Gergő
Újabb Real Madrid játékosok a France Football álomcsapatában
A France Football az idei évben egyetlen játékosnak sem ítéli oda az Aranylabdát, de így sem marad díjátadó nélkül a december. A sportlap a történelem legjobb tizenegyét keresi, ennek első lépéseként pedig múlt héten nyilvánosságra hozták a kapusok és a védők névsorát. Most ez a lista bővült a védekező és a támadó középpályásokkal. A Real Madridból tíz újabb játékos neve került fel a jelöltek közé: Alfrédo Di Stéfano, Raymond Kopa, Puskás Ferenc, Zinédine Zidane, Gheorghe Hagi, Fernando Redondo, Clarence Seedorf, Bernd Schuster, Xabi Alonso és Didi. Puskás Ferenc mellett még két magyar kötődésű játékos is felkerült a jelöltek közé Bozsik József és Kubala László személyében.
All the midfields nominees#BOdreamteam
Nest step : 19th of October
10 right forwards, 10 centre forwards and 10 left forwards pic.twitter.com/MClWUr5xNe— France Football (@francefootball) October 12, 2020
A végső névsorból 170 sportújságíró szavazza majd meg az Álomcsapat 11 játékosát. A France Football október 19-én jelenti majd be a csatárokat és szélsőket.
A Real Madrid és a PlayStation stratégiai partnerek lettek
A Real Madrid és a PlayStation stratégiai megállapodást írtak alá október 8-án. A közös munka célja, hogy a szórakoztatás és a sport világát új szintre emeljék. Az egyezség a férfi és női futballcsapatra, valamint a kosárlabdacsapatra érvényes, és magába foglalja a teljes PlayStation palettát, beleértve a PS VR, a PlayStation Plus és a PlayStation Now szolgáltatásokat. Emellett a PlayStation 5 (PS5) és a PlayStation 4 a Real Madrid hivatalos konzoljai lettek. A megállapodásnak köszönhetően a két márka új szinergiákat alkothat meg, miközben nagyszerűbbé teszik a labdarúgás és a kosárlabda világát – nemcsak a való életben, de virtuálisan egyaránt.
@PlayStationES will be the official console of @realmadrid, @realmadridfem and @RMBaloncesto!
We are ready to explore the limits of play together!#PlayHasNoLimits#RealMadrid pic.twitter.com/bUxbLx8yip— Real Madrid C.F.(@realmadriden) October 8, 2020
A Real Madrid nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, Emilio Butragueño így nyilatkozott az együttműködésről:
"Köszöntjük a PlayStationt a Real Madrid hivatalos konzoljaként. Ezzel az együttműködéssel a klub és a virtuális világ közötti kapcsolódási lehetőséget kínálunk a szurkolóinkanak. Új és egyedülálló élmények várnak rájuk."
A Sony spanyolországi képviseletében Lilliana Laporte is üdvözölte a partneri kapcsolatot:
"Nagyon örülünk, hogy együtt dolgozhatunk a Real Madriddal. Mindkét márka rendkívül sok munkát végez azért, hogy az egész világon milliókat szórakoztasson – a valódi és a virtuális futballpályákon. Izgatottan várjuk, milyen csodás dolgokat érhetünk el együtt a jövőben."
A madridisták október 9-től már beszerezhetik a FIFA21 exkluzív, Real Madrid kiadását: a csomagban a játékon kívül egy PlayStationPro (1TB) és egy vezetéknélküli kontroller található.
Toni Kroos szinte te…
Toni Kroos szinte teljesen felépült farizom-sérüléséből. A német játékos csatlakozik is hamarosan hazája válogatottjához, és minden bizonnyal játszani is fog a két Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A Real Madrid orvosai szerint még előnyére is fog válni Kroosnak, hogy újra visszatér a pályára.
A válogatott meccsek időpontjai
Egészen ma délelőttig úgy volt, hogy Andriy Lunin is felkerül a fenti listára, az ukrán kapusnak azonban pozitív lett a koronavírus-tesztje. A dél-amerikai különítmény (Casemiro, Valverde, Rodrygo) világbajnoki selejtezőt, míg a többiek Nemzetek Ligája, valamint barátságos mérkőzéseket játszanak. Lássuk az időpontokat.
Sergio Ramos természetesen bekerült a spanyol válogatott keretébe. Ramosék először barátságos meccset játszanak Portugáliával, majd két Nemzetek Ligája-találkozó vár rájuk Svájc és Ukrajna ellen. Előbbi mérkőzést az Alfredo Di Stéfano stadionban játsszák majd.
Portugália – Spanyolország (október 7. szerda 20:45)
Spanyolország – Svájc (október 10. szombat 20:45)
Ukrajna – Spanyolország (október 13. kedd 20:45)
Varane a francia válogatottal játszik barátságos mérkőzést Ukrajna ellen a Stade de France-ban. Ezután először Portugáliával, majd a Modrićot is soraiban tudó Horvátországgal küzdenek meg a Nemzetek Ligájában.
Franciaország – Ukrajna (október 7. szerda 21:10)
Franciaország – Portugália (október 11. vasárnap 20:45)
Horvátország – Franciaország (október 14. szerda 20:45)
A horvátok, Luka Modrićcsal a fedélzeten, Svájccal játszanak barátságos mérkőzést, majd a Nemzetek Ligájában először a svédek, aztán a Varane-t is felvonultató, franciák ellen lépnének pályára.
Svájc – Horvátország (október 7. szerda 20:45)
Horvátország – Svédország (október 11. vasárnap 18:00)
Horvátország – Franciaország (október 14. szerda 20:45)
Thibaut Courtois is egy barátságos és két Nemzetek Ligája-mérkőzésen lép majd pályára hazája színeiben. Először Elefántcsontpart lesz a belgák ellenfele, majd Anglia és Izland következik.
Belgium – Elefántcsontpart (október 8. csütörtök 20:45)
Anglia – Belgium (október 11. vasárnap 18:00)
Izland – Belgium (október 14. szerda 20:45)
Luka Jovićra három tétmérkőzés vár. Első körben a Martin Ødegaardot is soraiban tudú Norvégia ellen lépnek pályára EB-selejtező mérkőzésen, majd a szerbek Magyarországgal és Törökországgal játszanak a Nemzetek Ligájában.
Norvégia – Szerbia (október 8. csütörtök 20:45)
Szerbia – Magyarország (október 11. vasárnap 20:45)
Törökország – Szerbia (október 14. szerda 20:45)
Martin Ødegaard a norvég keretbe kapott meghívót. Martinra is három tétmeccs vár. Ahogy fentebb már írtuk, a norvágok először Szerbiával néznek farkasszemet az EB-selejtezőn, majd Románia és Észak-Írország ellen lépnek pályára a Nemzetek Ligájában.
Norvégia – Szerbia (október 8. csütörtök 20:45)
Norvégia – Románia (október 11. vasárnap 18:00)
Norvégia – Észak-Írország (október 14. szerda 20:45)
Casemiro és Rodrygo két világbajnoki-selejtező mérkőzésen vesznek részt. Először Sao Paulóban fogadják Bolíviát, majd Peruba utaznak.
Brazília – Bolívia (október 10. szombat 2:30)
Peru – Brazília (október 14. szerda 2:00)
Fede Valverde szintén vb-selejtezőn léphet pályára Uruguay színeiben. Pénteken Chile ellen játszanak Montevideóban, majd Ecuadorba utaznak.
Uruguay – Chile (október 9. péntek 23:00)
Ecuador – Uruguay (október 13. kedd 23:00)
Toni Kroos is meghívót kapott hazája válogatottjának két Nemzetek Ligája mérkőzésére. A németek először Ukrajna ellen lépnek pályára Kievben, majd Kölnben fogadják Svájcot. A német válogatott egyébként Törökország ellen játszik egy barátságos meccset is, de azon Kroosnak nem kell részt vennie.
Ukrajna – Németország (október 10. szombat 20:45)
Németország – Svájc (október 13. kedd 20:45)
Sok sikert, és sérülésmentes meccseket kívánunk!
Luka Modric jövője m…
Luka Modric jövője még mindig nem dőlt el. A horvát játékos szerződése 2021 nyarán jár le a Real Madridnál, de a mostani formája alapján könnyen elképzelhető, hogy hosszabbít vele a klub.
Az Ukrán Labdarúgó S…
Az Ukrán Labdarúgó Szövetség megerősítette, hogy Andriy Lunin koronavírus-tesztje pozitív lett. A játékost a hotelszobájában különítették el.
Modrić: Zidane olyan lehet Madridban, mint Ferguson Manchesterben
Gyermekkori emlékek, a nagypapa halála
"Minden napot vele töltöttem, mert a szüleim sokat dolgoztak. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk, a nevemet is utána kaptam. Szomorú történet ez, mert nagyon fiatalon elveszítettem egy nagyon fontos embert az életemből. Hat-hét éves lehettem, még nem igazán voltam tudatában annak, mi is történik körülöttem, de vannak felvételeink. Mindig ugyanazt csinálta, reggel kiment az állatokkal, aztán mindig ugyanabban az időben jött vissza estefelé. De aznap nem ez történt, ezért elmentek megkeresni őt, de már holtan találtak rá. Szerencsére mi megmenekültünk. Remélem, fentről figyel minket." (Modric nagyapját 1991 decemberében a horvát-szerb (Délszláv) háborúban szerb lázadók lőtték le nem messze a házuktól. Miután a család elmenekült, a házukat is porig égették. – a szerk. kieg.)
Menekülés a városból
"Az eset után elhagytuk a várost, más menekültekkel együtt egy hotelbe szállítottak minket. A szüleimmel és a kishúgommal voltunk egy 20 négyzetméteres szobában. Nem mondhatom, hogy teljesen boldogtalan voltam. Nehéz gyermekkorom volt, de mégis örömmel gondolok vissza arra az időszakra, mert voltak ott más gyerekek is, akikkel mindig a hotel előtti placcon fociztunk. Igyekeztünk kizárni a körülöttünk zajló eseményeket. Később előfordult az is, hogy edzés közben láttuk és hallottuk, ahogy bombák csapódnak be 100 méterrel odébb. Azonnal fedezékbe rohantunk. Ilyenkor csak remélni tudod, hogy minden jóra fordul, és az apád, aki ott harcol, majd biztosan hazajön. Nem féltem, csak szerettem volna, ha a családom és a barátaim biztonságban vannak."
Modric: "I didn't have a happy childhood, it was hard. When I was a kid, I lived with my parents in a war refugee hotel. While we were playing, sirens rang and bombs started falling." pic.twitter.com/lsRqdR6UXm
— M•A•J (@Ultra_Suristic) October 5, 2020
Castaño: Már akkor is te voltál a legügyesebb a labdával?
"Jó voltam, igen. Mindig én voltam a legkisebb, de élveztem, mert meg kellett találnom a módját, hogy legyőzzem őket. Az idősebbek mindig engem választottak a csapatukba. Mindenki mondta, hogy nagy tehetség vagyok."
Castaño: Az emberek nagyon jó embernek tartanak.
"Minden velem történt jó és rossz dolog formálta a személyiségemet. A legfontosabbat azonban a szüleimtől kaptam: ők tanítottak meg az alázatra és arra, hogy mindig tiszteljek másokat. Megtisztelő tudni, hogy így látnak engem."
Castaño: A futballban ez nem mindig van így…
"Nem vagyunk egyformák, ezért zavar, mikor ilyen egyszerűen ítélik meg a játékosokat. A futballistáknak is meg kell tanulniuk jól érezni magukat, mert sokat szenvednek a kiélezett verseny miatt. Vigyázni kell magadra, profiként kell edzened, hogy ezen a szinten tudj teljesíteni. Az emberek sokszor azt gondolják, hogy ezek csak úgy az ölünkbe hullanak."
Beszéljünk Gareth Bale-ről
"Profi karrierem elég nagy részét Bale mellett töltöttem, és csak a legjobbakat tudom róla mondani, egy elképesztő srác. Hozzám hasonlóan ő is visszahúzódó. Nem tartom igazságosnak, ahogy mostanában beszélnek róla. Az elmúlt évek alapján ítélik meg és elfelejtik, mit is tett a Real Madridért. Lenyűgöző dolgokat vitt véghez, és mindig is úgy fognak emlékezni rá, mint aki nagyon sokat tett ezért a klubért."
Sohasem volt semmilyen problémája az öltözőn belül, egy nagyszerű ember.
Beszél spanyolul, velünk együtt viccelődött ő is.
"Az elmúlt években sok mindent írtak róla, közben megfeledkeztek a korábbi eredményeiről. Sajnos hajlamosak vagyunk erre, de róla mindannyian tudni fogjuk, mennyire fontos része volt a Real Madrid történelmének. Mindenki másképp viselkedik, ő például kevésbé élt társasági életet, de az öltözőben mindenkivel jóban volt. Elszomorít, hogy sokat elfejetik, mit is tett a Real Madridért."
Edzők a Real Madridnál
"Mourinho kulcsfontosságú volt, hiszen ő hozott Madridba. Sajnálom, hogy csak egy évet dolgozhattunk együtt. Mindig is hálás leszek neki. Egy nagyszerű edző. Bár kemény és megköveteli a munkát, de mindig őszinte, a szemedbe mondja, amit gondol."
"Ancelotti egy lenyűgöző edző és ember is egyben. Két remek évet tölöttünk együtt, megnyertük a Tizediket és a Király-kupát is, ráadásul nagyon jól játszottunk. Azóta is tartom vele a kapcsolatot."
"Beníteznek nem jött ki a lépés Madridban, ettől függetlenül egy jó edző. Ilyen a futball. Nem minden edző lesz sikeres minden csapatnál, ahol dolgozik. Sohasem volt vele semmilyen problémám. Tényleg mondta, hogy ne passzolgassak külsővel és tanácsot is adott, hogyan rúgjam meg a labdát, de ez csak edzésen történt. Nem igazán vettem magamra, és nem volt rossz a kapcsolatunk."
"Zizou egy top edző, amit véghez vitt a Real Madriddal, az megismételhetetlen. Sokszor mégis úgy érzem, hogy vannak, akik továbbra sem hajlandóak elismerni őt. Folyamatosan megkérdőjelezik, pedig ő a valaha volt egyik legjobb. Szeretném, ha az egész világ érinthetetlennek látná őt a Real Madridban. A TV-ben és a rádióban is sokat kritizálják és panaszkodnak rá."
Sok kritikának még csak értelme sincsen. Egy lenyűgöző edző.
A csapat és Zidane kapcsolata olyan, mint a borsó meg a héja. Összeillünk.
Ő az ideális edző a Real Madridnak. Olyan lehet majd, mint Ferguson vagy Wenger Angliában.
VAR és a Real Madrid
"A VAR előtt azt mondták, hogy azért nyerünk, mert nincs VAR. Most ennek az ellenkezőjét hallom folyamatosan. Úgy érzem, hogy sokszor teljesen indokolatlanul kritizálják a Real Madridot. Sokat beszélnek arról, hogy a VAR segíti a Madridot, de mutassanak egyetlen döntését a VAR-nak, ami nem volt helyes. A VAR igazságosabbá teszi a futballt, persze ebben is vannak még fejleszésre váró dolgok. Amikor a VAR ellenünk ítél, akkor mindenki hallgat. Voltak találkozók, amikor nem kaptunk meg jogos büntetőket vagy épp ellenünk ítéltek – akkor nem igazán láttam, hogy panaszkodnának. A VAR sikerességét mindig is kritizálni fogják, ezzel pedig nem igazán tudunk mit csinálni. Ők is megteszik a tőlük telhetőt, a hibákat meg ki kell küszöbölni."
Visszavonulni a Real Madridból
"Természetesen ez az álmom. Itt szeretnék maradni, de ez nem csak tőlem függ. Úgy gondolom, még néhány évet tudok ezen a szinten játszani. Érzem, hogy még sokat tudok adni a csapatnak. De ez a klubon és az edzőn múlik, nekik kell eldönteniük, hogy fontos része lehetek-e a csapatnak. Ha kívánhatnék, akkor azt kívánnám, hogy itt fejezzem be a pályafutásomat. De nem szeretnék semmilyen problémát, ha a klub máshogy dönt, akkor azt tiszteletben tartom. "
Annak ellenére, hogy már 35 éves vagyok, jól érzem magam.
Jó formában és fizikai állapotban vagyok, úgyhogy tudom még folytatni ezen a szinten.
Szeretném meghosszabbítani a szerződésemet.
"Jó a kapcsolatom a vezetőséggel. Biztos vagyok benne, hogy egyezségre jutunk majd – vagy a folytatásról, vagy arról, hogy máshova megyek. Madrid az otthonom, ez már a 9. szezonom ennél a klubnál, nagyon boldog vagyok. A családom is imádja Madridot, itt szeretnénk élni a pályafutásom befejezése után is. Meglátjuk, mi történik majd, még nem beszéltem az elnökkel."

Hazard és a sérülése
"A mostani helyzet nem a legkényelmesebb Hazard-nak. Pedig egy lenyűgöző játékos, és ezt itt is be fogja bizonyítani. Meg fogja mutatni idén, hogy miért a világ egyik legjobb játékosa. Amikor egészséges volt, már akkor látszott, hogy fontos része a csapatnak. A sérülések sajnos megállították, pedig nagy szükségünk lenne rá. Még egyszer mondom, biztos vagyok benne, hogy meg fogja mutatni, miért is fizetett érte ilyen sokat a Real Madrid."
Vinícius és a gólszerzés
"Láthattuk, hogy nincs problémája a gólszerzéssel, edzéseken is sokszor megzörgeti a hálót. Elképesztően tehetséges játékos. Minden nap egyre keményebben kell dolgoznia. Nem szabad másra figyelnie, sem Ansu Fatira, sem senkire – kizárólag magával kell foglalkoznia. Tényleg káprázatos tehetség."
Messi távozása
"Ez senkinek sem lett volna jó, örülök, hogy maradt, ez az egész bajnokság számára egy nagy plusz. Amikor ezen a szinten játszol, akkor a legjobbak ellen akarsz játszani. Szeretünk ellene és a Barcelona ellen pályára lépni."
Nehezteltek rá a Tottenhamnél
"Beszéltem a csapattal, az edzőkkel és a tulajdonosokkal is, de amikor a Real Madrid hív, akkor semmi más nem számít. Csak az járt a fejemben, hogy a Real Madridban akarok játszani. Mindent megtettem, hogy ez megvalósulhasson. Nem volt könnyű, de hála Istennek sikerült, és nagyon boldog vagyok azóta is."
Ramos és a tizenegyesek
"Nem hiszem, hogy átadja nekem a lehetőséget, maximum akkor, ha megkérem rá, mivel nagyon jó barátok vagyunk. De jobban örülök, ha ő végzi el, mert nagyon jól rúgja a büntetőket. Úgy emlékszem, hogy utoljára 2016-ban, Horvátország ellen hibázott."
Edzősködés
"Még nem tudom, hogy edző leszek-e, de szeretnék a futball közelében maradni a karrierem befejezése után is. Ez az életem. De még van néhány évem a pályán."
A járvány
"Nem is tudom, minek tűnik ez. Csak azt remélem, hogy minél előbb vége lesz, mert senkinek sem kényelmes a mostani szituáció. Nem ehhez szoktunk hozzá, nagyon furcsa így élni, sokszor nem is tudom, hogyan viselkedjek. Meg kell tenni mindent azért, hogy vigyázz magadra és a környezetedben élőkre."
Csók a sípcsontvédőre
"Minden mérkőzés előtt megcsókolom a sípcsontvédőmet. Egy-egy fotó van rajta a feleségemről, a gyerekeimről és Jézusról."
Minden idők álomcsapatát keresi a France Football
A sportlap, ahogy az Oscar-gálán is szokás, különböző jelölteket állít. Csak itt nem kategóriák, hanem posztok szerint. Ma a kapusok és a védők nevei kerültek nyilvánosságra, a következő napokban kihirdetik a középpályásokat és a támadókat is. A Real Madridból eddig Iker Casillas, Sergio Ramos, Fabio Cannavaro Marcelo, Roberto Carlos és Paul Breitner van a jelöltek listáján. A végső névsorból 170 sportújságíró szavazza majd meg az Álomcsapat 11 játékosát.
We sum up all the nominees reveal of today#BOdreamteam
Next steps :
12th of October : 20 defensive midfields and 20 offensive midfields
19th of October : 10 right forwards, 10 centre forwards and 10 left forwardsStay tunedpic.twitter.com/hjZ7FFlDD2
— France Football (@francefootball) October 5, 2020
Október 12-én jön a védekező és támadó középpályások névsora, majd október 19-én a szélsők és a csatárok következnek.
A Levante elleni keret
Kapusok: Courtois, Lunin, Altube
Védők: Sergio Ramos, Varane, Nacho, Marcelo, Mendy, Chust
Középpályások: Modrić, Casemiro, Valverde, Ødegaard, Isco
Támadók: Benzema, Asensio, Lucas V., Jović, Vini Jr., Rodrygo
Kimaradt: Kroos, Militão, Carvajal, Odriozola, Hazard és Mariano sérülés miatt.
![]()
Levante – Real Madrid (spanyol bajnoki mérkőzés)
Helyszín: Estadi Ciutat de València (Valencia); Időpont: 2020.10.04. (vasárnap) 16:00; TV:Spíler2
Orvosi jelentés: Álvaro Odriozola
A mai vizsgálatok után a Real Madrid orvosi stábja sérülést állapított meg Álvaro Odriozola bal vádlijában. Az AS arról ír, hogy a spanyol játékosnak körülbelül 7-10 napot kell majd kihagynia.
Jobbulást, Álvaro!
![]()