É. Csongor (Veidt)

6215 cikk
Tovább

Egy madridista filozófus élete és halála – Antonio Escohotadóra emlékezünk

(A klub hivatalos közleményét lásd itt.)

A filozófus Antonio Escohotado múlt vasárnap hunyt el Ibizán, nyolcvan éves korában – tudta meg az El País családi forrásból. Az író egy hónappal ezelőtt költözött a Baleár-szigetekre, hogy ott töltse el utolsó napjait. Esszéista, történész, az Universidad a Distancia de Madrid (UNED) egyetem jogfilozófiai és szociológiai professzora. Mikor 2013-ban nyugdíjba vonult, úgy ismerték őt a köztudatban, mint tévéműsorok és különböző események rendszeres vendége. Legismertebb munkája a Historia general de las drogas („A kábítószerek általános története”). E könyv nagyobb részét a cuencai börtönben írta, ahol kétéves büntetést kellett letöltenie kábítószer-kereskedelem miatt. Escohotado szerint a rendőrség csapdába csalta őt. Fiatalkorában még a kommunizmussal szimpatizált, de ezt az utóbbi időben felváltotta a baloldallal szembeni kritikus hangnem és a liberális trendek meglovaglása.

Antonio Escohotado 1941. július 5-én született Madridban. Olyan nagy gondolkodók műveit fordította le spanyol nyelvre, mint Hobbes, Newton és Jefferson. Ha a saját szellemi termékeit kellene jellemeznünk, akkor az „atipikus” és a „provokatív” jelzők mindenképp helyénvalóak. Írásainak legfőbb jellemzője a tiszteletlenség mindennel és mindenkivel szemben. Nézeteinek legvitatottabb része a drogok legalizációja melletti kiállás – ezzel a témával az 1960-as évek végén kezdett el foglalkozni tudományos értelemben.

Mikor arról kérdezték ezt a szabadgondolkodót, hogyan készül fel a halálra, azt felelte: „A legjobb, amit tehetsz, hogy van nálad egy eutanázia-csomag arra az esetre, ha jókor érkezne a halál, és egy orvosi készlet arra az esetre, ha rosszkor.”

Vasárnap (november 21. – a szerk. kieg.) az alábbi üzenet került ki a filozófus Twitter-fiókjára a fia jóvoltából: „Békében nyugszom, a családom oltalmában.” Végakarata az volt, hogy az Ibizán található Sant Antoniban helyezzék végső nyugalomra.

Fernando Savater filozófus-író, aki már több mint hatvan éve ismerte (filozófia szakon találkoztak) az elhunytat, így nyilatkozott: „Antonio mindig is nagy gondolkodó volt; a praktika mellett a teoretika is vonzotta. […] Nemcsak a drogok érdekelték, hanem olyan elemi témák is, mint a természet vagy a szülő-gyermek kapcsolat.”

„Ő, én és még néhányan alapítottunk egy klubot az egyetemen. Beszélgettünk, gondolatokra reflektáltunk, zenét hallgattunk, tiltólistán szereplő irodalmat fogyasztottunk. […] Antonio nagy nőcsábász volt, igazi karizmatikus férfi, aki szerette, ha kedvelik. Bármilyen eseménynek a középpontjába került. Nem volt egy átlagos ember, de a maga módján szigorú volt.”

Savater számára Escohotadónak „nem az írásai, hanem a személyisége volt az igazi életműve”. Amellett, hogy egyebek mellett a kvantumfizikáért is rajongott, ő a szerzője a Los enemigos del comercio („A kereskedelem ellenségei”) c. monumentális trilógiának (2008). Ebben a fogyasztói társadalomhoz intéz gondolatokat, a francia forradalom korától kezdve a berlini fal leomlásán át a Szovjetunió felbomlásáig. „Egy nem mindennapi mű, szokatlanul bő témaválasztással, amely bemutatja, hogyan válik a jó szándékból általános társadalmi veszély”, mondja Savater.

Karrierje során nem kevés munkát publikált. Ott vannak a Frente al miedo („Szemben a félelemmel”) és a Sesenta semanas en el trópico („Hatvan hét a trópusokon”) c. sorozatai, melyekben egy, Thaiföldön, Vietnámban, Burmán és Szingapúrban végigkalandozott esztendő tapasztalatait meséli el. 

Láncdohányosként már-már mindig füstfátyolba búrkolózva jelent meg a tévé képernyőjén. De mentségére legyen mondva, más örömöknek is hódolt: ő volt az egyik alapítója a híres ibiziai nightclubnak, az Amnesiának.

Escohotado több mint két évtizedet szentelt főművének, a Historia general de las drogasnak. Ebben kielemezte a különböző tudatmódosító szerek fogyasztását az ókori időktől kezdve – mikor még vallási szerepe volt a szereknek – egészen napjainkig. Számos újrakiadást hajtott végre művén, mígnem az elnyerte végső formáját 1989-ben. Az „adatgyűjtést” (értsd: a drogozást – a szerk. kieg.) viszont már sokkal korábban, 1964-ben elkezdte, miközben a nemzeti banknál és egy állami hitelintézetnél dolgozott. A „tanulmányút” következő állomása Bécs volt, ahová munka miatt költözött. De a pszichedelikus szerek által meghatározott ’70-es évek szintén kiváló alkalmat szolgáltattak arra, hogy első kézből tapasztalja meg a kábítószerek hatását. A nyilvános beszédeibe gyakran belefűzte a drogokkal kapcsolatos személyes élményeit, habár minél idősebb lett, annál inkább felvállalta, hogy ezt sem jó túlzásba vinni, és hogy „a kisebb adagoknak nagyobb a hatása”. „Ahhoz, hogy ne érezzem magam rosszul, egyre inkább vissza kell fognom magam drogozás közben.”

De beszélnünk kell a rendőrségi ügyéről is. Hogy precízek legyünk, egy argentin bíró rendelt el vele szemben házkutatást és letartóztatást 1996-ban, hogy példát statuáljanak a drogozást nyilvánosan felvállaló Escohotadóval, pláne azután, hogy – állítása szerint – a gyermekeivel is megismertette a meszkalint és az LSD-t, miután azok betöltötték a tizennyolcadik életévüket. Az ő nézetei szerint ez a fiatalok tájékoztatásának egyik eszköze, hogy felelősségteljesen tudjanak reagálni, ha kábítószerrel találkoznak életük során. Szerencséjére, a házkutatás idején már nem tartózkodott argentin földön. Escohotado a „tiltó és vészmadárkodó drogpolitikát” okolta azért, hogy Spanyolországban kiemelkedően magas a drogfogyasztók száma. Szerinte ez összefüggésben áll az ország gazdasági fejlettségével is, és persze azzal az egyszerű ténnyel is, hogy az emberek szeretnek bulizni. Escohotado a holland modellt preferálta: „Egészséges intézkedések keretében coffeeshopokba terelik a fiatalságot. Azzal, hogy nyitottan állnak a kannabiszhoz, a fiatalok hallgatnak a hatóságokra. Tehát Hollandiában drogoznak, de kevesebbet, mint nálunk.”

Fidel Moreno, író és a Cáñamo magazin főszerkesztője azt emeli ki ezzel kapcsolatban, hogy Escohotado számára „a megértés megelőzte az ítélkezést”, és hogy „tudta, hogyan adja el a gondolatait a médiában”. „Amikor a drogok legalizálását védte, akkor az nem egy értelmiségi nézőpont volt, csupán a saját tapasztalataiból táplálkozott, afféle kísérleti patkányként (a spanyol nyelv tengerimalaccal használja ezt a metaforát – a szerk. kieg.), tehát hogy az emberek élvezhetnék is a drogok hatásait ahelyett, hogy szenvednek miattuk vagy a hiányuktól.”

Moreno szerint Escohotado „pont olyan életet élt, amilyet akart, nem érzett bűntudatot a szerhasználat miatt; bátor ember volt, a kémiai csodák rendszeres gyakorlója, elkápráztató gondolkodásmóddal.”

Escohotado nemcsak a könyveiben, hanem a sajtóban is terjesztette gondolatait. Többek között az El País munkatársa volt, a ’80-as évektől a ’90-es évek közepéig. 1999-ben Espasa de Ensayo díjjal (egy irodalmi elismerés, amit az Espasa-Calpe nevű kiadó ítél oda minden évben – a szerk. kieg.) tüntették ki Caos y orden („Káosz és rend”) c. munkájáért, amelyben a matematikából ismert káoszelméletre alkalmazott politikai, oktatási és társadalmi téziseket. Művében megvédte a humán és a reál tudományok közti elválaszthatatlan köteléket, melyet szerinte mesterségesen szakítottak szét a reneszánsz korában. Ugyancsak ebben a könyvben megjósolta, hogy az internetnek köszönhetően a demokrácia forradalmi változtásokon megy majd keresztül, ez pedig „újfajta és szélesebb körű felelősséget követel majd a politikusoktól”. Annak ellenére, hogy ő is a politikai spektrum bal oldaláról érkezett, nézeteiben megkérdőjelezte a baloldali tanokat („a szocialista megoldások demokratikus támogatottsága drasztikusan lecsökkent”). Egy másik publikációja, az El espíritu de la comedia („A komédia szelleme”) pedig Anagrama de Ensayo díjat ért 1992-ben (az eredeti cikk itt minden bizonnyal téved, ugyanis Escohotado 1991-ben nyerte meg ezt az irodalmi díjat – a szerk. kieg.). Emlékezetes még a Rameras y esposas („Kurvák és feleségek”) c. írása, ahol a férfi-nő és a szülő-gyermek kapcsolatokat vizsgálta.

2017-ben, fiának köszönhetően felkeltette érdeklődését a közösségi média. Az internetet felhasználva szembe tudott szállni a csalókkal, akik az ő munkáival, gondolataival akartak pénzt keresni. Ezért létrehozták fiával a La Emboscadura nevű weboldalt (ez tulajdonképpen Escohotado mint író hivatalos portálja – a szerk. kieg.). Ami a társadalmat foglalkoztatta, az Escohotado érdeklődésére is számot tarthatott, így például a mesterséges intelligenciával kapcsolatban is megvolt a véleménye; támogatta, mert szerinte segíthet az embereknek racionálisabbá válni, és levetkőzni az olyan atavisztikus személyiségjegyeket, mint az irigység. Egy másik példa: a futball. Hatalmas örömét lelte a Real Madridban, és nyíltan kimutatta a csodálatát például Cristiano Ronaldo felé, akit „szerény és szorgalmas srác”-nak tartott. Ugyanakkor a jelenkor fiatalságával nagyon kritikus volt Escohotado: „Ez egy olyan generáció, amely nem vágta el a köldökzsínort, és még mindig ott van a méhben. Egy kicsit megrémít a passzivitásuk. Határozatlannak, elkényeztetettnek látom őket, híján vannak az akaratnak.”

Akik csupán egyetlen gondolatra kíváncsiak a személyiségéből a limitált karakterszámok idejében, elég, ha elolvassák a Twitter-fiókjának fejlécében található idézetet: „A dogmatizmus azt jelenti, mint az előítéletet preferálni az észérvekkel szemben, a jogszabályalkotást a joggal szemben, a megszokottat a szabad vizsgálódással szemben.”

*                                                         *                                                         *

A tartalmas felvezető után következzen egy interjú, amelyet 2017 augusztusában készített Escohotadóval a La Galerna. Ebben már bőségesen szó esik a Real Madridról. Escohotado egyébként állandó vendégszerzője volt ennek az újságnak.

– Kezdjük az első emlékeivel, amelyek a Real Madridhoz kötődnek.
– Édesapám 1946-tól kulturális attasé volt a brazíliai spanyol nagykövetségen. Csak ’56-ban költöztünk vissza Spanyolországba. Pont abban az időben, amikor a Real Madrid a csúcson volt. Képzeljék csak el…  Édesapám vitt ki először a Bernabéuba, ahol volt szerencsénk látni egy lélegzetelállító gólt Di Stéfanótól. Egy másik emlékem, hogy Rial és Gento végigkényszerítőzi az egész pályát, a kantábriai beíveli, az argentin pedig gólt szerez. Ez a jelenet pont benne volt a Gento-féle dokumentumfilmben, amit valamelyik nap adtak a Realmadrid TV-n. Az édesapámmal nagyon élveztük ezeket az éveket. De ne menjünk el szó nélkül az 1950-es világbajnokság mellett sem. Láttuk, ahogy Spanyolország megveri Angliát Zarra góljával.

– Nemrég Gentóval is készítettünk interjút. Ő szuperlatívuszokban beszélt Puskásról.
– Ez érthető. Senkit nem láttam, aki nála pontosabban rúgott volna teli rüszttel. Egyetlen lövése sem szállt el a nézőtérre; hacsak nem védett a kapus, minden próbálkozásából gól született. Emlékszem tőle egy tizenegyesre. Laposan lőtte el a labdát, az pedig a hálót tartó rúdról visszapant majdnem a tizenegyespontra. Az egész stadion tapsolt.

– Gento szerette volna tudni, hogy Puskás már a Honvédban is egy igazi fenomén volt-e. Arról az időszakról nincsenek felvételek.
– Abból a korszakból az Anglia ellen bemutatott átlépős cseleire emlékszem, másra sajnos nem igazán. Mikor Madridba érkezett, már elmúlt harmincöt éves, és legalább nyolc kiló felesleg volt rajta. Ennek ellenére villámgyorsan mozgott a pályán. El sem tudom képzelni, hogyan lehet hatásosan védekezni egy ilyen sokoldalú támadóval szemben. Ha fiatalabban érkezett volna Madridba, nem ötször nyert volna BEK-et a csapat sorozatban, hanem tízszer!

– Milyen a jelenlegi Madrid, ha az akkorival hasonlítjuk össze?
– A mostani csapat jobb. A keret nagyon bőséges. Ha valaki megsérült a régi brigád kezdőtizenegyéből, az emberek már-már pánikba estek. De mostanában akkor is sikeresek vagyunk, ha elveszítünk egy-egy kulcsembert. Szerintem a Real Madrid történelmében még nem volt ennél erősebb keret.

(Ebben a pillanatban megszólal a csengő. Felajánlom, hogy majd én kinyitom. Az ajtó túloldalán egy másik újságíró jelenik meg. Mindketten meglepődünk – én annak ellenére is, hogy Escohotado előre szólt. Gonzalo Altozano az, a The Objective újságírója, aki azért jött, hogy Escohotado életéről, filozófiai nézeteiről, gazdasági kérdésekben alkotott véleményéről és persze a drogokról készítsen cikket. Kissé zavarodottan, de elkezdünk befelé sétálni egymás mellett. „Gyertek csak, gyertek be. Úgy döntöttem, hogy két legyet ütök egy csapásra” – mondja a kanapén üldögélő Escohotado. Gonzalo mellém ül le, ettől a ponttól kezdve pedig párhuzamosan zajlik és bontakozik ki a két interjú. Előbb egy kérdés találmányokról és szabadalmakról, majd egy másik Cristiano Ronaldo gólszerzési képességeiről. Gonzalóval humoros és szívélyes megállapodást kötünk: egyikünk sem fog túl sok időt elrabolni a másiktól, miközben egymást váltjuk. Gonzalo interjújától semmit sem szeretnék elvitatni, de azt azért le kell szögeznem, hogy Escohotado fantasztikus válaszokat adott a kérdéseimre. Ez a finoman szólva is idegen helyzet, hogy a két interjú témái még érintőlegesen sem kapcsolódnak, összességében remek szórakozást nyújtott. Ha valami mégis magyarázatra szorulna az interjú körülményeinek sajátossága miatt, azt megmagyarázom.)

– A Real Madrid jelenlegi keretéről beszéltünk.
– Ahogy mondtam, ez a klub történelmének legjobb kerete, annyira bőséges, és a körülmények is ideálisak. Volt egy Santisteban nevű középpályás a csapatban az ’50-es években. Fantasztikus játékos volt. A passzai átszelték a mezőnyt, máskor pedig, ha az ellenfél szoros emberfogást alkalmazott, akkor cselezésbe kezdett. Egészen Modrićig és Kroosig kellett várnom, hogy hasonlót lássak. Figyeljék csak meg, hogyan használja Modrić a karját a testcseleknél. Egyszerűen azt csinál, amit csak akar!

– Például ott vannak a külsővel adott passzai…
– Igen. Martin Vázquez csinálta hasonlóan.

– Ha már itt tartunk. A mostani csapat a La Quintánál is jobb? 
– Mi az hogy! A La Quinta nagyon jó volt, de beleütköztek egy falba: a Sacchi-féle Milanba. Talán az az egyetlen csapat, amelyik egy lapon említhető a jelenlegi Madriddal. 

(Az előbbi kérdés a „La Quinta del Buitre” nevű formációra vonatkozik, amit magyarul „A Keselyű ötöse” néven szoktunk emlegetni. Az 1980-as évek rendkívül sikeres csapatának öt legkiemelkedőbb játékosáról kapta a nevét: Emilio Butragueño [maga „A Keselyű”, jelenlegi intézményi kapcsolatfelelős], Manolo Sanchís, Miguel „Míchel” González, Miguel Pardeza és Rafa Martín Vázquez. Valamennyien a klub saját nevelésű játékosai voltak – a szerk. kieg.)

Igazán?
– Maga Sacchi is megmondta: ha a Zidane-féle Real Madrid úgy tudna presszingelni, mint anno az ő csapata, akkor a történelem legjobbja lenne.

– Egy culé most közbevágna: ott van Guardiola Barçája is.
– Kiváló csapat volt, de Guardiola Cruyff és különösen Rijkaard örökségét használta fel. Önmagában nem ért el olyan minőségi ugrást, mint Zidane Benítez után, minden tisztelet mellett. A Barça esetében sokkal inkább beszélhetünk folytonosságról, és ne felejtsük el Messi hozzájárulását sem, aki, mint egy megállíthatatlan mutáns, bármikor képes volt egyedül megnyerni a meccseket.

– Ő a világ legjobbja?
– Akár lehetne, de Cristiano lenyűgőző teljesítményt nyújtott a tavalyi évben. Korábban nem annyira kedveltem őt a színészkedés miatt, de a szememben mostanra jóvá tette a vétkeit, és egy szintén van Messivel – persze fejjátékban még jócskán felül is múlja. Milyen szívós és milyen ruganyos játékos!

– A sikereiben Zidane-nak is van szerepe?
– Persze. Zidane egy zseni. Sikerült meggyőznie Cristianót, hogy kímélje magát. Azt mondta neki, „figyelj, most nem jössz velünk San Sebastiánba, vagy A Coruñába”.

– És mit gondol Cholo Atletijéről?
–„Kombatív” futballt játszanak, amennyire csak lehetséges. A FIFA-nak kezdenie kellene valamit a szabálytalanságokkal. A huszadik után automatikusan járjon kiállítás, esetleg büntető. Nem legitim módszer rendszerszerűen megfélemlíteni az ellenfelet. Az ilyen csapatokat rá kell kényszeríteni, hogy játsszák a futballt. 

– Időről időre felbukkan a Real Madrid–Franco kapcsolat a média rivaldafényében. Erről mit tudna elmondani?
– Mindig jól szórakozom rajta. Barcelonában sosem volt nagyobb ünneplés, mint amikor Francót fogadták 1939-ben. Úgy tűnik, erről már elfelejtkeztek, csak az a gond, hogy számtalan írott emlék van róla. Azt se felejtsük el, hogy a Real Madrid és a Barça a két lehető legmagasabb nagykövete az országnak. Nos, a Madrid a leginkább, mivel több trófeát nyert. De kíváncsi lennék, mit szólna a Barcelona, ha a szeparatista zászlót kellene magukkal vinniük a spanyol helyett. Múlt nyáron azt mondtam Albert Riverának (2019-ig aktív katalán politikus – a szerk. kieg.), hogy a kormánynak magához kellene ragadnia az irányítást, országos népszavazást kiírni a katalán függetlenség kapcsán, és nyert ügyük van. (Escohotado itt arra céloz, hogy a kormánynak nem lenne szabad hagynia a katalóniai vezetés szakadár politikai akcióit, ugyanis ha az egész ország szavazna, esélyük sem lenne a függetlenedésre – a szerk. kieg.) Ehelyett kontár jogászok próbálják ránk kényszeríteni az akaratukat, alkotmányjogi kiskapukat keresve. Peces-Barba (egyike az 1978-as spanyol alkotmány íróinak – a szerk. kieg.) azt mondta nekem egyszer, hogy a népszavazás szerinte „náci dolog”. Erre én emlékeztettem őt, hogy a görög, a svájci és az amerikai demokrácia ezzel nem ért egyet.

(Az interjúnak ez a politikába csapongó része elővetíthette volna a kollégám bekapcsolódását a beszélgetésbe, de Gonzalo ehelyett személyes kérdésekre fókuszált, például hogy Escohotado hány fajta kábítószert próbált ki életében, és hogyan jutott hozzájuk.)

– Úgy vettem ki a szavaiból, hogy nagyon kedveli Modrićot.
– Abszolút. De Kroos is ugyanolyan géniusz a szememben; ő kevésbé mozgékony, de magasabb szinten passzol. Carvajal pedig egy nagyon értékes kincs – védekezésben kemény, támadásban született tehetség. És ő is fantasztikusan passzol.

– Ha már kedvenc futballistákról beszélünk, miért nem árulja el a madridi álomcsapatát?
– Talán gyerekesnek tűnik, de a kapuban maradok Juanito Alonsónál.

– Jobb, mint Casillas?
– Casillas soha nem tanult meg magas szintén játszani a lábával, és nem ritkán előfordult, hogy beragadt a kapuban, ahogy a lisszaboni döntőben is. Ettől elkekintve, a lábmunkája fantasztikus, messzire és magasra tud ugrani, illetve kitűnő hatékonysággal oldja meg, ha egy az egyben vezeti rá a labdát egy támadó.

– Jobbhátvéd?
– Nos, Carvajal, mint már említettem. Középső védőnek Santamaría, aki úgy szerezte a labdákat, mint egy mágnes. Mellé Ramost választanám társnak, habár Varane nagyon gyors és elegáns játékos. Ami a bal oldalt illeti, vacillálok Marcelo és Roberto Carlos között, de szerintem maradok az utóbbinál. Marcelo remekül cselez és veszi ki a részét a támadásokból, de a gólszerzéssel gyakran gondja van, pedig az lenne az egyszerűbb feladat.

– A középpályára már rá sem kérdezek.
– Kroos és Modrić, kétségtelenül. Egy ütköző játékost tennék be melléjük. Pirri nagyon jó volt, de Makélélé is. De Casemiro jobb lehet mindkettejüknél. Kitartok mellette.

– Hiányzik még három támadó.
– Igen. Puskás, Di Stéfano és Cristiano. Óh, Gentót hagyom ki, micsoda pogányság! Iskolás koromban gyakran láttam őket a Bernabéu melletti sétányon. Mikor végeztek az edzéssel, még játszottak egyet a közeli mezőn, ahol egy pásztor legeltette a kecskenyáját. Hogy megváltozott a stadion környéke! Jó söröket és nyárson sült húsokat lehetett kapni. Puskás úgy itta a törkölypálinkát, mint a vizet, mi meg csak tátottuk a szánkat.

(Az eredeti szövegben az Escohotado által említett „orujo blanco” nem felel meg teljes egészében a Magyarországon ismert törkölypálinkának, mivel nem azonos lepárlási technológiával készül a két italfajta. Mindazonáltal egy törkölypárlatról van szó, általánosságban véve a pálinkánál minimálisan enyhébb fokolással – a szerk. kieg.)

– Bárki a közelükbe férkőzhetett?
– Abszolút. Di Stéfano megállás nélkül Chestert szívott, akár a szüleim.

– Más idők voltak…
– Nagyon is. Ez kiütközik a sportsajtó felelőtlenségén is, hisz nem támadják eléggé a megszállottságot, ami egyes szurkolókat jellemez. Ott van például a sportfogadás, ami az észszerű emberi viselkedés alternatívája. Nem munka és nem háború. Aki megszállottan fogad, az az élet más területein nem talál sikereket, így önmagával kerül versenybe. A sajtó felelős, mert nem hangsúlyozzák ezt elégszer, mintha csak becsületes vagy egyáltalán értelmes elvárás lenne a csapattal szemben, hogy minden meccset megnyerjen, akár még egy jogtalan büntetővel is az utolsó percben.

– Ön ezek szerint nem tartja magát megszállott szurkolónak.
– Egyáltalán nem. Én szimplán a jó futballt szeretem. A modern ballet is sokkal vonzóbb számomra, mint pantomim tánc.

– Ön persze Mourinhót sem kedveli akkor.
– Mourinho a legnagyobb sértés, amit valaha meg kellett tapasztalnia a Real Madridnak. Rivalizálj, de ne nyomd ki az ellenfél szemét az ujjaddal. A paranoiája pedig gyáva jellemre utal. Csak azzal értek egyet, hogy több odafigyelést kért Casillastól, aki nemzeti hősként tért haza a világbajnokságról, mint az új Agustina de Aragón, és ettől megváltozott egy kicsit.

– Na és Florentinót kedveli?
– Feltétel nélkül mellette állok. Csak egyszer volt lehetőségem köszönni neki, a Jockey étteremben. Az egyik fiammal voltam ott, és Florentino odalépett hozzám. Nem tudom, hogy tudta-e rólam, ki vagyok, de büszke voltam arra, hogy kiérdemeltem a figyelmét. Ő a legnevesebb spanyol nemzetközi intézmény legjobb elnöke Bernabéu óta! Érdekes módon ugyanígy találkoztam egyszer José Ángel Sánchezzel (a klub általános igazgatója – a szerk. kieg.) is, bár ő bevallottan a könyveim olvasója volt. Micsoda csapatot hoztak össze ők ketten. Olyat, amely szerintem még legalább öt évig a csúcson lesz.

– A közelmúltban nyert BL-címek közül melyikben lelte a legnagyobb örömét?
– Egyértelműen a legutolsóban, azon belül is a cardiffi fináléban. Kevés ahhoz fogható második félidőt látott a futballtörténelem. Talán hasonló színvonalú volt a ’80-as évekből a Milan elleni ötgólos vereség, ami egy keserű emlék. Persze, az nem döntő volt, így nem is tekinthetjük ugyanolyan értékűnek.

– Melyik játékos hozzá leginkább izgalomba jelenleg?
– Az egyikük Asensio. Isco szintén; korábban még túl sokat cselezett és kevésbé tűnt gyorsnak. Mindkettejüknek lenyűgöző a labdakezelése, jól látnak a pályán és remekül lőnek, habár Asensio lövései egyenesen a lélegzetelállító kategóriába tartoznak.

(Gonzalo a saját körében az Ibizán eltöltött tizenkét évéről, az Amnesia nevű diszkóhelyiségről, az amatőr favágóként szerzett tapasztalatairól, a Maradonával folytatott vitáiról és a börtönévekről kérdezi Escohotadót, meg arról, hogy legalizációpártiként mit mondana a drogokról a gyerekeknek. Remek interjút készít, ebben nem kételkedem. Olvassák el, ha megjelenik.)

– Zidane edzőként is annyira méltó a csodálatra, mint játékosként?
– Még jobban is. Csak nézzük meg Danilo esetét. Egy olyan játékosról van szó, akit nem fogadott el a Bernabéu, aki nem tudott sárga lap nélkül megúszni egy belépőt, akinek nem volt meg a mentális stabilitása a kiegyensúlyozott teljesítményhez. De Zidane nem mondott le róla, és végül ugyanannyiért adta el őt a klub, mint a vételára volt. Ez nemcsak zseniális edzői teljesítmény volt tőle, de egyúttal nagylelkűség is Danilóval szemben, aki egyszerűen túl nagy fába vágta a fejszéjét, és akinek így meglesz a lehetősége, hogy tanúbizonyságot tegyen képességeiről a Manchester Citynél. Egy nagyszerű játékosról van szó, és ha visszanyeri az önbizalmát, sikeres lesz. Ami Zidane-t illeti, edzőként briliánsabb, mint játékosként volt, mert dacára a fantasztikus képességeinek, fele annyira sem tudott nyerőember lenni, mint más, hozzá fogható világsztárok. A Juvéval elveszített egy BL-döntőt, és a Reallal is csak egyet nyert.

– Ön ikonromboló.
– Csodálatos technikájú labdarúgó volt, aki olyan dolgokra képes, mint a Glasgow-ban lőtt gól, vagy ami még szebb volt, a Dépor elleni. De én nem igazán kedveltem a galaktikusok Madridját. Nem tudták felvenni a versenyt a legjobb csapatokkal, és nagyon el voltak kényeztetve. Talán csak nem voltak formában, mikor itt játszottak.

– Elkényeztetés az elnök jóváhagyásával? Florentino később tanult a hibáiból?
– Valószínűleg. Amellett, hogy a Real Madrid elnöke, ő irányítja a világ legnagyobb építőipari cégét. Szerencsére megtalálta maga mellé José Ángel Sánchezt, aki minden figyelmét a klubnak tudja szentelni. A saját területén ő is világsztár. Tekintsünk a csodára: nyolcvan millió euró Moratáért! Ha Mbappé jönni fog, az átigazolási díj fele már meg is van.

– Mbappén kívül még kit látna szívesen mint friss igazolás?
– Egy nagyon erős keretről beszélünk. Nem tudom. Dybala egy géniusz, de nem lenne helye a csapatban. Ráadásul a cardiffi döntőben kihagyott egy hatalmas helyzetet.

– Ön az élő példája annak, hogy értelmiségi ember is lehet futballrajongó.
– Nincs ellentmondás a kettő között. Nézzék meg Luis Racionerót. Egy jelentős gondolkodó, aki szintén nagy futballrajongó.

– És javíthatatlanul culé.
– Igen, javíthatatlanul. Gyakran beszélgetünk erről a témáról. Megszállottan azt akarja, hogy a Barça megvásárolja Varane-t. Gyakran visszakalandozik a Franco-érába, és azt ismételgeti, hogy a bírók a Madridot favorizálják. Ilyenkor azt szoktam neki mondani, hogy frissíten az adatain. Kezdésként nézzük meg az elmúlt évtizedet.

– Sokszor mondja, hogy csak azok az emberek tudták felébreszteni önben a gyilkos ösztönt, akik parancsolgattak. Zidane-nak láthatóan más a temperamentuma, szóval jól kijönnének egymással.
– Zidane! Említettem már, hogy egy géniusz? Látták, hogyan fegyverzi le az újságírókat? Fantasztikus! Mindig mosoly ül az arcán. Voltak feszültséggel teli időszakok, mint például a Barça elleni vereség hazai pályán a múlt szezonban, ami győzelmi kényszerhelyzetbe taszította a csapatot. De ő még ekkor sem veszítette el a higgadtságát. Nagyjából pont az ellentéte Mourinhónak, még külsőleg is. Tagadhatatlan, hogy a portugálnak szimmetrikus arca van, de Zidane a jóképűbb. Egy életre kelt görög szobor, a francba is!

*                                                         *                                                         *

Alig négy nappal Escohotado jobb létre szenderülése előtt, 2021. november 17-én jelent meg a már többször említett La forja de la Gloria („A siker kovácsolódása”), amely teljes egészében a Real Madridról szól. A mű társszerzője Jesús Bengoechea, a filozófus közeli barátja, a La Galerna alapító-főszerkesztője, a Realmadrid TV munkatársa, a klub sociója.

A könyv alcíme: Breve historia del Real Madrid contada por un filósofo aficionado al fútbol („A Real Madrid rövid történelme egy filozófustól, aki imádja a futballt”). A La Galernán egy nappal a könyv megjelenése előtt publikált egy cikket a szerzőpáros, amely bőven tartalmaz idézeteket is a könyvből. A továbbiakban ez olvasható.

Szinopszis

„Miféle elszántság hajtja a Real Madridot, hogy minden egyes esztendőben a legjobbak legjobbikának helyére tör, és hogy ez szokatlan gyakorisággal sikerül is? Hogyan magyarázod meg, hogy több mint egy évszázada ez a világ legsikeresebb klubja, bőven előzve a másodikat? Talán nem túlzás kijelenteni, hogy nem más, mint a presztízs olajozza be ilyen hatékonyan a szakértelem gépezetét. A futballnak egy nagy előnye van minden más sporttal szemben, mégpedig az, hogy nem tagadja meg a háborúskodást, bár megszelíditi a fair play szellemével. Talán a fair play követése és a futball lényegének sajátosan hatékony megértése az, ami a dicsőség zászlóshajójává teszi a Real Madridot.

Egy katalán testvérpár alapította 1902-ben, egy kolosszális stadiont építettek neki, magán viseli Santiago Bernabéu látnoki karakterének kézjegyeit, és a jelenlegi elnök is formálja. E könyv lapjain az olvasó bizonyítékokat talál a Fekete Legenda cáfolatára; észérveket és kulcsmomentumokat, melyek lehetővé tették, hogy a Real Madrid legyen a legsikeresebb, legismertebb, leginkább globális cég, amelyet Spanyolország adott a világnak.”

(Az ún. Fekete Legenda [Leyenda Negra] lényegében barcelonai illetékességű újságírók, médiamunkások és önjelölt megmondóemberek hazugságciklusa, amely elvitatja a Real Madrid első öt, 1956 és 1960 között nyert BEK-sikereinek tisztaságát és sportszakmai értékét. Igazából ez a téma önmagában megérne egy hosszú cikket, úgyhogy most zárjuk is le annyival a dolgot, hogy ezeket a rágalmakat, hazugságokat számtalanszor cáfolták már tényekkel és adatokkal. Persze vannak, akiket ez nem zavar – a szerk. kieg.)

Antonio Escohotado és Jesús Bengoechea a világ legjobban csodált (és irigyelt) sportintézményének históriáját veszik górcső alá, hogy válaszokat találjanak, mindeközben pedig történelmi kontextusba helyezik a klub történelmében előfordult viszontagságokat.

Néhány kivonat a könyvből

„Csakis a felgyülemlett élettapasztalat igazolhat egy olyan vállalkozást, hogy egy nyolcvanéves ember, egykori filozófus, megszólítja a Real által több mint egy évszázad alatt meghódított szurkolói szíveket, és megkísérli összefoglalni annak történelmét nagy vonalakban. […] Ezek a sorok egy Bernabeuéhoz hasonló attitűdöt kívánnak kifejezni, s egy belső tüzet meggyújtani, hisz ott vannak az irigyek, szívükben torz csodálattal. Más klubok egy kis közösség fanatizmusába csimpaszkodnak, mi ellenben az egész világot bejáró kalandor utazásait kísérjük figyelemmel. Aki talán jobban megkövetel tőlünk nyugalmat és higgadtságot, mint bármi mást.” (A.E., 124. oldal)

„A küldetésem az volt, hogy kontextusba helyezzem a Madridot azzal a szerény történelmi tudással, amit összeszedtem. Hogy tisztázzam, mennyire volt kozmopolita ez az intézmény, mennyire befolyásolta az egész világot. Nem esem az előítélet csapdájába, hogy a tradíció, a Spanyolországba való beágyazottság szemüvegén keresztül vizsgáljam a témát. Minél többet tudtam meg, annál feltűnöbb volt számomra, milyen mértékben hatott a világra, és hatott rá a világ – egész addig, míg annak a szimbólumává vált, amiről a szerény kezdetekor álmodozott.” (A.E., 49. oldal)

’57 emlékei

„Mind tudtuk, hogy a Real Madrid ismét a bajnokok bajnoka lett [az 1957-es BEK megnyerésével]. Fiatalkorom szeszélyes benyomásai közül kettő maradt meg bennem. Az egyik, látni a szőkét (A szerző itt Di Stéfanóra utal, mint nevesíti is később. Az argentin világsztár beceneve La Saeta Rubia [„A Szőke Nyíl”] volt – a szerk. kieg.), aki minden téren kiemelkedett, még az ellenfél játékosaival való verekedésben is. A másik, egy közönség, melytől nem áll messze a kritikai érzék, amely semmilyen győzelemmel nem elégszik meg. Majdnem hét évtizeddel később kijelenthetem, hogy értem, mit jelent »jó harcban győzni«, ahogy az a klub himnuszában szerepel. Ennek a filozófiának döntő szerepe volt abban a sok sikerben, melyek jócskán maguk mögé utasítanak mindenki mást. Di Stéfano szenvedélye is lenyomatot hagyott a klubon, mint egy hősies szellem, amely előbb-utóbb mindig megjelenik újra és újra, s összezúzza a riválist.” (A.E., 17. oldal)

Egy korai kozmopolita kitérő

„[A klub alapítója, Carlos Padrós] volt az, aki aláírta az UEFA alapító okiratát hat másik európai ország fiával közösen. Nem Spanyolország, hanem a Madrid F.C. nevében járt el. Ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy csapata már a korai időktől nagy figyelmet szentelt a nemzetközi színtérnek. Ez a vállalás akkor lett döntő faktor a klub életében, mikor megjelent Santiago Bernabéu, és elhatározta, hogy a legnagyszerűbb futballsikereket harcolja ki, erre a célra pedig megépíti az első kolosszális méretű stadiont spanyol földön. A sociók tagdíjából és a jegyeladásokból megvolt a pénz sztárok leigazolására. Végül összeállt az első legendás támadóalakulat: Kopa, Rial, Di Stéfano, Puskás és Gento – köztük négy külföldivel.” (A.E., 19. oldal)

A rezsim csapata?

„Amikor valaki azt mondja, hogy a Real Madrid a rezsim csapata volt, késztetést érzek rá, hogy keményebben elbeszélgessek az illető apjával. A rezsim csapata valójában az Atlético Aviación (Az Atlético Madrid korabeli neve – a szerk. kieg.) volt. Franco szinte minden játékosunkat börtönbe záratta, az ő vezetőségük meg tele volt ezredesekkel.” (J.B., 72. oldal)

„Franco és a Real Madrid összemosására a legtöbb kísérlet a katalán térfélről érkezik. Pedig a Caudillo (Franco titulusa mint spanyol nemzetvezető – a szerk. kieg.) egy csapatot sem tüntett ki annyiszor, mint az övékét, persze a kapott szívességekért cserébe. A Barcelona nem is egyszer, hanem nem kevesebbszer, mint hétszer köszöntötte nyilvánosan a Generalísimót!” (J.B., 89. oldal)

Bernabéu, az elnök

„1943-ban, annak ellenére, hogy történelme során egyedül ekkor esett ki a másodosztályba, a Real Madrid sikeresen mosta fel a Barcelonával a padlót (11-1) a Copa del Generalísimóban. Sem az oda-, sem a visszavágó nem volt mentes nézőtéri incidensektől. Ennek hatására a francóista sporthatóságok leváltották mind a madridi, mind a katalán elnököt. Az ezután kiírt választást nyerte meg Bernabéu igazgató, megkapva ezzel a legnagyobb hatalmat. Úgy tartják, mikor hivatalossá vált a megbízatása, ezzel nyugtatta a feleségét: »ne aggódj, María, csak pár hónapról van szó«.” (J.B., 77. oldal)

„Az új stadium építését (amiért a korabeli sajtó épphogy csak megalomán őrültnek nem nevezte Bernabéut) egy Rafael Salgado nevű bankár támogatta, bár a finanszírozást javarészt a klub részvényeire kötött biztosítás fedezte. Az így felhalmozódott adósság túlnyomó részét kispolgári családok fizették ki – a munkásosztály vagy a valamivel módosabb burzsoázia tagjai, akik pártoló tagjai voltak a klubnak. Ez egy »kicsit« másfajta modell, mint amit Abramovics vagy a sejkek csinálnak manapság.” (J.B., 80. oldal)

„A vörösök fészkéből” a spanyol nemzet zászlóshajója

„A Madridra a rezsim már 1939 óta rossz szemmel tekintett. Bernabéut majdnem száműzték az országból, amikor megtagadta a belépést a Chamartínba Millán-Astraytól (magas rangú katonatiszt, a korai Franco-rendszer jelentős tisztségviselője – a szerk. kieg.) amiért molesztált egy hölgyet, feltehetően részegen. Bernabéu azzal is megsértette a falangistákat, hogy leigazolta a vigói születésű Pahíñót, kétszeres Pichichi-nyertes támadót, akit az Arriba (a falangisták, majd később a francoisták lapja – a szerk. kieg.) vörösnek titulált, amiért »a kommunista Dosztojevszkijt olvasta«.” (A.E., 35. oldal)

„Mikor elkezdett világra szóló sikereket elérni, a Realt többé nem nevezték »a vörösök fészkének«. Ez a folyamat párhuzamosan zajlott az Egyesült Államokkal történő együttműködés kialakításával, 1953-tól kezdődően.” (A.E., 35. oldal)

(Spanyolország és az USA 1953-ban írta alá a Madridi Paktumot, amely együttműködést rögzített a két ország között azzal a céllal, hogy megtörjék Spanyolország nemzetközi elszigeteltségét. Hasonló célt szolgált a Vatikánnal közösen aláírt 1953-as Konkordátum – a szerk. kieg.)

A XXI. század előfutárai

„A Yé-yé korszak Madridja, más néven az ún. Garcíák Madridja bátor futballistákból, többségében saját nevelésű játékosokból állt. […] Fiatal csapat volt, amelyre nagy szeretettel emlékezünk. A ’70-es években szép számú bajnoki győzelmet szereztek, bár a nemzetközi sikerek elmaradtak.” (J.B., 92. oldal)

(A Yé-yé korszak leghíresebb képviselői: Pachín, Manuel Sanchís, Pirri, Ignacio Zoco, Amancio, Ramón Grosso, Manuel Velázquez – a szerk. kieg.)

„Mind a [Liverpool ellen 1981-es) vesztes döntő okozta trauma, mind a keret összetételének korlátai vezettek oda, hogy még a nemzeti versenysorozatokban elért sikerek is megszakadtak. Ezen csak a Quinta del Buitre tudott változtatni, a ’80-es évek közepétől kezdődően.” (J.B., 93. oldal)

A galaktikus éra

„A 2000-es esztendő Florentino Pérez elnöki érkezésével zárult. Ő Zidane megszerzésével, egy kicsit később, párhuzamot vont önmaguk és a Bernabéu–Di Stéfano páros között, mint akik lehagyják a világ többi csapatát mind játékban, mind pénzügyi dinamikában.” (A.E., 45. oldal)

„Mikor évekkel később a viking-culé »dualizmusról« kérdezték, Figo így válaszolt: »Volt szerencsém a Barcelonánál játszani. De enyém volt az a megtiszteltetés is, hogy játékosa lehettem a Real Madridnak, ami a világ legnagyobb klubja.«” (J.B., 95. oldal)

(A „viking” megnevezés ne bizonytalanítson el senkit. A Real Madrid egyik beceneve „los vikingos” – a szerk. kieg.)

Florentino Pérez

„[Florentino Pérez] olyan mély imádattal tekint a Real Madrid intézményére, mint Bernabéu. Mikor átvették, a klub »csupasz« volt, egyszerű futballegyesület, ők viszont globális profilt adtak neki.” (A.E., 52. oldal)

„Az ő munkájának a gyümölcse, hogy a Forbes szerint a Real Madrid a világ legértékesebb klubja, úttörő a marketingben, ideértve a szponzorokat, a múzeumokat, a termékeladásokat, a távol-keleti nyitást és még vagy ezer másik erényt. A klub így lett a diverzifikált gazdagság forrása.” (A.E., 50. oldal)

Riválisok és irigyek

„Egy culé, például, hivatalból elutasít egy olyan intézményt, amely a központi zsarnokságot zsimbolizálja. Egy »matracos« pedig a jómódú társadalmi rétegek ellenében határozza meg magát, mint a szegénység képviselője. Ez olyan, mint amikor egy munkáltató erkölcsileg felsőbbrendűnek érzi magát a munkavállalóihoz képest. De mivel a szeparatizmus nem kizárólag a katalánokra jellemző Spanyolországban, és mivel nemcsak a »matracosok« tartják magukat a munkásosztály képviselőinek, ezek a csapatok tulajdonképpen egymás kistestvérei, távoli rokonai, akik vonakodó emberi természettel tekintenek a győztesre. Ki merem jelenteni, hogy a Real ellenségeit nem a düh hajtja, hanem a naiv vágyakozás a győzelemre, amivel átmenetileg kiszolgálhatják az éretlen kamaszokból, az érzelmileg kiegyensúlyozatlan, egyszerű emberekből álló szurkolóikat.” (A.E., 60. oldal)

(A „matracosok” az Atlético Madrid szurkolóinak a beceneve. Ahogy arra Escohotado is utal, ez a szerényebb anyagi helyzetet szimbolizálja. Eredete pedig az, hogy a korai időkben az Atletinél ágymatracnak szánt, piros-fehér csíkos anyagból szabták a mezeket. De a mai napig él az a sztereotípia [nyilván nem minden alap nélkül], hogy a „nép egyszerű fiai” az Atléticónak szurkolnak, míg a tehetősebb társadalmi réteg a Real Madridnak – a szerk. kieg.)

„Az az igazán izgalmas és tényszerű, ha megkíséreljük megbecsülni, hogy a culék, a »matracosok« és a globalisták összetett lelkivilága milyen hatással volt a Spanyol Labdarúgó-szövetségre, amelyet 1988 óta egy olyan elnök (Ángel María Villar, 1988 és 2017 között hivatalban lévő szövetségi elnök, UEFA-tisztségviselő – a szerk. kieg) irányított, akinek korrupció, csalás, megtévesztés és hivatali visszaélés miatt kell bíróság előtt felelnie. Az ügy még mindig tart, ha nem tévedek.” (A.E., 64. oldal)

Real Madrid, jelen és jövő

„Annak a lehetősége, hogy a Real Madrid újra és újra képes lesz learatni a babérokat, eddig még nem is látott módon, két alapvetésen múlik:
1. Ha egyszer lezárul, a stadiont érintő rekonstrukciós munkálatnak meg kell termelnie az elvárt extra bevételt (nagyjából kétszáz millió euró évente).
2. Rendszerszintű megoldást kell találnia a nagy klubok problémáira. A Szuperliga (vagy valamilyen hasonló versenysorozat) megalakításával a történelmi egyesületek bevétele a többszörösére nőne, így nyilvánvalóan a Madrid is jól járna.” (J.B., 108. oldal)

*                                                         *                                                         *

Descanse en paz, Antonio!

Tovább

Hivatalos közlemény: Antonio Escohotado

A Real Madrid C. F., a klub elnöke és az Igazgatótanács mély sajnálatát fejezi ki a filozófus Antonio Escohotado halálhírének kapcsán.

A Real Madrid együttérzéséről szeretné biztosítani a családot és a szeretteket.

Antonio Escohotado, országunk értelmiségi rétegének egyik kiemelkedő alakja, nagy madridista volt, aki egész életében kimutatta a Real Madrid irányában érzett szeretetét és szenvedélyét.

Éppen nemrégiben jelent meg a La forja de la gloria c. könyve, amely rövid bemutatása a Real Madrid történelmének egy szenvedéllyel teli futballfilozófus szemüvegén keresztül.

Antonio Escohotado 80 éves korában hunyt el. Nyugodjon békében.

Tovább

Kylian Mbappé: A futball a szenvedélyem

Van néhány fotó, amely már hosszú ideje kering a közösségi médiában Kylian Mbappéról. Az egyik képen Mbappé a szobájában ül az ágyon, farmert és limezöld színű pulóvert viselve, a falakat pedig Cristiano Ronaldo madridi poszterei borítják. Egy másik fényképen Cristiano mellett látható, ezúttal hús-vér formában, madridos melegítőben, ahogy együtt integetnek a kamerának. Ez 2012-ben történt, mikor Mbappét meghívta próbajátékra a Real Madrid. Akkor körbevezették az edzőközpontban, illetve gondoskodtak az ő és családja szórakozásáról (erről majd még később).

Egészen 2021. augusztusáig Mbappé ekkor volt a legközelebb a Madridhoz. És ez nem kis dolog. Mbappé elfogultsága a Real Madrid irányába mindig is köztudomású volt, ahogy az is, hogy a klub már négy éve próbálja megszerezni őt. Kétségtelen, hogy Florentino Pérez az elnöksége alatt még egyetlen másik játékos leigazolásának sem szentelt ennyi időt, figyelmet, türelmet – és persze pénzt. Az elnök ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy ismét világgá kiálthassa: a Real Madridban játszanak a planéta legjobb labdarúgói. A Madrid mögött nem állnak olajmilliárdosok, nincsenek kontrollálhatatlanul nagy fizetési csekkek. A címer csábítja a játékosokat; sem több, sem kevesebb.

Mbappé majdnem megvolt 2017-ben, amikor elhagyta az AS Monacót, hogy aláírjon a PSG-hez 180 millió eurós vételár ellenében. Azóta minden nyáron felizzik a madridisták reményeit szimbolizáló tűz, de a mostani évben – kifejezetten a mostaniban, hisz a klubok gazdasági válsághelyzettel küzdenek a pandémia miatt – jött el az idő arra, hogy a világ szemtanúja legyen e hosszú kaland utolsó felvonásának.

Esquire Espana 2021. szeptember címlap
Az Esquire Espana 2021. szeptemberi kiadásának címlapja (forrás: Twitter)

Florentino Pérez a 2000-es években számos galaktikus (Figo, Zidane, Ronaldo, Owen, Beckham…) bemutató ceremóniáján elismételte, hogy ezek a futballisták „arra születtek, hogy a Real Madridban játszanak”. Hisz a világ legjobbjainak ott van a helye. Mbappé, akit – vitán felül – Cristiano Ronaldo és Leo Messi örökösének neveznek, talán aznap „született meg”, amikor elkészültek a fentebb említett tinédzserkori fotók.

Az eredet

Kylian Mbappé tizennyolc éves volt, amikor belépett a francia válogatott öltözőjébe. „Nehéz ügy…”, emklékszik vissza, „hisz ezek közül a nagyszerű játékosok közül egyik sem akarja, hogy elvedd a helyét. Ez teszi őket nagyszerűvé. Azt pedig még kevésbé akarják, hogy egy »ifjú csillagnak« felcímkézett valaki vegye el a helyüket.” Egy évvel később Mbappé és Franciaország megnyerte a 2018-as világbajnokságot Oroszországban.

Most, három évvel később a Párizs mellett, Neuilly lombos utcáin található, igen előkelő kúriájában ültünk le vele beszélgetni. Ez valójában nem is ház, hanem székhely az alapítványának, amely különböző szabadidős elfoglaltságokra biztosít lehetőséget gazdag és szegény gyermekeknek egyaránt. A beszélgetés során Mbappé inkább kelti egy veterán tévés benyomását, mint egy fiatal labdarúgóét. Rövid, de teljes mondatokban válaszol – ugyanazzal a precizitással, mint amit a pályán láthatunk tőle. A háta ülő helyzetben is olyan egyenes, mintha csak a labdáért futna. Az arcán szüntelen mosoly ékeskedik; szeret beszélni, és láthatóan egyáltalán nem nyomasztja őt a félelem, hogy esetleg valami rosszat mond, mint sok más futballistát.

Nagydarab édesapja, Wilfried is végigülte az interjút, de csak egyszer érezte úgy, hogy közbe kell vágnia. Mikor közelről megismered Mbappét, akkor megérted, hogy ő már egy kész labdarúgó. Huszonkét évesen több dolgot elért, mint számos nagy játékos egy teljes karrier alatt. 

A története tizenhat kilométerrel odébb kezdődik attól a helytől, ahol most ülünk. Bondy az otthona, egy multikulturális külvárosi terület Párizs északkeleti részén. A régi templomot gyorséttermi egységek és ’60-es évekbeli lakóházak veszik körbe. Az egyik ház falát ma már egy hatalmas Kylian festmény borítja. A szülei Bondyban nőttek fel: a kameruni származású Wilfried, és édesanyja, Fayza, aki pedig algériai felmenőkkel rendelkezik. A párizsi külvárosokban (ún. banlieue-kben) gyakoriak a vegyes házasságok.

Ha egy feltörekvő futballistának meg kellene választania egy ideális helyet a gyermekkora eltöltésére, akár Mbappé bondyi otthonát is választhatná. Apja és nagybátyja futballedzők voltak, Fayza pedig a francia első osztályban kézilabdázott. A szülei korábban örökbe fogadtak egy idősebb fiút, Jirès Kembo Ekokót, akiből szintén profi labdarúgó lett. „A labdarúgással nem hoztam új szenvedélyt a családba”, mondja Mbappé szerényen.

Mbappé lényegében a helyi futballklubnál, az AS Bondynál nőtt fel. „Párizs külvárosai tele vannak futballpályákkal” – magyarázza. „Az itteni emberek élnek-halnak a fociért. A mi lakásunk ablaka előtt is volt egy pálya.”

Játékos-edző

Wilfried és Fayza megkövetelték a fiuktól, hogy komolyan vegye az iskolát. A tanulmányai mellett furulyázott is – nem sok sikerrel – egy helyi zeneiskolában. De mindig a futball állt az első helyen. Mint kifejti, az AS Bondynál „az édesapám volt az edzőm tíz évig. Ez az időszak sokat segített, hogy olyan stílusú játékossá váljak, amilyet megálmodtam. De sosem éreztem magamon nyomást, hogy focista kell hogy legyen belőlem. Ez inkább volt szenvedély, mint bármi más.”

Miközben apját és nagybátyját figyelte munkájuk közben, egy különleges képességre tett szert: olyan játékos vált belőle, aki úgy gondolkodik, mint egy edző. „Már egészen fiatal koromtól kezdve ott voltam az öltözőben, hallgattam a taktikai utasításokat és a különböző nézőpontokat, hisz a futballt ezek teszik azzá, ami. Megtanultam, hogy mi az a tolerancia, hisz edzőként az is a feladatod, hogy mások helyébe képzeld magad. Szerintem nekem jó érzékem van ehhez. Ez a karrierem során is segít, elvégre egy fiatal játékos általában csak magával és a pályafutásával törődik. De én például látom, ha egy mérkőzés során valami frusztrálja az egyik csapattársamat. Én pedig segítek neki.”

Mbappé tökéletes kombinációnak bizonyult: egy született tehetség, aki hallgat az edzőire.

Amikor serdülőkorba lépett, a nagy európai klubok, amelyeknek voltak játékosmegfigyelői ebben a párizsi régióban, elkezdtek felfigyelni rá. Járt a Chelsea-nél, a tizennegyedik születésnapját pedig a Real Madridnál töltötte. A spanyol fővárosban – okosan – megtalálták neki a tökéletes „bébiszittert”: a csapat másodedzőjét, a valaha volt legjobb francia futballistát, Zinédine Zidane-t. Amikor Zizou felajánlotta, hogy elviszi Mbappét egy körre az autójával, a letaglózott fiú illedelmesen felajánlotta, hogy leveszi a cipőjét.

Végül, miután számba vette a megszámlálhatatlanul sok ajánlatát, a Monacót választotta. Úgy érezte, ott játszhatja be magát a leghamarabb a felnőtt csapatba. Mint mondja, „teljesen megpakolt bőrönddel”, azaz kész játékosként érkezett meg a városba. 2015-ben debütált a Monaco felnőtt csapatában, nem sokkal a tizenhetedik születésnapja előtt. Az ifjú, akinek még jogosítványa sem volt, huszonhat gólt szerzett a szezonban (ebből hatot a Bajnokok Ligájában), és összesen negyvennégy meccsen segítette csapatát a bajnoki cím megnyerésében. Ja, és le is érettségizett. Számára minden könnyen ment, nagy áldozatok és lemondások nélkül. Amikor a stresszről kérdezem, ami kétségtelenül jelen van egy professzionális férfi versenysportban, lazán megvonja a vállát: „Minden nap könnyű.”

A villámgyors berobbanása a köztudatba nem lepte meg, csak egy kicsit gyorsabban történt, mint számított rá. Mások azonban nagyon is meglepődtek. Ilyet még nem látott a világ: egy játékos, aki már tizennyolc évesen komplett támadó. A testfelépítése olyan, mint egy olimpiai sprinteré; remekül cselez, passzol és lő. Sokkal érettebb játékos, mint Cristiano vagy Messi voltak tizennyolc évesen. Ő úgy írja le saját magát, mint „egy modern támadó, aki bárhol képes játszani”. Mint ő is elmondja, a támadók korábban egy-egy szerepkörre specializálódtak. „Megvolt a szerepe a kilencesnek, a tizenegyesnek, a hetesnek.” Mbappé azonban sokoldalú. „Játszottam legelöl, jobb oldalon és bal oldalon is. Minden szerénység mellett, nem hiszem, hogy van még egy olyan játékos, aki évente változtatja a pozícióját, de ennek ellenére a legmagasabb szinten képes tartani a teljesítményét. Ez nem a semmiből jött. Az a bizonyos bőrönd, amit a tinédzserkori éveimben pakoltunk tele – minden tudásom abban van. Sikeresen tudtam fejleszteni a gyenge pontjaimon, de még inkább tökéletesítettem az erősségeimet. Nekem mindig azt mondták, hogy az erősségeidet kihasználva fogsz győzni.”

Mbappé berobbanása

2017 márciusában Mbappé lett az utóbbi hatvankét esztendő legfiatalabb játékosa, aki debütált a francia válogatottban. Öt hónappal később a Paris Saint-Germain, szülővárosának klubja eldöntötte, hogy leigazolja 180 millió euró ellenében. 2018 nyarán, az oroszországi világbajnokságon már elég magabiztos volt ahhoz, hogy magának követelje a tízes mezt – azt, amit korábban Zinédine Zidane és Michel Platini viselt –, és hogy nyilvánosan kijelentse, a győzelem a célja. „Nyugalomban léptem pályára a meccseken, mint mindig. Nem gondoltam, hogy más hozzááállásra lenne szükség csak azért, mert épp egy világbajnokságon játszom. Szerencsések voltunk, hogy olyan fiatal volt a csapat. Nem aggódtuk túl a dolgokat, és csapattársakként győztünk le minden akadályt.” Ekkor megkérdezzem, hogy nem inkább barátokból áll-e egy csapat. „Nem” – ismeri el. „De például egy pék sem jön ki jól az összes többi pékkel. Nem kell minden este együtt vacsoráznod a csapattársaiddal a győzelemhez.”

A vb negyeddöntőjében, az Argentína elleni találkozón szerzett két gólja, valamint az emlékezetes sprintje meghozta számára a világhírű státuszt. A horvátok elleni döntő előestjén „egy kicsit ideges voltam. Nem sokat aludtam. De ahogy közeledett a meccs, úgy lettem egyre nyugodtabb.”

„Amikor világbajnoki döntőt játszol, akkor biztos vagy abban, hogy győzni fogsz. A horvátok is ugyanúgy biztosak voltak a saját győzelmükben. A csapatok kivonulnak a pályára, és meglátod a trófeát. Ekkor azt mondod magadnak: lehetetlen, hogy a másik csapat kaparintsa meg. Persze ezért érzel hatalmas csalódottságot is egy vereséget követően” – mondja. Franciaország 4-2-re megnyerte a finálét, Mbappé is betalált. Úgy tűnt, mindössze tizenkilenc évesen elérte pályafutása csúcspontját. De ő máshogy látta. Mikor interjút készítettek vele a győzelem után, azt mondta a győzelemről, hogy „jó érzés”, de még csak a kezdet. „Számomra ez csak egy eredmény volt a sok közül, semmiképp sem valaminek a vége. Most már egyáltalán nem is gondolok arra a trófeára, nem nézek róla fényképeket elalvás előtt. Őszintén szólva csak akkor jut eszembe, mikor az emberek odajönnek hozzám az utcán, és azt mondják, hogy »világbajnokok vagytok, köszönöm, köszönöm«.”

Azt ugyanakkor felismerte, hogy az elképesztően fiatalon szerzett sikerei megváltoztatták a futball addigi hierarchiáját. Amikor visszatért a PSG-hez, biztosította brazil csapattársát, Neymart afelől, hogy „nem akarok keresztbe tenni neked. Idén jelölni fognak az Aranylabdára, téged pedig nem, de nem akarom elvenni a helyedet.”

Nem sokkal később hazavitte a világbajnoki trófeát Bondyba, ahol ezrek várták őt. „Részemről ez egyfajta köszönetnyilvánítás volt. Nem felejtettem el, hogy honnan jöttem. Fontos volt számomra, hogy hazamenjek a világbajnokság megnyerése után, ami egyúttal az első nemzetközi sikerem volt.” (Vegyék észre a szóhasználatot: „első”). A francia válogatott szövetségi kapitánya, Didier Deschamps korábban elmondta, hogy az 1998-as vb megnyerése után „fizikai és morális apátiába” zuhant. Megkérdeztem Mbappét, ő tapasztalt-e hasonlót. Mosolyogva így felelt: „A következő szezonban én voltam a liga legjobb játékosa, gólkirálya, legjobb fiatal játékosa. Beválogattak a szezon csapatába és megnyertük a bajnokságot.” 

Új státusz

A világbajnoki címnek köszönhetően Mbappéból nemzeti hős lett. Sztárnak tartod magad? „Igen. Ha az arcképed mindenhol ott van a városban, és mindenhol a világon, akkor biztosan sztár vagy. De ez csak egy státusz, ettől nem lettél jobb ember másoknál.” Mbappé egy luxusbörtön foglyaként éli az életét, hiszen nem tud úgy elmenni otthonról, hogy ne zaklatná valaki. „Sok szervezést igényel még az is, hogy elmenjek kocsikázni egy kicsit” – feleli. Gyakran szokott is azzal viccelődni, hogy amikor a jövőbeli gyermekei megkérdezik majd a fiatalkori kalandjairól, nem lesz mit mondania.

„Egy rajongó rengeteg szeretetet képes adni”, magyarázza Mbappé. „De esetenként, talán a túlzásba vitt szeretet megnyilvánulásaként, nem tartják tiszteletben a magánszférádat. Nagy hatással vagyunk az emberek életére, hiszen néhány naponta örömet okozunk nekik. Felesleges normális életet várni ebben a helyzetben, de a magánéletem tiszteletben tartása nem túl nagy kérés, úgy gondolom.”

Mint színes bőrű fiatal, nagyon kell ügyelnie arra, hogy ne váljon a francia közvélemény célpontjává. (A franciák egyharmada a szélsőjobboldali Marine Le Penre szavazott a 2017-es elnökválasztás második fordulójában). Mégis, felemelte a hangját a rendőri erőszak ellen. „Nem siettem el, hogy véleményt mondjak a témában, mert nem álltam készen” – vallja be. „Sok mindent kellett feldolgoznom: a hírnevet, az életemben végbement változásokat. De mindig is elleneztem az erőszak minden formáját.” 

Amikor rámutatok, hogy a rendőri erőszak célpontjai jellemzően a Bondyhoz hasonló külvárosokban élő színes bőrű emberek, akkor az apja megtöri a csendet, és közbeszól: „Erre nem fogunk válaszolni. Úgy állítja be, mintha csak a külvárosiak szenvednének el rendőri erőszakot, de ez nem igaz.” 

A francia szurkolók szeretik, ha a kedvenceik megmaradnak szerénynek. Mbappé például saját maga magyarázta el Neymarnak – aki nem veti meg a bulizást, a pókert és az ékszereket –, hogy milyen is a „francia mentalitás”. Mbappé szerint „Brazíliában az emberek hamar kaphatóak egy bulira. A francia emberek komolyabbak. Itt nem nézik jó szemmel, ha kendőzetlenül megmutatod a szenvedélyedet. Az emberek azt fogják gondolni, hogy a pókerezés miatt elhanyagolja a PSG-t. Úgy gondolom, elkezdte megérteni, hogy miről beszéltem. Az elején nehéz volt számára, mert sértésként élte meg a dolgot. Amikor megérkezett, az arcképe ott ékeskedett az Eiffel tornyon, fél évvel később pedig kérdőre vonják a pókerezés miatt. Franciaországban nem kell közszemlére tenni, hogy mid van. Az emberek csak látni akarnak téged játék közben, ahogy mosolyogsz.”

Kylian szerint az alázatosság nem elég önmagában. A nagy játékosoknak egóval is rendelkezniük kell. „A magas szintű futballban senki sem fog kiszolgálni, és senki sem fogja elhitetni veled, hogy képes vagy valamire. Ezt saját magaddal kell elhitetned. Az ego és az önmagad szeretete nemcsak sztárként, hanem emberként is szükséges, hogy a legtöbbet tudd kihozni magadból.” Minden alkalommal, mikor pályára lép, azt mondja magának: „Én vagyok a legjobb.”

Persze, valójában tudja, hogy még nem az, hisz ott van Messi és Ronaldo. „Nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolja” – nevet. „Mindenki tudja. Ha tényleg elhinném magamról, hogy jobb vagyok náluk, az már nem ego vagy határozottság lenne, hanem a tudatosság hiánya. Senki más nem fogható hozzájuk. Megdöntöttek minden létező statisztikát és rekordot. Tíz, sőt tizenöt éve teljesítenek a legmagasabb szinten. Mégis, az ember a legjobbakhoz méri magát a sportban, ahogy egy pék is a körülötte lévő legjobb pékekkel verseng. Ki készíti a legjobb croissant-t? És a legjobb csokis tésztát? Én gyakran megnézem más remek labdarúgók meccseit, hogy lássam, mit csinálnak. Szerintem mások ugyanígy nézik az én játékomat. Ez mindenkit jobb teljesítményre ösztönöz, ahogy Messi is ösztönzi Ronaldót, és Ronaldo Messit.”

Vajon mit gondol Mbappé a generációjának egy másik kiemelkedő támadójáról, a Borussia Dortmundot erősítő, norvég Erling Braut Hålandról? (Egyébként ezen a fiatal galaktikuson is rajta tartja a Real Madrid a szemét.) Mbappé válasza egy kicsit leereszkedő: „Ez még csak a második jó éve, épphogy megismertük. Az ő története még csak most kezdődik. Örülök a sikereinek.”

Ebben az elit szintű egyéni versengésben Messi és Ronaldo „közelebb vannak karrierjük végéhez, mint a kezdetéhez”, ismeri el Mbappé. Februárban egy mesterhármassal járult hozzá a Messi vezette Barcelona 4-1-es legyőzéséhez. „Az volt karrierem legjobb meccse; minden egyben volt. Támadásban és védekezésben is segítettem a csapatomat, helyzeteket készítettem elő, de az egy az egy elleni játék is jól ment. Ha helyes a statisztika, a párharcaim kilencven százalékát megnyertem. Egyetlen percig sem éreztem úgy, hogy kiestem a ritmusból.” Aztán két gólt szerzett a Bayern München ellen, mielőtt a City búcsúztatta a csapatát. Néhány rivális csapat teljesen átszervezi a taktikai rendszerét, hogy megállítsák az Mbappé-féle kontrákat. „Minden stábnak vannak külön ellenem kidolgozott tervei”, mondja. „Ez azt jelenti, hogy elismernek mint nagyszerű futballista. Nekem pedig több lovat kell megülnöm egy fenékkel. Ez jó, szeretem a kihívásokat.”

Gondolt-e valaha arra Mbappé, hogy ő túlságosan kiemelkedő játékos a francia ligához? „A francia bajnokság nem a világ legjobbja, de mint emblematikus játékos, én mindig is kötelességemnek éreztem, hogy segítsem a ligát a fejlődésben” – mondja. Franciaország és Párizs esetleges elhagyása a legfontosabb döntés, amit egy hozzá hasonló játékosnak meg kell hoznia pályafutása során. Talán egyedüli sztárjátékosként, Mbappénak nincsenek képviselői vagy ügynökei, csak ügyvédei. Ők puszta közvetítők egy tárgyalásban, amely sokkal hosszabbra nyúlt, mint kellett volna, de ilyen a modern futball, ahol a legjobbakat multimillió dolláros szerződések és eszement záradékok kötik a klubjaikhoz. Kylian huszonkettő évesen kell hogy meghozza karrierje eddigi legfontosabb döntését, de ez nem befolyásolja a jövőről kialakított képét. Milyen ambíciói vannak még? Ekkor ismét megvillantja az ártatlan mosolyát, és így felel: „Mindent megnyerni.”

Tovább

A Real Madrid mindig is egyedül lesz

Emlékezz. Az élet mindig is ilyen volt. Minden Madrid-szurkoló megtapasztalta már ezt az érzést: a csapat sosem nyert saját erejéből. Egyetlen tiszta Madrid-győzelmet sem ismertek el soha. Mindent bemocskoltak. Igen, megvan a bajnoki cím, de…

A habfehér mezre mindig odakerül az a bizonyos folt. A történet évtizedek óta így íródik, de már a polgárháború romjai között elkezdődött, amikor a klub leigazolta Di Stéfanót.

Számít bárkinek is, hogy akkoriban a rendszer csapata az Atlético Aviació, mai nevén az Atlético Madrid volt? (A szerző a Franco-korszakról beszél – a szerk. kieg.) Számít bárkinek is? A Real Madridot ígyis-úgyis segítette a mindenkori hatalom, segítették a játékvezetők, és segítette a videóbíró-rendszer. Mindig megvan az indok, és ha hamisnak bizonyul, akkor előjönnek annak szöges ellentétével.

Kutasd át az emlékeidet, volt-e ez valaha is másként a futballban.

Emlékezz.

Franco, Guruceta (legendás spanyol játékvezető – a szerk. kieg.)  a Real Madrid mindig is így volt sikeres, lopás útján. A régmúltban és a közelmúltban is. Felmelegített golyók a sorsolásnál. Lesgólok. Sergio Ramos elképesztő szerencséje a lisszaboni fejesnél. Zidane kifogyhatatlan mázlija. Karius agyrázkódása, illetve Ramos dzsúdómozdulata ugyanazon a döntőn. Most itt van a VAR, amely részben igazságot szolgáltatott, de még így is a Madrid szövetségese.

Zidane

Ez a bajnoki cím kizárólag a videóbírónak köszönhető. Habár a Barça is videóbíró mellett győzedelmeskedett az előző idényben, az a dominancia, a látványos játék és Messi tündöklésének eredménye volt. Hisz ebben a ligában a Real Madrid csak akkor nyerhet, ha a Barcelona alulteljesített. A Barça vagy az Atlético számára a Madrid halálos ellenség.

Ne sértődj meg túlságosan. Ez egyidős magával a futballal.

A Real Madridnak kell vállalnia a mások által forgatott mozfilm antihősének kellemetlen szerepét. Ha túl sok gólt lőnek, az bűn. A játékuk sosem elég látványos, a játékuk mindig unalmas, sőt valójában nincs is játékuk. Ha a Madrid egy góllal nyer, az túl kevés. A döntetlen még rosszabb. Ha veszítenek, az felér egy katasztrófával. Ha a Madrid győz, akkor a szép futball hiányát vetik a szemére. Ha szép a futball, de nem győz, akkor a győzelem hiányát. Ha Bale épp nem játszik, az edzőnek azonnal pályára kellene őt engednie. Ha Bale játszik, akkor az edző minek rakta be? Néhány csapat számára a gyakorlatias, pragmatikus futball a nyerő taktika. Ha a Real Madrid így játszik, az minden győzelmüket beárnyékolja.

A Madrid teljesítménye mögött sem tudás, sem munka nincsen. Csak kritika van. A fiatal szurkolói nem sírnak egy-egy vereség alkalmával, hisz szenvedni csak másoknak lehet. A madridizmus nem valódi érzés, csak egy mechanikus, egyszerű valami. A Real Madridnak mindent aranytálcán kínálnak fel.

Nemcsak a győzelem az elvárás, hanem a stílus is. Ha nincs stílus, az rosszabb, mintha veszítenél. De ha mégis van stílusod, akkor megszólnak, hogy miért másolsz más iskolákat; miért nem a Gyárban (La Fábrica, a Real Madrid utánpótlás-nevelő rendszere – a szerk. kieg.) találsz ki valami újat.

Real Madrid

A legnevetségesebb kifogással Guardiola állt elő a 2014-es kupadöntő után. A sikereket kritizálta. A mellébeszélés magasiskolája. Hisz ha egy tizenegyessel nyersz 1-0-ra, az nem is igazi győzelem. Egy mindenható szabálykönyv megtiltja ezt a Real Madridnak.

A Real Madrid esetében mindenki kritizál. De amikor Messi megtapossa Yerayt, félrenézünk. Mikor Setién a meccsek időpontjáról panaszkodik, a madridi úriemberek csendben maradnak. Minden úgy történik, ahogy történnie kell.

Ne csüggedj. Arra biztatlak, hogy élvezd a csapatod játékát, a sikereket és a kudarcokat is. Biztatlak, hogy élvezd ki ezt az áldott szenvedést; ezt a kalandot, mely sokakat boldoggá tesz, másokat pedig elszomorít. Ennek a csapatnak nincs könnyű dolga. Ne higgy annak, aki mást mond. A Madrid mindig is egyedül lesz.

Tovább

Iker Casillas kampánycsapatának hivatalos közleménye

A portugál ügyészség ma kiszállásos vizsgálatot tartott Iker portói otthonában. Ez az akció egy nagyobb szabású művelet része, melynek keretében újságírói információk szerint már 76 egyesület, sportéletben tevékenykedő részvénytársaság, vezető beosztású személy, ügynök, ügyvéd és futballista esetében került sor hasonló vizsgálatra, adócsalás és játékosátigazolásokat érintő pénzmosás gyanújával.

Az ügyészség megkeresése idején Iker Madridban tartózkodott, és mindenben együttműködött a hatóságokkal, lehetővé téve a vizsgálatot, emellett pedig minden kért dokumentumot beszolgáltatott.

Iker Casillas azt mondja, hogy „abszolút nyugodt” a vizsgálatot illetően, és „teljesen megbízik” a portugál jogrendszerben.

Iker hangsúlyozza, hogy ő maga is szeretné, ha „az átláthatóság a futball minden szegletébe elérne”, és „pontosan ez az egyik oka annak, hogy indulok a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnökségéért.”

Madrid, 2020. március 4.

Tovább

Hivatalos közlemény: Iker Casillas

Igen, indulok a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöki posztjáért a választásokon. Együtt a spanyol futball – ami a világ legjobbja – magasságába emeljük a Szövetséget.

Iker Casillas

Erről a döntésről tájékoztattam a klubom, az FC Porto elnökét, akinek csakis legmélyebb hálával tartozom. Köszönöm mindenkinek a szeretetet, amit kaptam és kapok.

Több mint 23 ezer szavazó számít ránk a választáson, amely igazságos és átlátható lesz. A végső döntést a 139 közgyűlési tag fogja meghozni.

Csináljuk meg! A jelöltségemmel kapcsolatos munkát a tisztelet és az eltökéltség jegyében végezzük.

Tovább

Simeone: Emelt fővel küzdöttünk

A meccs értékelése: „Az első félidőben jók voltunk. Sikerült veszélyes helyzetet kialakítani, volt karaktere a csapatnak, megvalósítottuk az előzetes elképzeléseinket. A második félidőben pont akkor kaptuk a gólt, mikor megint kezdett összeállni a csapat. A végén emelt fővel harcoltunk az egyenlítésért. Az eredmény rossz szájízt hagyott bennünk, de tovább kell lépni.”

Casemiro esete a tizenhatoson belül: „Én semmit sem láttam. Ott a VAR, a játékvezető, az alapvonali bíró, a negyedik játékvezető…”

Morata lecserélése: „Azért hagyta el a pályát, mert kapott egy nagy rúgást a lábára. Nem tudtam, hogy mennyire súlyos a dolog, csak azt, hogy nehézségei vannak, így a lecserélése mellett döntöttem.”

Simeone

A Morata nélküli csapat: „Jó teljesítményt nyújtottunk, amíg a pályán volt, leszámítva a második félidő elejét, mert akkor a Madrid fölénk kerekedett. Camellóban megvannak azok a képességek, melyek segítenek megtartani a játékszert. Egy magas minőséget képviselő, válogatott játékos ő. Ugyanakkor Carrasco hosszú ideje nem játszott. Ő vonalak közötti játékkal próbált érvényesülni. Lemar egyszerűen nem tudta hozni azt, amit kellett volna. A legnagyobb gond az volt, hogy nem sikerült helyzeteket kialakítani.”

A keret állapota: „Sok a sérültünk, de idővel mindannyian visszatérnek, az pedig sokkal több variációs lehetőséget jelent majd számunkra.”

Carrasco és Llorente: „Marcos tele van azzal az energiával és életerővel, amire szüksége van a csapatnak. Ma kiváló meccset hozott; jobbat, mint általában. Ami Carrascót illeti, mindenképpen be kellett illesztenünk őt a játékrendszerünkbe, de később értékes csereember lehet, ha támadni kell.”

A hazai közönség rigmusai: „Nem hallottam semmit.”

Hit: „Nem éreztem úgy, hogy a csapatom nem hitt volna a győzelemben vagy a taktikában. Volt olyan periódusa a mérkőzésnek, amikor egyértelműen mi voltunk a jobbak, a végén pedig emelt fővel küzdöttünk az egyenlítésért.”

Tovább

Hazard: Zidane sosem panaszkodik, s imádja a játékosait

Álmodtál-e arról, hogy a Real Madridban legyél labdarúgó?
Igen. Mikor kisgyerekként elkezdtem focizni a házunk kertjében, a Real Madrid volt a kedvenc csapatom, Zidane pedig a példaképem. A stadion elbűvölő látvány volt a tévében,a feddhetetlen fehér mez pedig egyedülállóan különleges. Egy igazi misztérium. Gyakran mentünk Spanyolországba családi vakációkra, de sosem Madrid volt az úti cél. Autóval túl messze van Belgiumtól. De a nyaralásaink alatt is azt tapasztaltam, hogy mindenki a Realról beszél, ha szóba kerül a futball. Még ott is megnéztük a meccseiket.

Hazard

Nem voltál frusztrált, hogy éveken keresztül nem jött össze a Madridba igazolás?
Nem, mert a pályafutásom minden állomásán remekül teljesítettem. Ettől függetlenül nyilván logikus gondolatnak tűnt, hogy egy nap aláírok a Real Madridhoz, és ez akár előbb is megtörténhetett volna.

Mi volt az oka, hogy mégsem így lett?
Már akkor is felmerült ez a lehetőség, mikor a Lille játékosa voltam. De Angliát is ki akartam próbálni, és úgy alakult, hogy egy szigetországi szerződést sokkal könnyebb volt tető alá hozni. 21 évesen nehéz Spanyolországba igazolni külföldről.

Mi a helyzet a két évvel ezelőtti pletykákkal?
Minden nyáron szóba került, hogy a Real Madrid futballistája leszek. De az igazság az, hogy régebben semmilyen kapcsolatom nem volt a klubbal, ahogy a környezetemnek sem. Az első valódi kapcsolatfelvétel két-három évvel ezelőtt történt, mikor megsérültem a válogatottban. A 2018-as világbajnokság után határoztam el, hogy ide szeretnék jönni. A Chelsea akkor nemet mondott, így mindenképpen el kellett töltenem ott még egy évet, a Sarri-féle csapatban.

Talán máshogy alakult volna, ha Zidane jobban ragaszkodik a megszerzésedhez, nem?
Nem tudom. Én sem akartam mindenáron távozni a Chelsea-ből, emellett pedig minden klubommal az őszinte, tiszta kommunikációra törekedtem. A Lille csapatánál a 2011/12-es szezonom volt az utolsó. Én már semmiképp sem akartam maradni, legalábbis az azt megelőző nyáron így gondoltam, de a hozzám közel állók megértették velem, hogy mindenkinek jobb lesz, ha még egy évet eltöltök ott. Hasonló forgatókönyv játszódott le a Chelsea-nél is. 2018 nyarán kaptam egy telefonhívást Marina Granovskaiától (a Chelsea egyik magas beosztású igazgatója – a szerk. kieg.), aki azt mondta nekem: „Ne menj, mert Sarri hamarosan megérkezik, hogy eddzen téged!” Én minden tőlem telhetőt megtettem.

Hazard

Mit jelent számodra a Real Madrid játékosának lenni?
Kisgyerekként erről a klubról álmodozol. Aztán amikor valóban megérkezel ide, akkor meglátod a hatalmas edzőközpontot. Mindenhol a biztonsági személyzet embereit látod. Autóval több percbe telik, amíg áthajtasz a létesítményen. Én meg sem próbáltam számolni, hogy hány futballpálya van ott. Aztán megérkezel a játékosok szállásához. Akkor ismered fel, hogy a Real Madrid nemcsak a játékosok, hanem az ilyen dolgok miatt is képes ennyire hatékonyan működni. Persze, a legjobb játékosok szervesen hozzátartoznak a klub történelméhez… belépsz az öltözőbe, és hatalmába kerít az az érzés, hogy a társaidat egyetlen cél vezérli: a győzelem. Mikor a szurkolókkal találkozol, ők azt mondják neked, hogy meg kell nyerned a Bajnokok Ligáját. Hatalmas kultúrája van itt a futballnak.

Azt mondtad, Zidane volt a példaképed.
Eléggé eltérő a stílusunk. Technikailag mindenképpen képzettebb volt nálam. Nekem az tetszett meg vele kapcsolatban, hogy a játékáról a könnyedség, a szórakozás jut eszedbe. A stílusával a társait is erre ösztönzi a pályán. Amikor figyeltem a játékát, mindig az jutott eszembe, hogy sosem volt célja mindenkit lecselezni, vagy önmaga dicsőségéért játszani. A csapatért játszott, ahogy én is. Természetesen örülök, ha összejön valami, de nem célom a csillogás.

Próbáltad lemásolni a mozdulatait?
Nehéz lett volna. A légjátéka, a labdakezelése, a passzai… mindent nagyon elegánsan csinált. De nem csak ő képviselte ezt a fajta eleganciát; ott volt Thierry Henry is. Az én generációm YouTube-videókon nőtt fel, aztán kimentünk a kertbe, és megpróbáltuk leutánozni a látottakat a testvéreimmel. De én mindig Zidane-t figyeltem a legjobban, rá akartam hasonlítani.

Erőteljes, már-már komoly érzelmi szálak fűznek hát hozzá.
Nem igazán beszéltünk egymással, mielőtt ideigazoltam. Először 2016-ban kerültünk személyes kapcsolatba: felhívott a franciaországi Európa-bajnokság közben: „Jó lenne, ha idejönnél!”. Mikor egy ilyen hívást kapsz egy olyan embertől, mint Zidane, azt nem tudod nem komolyan venni.

Hazard

Mit éreztél akkor?
Valamit határozottan. Nagy hatással volt rám; az egész torna alatt ott motoszkált a gondolat a fejemben, pedig csak annyit mondott nekem, hogy figyeli a játékomat. „Egy nap majd találkozunk, ha Madridba jössz”, mondta.

Emberi oldalról nézve milyen ő mint vezetőedző?
Nem beszél sokat, az egyszerűségre törekszik. De ha a meccs előtt beszél veled néhány rövid mondatot, az megnyugtat. Az első két-három hónapom nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de ő nyugalomra intett. Ne becsüljem le magam, azt mondta. Nem szokott panaszkodni, mindig a lényegre tér, s imádja a játékosait. Meg sem próbálja elnyomni a játékos-edző kapcsolat érzelmi oldalát. És valóban, azt látom a többieken, hogy mindenki nagyon boldog az edző kiléte miatt. Még azok is, akik kevesebbet játszanak. Ez elengedhetetlen a sikerekhez.

Mit képes adni a játékosainak?
Az edzéseken mindig labdával dolgozunk. Nagy hangsúlyt kap a játék élvezete. A mozdulatok, az edzőmeccsek… ha dolgoztál olasz edzőkkel, ahogy én Sarrival és Contével, akkor megtanulod ezt értékelni. Velük sokkal kevesebb az élvezet, minden szigorúbb, monotonabb, ismétlődőbb. Csakis a meccsek megnyerésében találsz örömöt. Itt máshogy van. Jó érzés újra megtapasztalni ezt.

100 millióba euróba kerültél a Madridnak. Ideges voltál a bemutatásodkor?
Teljesen új tapasztaltokat szereztem. A Chelsea-nél sokkal könnyebben kezeltem az ilyen helyzeteket, pedig az is a világ egyik legnagyobb klubja. A repülőgépen a testvéreim arról kérdezgettek, hogy mit fogok csinálni, elterveztem-e a dolgokat. Thorgan figyelmeztetett, hogy egyetlen hiba, és mindenki rajtam fog gúnyolódni.

Szóval nem voltak konkrét terveid.
Egyáltalán nem. Jó lett volna néhány szót mondani spanyolul, de mivel alig beszéltem a nyelvet, mindenkinek feltűnt volna a bénázásom… spontán akartam lenni, így végül franciául szólaltam meg, és nem is volt semmi gond. Most is szívesen gondolok vissza ezekre az élményekre.

Hazard

Sérüléssel indítottad a madridi pályafutásodat.
Végigcsináltuk az előszezont. Két vagy három nappal az első bajnoki előtt egy kicsit fájt a combom. Velem gyakran előfordul, hogy kisebb izomfájdalmaim vannak a meccsek előtt, így nem csináltam belőle nagy ügyet, sőt számítottam is rá előzetesen. De másnapra sem múlt el. Zidane megkérdezte, hogy akarok-e vizsgálatot. Az orvosunk ragaszkodott hozzá. Aztán találtak egy kisebb sérülést. Amint meggyógyultam, azonnal folytattam a munkát, de így is ki kellett hagynom három hetet, plusz az is időbe telt, amíg újra felvettem a ritmust.

Sokáig beszédtéma volt a súlyfelesleged. 
És nem is véletlenül. Nem csinálok titkot abból, hogy felszedtem egy kis felesleget akkor nyáron. A vakáció nekem is vakáció, ahogy az átlagembereknek is. Öt kiló plusszal érkeztem meg az edzőtáborba. Én azok közé az emberek közé tartozom, akik gyorsan híznak, de ha odafigyelnek, akkor gyorsan meg is tudnak szabadulni a feleslegtől. 80 kiló voltam, tíz nappal később már 75.

Hogyan ítéled meg az első szezonod kezdetét?
Nem volt rossz, leszámítva a statisztikámat. Egy gól, egy assziszt és egy kiharcolt büntető. Az emberekben pedig ez marad meg a leginkább. Ahogy már mondtam, nem úgy sikerült az első két hónap, ahogy szerettem volna. De azt mondtam magamnak, hogy tudok ennél sokkal jobbat is hozni. Aztán valóban elkezdett sokkal jobban menni a játék. Gyorsabb lettem, ügyesebb a labdával, jobban megértettük egymást a társakkal. Talán szükségem volt egy kis időre, hogy beilleszkedjek. Az emberek cseleket vártak tőlem, és azt mondták, hogy túl sokat passzolok…

Azt mondják, hogy a madridi öltözőbe nehéz beilleszkedni. Neked mik a tapasztalataid?
Én nem az a fajta ember vagyok, aki keresné a bajt. Nyitott vagyok, készséges mások irányába. Emellett az is fontos, hogy nem 21 éves fiatalként jöttem ide, akinek még mindent bizonyítania kell. A társaim is ismertek, tudták, hogy milyen minőséget képviselek.

Cristiano Ronaldo mezszámát viseled.
Eredetileg Marianóé volt. Nekem eszembe sem jutott, hogy elkérjem tőle, a 7-es amúgy sem az én stílusom. Én inkább 10-es vagyok, de azt előtte kapta meg Modrić. A Chelseanél 17-es volt a számom, az itt foglalt volt Lucas Vázquez által. A 16-os szabad volt, de azt meg én nem akartam. Akkor azt mondtam, hogy legyen az 50-es, de a liga szabályzata nem engedélyez 25-nél nagyobb mezszámot. Így végül a klub döntött, és azt mondta Marianónak, hogy nekem kell adnia a számát.

Ki segített leginkább a beilleszkedésedben?
Természetesen Courtois. Aztán ott van Greg Dupont is, az erőnléti edzőnk. Igazából nem volt gondom a beilleszkedéssel, mert sokan beszélnek franciául a társaim közül, és a stáb is nagyrészt franciákból áll. Ez tökéletesen alakult számomra.

Tovább

Ramos: Fantasztikus lenne az olimpián képviselni Spanyolországot

Olimpiai játékok:  „Fantasztikus lenne az olimpián képviselni Spanyolországot, pláne, hogy még sosem adatott meg számomra ez a lehetőség. Szerintem erről mindenki hasonlóan gondolkodik, aki most behívót kapott a válogatottba. Az olimpia még messze van, lesz egy Európa-bajnokság is előtte, úgyhogy csak annyit tudok mondani, hogy majd meglátjuk”

David Villa bejelentette a visszavonulását: „Villa a legnagyobb egyike volt, innen is ölelem őt. A mai napig kapcsolatban vagyunk, és szeretnék gratulálni neki a pályafutásához, valamint az eredményeihez. Megemelem előtte a kalapomat.”

A Madrid kevesebbet pihenhet a Clásico előtt: „Az ilyen ügyekből végül mindig a mi csapatunk kerül ki vesztesen. Ugyanazon a napon kellene játszanunk, mint a Barça, hogy ugyanannyit pihenhessünk, és akkor ennyivel is igazságosabb lesz a meccs végeredménye. De a célunk természetesen csakis a győzelem.”

Szaúd-Arábiában rendezik a spanyol szuperkupát:  „Az ilyen kérdések eldöntése nem a mi kezünkben van, és nem is tehetünk semmit ezzel kapcsolatban. Nem dönthetünk sem a szövetség, sem a liga, sem a válogatt, sem a klubcsapatunk helyében. Rubiales azt mondta, hogy ki kell használnunk a változásra kínálkozó alkalmat, és hogy legyünk büszkék a spanyol futball külföldi népszerűségére.”

Válogatott és klubmeccsek összeegyeztetése: „Egy futballszezon nagyon hosszú, és csak remélni tudom, hogy sikerül elkerülnöm a sérüléseket. De ha meghívót kapsz a nemzeti csapatba, azt egyszerűen nem utasíthatod el. Amíg egészséges és elég erős vagyok, mindent beleadok Spanyolországért és a Real Madridért.”

Bale eddig sérült volt, de most ott van a válogatottal: „Bármit is nyilatkozzak, vagy bármit is nyilatkozzon valaki más Bale-lel kapcsolatban, az címlapra kerül, és negatív visszhangot kap a sajtóban. Ez a klub ügye. Ami az én személyes véleményemet illeti, örülök, hogy ismét egészséges, hiszen így nemcsak a hazája, hanem a Real Madrid színeiben is pályára tud majd lépni. Ugyanez igaz Jamesre.”

A jövő: „Nem tűztem magam elé konkrét időpontot, amikor vissza fogok vonulni. Folytatom, amíg kényelmesen érzem magam a pályán. A legközelebbi világbajnokság idején még szeretnék aktív labdarúgó lenni. Jó lenne elkerülni a sérüléseket, és ismét nyerni valamit a válogatottal. Még mindig éhes vagyok a sikerre és a trófeákra.”

Cádiz lesz a találkozó helyszíne: „Fantasztikus élmény lesz számomra visszatérni ebbe a városba, ahol már oly sokszor megfordultam, és ráadásul a közelben töltöttem a gyerekkoromat. Különleges nap lesz számomra a holnapi; egyfajta jutalom az elmúlt évek kemény munkájáért és lemondásaiért. Otthon érzem magam Cádizban.”

Tovább

A Real Betis elleni keret

Kapusok: Courtois, Areola és Altube
Védők: Carvajal, Militão, Ramos, Varane, Marcelo és Mendy
Középpályások: Kroos, Modrić, Casemiro, Valverde és Isco
Támadók: Hazard, Benzema, Vinícius Jr., Jović és Rodrygo

Kimaradt: Asensio, Bale és Nacho sérülés miatt, OdriozolaBrahim, Mariano, James és Lucas Vázquez pedig technikai döntés következtében.

Real Madrid – Real Betis bajnoki mérkőzés
Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu (Madrid); Időpont: 2019.10.02. (szombat) 21:00; TV: Spíler 2