É. Csongor (Veidt)

6215 cikk

Aleksander Čeferin, …

Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke: „Később fogunk dönteni a PSG ügyében. Hogy a Real Madrid csak az ítéletre vár, hogy mozgásba lendüljenek a piacon? Nem, ez nem igaz.”

A Tuttosport szerint…

A Tuttosport szerint a Juventus 2019 nyarán ismét megpróbálkozik majd Marcelo leigazolásával. A torinói klub 50 millió eurót fog ajánlani a brazil hátvéd játékjogáért.

A COPE egyik vezető …

A COPE egyik vezető újságírója, Paco González szerint Julen Lopetegui továbbra is egy új kilences szerződtetését kéri a klubtól. A spanyol tréner első számú kiszemeltje nem más, mint Iago Aspas, ugyanakkor a klubvezetőség nem tartja elég jónak a piacon elérhető csatárokat, így legfeljebb akkor lesz érkező a támadóharmadba, ha Benzema egy súlyos sérülést szenved az elkövetkező néhány nap során.

Az El Confidencial ú…

Az El Confidencial úgy tudja, a klub komolyan fontolóra vette Mariano visszahozatalát, de Lopetegui megvétózta az ötletet. Minden jel arra mutat, hogy a dominikai támadó a Sevilla játékosa lesz.

Az AS szerint a Real…

Az AS szerint a Real Sociedad új középhátvédet keres Diego Llorente súlyos sérülése miatt, a kiszemeltjük pedig nem más, mint Vallejo. A baszk egyesület képviselői hamarosan felveszik a kapcsolatot a Real Madriddal.

Tovább

Hivatalos közlemény: Andriy Lunin

A Real Madrid C. F. és a C. D. Leganés megállapodtak Andriy Lunin kölcsönjátékát illetően, 2019. június 30-ig érvényes szerződéssel.

A MARCA szerint Mari…

A MARCA szerint Mariano hamarosan a Sevilla játékosa lesz, 40 millió euró ellenében. A feltételezett transzfer 14 milliós részedést jelentene a Real Madridnak, hiszen a Lyonnal kötött szerződés értelmében a vételár 35%-a a királyi gárdát illeti meg a dominikai csatár következő klubváltásakor.

A MARCA külön cikket…

A MARCA külön cikket közölt Asensio remek teljesítményéről, mely kulcsfontosságú volt a Girona elleni fordítás szempontjából.

Graeme Souness: „Wil…

Graeme Souness: „Wilfried Zaha fantasztikus, még a Real Madridban is el tudom őt képzelni.”

Santiago Solari: „Ez…

Santiago Solari: „Ez a történet nem arról szól, hogy Vinícius mit adhat a Castillának. Épp ellenkezőleg. Meg kell teremtenünk a fejlődéséhez szükséges feltételeket, hogy kihozhassa magából a maximumot. Egy 18 éves fiatalról van szó, aki egy merőben más környezetbe, futballkultúrába került, mint amiben eddig volt. Ha Lopetegui stábja úgy látja, hogy a Real Madrid Castilla számára a megfelelő hely, akkor annak nyilván oka van. Ott van például Reguilón esete is, aki a tavalyi remek idénye után most felkerült az első csapathoz. Vinícius Júniornak is hasonló utat kell bejárnia. A fejlődés szakaszát egyetlen labdarúgó esetében sem lehet kihagyni, átugrani.”