É. Csongor (Veidt)

6215 cikk

A La Gazzetta dello …

A La Gazzetta dello Sport, Olaszország egyik vezető sportmédiuma úgy véli, hogy a friss PL-bajnok Antonio Conte továbbra is nagyon szeretné Londonba csábítani a blancók támadóját, Álvaro Moratát.

Tovább

Zidane: Pepe nem lép pályára holnap

A találkozó: „Újabb esély a bizonyításra. A holnapi lesz az utolsó hazai mérkőzésünk az évben. A közönség abszolút megérdemli, hogy győzemmel búcsúzzunk a Bernabéutól, már ami a találkozókat illeti. Ahogy mindig, most is támogatni fognak bennünket.”

„A futballban mindig a részletek döntik el egy-egy találkozó kimenetelét. A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is szép eredményeket értünk el, de még semmit sem nyertünk meg. Garantálhatom, hogy továbbra is a maximumot fogjuk nyújtani. Az edzéseken mindig sokat beszélünk erről a játékosokkal, mert nem akarjuk, hogy bárki is elszálljon a sikerektől. Tudjuk a dolgunkat, de ehhez a szurkolóink támogatására is szükség van.”

Érzések: „Nekem azt tanították, hogy csak az elvégzett munka segíthet hozzá a valódi öröm megtalálásához. Ha olyasvalamivel foglalkozhatsz egész életedben, ami boldoggá tesz, az kétségkívül jó. Folyamatosan fejlődök, de ez még semmit sem jelent. A jelennel foglalkozok, és azzal, hogy mindent megtegyünk a győzelem érdekében.”

Aranylabda: „Cristiano vagy Buffon? Megvan a saját véleményem, de ez nem számít. Ezt a vitát nem én fogom lezárni.”

Pepe jövője: „Pepe fantasztikus karriert tudhat maga mögött, és rengeteg nagyszerű dolgot vitt véghez ennél a klubnál. Már tíz éve szolgálja a csapatot, de holnap biztosan nem lép pályára, ugyanis még mindig fájnak a bordái. Nem akarunk kockáztatni.”

Sevilla: „Nem hinném, hogy a holnapi meccsünk lesz a legnehezebb. Mindhárom ellenfelünk magas minőséget képvisel. A Sevilla már évek óta ott van az élmezőnyben, de a Celta és a Málaga sem panaszkodhat. Mindhárom együttes bizonyított már ebben a szezonban, de jelenleg csak a holnapi összecsapással foglalkozunk.”

Edzőség: „Jó érzés, hogy az emberek minden nap veled és a munkáddal foglalkoznak. Csodálatos dolognak tartom, hogy a Real Madrid vezetőedzője lehetek. Az edzések levezénylése, a taktikai dolgok megvitatása… ez mind fontos, de a leglényegesebb az, hogy hogyan bánsz a játékosaiddal mint emberekkel.”

Bale: „Nagyon keményen dolgozik, hogy elmúljanak a fájdalmai. Folyamatos figyelemmel követjük az állapotát, de nem tudom megmondani, hogy mikor csatlakozhat hozzánk.”

Fáradtság: „A csapat állapota? Nagyszerűen vagyunk. A játékosaim mentálisan és erőnlétileg is jól érzik magukat.”

Benzema varázslata: „Örülök a góljának és az őt dicsérő szavaknak is, de számomra nem szerdán derült ki, hogy milyen nagyszerű játékos Benzema. Mindig arra kérjük őt, hogy szerezzen több gólt, hiszen ő a Real Madrid kilencese, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy más dolgokra is képes a pályán: a társaival való együttműködésre. Őszintén szólva, ez sokkal jobban foglalkoztat engem, mint az, hogy hány gólt szerez. Arra ott van Cristiano és Morata…”

Duplázás: „Történelmi szempontból is kiemelkedő lehetőség előtt állunk. A szezon előtt még 50-60 mérkőzésen kellett bizonyítanunk, de ez a szám most már öt alá csökkent, de ahogy mindig hangsúlyozom, még egyik versenysorozatot sem nyertük meg. Továbbra sem szabad megfeledkeznünk a végső célunkról, ehhez pedig koncentrációra és eltökéltségre van szükség.”

Filozófia: „Keményen dolgozunk és rengeteg időt szánunk a megfelelő felkészülésre. Ez nem csak az én feladatom. Ott vannak a szakmai stáb tagjai és természetesen a játékosok is. Az ő támogatásuk nélkül az én munkám értéktelen. Már a kezdetektől megértették az elképzeléseimet, ez bebizonyosodott az idény során. Számomra a mindennapi életben elvégzett munka számít igazán. Két dolgot szeretnék kiemelni: munka és futball.”

Kezdőcsapat: „Még nem döntöttem.”

Hivatalossá vált, ho…

Hivatalossá vált, hogy az UEFA 17518 darab jegyet fog biztosítani a Real Madrid pártoló tagjai (és a klubhoz kötődő egyéb személyek) számára.

Több spanyol sajtóor…

Több spanyol sajtóorgánum, köztük a Marca, arról számolt be a mai reggel folyamán folyamán, hogy Zinédine Zidane hamarosan új szerződést kaphat a vezetőségtől, mely 2020-ig szól majd. A klub maradéktalanul elégedett a francia szakember munkájával.

A MARCA is megerősít…

A MARCA is megerősíti, hogy Pepe távozni fog a szezon végén, de a madridi újság információi szerint nem a PSG-be, hanem egy meg nem nevezett olasz csapatba.

Raphaël Varane ma má…

Raphaël Varane ma már teljes értékű edzésmunkát végzett. A Marca szerint könnyen elképzelhető, hogy a francia védő bevethető állapotban lesz a Sevilla elleni találkozón.

Thiago Motta, a PSG …

Thiago Motta, a PSG játékosa: „A Bajnokok Ligája favoritja? Hatvan százalékot mondanék a Juventus győzelmére. Higuaín szerepe kulcsfontosságú lesz, a labdák megtartása és természetesen a gólszerzés szempontjából. Ha ő jó napot fog ki, akkor a Juventus nagy reményekkel vághat bele a mérkőzésbe.”

Az angol Daily Mail …

Az angol Daily Mail úgy tudja, a korábban Madridban futballozó Álvaro Arbeloa el fogja hagyni a West Ham együttesét. A legvalószínűbbnek tűnő úti cél nem más, mint a Swansea.

A katalán Diario Gol…

A katalán Diario Gol szerint Florentino Pérez folyamatos tárgyalásokat folytat a PSG vezetőségével. A beszélgetések témája nem más, mint Keylor Navas lehetséges átigazolása, ami akkor realizálódhat, ha a Real Madrid valóban új hálóőrt szerződtet a nyári transzferidőszakban. A hírek szerint a Costa Rica-i kapusért akár 40 millió eurót is fizetne a párizsi klub.

A Sky Deutschland ér…

A Sky Deutschland értesülései szerint a Real Madrid is érdeklődik a helyzetével elégedetlen müncheni védő, Jérôme Boateng iránt. A pletyka hitelessége erősen megkérdőjelezhető, hiszen a bajorok mestere, Carlo Ancelotti azt is elárulta a Leipzig elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján, hogy jövőre is alapemberként számol a német hátvéddel