Gergő

1436 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.
Tovább

Hivatalos közlemény: Ferland Mendy

Ferland Mendy bemutatása június 19-én, szerda 13 órakor lesz a Santiago Bernabéuban.

A hivatalos esemény után Mendy első ízben húzza magára a Real Madrid mezét, és lép a Bernabéu gyepére, majd sajtótájékoztatón válaszol az újságírói kérdésekre.
Ferland Mendy

Tovább

Hivatalos közlemény: Rodrygo Goes

A Real Madrid új játékosának, Rodrygo Goesnek a bemutatása június 18-án, kedden 13 órakor lesz a Santiago Bernabéuban.

A hivatalos bemutatás után Rodrygo első alkalommal fog a Bernabéu gyepére lépni a Real Madrid mezében, majd egy sajtótájékoztató keretében válaszol az újságírói kérdésekre is.

Rodrygo Goes a Real Madrid új szerzeménye

Tovább

Ramos: Az álmom, hogy a Real Madridból vonuljak vissza

Madridista vagyok

"A nagy felhajtás után, szerettem volna tisztázni a dolgokat, válaszolni a kérdésekre, hogy elkerüljük a felesleges találgatásokat. Ezek senkinek sem válnának hasznára: sem a klubnak, sem a szurkolóknak, sem nekem. Szeretném tisztázni a jövőmet illető kérdéseket, mert számos találgatás látott napvilágot. Madridista vagyok, innen szeretnék nyugdíjba vonulni és szeretném kitölteni a szerződésemet. Tovább kell lépnünk ezen a gyenge szezonon és építeni a ragyogó jövőt."

"Amikor majd eljön a nap, és távoznom kell, a csúcson szeretném abbahagyni. Nem akarom elhagyni a Real Madridot, az álmom, hogy innen vonuljak vissza. Akár ingyen is játszanék itt, így érzek a klub iránt. Olyan a kapcsolatunk mint apának a fiával, de miért ne küzdhetne a fiú együtt az apával? Mindig is ezt tartottam a legtisztességesebb megoldásnak, a nyílt beszédet, szemtől szemben, felesleges harmadik fél nélkül. Hosszú ideje nem beszéltem Florentinoval pénzről vagy a szerződésemől, pontosan azért nem, mert ez nem foglalkoztat engem."

Ajánlat Kínából

"Valóban kaptam egy ajánlatot, nem fogok hazudni. Ha a szurkolók nem mutatnák ki szeretetüket, akkor megfontolnám a távozás lehetőségét, de érzem, hogy imádnak. Tegnap minden megoldodótt, együtt akarunk egy fényes jövőt építeni."

Beszélgetések

"A megoldásokat mindig a párbeszédek segítik elő, és ezt mi meg is találtuk egyik délután. Egy új projektbe kezdünk, hogy meg tudjunk felelni a szurkolók és a saját elvárásainknak is. Ezért hívtam össze ezt a sajtótájékoztatót. Egyértelművé akartam tenni, hogy boldog vagyok itt és ennyi."

A jövő

"Az időm még nem járt le. Ameddig a testem és a lelkem is engedi, addig fogom védelmezni ezt a címert. Nem fontolgattam a távozást. Sohasem mennék olyan csapathoz, ami vetélytársa lehet a Real Madridnak. Ha távozni fogok egyszer, az azért lesz, mert a testem már nem képes teljesíteni ezen a szinten. Akkor egy olyan csapathoz fogok menni, ami messze nem a Real Madrid szintje."

Ha te lennél az elnök, elengednéd Ramost?

"Nem, sőt, élethosszig tartó szerződést kínálnék neki (nevet). Az elnök úr olyan nekem, mintha az apám lenne, imádjuk egymást nagyon. Egy kis surlódás máris nagy figyelmet kap, de ez előfordul, ha ennyi ideje vagy együtt valakivel. Mindig is különleges módon kezelt engem. Ha egy dolgot kellene kiemelni, amit nagyon ügyesen csinál, akkor az ez: remekül gondoskodik a hozzám hasonló játékosokról."

"Én vagyok a kapitány. A csapattársaim imádnak és mindenben támogatnak. Jól ismernek engem, legtöbbjüknek eszébe sem jutott, hogy távozni akarok. Meg szeretném köszönni nekik a támogató üzeneteket és a szeretetet, amit mutatnak felém. Egy ilyen gyenge szezon után volt időnk levonni a következtetéseket, tudjuk, miben kell fejlődünk."

A szurkolók

"Mindig is különleges kapocs volt közöttünk a szurkolókkal. A 14 év alatt egyetlen egyszer gúnyolódtak rajtam. Azok a játékosok, akik a leghosszabb ideje vannak itt, nekik kell előre menni és mutatni az utat a sikerek felé. Mindannyian látni szeretnék, hogy a csapat mindent megtesz azért, hogy feledtessék ezt a csúfos szezont. Sohasem voltam mérges rájuk, amikor fütyültek. Természetesen jobban örülök, mikor bíztatnak és buzdítanak minket, de megértjük őket, amikor mégsem."

A következő szezon
"Nagyon izgalmasnak tűnik. Nagyszerűen hangzik az új projekt. Új csapatot építünk, lesznek érkezők, hogy erősödjön a keret és lesznek távozók is. Megpróbálunk visszatérni a győzelem útjára, újra érezni akarjuk az éhséget a trófeákra. Minden évben megnyomom a reset gombot, mindig győzni akarok. Az új érkezők mindenkinek plusz lökést adhatnak."

Eden Hazard

"Egy fantasztikus játékos, a legmagasabb szinten játszik, nagyszerű lenne a Real Madridnak. Elképesztően sokat tudna adni ennek a klubnak."

A sérülés

"A Valencia elleni mérkőzésen elszakadt egy izom a lábamban. Úgy tűnt, hogy néhány nap és újra játszhatok, de túlhajszoltam magam és rásérültem. Az Athletic elleni találkozó előtt egy nagyon kellemetlen sérülést szenvedtem. Szerettem volna időben visszatérni, legalább az utolsó fordulóra, de az orvosok visszatartottak. Most már a következő szezonra koncentrálok, és persze a válogatottra. Aki azt gondolja, hogy szándékosan nem léptem pályára az utolsó néhány találkozón, az nem ismer engem egyáltalán."

Szoktál tanácsot adni az igazolásoknál?

"Ez nem az én feladatom. Az elnöknek nincs szüksége tanácsokra. Kapitányként gyakran kikérik a véleményemet, de az igazolások nem tőlem függnek. Nem nekem kell meghozni ezeket a döntéseket. Csapatkapitány vagyok, semmi több. Nem én döntöm el, hogy ki az edző, kik a csapattársaim vagy mikor legyenek az edzések…"

Tovább

Ramos: Ez karrierem legfontosabb gólja

Csodálatos emlékek
"Gyorsan eltelt ez az öt év, de mintha tegnap lett volna a gólom. A futball márcsak ilyen, gyorsan történnek a dolgok, de máig ugyanolyan izgatott leszek, amikor arra a fejesre és a Tizedikre gondolok. Megváltoztatta a klub történelmét, 12 év után sikerült újra felülni Európa trónjára. Ez volt az első BL-győzelmem, és egy vert helyzetből érkezett."

Karrierem legfontosabb gólja
"Azután a pillanat után mondtam anyukámnak, hogy mostmár meg is halhatnék, teljes békesség jár körül. Ez a legjobb, karrierem legfontosabb gólja. De nemcsak számomra bír ekkora jelentőséggel, hanem a futballnak és a klubnak is."

Sergio Ramos fejese a lisszaboni döntőben.

Gondolatok a szöglet előtt
"Nagyon optimista voltam, az utolsó másodpercig hittem abban, hogy lehetséges. Arról álmodoztam, hogy tökéletes labda fog bejönni a szögletből, amiből gólt tudok szerezni. És így is történt: nagyszerűen adta be a szögletet a testvérem, Modrić. Oda érkezett, ahova szerettük volna. Nem a fejem, hanem a lelkem jutatta a hálóba a labdát."

Összeborulás a hosszabbítás előtt
"Ezekben a pillanatokban a mesteré a főszerep, de én is szeretek szólni néhány szót. Bármi is történt volna, emelt fővel mehettünk volna haza, mert mindent megtettünk a pályán. A gólomat a feleségemnek, Pilarnak, és az akkor született gyerekemnek, Sergionak ajánlottam. Az egész családom a stadionban volt, kivéve őket, mert a szülés miatt nem utazhattak még. Nekik üzentem a gólörömnél. Aztán a nagyszüleimnek, akiknek mindig hálát adok, amikor felnézek. A nagyapám azt mondta egyszer, hogy egy nap meg kell majd halnia, és azt hitte, nem fogja látni, amikor megnyerem a Bajnokok Ligáját."

Gratuláció Casillastól
"Azt mondta nekem: Tesó, te vagy a főnök, szeretlek! Különleges szeretetet érzek Iker iránt, a kapcsolatunk hosszú időkre nyúlik vissza. Nagyon jó barátok vagyunk."

A Real Madrid tizedik BL-trófeája.

Az elnök úr szavai a döntő előtt
"Egy kedves és gondoskodó gesztus volt a részéről. Bízott bennem. Emiatt egy kicsit fontosabbnak érzed magad, és így könnyebb ezt az önbizalmat a csapatnak átadni. A közös öröm a végén mindennél többet ért."

Sokat álmodoztál arról a pillanatról?
"Sohasem hagytam abba az álmodozást és sohasem kételkedtem abban, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját. Keményen dolgoztunk. Sohasem veszítettem el a reményt sem. A döntőket nem játsszák, hanem megnyerik. Szerencsések vagyunk, mert sok döntőben szerepeltünk, és a legtöbbet meg is nyertük. Aztán az ünneplés a Cibeles téren, annyi sikertelen év után nagyszerű érzés kiélvezni a pillanatot."

A gól a történelemkönyvekbe került
"Ez a gól mindig is a történelem része lesz. Ez a csapat érdeme, rengeteg áldozatot hoztunk meg ezért. Be kellett kerülnünk a történelembe, és szerencsére nagyszerű eredménnyel zárult a mérkőzés. A gól miatt én is részese vagyok ugyan, de csapatként kerülünk a történelembe, nem Sergio Ramos góljaként.

Tovább

Hivatalos közlemény: Toni Kroos

A Real Madrid és Toni Kroos megegyeztek a játékos szerződésének meghosszabbítását illetően, az új kontraktus 2023. június 30-ig szól. A mai napon 13 órakor tart sajtótájékoztatót Kroos a Bernabéuban.

Toni Kroos BL-serleggel

 

Tovább

A Getafe elleni keret

Kapusok: Keylor Navas, Thibaut Courtois és Altube
Védők: Raphaël Varane, Jesús Vallejo, Dani Carvajal, Nacho Fernández, Sergio Reguilón és Marcelo
Középpályások: Luka Modrić, Toni Kroos, Casemiro, Federico ValverdeBrahim Díaz, Marco Asensio és Isco
Támadók: Karim Benzema, Lucas Vázquez és Gareth Bale

Kimaradt: LucaOdriozolaMariano, és Ramos sérülés, Vinícius Jr., Ceballos és Llorente pedig technikai döntés miatt.

 Getafe – Real Madrid bajnoki mérkőzés
Helyszín: Madrid (Coliseum Alfonso Pérez); Időpont: 2019.04.25. (csütörtök) 21:30; TV: Spíler2

Tovább

Zidane: Jövőre a bajnokság lesz a legfontosabb

A mérkőzésről
„Egy nehéz mérkőzés vár ránk, kiemelkedő teljesítményre van szükségünk, ha jó eredményt akarunk elérni. Azt akarom, hogy a csapat ismét magas intenzitással játsszon. Az Athletic elleni találkozót erősen zártuk és onnan szeretnénk folytatni holnap. Fizikálisan jó állapotban vagyunk.”

„A Getafe nagyon jó szezont fut, történelmük legjobb idénye ez. A kemény munkájuk kifizetődött. Ennek fényében különösen jól kell teljesítenünk, legalább úgy, mint a hétvégi mérkőzésen. Mindig a győzelemért lépünk pályára, ez holnap sem változik.”

Edzői szerep
„Minden játékos tisztában van vele ennél a klubnál, hogy keményen kell edzenie, ha játszani akar. A szerepem ebből a szempontból nem igazán változott. Egy edzőnek mindig van beleszólása abba, hogy kik érkeznek vagy kik távoznak a csapattól. Az első évben nem volt sok változtatás, de most lesz.”

Vinícius Jr.
„Nem fog játszani holnap, mert még nincs olyan állapotban. Két hónapot kihagyott, türelmesnek kell lennünk.”

Benzema
"Karim nem aggódik sem akkor, ha egyedüli ékként játszik, sem akkor, ha van mellette más is. Nagyon jó formában van, ez a legjobb idénye."

Zidane

A bajnokság
„A következő szezont a lehető legjobban szeretnénk kezdeni. A bajnokságban hétről hétre teljesíteni kell, ezért nagyon fontos már az előszezon is. Ha rosszul kezdesz a bajnokságban, könnyedén hátrányba kerülhetsz, amit nehéz ledolgozni a későbbiekben. A bajnokságot mindenek elé kell helyezni. A következő szezonban ez a fő cél.”

Célkitűzések
„33 alkalommal nyertük meg a bajnokságot. A Barcelona hányszor is? Az elmúlt időben nagyon jól teljesítenek, és mint ellenfél, ezt el is kell ismernünk. De a történelemben a Real Madrid többször emelhette magasba a bajnoki trófeát. Ez nem mentség, csak a helyén kell kezelni a dolgokat. A következő szezonban azon leszünk, hogy változtassunk ezen. Mindig is mondtam, hogy számomra a bajnokság a legfontosabb, mert itt folyamatosan jól kell teljesíteni. Ez a legnehezebb. A Bajnokok Ligájában kevesebb mérkőzést kell játszani. Minden sorozatot meg akarjuk nyerni jövőre.”

A kapusok
„Courtois készen áll. Velünk edzett és játékra kész. Nincs még itt az ideje, hogy a kapuskérdésről beszéljünk. Courtois és Keylor egészséges, Luca sérült. A kapusainknak szerződése van a klubbal, és amit meg kell tennem, az meg fogom tenni. Ez az én felelősségem. A következő évben egyértelmű leszek. Minden megtörténhet. A világ két legjobb kapusa és egy tehetséges fiatal is a rendelkezésemre áll. Az a legnehezebb, amikor egy játékost otthon kell hagynom, miután egész héten keményen edzett. Minden futballista azért van itt, hogy játsszon.”

Érkezők és távozók
„Ha veszel néhány játékost, akkor másoknak távozniuk kell. Jelenleg 25-en vannak a keretben, ezért természetes, hogyha érkezik valaki, akkor lesz távozó is. De ez teljesen normális. Minden csapatnál ezek a kérdések merülnek fel a szezon végén. Változtatni fogunk, de ilyen dolgok megtörténnek más csapatoknál is.”

A L’Équipe értesülés…

A L’Équipe értesülései szerint Pogba már közölte távozási szándékát csapattársaival. A Manchester United is tisztában van a helyzettel, ezért nem készülnek meghosszabbítani a játékos 2021-ig szóló szerződését. Ha a Real Madrid megfelelő ajánlatot tesz érte, az angol csapat nem fog akadályt gördíteni Pogba távozása elé.

A Real Madrid kosárl…

A Real Madrid kosárlabdacsapata tegnap este újra legyőzte a Panathinaikos csapatát (összesítésben 3-0), ami azt jelenti, hogy kilenc év alatt hetedszer jutott be az Euroliga Final Fourba.

Tovább

Hivatalos közlemény: Agustín Herrerín

A Real Madrid a legmélyebb fájdalommal tudatja, hogy elhunyt Agustín Herrerín, aki az elmúlt 18 évben a Santiago Bernabéu pályagondnokaként szolgálta klubunkat. Egy olyan ember, aki örökké kapcsolódni fog a klub és a stadion történelméhez.

A Real Madrid együttérzését és részvétét fejezi ki az elhunyt legenda családja és barátai felé. Valamint egész Mazarrón városnak, ahol Herrerín hajtóereje volt a Real Madrid Alapítvány által megnyitott futballiskolának, mely a társadalmi kirekesztettségben élő gyermekek beilleszkedéséért küzd. 

Herrerín több mint 50 éve kötődött a Real Madridhoz, a klub minden korosztályát, a Castillát és a felnőtt csapatot is megjárta gondnokként.

Szakmai karrierje klubunk értékeinek példaképévé tette őt. Ennek szentelte egész életét.

A Real Madrid hatalmas tiszteletben tartja, mindig élvezte a klub összes elnökének, az igazgatótancsának, valamint a játékosoknak és a madridistáknak az elismerését.

Október 20-án különleges emléket kapott a klubtól: a Santiago Bernabéu Stadion makettjét. A díjátadás közben az egész stadion felállva tapsolta őt és a klubhoz fűződő hűségét.

Nyugodjék békében.