki a legjobb középső védő Spanyolországban, aki nem a csapattársad?
V.: Piqué.
Kik állnak hozzád legközelebb az öltözőn belül?
V.: Jó a kapcsolatom Benzemával, Lucas Vázquezzel, sokat beszélgetünk a pályán kívül is. Modrićcsal szintén, ebédnél mindig vele ülök.
Vissza fogsz valaha térni a Flamegóba?
V.: Biztos vagyok benne, hogy a távoli jövőben fogok még a Flamengóban játszani. Vissza akarok adni a klubnak minden, amit megérdemel.
Mióta választod a Barcelonát, amikor videójátékozol?
V.: Csak akkor voltam a Barcelonával, amikor még Neymar ott játszott, csak is miatta választottam őket. Egyébként mindig is Real Madrid szurkoló voltam, sokat voltam velük elöl Cristianóval, Benzemával és Bale-lel.
Hivatalos közlemény: Casemiro és Hazard
A Real Madrid hivatalos közleményben tudatta, hogy két játékosnak, Casemirónak és Hazard-nak pozitív lett a péntek reggeli koronavírus-tesztje, így biztosan kihagyják holnap a Valencia elleni bajnoki mérkőzést.
A többi játékos, az edzők és a klub összes alkalmazottja negatív antigén-tesztet produkált pénteken.
Münchenben áll a bál, Madridba kéne hozni Alabát?
Az előző részek tartalmából…
Röviden annyi történt, hogy a felek több hónapnyi tárgyalás után sem állapodtak meg, sőt, a Bayern München visszavonta az utolsó, Alaba elé tett ajánlatát. A klub a játékosra és annak ügynökére, Pini Zahavira, míg Alaba és képviselője a klubra mutogat. A BILD információ szerint egyébként a végső ajánlat 4 helyett 5 évre szólt, és 11+6 millió eurós fizetés járt volna mellé. Alaba ezt visszautasította.
Itt kezdődött el a találgatás, hiszen így, hogy nincs új szerződés, Alaba januártól szabadon tárgyalhat más klubokkal és jelképes összegért akár távozhat is. Persze ez nem igazán valószínű, hogy megtörténik, az viszont annál inkább érdekesebb, hogy jövő nyáron már ingyen válthat klubot. Természetesen a lehetséges célállomások között a Real Madrid is feltűnt, mondjuk ez nem annyira meglepő, miután a spanyol sajtó már közel 10 éve szeretné, ha megvalósulna ez az átigazolás. Sokáig én is úgy gondoltam, sőt, igazából hittem benne, hogy Alaba lesz majd Marcelo utódja, de az évek csak teltek, Alaba meg nem jött. Aztán azóta kaptunk egy Mendyt, aki le is zárta a balhátvéd kérdést.
Real Madrid have opened negotiations to sign Bayern's David Alaba for free next summer. Alaba's agent is hopeful of agreeing a 'pre-agreement' with Madrid in January. [@diarioas] pic.twitter.com/xPiVYjKtBK
— Infinite Madrid (@InfiniteMadrid) November 4, 2020
De akkor mégis miért lehet érdekes Alaba?
Több okból is. Egyrészt rendkívül sokoldalú játékos: gond nélkül tud balhátvédet, középhátvédet és középső középpályását is játszani. Dinamikus, gyors, jól lát a pályán és még technikás is. Az ütőkártya pedig, hogy akár ingyen is elhozható. Az AS és a MARCA is körüljárta a napokban a témát, információik szerint az ügynöke fel is ajánlotta Alabát a Real Madridnak, és a klub elvileg mérlegeli is a lehetőségeket. Egyetlen probléma a magas fizetési igénye. Hírek szerint, a bónuszokkal kiegészülve, évi 20 millió eurót szeretett volna, amire a Bayern nemet mondott. Ekkora összeget biztosan nem fog a Real Madrid megadni neki, főleg nem a mostani helyzetben, amikor még meg is vágták a játékosok fizetéseit. Nem lenne fair, és nem lenne logikus sem. Az egyetlen út, ha a klub valóban komolyan gondolja Alaba leigazolását, ha a játékos lejjebb ad fizetési igényeiből. Annak tudatában, hogy legszívesebben Spanyolországban (a Real Madridban vagy a Barcelonában) játszana, ez nem is olyan nagy áldozat. Vagy mégis?
A nagy világon e kivűl nincsen számodra hely
A másik kérdés, ami könnyedén felmerülhet, hogy mégis hova férne be? Véleményem szerint akár a kezdőbe is, de nem feltétlenül a balhátvéd posztra. Oda inkább akkor, ha akkora játékoshullás lesz, mint mostanság a jobb oldalon. Sokkal inkább látom őt Ramos párjaként a védelemben, vagy a középpályán, akár Casemiro helyett, akár mellett. Sokoldalúsága új lehetőségeket nyithatna meg Zidane-nak, hiszen jelenleg Varane és Ramos mögött egy Nacho és egy Militão a felmentősereg. Mindketten szimpatikus játékosok, de Nachóban ennél több nem lesz, a brazil pedig eléggé zsákbamacska. Ha nem a védelemben, akkor ahogy feljebb is írtam, a középpályán kaphatna szerepet. A védekező munkája ugyan nincs Casemiro szintjén, de az egyértelmű, hogy nagy pluszt jelentene a kimagasló technikai tudása és gyorsasága a védekezésből támadásba való átmeneteknél. Egy kreatív játékos, aki még védekezni is tud. Jól tudjuk, hogy előbbiben Casemiro sosem volt túlságosan erős. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy akár Casemiro mellett is lendületet hozhatna a középpályára. Tényleg, rengeteg a lehetőség.
Egy szó, mint száz, szerintem Alaba jó vétel lenne, ingyen még inkább. Aztán lehet, hogy két hét múlva mégis megegyezik a Bayernnel, vagy rekordfizetésért a PSG-be megy, ettől függetlenül örülök, hogy végre újra téma lett a Real Madridnál és el lehetett játszani a gondolattal.
Egytől egyig: Real Madrid – Inter Milan (3-2)
Csapatok
Real Madrid (7)
Minden szempontból felemás érzéseim vannak, mert bár végre ismét több gólt is rúgott a csapat, de kapott két igencsak elkerülhető találatot. Aztán hoztak egy remek első félidőt, ami után következetett egy közel érthetetlen második játékrész. De tudom, hogy minden türelem kérdése, most, hogy Hazard visszatérésével elkezdődött az a folytonosság, amire szüksége lehet a csapatnak. Nem véletlenül kezdett elöl megint a Hazard-Asensio-Benzema hármas, játékpercekre van szükségük, hogy működjün az a támadógépezet. 30 percig ragyogóan teljesítette az egész csapat, amit Zidane megálmodott. Magas letámadások, labdaszerzések a támadóharmadban, melyekből könnyedén növelhették is volna az előnyt, ha egy kicsit élesebbek azok az utolsó passzok előtti döntések. Aztán jött a szépítés. A második játékrészben pedig a szenvedés és az Inter egyenlítése. A csapat tartását viszont jól mutatja, hogy erre is képesek voltak pozitívan reagálni és megnyerni a meccset.
Inter Milan (6)
Egy jó kis futballközhely, de az olaszok próbálták játszani a játékukat. Conte következetesen hisz a 352-ben és a hátulról, egészen a kapustól induló, rövidpasszos támadásépítésben. Szépen ki volt ez találva. Csak ugye számolni kell azzal is, hogy ott az ellenfél, aki bármikor hibára kényszeríthet. Mendy meg is tette az első gól előtt. Ettől függetlenül jó focit játszott az Inter, és bármennyire is kellett az egyenlítéshez a Real Madrid szétesett védekezése, igazán dicséretes teljesítmény, hogy felálltak 2-0-ról.
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Fede Valverde (8,5)
Bár a szerkesztőségben végül, talán még az Egyesült Államok elnökválasztásánál is szorosabb versenyben, Lucas Vázquez lett a meccs embere, nálam azért megelőzte őt az uruguayi gép. Valverde már meccsek óta a csapat legkiemelkőbb játékosa, folyamatosan hozza az átlagon felüli teljesítményt. Elképesztő mennyit fut, dolgozik és milyen sebességgel közlekedik a pályán. Egyszerűen mindenhol ott van. Ha kicsit jobban koncentrál, akkor a gól is összejöhetett volna neki. De annyi baj legyen, mert a harmadik gól előtti megindulását és a Vini elé tett labdáját azóta is loopolva nézegetem. Tényleg, miből van ez az ember?
![]()
Thibaut Courtois (6)
Nem ez volt a legszerencsésebb napja a belgának, hiszen három kaput eltaláló lövésből kettő gól lett. Ettől függetlenül Tibó bemutatott egy fontos védést is a meccs elején, amikor Lautaro Martínez lövésére ért vissza a rövidre. Emellett a labda is sokszor járt Courtois-nál, 61 labdaérintéssel és 37 passzal zárta a meccset. Itt azért megjegyezném, még mindig nem érzem a leglabdabiztosabbnak a belgát, fogalmazhatunk úgy is, hogy rúgott néhány homályt.
Lucas Vázquez (8)
Ó, a mi jolly joker Lucasunk. Minden elismerésem az övé, hogy egy számára szokatlan poszton is már sokadik meccs oldja meg remekül a feladatait. Sőt! A támadó kvalitásainak köszönhetően az ellenfél tizenhatosánál sem jött zavarba, és több alkalommal is – a céltalan beívelések helyett – jól találta meg a társakat. 3 kulcspasszal és 1 sikeresen csellel zárta a meccset, de ha egy kicsit jobban meg tudta volna idézni Ronaldinho 2005-ös spiccelését, akkor a meccs embereként zárta volna őt szívébe minden Madridista.
![]()
Raphael Varane (6)
A franciával kapcsolatban jóideje az az érzésem, hogy bármikor képes belehibázni a meccsbe. Ezt leginkább a labdakihozataloknál látom, gyakran olyan, mintha Varane túlizgulná a dolgokat, nem olyan labdabiztos. Pedig most még Ramos is ott volt mellette. Bár az első Inter gólnál későn reagálta le Barella zseniális átadását és lemaradt Lautaro Martínezről, a meccs további részében stabil volt: megnyerte az összes párharcát a földön (3) és a levegőben (1) is, és neki volt a csapatból a legtöbb labdaszerzése (6).
Sergio Ramos (7)
100 gól a Real Madridban. Leírni, kimondani is elképesztő, öröm volt újra látni, hogyan működik a Kroos-Ramos kapcsolat. A szép fejesétől és a tőle megszokott, határozott védekezéstől eltekintve viszont a kapitány szerintem benne volt mindkét kapott gólban: az elsőnél úton volt Barella felé, mire kilépett, már rég Lautarónál volt a labda, a második találatnál pedig láncait letépve rohant ki a védelemből – aztán az ő helyére játszották be az olaszok a labdát.
Ferland Mendy (7,5)
Ismét egy jó meccs a francia neve mellett. Az egész találkozón remekül használta ki fizikai adottságait és a gyorsaságát. Jó látni, hogy nyomás alatt is nemcsak gyors, de jó döntést is hoz, sőt, olykor lazán sarkazgat a saját tizenhatosánál. Kell is az önbizalom, és kell is Mendy ebbe a csapatba.
Casemiro (3,5)
Hú, hát ez talán az egyik, ha nem a leggyengébb teljesítmény volt a braziltól. Gyorsan el kell felejtenie ezt a meccset. 18-szor veszítette el a labdát, és ehhez még hozzájönnek a borzalmas lövések és az indítási kisérletek. A 250 viszont egy szép szám, meccsből még inkább, ahhoz gratulálok, Case!
![]()
Toni Kroos (6,5)
Nagyon jó első félidőt produkált a német. Nemcsak a Ramosnak adott gólpassza és a veszélyes lövése, hanem azért, mert fáradhatatlanul robotolt Valverdével a középpályán, és a letámadások utáni labdaszerzésekben is kulcsszerepe volt. A második félidőben aztán visszaesett a teljesítménye, úgyhogy ezért is indokolt volt a cseréje.
Eden Hazard (6)
Néhány jó pillanat, és más semmi. Vagyis de, 3 sikeres csel és 3 elszenvedett szabálytalanság mindössze 64 perc játék után. Finom szólva sem kímélték őt az Inter játékosai, talán ennek is köszönhető a visszafogottabb teljesítménye. De jó lesz ez, csak maradjon egészséges.
Marco Asensio (5)
Néhány szép megmozduláson kívül nem igazán sikerült maradandót alkotnia. Igaz, a 2. percben máris betalálhatott volna, ha kicsit jobban tudja helyezni a kapáslövést. Sok mindent elmond azonban a játékáról, hogy a pályán lévő közül neki volt a legkevesebb labdaérintése – igen, ebbe beleszámít Courtois is. Ami pozitívum, hogy a védekezést viszont jól megoldották Lucasszal.
Karim Benzema (7)
Big Benz megint lecsapott, egy kicsit felderengett az a bizonyos 2018-as kijevi éjszaka. Ha még jobban koncentrál, akkor a mesterhármas is könnyedén meglehetett volna neki. De ne legyünk telhetetlenek, Benzema hozta a gólt, a sok mozgást, irányította a letámadásokat és nagyot küzdött. Egyébként a Bajnokok Ligája történelmének 4. legeredményesebb játékosa.
Cserejátékosok
Vini Jr. (7,5)
Úgy szállt be a meccsbe, ahogy egy cserének be kell szállnia. Lendületet hozott a pályára, és ennek meg is lett az eredménye, amikor Fede kiugratását felesleges érintés nélkül, egyből bepasszolta Rodrygónak. Az ilyen megoldásokból várok tőle többet.

Rodrygo (8)
A meccs előtt volt egy olyan érzésem, hogy Zidane a kezdőbe rakja őt Asensio helyett, ez nem jött be. Rodrygo viszont igen, és hiába vadászta őt le hátulról 2 másodperc után Ashley Young, cserébe a 19 éves brazil srác csodálatosan megzörgette az Inter hálóját. 8 BL-meccs, 5 gól, 3 gólpassz. Priceless.
Luka Modrić (7,5)
Minden alkalommal, amikor pályára lép Modrić, a csapat játéka letisztul és nyugodtabb lesz. Tegnap este is ez történt, pont akkor, amikor a legnagyobb szükség volt erre. Nem akarom, hogy valaha is visszavonuljon.
Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (7,5)
Ha a cserékkel fejeztük be, akkor folytassuk is onnan. Zidane tegnap nagyon jó érzékkel és jó pillanatban nyúlt bele a meccsbe. A szélekre friss emberek kellettek, és a középpályát is stabilizálni kellett. Az eredmény pedig ismét a francia mester döntéseit igazolta. És akkor most ugorjunk egy kicsit vissza a meccs elejére is: a kezdőcsapatban nem volt semmi meglepő, hiszen a védelem igencsak adott, Kroos Huesca elleni pihentetés és Fede formája miatt a középpálya is, és igazából a támadóhármas is, akiknek mindennél fontosabb most, hogy meccsben legyenek. A megálmodott taktikai jól működött, kifejezetten az első 30 percben. Jók voltak a letámadások, többször hibára késztették a srácok az Inter játékosait, ezekből a szituációkból pedig könnyedén szerezhettek volna még gólt. Ez már nem Zidane-on múlott.
Ramos: Remélem, még sok gólt fogok szerezni a csapatnak
Sergio Ramos
100 gól a Real Madridban
"Az egyéni rekordok csak másodlagosak, ettől függetlenül jó érzés látni az eredményét a sok éves kemény munkának és alázatnak. Nem mindennapos, hogy 100 gólig jut egy játékos, még szokatlanabb, amikor egy védő éri el ezt a számot. Amíg a góljaim segítenek a csapatnak meccseket nyerni és pozitívumokat hozni, addig én is boldog vagyok. Remélem, még sokszor betalálok az ellenfelek kapujába."
>>>Conte mérkőzés utáni nyilatkozata<<<
Győzelem az Inter ellen
-"Az egy jó jel, hogy folyamatosan meglepjük az embereket. Elégedetettek lehetünk, mert egy nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyerni. Nemcsak jó csapat az Inter, de van egy egyedi játékstílusuk is, amiből igyekeztek kihozni a maximumot. Szerencsére sikerült jó eredményt elérnünk és megszerezni ezt a nagyon fontos három pontot. Elképesztően kiélezett a csoport, ezért is ennyire fontos a mostani győzelem."
![]()
"Amikor a csapat nyer, akkor a játékosok magabiztosabbak lesznek. Ennek ellenére meg kell próbálnunk nem függni ettől, hanem csak azt csinálni, amit a legjobban tudunk: futballozni. Ez a meccs egy döntő volt számunkra. Nagyon sok forgott kockán, muszáj volt nyerni. Amikor kiegyenlít az ellenfél, miután annyi energiát tettél bele a kétgólos előnybe, akkor újra fel kell pörögni, extra teljesítményt kell nyújtani. A csapat ma újra képes volt erre. Mentünk a győztes gólért, és sikerült is megszerezni. A Bajnokok Ligájában ki kell használni a helyzeteidet, különben megfizetsz érte."
A védekezés
"A labdarúgás egyre inkább kiegyenlítődik, egyre nehezebb védekezni a csapatok ellen, mert minőségi, tehetséges játékosaik vannak. Védekezésben tovább kell fejlődnünk, javulnunk, de keményen dolgozunk ezért. Próbáljuk fenntartani a stabil védekezést, de ez nem ilyen egyszerű. Mások is ugyanígy szenvednek, de biztos lehet benne mindenki, hogy javulni fogunk."
>>>Az ellenfél játékosainak nyilatkozatait ide kattintva olvashatod.<<<
Casemiro
250 meccs a Real Madridban
"Nagyon boldog vagyok. A Real Madridban játszani igazán különleges érzés, ez az élmény semmihez sem fogható. Élvezem a játékot, örülök, hogy újra és újra ezért a címerért küzdhetek. Továbbra is mindent meg fogok tenni a Real Madrid győzelméért. Ezt a mezt hordani az elképzelhető legnagyobb dicsőség számomra. Remélem, még hosszú éveken keresztül játszhatok itt és folytathatom az álmaim beteljesítését."
Rodrygo
A mérkőzés
"Igazán kemény összecsapás volt, egy olyan ellenfelet kellett legyőznünk, akik ellen nagyon nehéz játszani. A Bajnokok Ligájában minden mérkőzés ilyen. Elvesztettük a kétgólos előnyünket, de erre is tudtunk reagálni és végül megnyertük a találkozót. Most ez a legfontosabb dolog. Remélem, folytatni tudom a gólszerzést. A Bajnokok Ligájában játszani mindig különleges, ez ma este is így volt. Azt kívánom, hogy minden meccsem ilyen sikeres legyen."
![]()
>>>Zidane mérkőzés utáni nyilatkozatát itt olvashatod el<<<
Lucas Vazquez
A mérkőzés
"Már a kezdetektől tudtuk, hogy erős a csoport. Az Inter is megmutatta, mennyire jó csapat, kihasználták az erősségeiket. Próbáltunk magasan presszionálni, és gyorsan visszaszerezni a labdát, de néha ez nem volt ilyen egyszerű. Egy döntőt játszottunk, és nyertünk. De még hátravan három újabb döntő, hogy a csoport élén végezzünk."
Az Inter feltámadása
"Az egyenlítő találatuk nagyon rosszul érintett minket. Úgy gondoltuk, hogy irányítjuk a meccset, de aztán nem tudtuk megtartani a labdát és egyenlítettek. Nagyot küzdöttek érte, de szerencsére erre is tudtunk reagálni."
Real Madrid – Inter: Puskás Ferenctől Roberto Baggióig
Leírni is fura, de már több mint 22 éve nem játszott egymással tétmérkőzést a Real Madrid és az Inter Milan. Ettől függetlenül több nagy csatát is vívtak már az európai kupasorozatokban.
A bécsi döntő
1964. május 27. A helyszín Ausztria. A Helenio Herrera által vezetett Inter ekkor nyeri meg első európai kupáját, a döntőben pedig éppen, az akkor már ötszörös bajnok, Real Madridot győzték le.
A blancók kezdőcsapatában ott volt Alfredo Di Stéfano, Paco Gento és Puskás Ferenc is, az Inter ennek ellenére magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott. Azon a mérkőzésen Sandro Mazzola két gólt is szerzett. Jól mutatja, mennyire nem a véletlen műve volt az olasz csapat sikere, hogy egy évvel később ismét megnyerték a legrangosabb európai kupasorozatot. A döntőben akkor az Eusébióval felálló Benficát győzték le.
1964 European Cup Final: Real Madrid's Francisco Gento, Jose Santamaria and Alfredo Di Stefano after their loss to Inter, Vienna, 27 May 1964. (Photo: imago) pic.twitter.com/ZoJYfieAqr
— A Football Archive* (@FootballArchive) December 16, 2019
A Királyi Gárda visszavág
A Real Madrid a hatodik BEK-győzelmét Brüsszelben szerezte meg 1966-ban, amikor is a Partizán együttesét múlták felül Gentoék 2-1 arányban. Az Interrel akkor az elődöntőben futottak össze, a mérkőzés végeredménye 1-0 lett a madridiaknak. Érdekesség, hogy a találkozó nagy részében, egy sérülésnek köszönhetően, 10 emberrel játszott a Real Madrid, mert akkoriban még nem lehetett cserélni.
A kispadon: Luis Suarez
Egy évvel később, 1967-ben az Inter újra bejut az Európa-kupa döntőjébe, miután a negyeddöntőben a Real Madridot is legyőzték. Az összecsapás első mérkőzésén még 1-0-ra nyert a Real Madrid, a visszavágon azonban 2-0 lett a meccs végeredménye az Inter javára.
A hosszú kihagyás
A két csapat aztán egészen 1981-ig nem találkozott egymással. Akkor a BEK-elődöntőben néztek újra farkasszemet egymással. Az első találkozón, Juanito és Santillana góljaival nyert a Real Madrid, míg a visszavágón Graziano Bini góljával ugyan győzött az Inter, de összesítésben a madridiak voltak a jobbak. A spanyol csapat a döntőben viszont vereséget szenvedett a Liverpooltól.
Találkozás a KEK-ben
Ritka alkalmak egyike volt, amikor a Real Madrid nem a legrangosabb európai kupasorozatban szerepelt. 1983-ban a kupagyőztesek Európa-kupájában találkoztak egymással a felek, ahol az 1-1-re végződő első meccs után, a visszavágón 2-1-re győzött a Real Madrid. A spanyol csapatot Alfredo Di Stéfano irányította, és olyan játékosok voltak a pályán, mint Vicente del Bosque, Santillana és Juanito.
Két fordítás, két kupagyőzelem
A Real Madrid 1985-ben és 1986-ban is megnyerte az UEFA-kupát. Mindkét alkalommal vert állásból sikerült fordítaniuk az Inter ellen. 1985-ben az Inter 2-0-ra győzött Milánóban az elődöntő első mérkőzésén. Már a meccs után figyelmeztette Juanito a milánóiakat, hogy 90 perc nagyon hosszú idő a Santiago Bernabéuban. Aztán kiderül, nem a levegőbe beszélt, hiszen visszavágón 3-0-ra győzőtt a Real Madrid. Érdekesség, hogy a döntőben a Videotonnal játszott a Real Madrid, és összesítésben 3-1-re le is győzte a magyar csapatot.
1986-ban aztán ismét találkozott az Inter és a Real Madrid az UEFA-kupa elődöntőjében. Sőt, a történelem megismételte önmagát. Az első meccsen hiába nyert 3-1-re az Inter, a visszavágón 5-1-re diadalmaskodott a Manolo Sanchísszal, Emilio Butragueñoval és Hugo Sánczhezzel felálló Real Madrid.
Baggio meccse: A legutóbbi találkozás
1998/99-es Bajnokok Ligája csoportkörében játszott egymással legutoljára a két csapat. A Real Madridnak egy büntetés miatt a hazai mérkőzését Sevillában, a Sanchez Pizjuanban kellett játszania. Ezt a találkozót meg is nyerték 2-0-ra Seedorf és Hierro góljainak köszönhetően. A visszavágón viszont, Roberto Baggio remek játékának és két góljának köszönhetően, 3-1-re az Inter győzött.
22 év telt el azóta, ma innen folytatják a felek.
Martin Ødegaard behí…
Martin Ødegaard behívót kapott hazája következő egy barátságos és két Nemzetek Ligája-mérkőzésére. A norvég válogatott november 11-én Izrael, november 15-én Románia, november 18-án pedig Ausztria ellen lép pályára.
A Real Madrid régóta…
A Real Madrid régóta figyelemmel követi Erling Braut Håland teljesítményét és a klubnak nagyon tetszik a norvég csatár játéka. Ő lehet az egyik érkező jövő nyáron.
