É. Csongor (Veidt)
Zidane: Mi voltunk a jobb csapat
A találkozó: „Nem tudom, hogy játszott-e már jobb mérkőzést a csapat az irányításom alatt. Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Három gólt szerezni és dominálni a játékot minden volt, csak nem könnyű. Az első fél órában különösen jók voltunk, könnyen szerezhettünk volna egy második gólt is, de erre végül csak a szünet után került sor. Elégedett vagyunk a győzelemmel, a három szerzett és nulla kapott góllal. Talán ez volt az eddig legjobb meccsünk. Azt hiszem, a meccs képe alapján teljes joggal állítható, hogy ma mi voltunk a jobb csapat.”
„Még hosszú út áll előttünk a Bajnokok Ligájában és a La Ligában is, de ma este minden okunk megvan a boldogságra. Nem hiszem, hogy eufórikus állapotban lennénk. Megünnepeljük a győzelmet, pihenünk, majd folytatjuk a munkát. Még egyik sorozatot sem nyertük meg. A gondolataink hamarosan a szombati bajnoki körül forognak majd.”

Visszavágó: „Simeonénak igaza van, még lesz egy második mérkőzés is. Nagyszerűen felkészültünk a mai találkozóra, akartuk a győzelmet és sikerült megvalósítani az elképzeléseinket, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell mindent beleadnunk a visszavágón. Kemény mérkőzés lesz. A futballban nincsenek könnyen vehető akadályok.”
Ronaldo: „Nem tudom, hogy a szezon közbeni pihentetésnek köszönheti-e a mostani nagyszerű formáját. Mindig ott van benne a gólveszély, ez teljesen egyedülálló. Számára is fontos, hogy néhány mérkőzésen pihenhessen. Könnyű helyzetben vagyok, mert ha az egyik kulcsemberem a padon tölt egy találkozót, akkor az őt pótló játékos mindig nagyszerű teljesítményt nyújt. Tisztában vagyunk az elképzeléseinkkel. Ma Isco volt a kezdőcsapatban. A vonalak között kellett játszania és fantasztikus munkát végzett. Lucas és Marco pályára küldésével nagyobb kiegyensúlyozottságot szerettem volna adni a csapatnak. A segítségükkel hatékonyabban védhettük meg a pálya széleit. Mindenkivel elégedett vagyok.”
Jövő: „Boldog vagyok és nagyon élvezem a játékosaimmal való közös munkát, de ahogy mindig hangoztatom, a munka még nem ért véget. Nem tartom vissza az érzelmeimet, ha gólt szerzünk. Az érzések, melyek ilyenkor futnak át a testemen, igazán különlegesek és egyedülállóak. A szezon során rengeteg áldozatot kell meghoznunk, de amikor ilyen formában manifesztálódik előtted a munkád gyümölcse, akkor nagyon boldog leszel. Öt-tíz percet leszámítva mi uraltuk a mérkőzést. Ez hatalmas örömmel tölt el.”
Nacho: „Ő egy olyan játékos, aki a védelem bármely pontján képes ugyanazt a briliáns játékot hozni. A koncentráltsága nyűgöz le leginkább vele kapcsolatban. Sosem lankad a figyelme, mindig készen áll. Számára minden labda, minden mérkőzés döntő jelentőséggel bír. Minőségi és megbízható játékos.”
A keret: „Huszonnégy fantasztikus játékosom van. Tényleg úgy érzem, hogy számomra mindenki egyformán fontos. Bárkit képesek vagyunk pótolni, ez csodálatos. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen beosztottjaim vannak.”
Az AS és az Onda Cer…
Az AS és az Onda Cero is úgy tudja, hogy ma fogják elvégezni a szükséges orvosi vizsgálatokat Dani Carvajalon, hogy pontosan megállapítsák izomsérülése súlyosságát. A legtöbb forrás szerint a visszavágót még kihagyhatja, de a döntőre biztosan visszatér.
A hírek szerint Case…
A hírek szerint Casemirónak három öltéssel kellett összevarrni az alsó ajkát az Atleti elleni találkozó után.
Olasz pletykák szeri…
Olasz pletykák szerint az AC Milan sportigazgatója, Massimo Mirabelli is jelen lesz a ma esti találkozón, ugyanis élőben szeretné megtekinteni Álvaro Morata és Mateo Kovačić játékát.
Simeone: Zidane lélegzetelállító munkát végez
Diego Simeone
Mérkőzések előtti félelem: „Minden mérkőzés előtt ugyanazt az izgalmat érzem, legyen szó a Real Madridról, a Las Palmasról vagy akár a Leganésről. Nem számít, hogy ki az ellenfél.”
Zidane: „Lélegzetelállító munkát végez. A szezon közepén, januárban vett át egy gondoktól terhelt csapatot, mégis megteremtette az érzelmi egyensúlyt az öltözőn belül. A Real Madrid neki köszönheti, hogy képes a legmagasabb szinten teljesíteni.”
Bíró: „Jól tudjuk, egy játékvezetőnek sincsen könnyű dolga. A feszült helyzetek mindig plusz nehézségeket jelentenek. Remélem, hogy nem a bírói testület munkája lesz a téma a mérkőzést követően.”
Real Madrid: „Erősek lesznek, ezért nekünk is annak kell lennünk. Olyan fantasztikus játékosok közül válogathatnak, mint Isco, Asensio vagy James. Ki fogják elemezni a helyzetet.”

Jobbhátvéd: „Már tudom, hogy ki fog ott játszani. Sajnos most nem legyinthetünk rá arra, hogy van néhány hiányzónk, hiszen egyetlen játékosom sem maradt erre a posztra, de a futball egy csapatjáték. Lehet, hogy nélkülöznöd kell egy-két játékos szolgálatait, de a csapat attól még erős marad.”
Saúl: „Mindig is a középpálya közepe volt az ő területe. Játszott néhány alkalommal szélsőként is, de nem ott érzi magát a legjobban. Nagyszerűen lő távolról, jól védi a területét, jól fejel, magas intenzitással játszik. Az elmúlt években igazi kulcsjátékossá nőtte ki magát, de biztos vagyok benne, hogy még rengeteget fog fejlődni. Még nagyon fiatal.”
Kimenetel: „Nem fogom megjósolni a végeredményt. Remélem, hogy kiegyenlített és szoros találkozó lesz, és hogy ki tudjuk használni a rendelkezésre álló területeket.”
A szurkolók: „Az én csapatom úgy küzd a pályán, ahogy azt egy Atlético-szurkoló tenné. Mindig is ezt az elvet követtem.”
Gabi
Bajnokok Ligája: „Nincs két egyforma mérkőzés. Egyre több tapasztalatot gyűjtünk ebben a sorozatban, és évről évre távolabb sikerül eljutnunk. Bízom benne, hogy ezúttal más eredmény születik majd a derbin, mint az előző években.”
Real Madrid: „Nagyszerűen irányítják a játékot. Egy valódi csapat. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni a legjobb módszert, amivel nehézségeket okozhatunk nekik. A két csapat hasonló stílussal rendelkezik.”
Kétmérkőzéses párharc: „Az odavágó mindig nagyon fontos a BL-ben. Az előző fordulókban remek első mérkőzéseket zártunk, ennek köszönhetően pedig mindig jó pozícióból vártuk a visszavágót.”

Érzelmek: „Kontroll alatt kell tartanunk az érzelmeinket. Számomra nagyon izgalmas, hogy idén is eljuthatunk a döntőbe, de ehhez tökéletes teljesítményre van szükség. Csak így győzhetjük le a Real Madridot. A részletek kiemelt fontossággal bírnak az ehhez hasonló meccseken.”
Juanfran: „Azt mondta, hogy idén megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Remélem, hogy igaza lesz. Mindannyiunk szívében különleges helyet foglal el ez a versenysorozat, de a szív önmagában még nem elég a győzelemhez, ahhoz kemény munka is kell. Ez az út vezet a trófeákhoz.”
A Cadena SER úgy ért…
A Cadena SER úgy értesült, hogy az Atlético Madrid vezetősége egyáltalán nem akarja, hogy Theo Hernández a városi riválishoz költözzön, így akár még áron alul is eladnák őt egy másik érdeklődőnek, akár még a Barcelonának is.
Madridi hírek szerin…
Madridi hírek szerint Zidane azt szeretné, ha a kölcsönben futballozó Diego Llorente nyáron visszatérne és minimum az előszezon idejére a csapattal maradna.
A Marca szerint júli…
A Marca szerint július 1-jén jelentik be hivatalosan, hogy Raúl visszatér a klubhoz.
Pepe felépülése a vá…
Pepe felépülése a vártnál jobban halad, hiszen tegnap már labdás és futóedzéseket is végzett. A COPE szerint az sem kizárt, hogy a szezonban még pályára lép.
A hírek szerint Vara…
A hírek szerint Varane biztosan kezdő lesz az esti mérkőzésen.