É. Csongor (Veidt)
A Marca úgy tudja, a…
A Marca úgy tudja, a Real Madrid játékosai és a szakmai stáb tagjai fejenként másfél millió eurót kapnának, ha sikerül duplázni, azaz ha a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is megnyeri a királyi gárda.
Luka Modrić: „Sajnál…
Luka Modrić: „Sajnálom, hogy ennyi vitát szült a Bayern München elleni továbbjutásunk, mert meggyőződésem, hogy a két mérkőzés alapján jobbak voltunk, mindazonáltal már hozzá vagyok szokva a felhajtáshoz, ami a Real Madrid számára kedvező bírói tévedések körül zajlik. A müncheniek számára jogtalanul ítéltek meg egy büntetőt, Lewandowski lesen volt Sergio öngólja előtt, Vidalt pedig már a 47. percben ki kellett volna állítani. A Real Madrid elleni tévedések senkit sem érdekelnek. Japánban még elleneztem a videóbírót, de már azt mondom, hogy nagy szolgálatot tehet a futballnak.”
Luis Enrique: „Az El…
Luis Enrique: „Az El Clásico olyan lesz, mint egy döntő. A mérkőzés eredménye nagyban befolyásolja a bajnoki címért folytatott versenyfutást. Az elmúlt idényekben már bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk győzni a Bernabéuban. Nem adjuk fel. Neymar? Természetes, hogy a klub megpróbál a játékosainak védelmére kelni. A vezetőség azon dolgozik, hogy holnap este pályára küldhessem őt.”
Mivel a Barcelona ve…
Mivel a Barcelona vezetősége a kiszabott határidő legutolsó óráiban, péntek délután nyújtotta be a fellebbezési kérelmet, normál esetben már csak hétfőn került volna tárgyalásra az ügy, de a a spanyol sportbíróság rendkívüli testülete mára hívott össze ülést, hogy még az El Clásico előtt megszülethessen a végső döntés, ám a várakozásokkal ellentétben a testület két tagja nem tudott megjelenni a gyűlésen, így Neymar ügye hétfőre csúszik át. Mivel folyamatban lévő ügy zajlik a játékos eltiltásával kapcsolatban, ez elviekben azt jelentené, hogy Neymarra az ügy lezártáig NEM vonatkozik a büntetés, tehát akár JÁTSZHATNA is a vasárnapi bajnokin, de ha a sportbíróság is elutasítja a fellebbezési kérelmet (ami nagy valószínűséggel meg fog történni), akkor ebben az esetben a Real Madrid feljelentheti a Barcelonát a büntetés megszegéséért. A hírek szerint a sportbíróság hivatalos úton fogja közölni a Barcelona vezetőségével, hogy ne nevezzék Neymart a vasárnapi mérkőzésre, ugyanakkor kötelezni nem kötelezhetik őket erre.
Zidane: Nagy hibát követ el, aki lebecsüli a Barcelonát
A találkozó: „Még nem nyertük meg a bajnokságot. Hét mérkőzés van hátra a bajnokságból, de most kizárólag a holnapi összecsapással foglalkozunk. A Barcelona elleni mérkőzések sosem könnyűek, de a mentalitásunk most sem fog változni. Győzni akarunk. Néhányan talán azt gondolják, hogy a kiharcolt BL-továbbjutás miatt túlteng bennünk az önbizalom, de ez nem igaz. Ennek a párharcnak nincsen esélyese.”
„Elnézést, hogy mindig ismétlem magam, de nem tudok mást mondani. A maximumot fogjuk nyújtani és mindent megteszünk a győzelem érdekében. Tökéletes teljesítményre van szükség.”
Bírói hibák: „A játékvezetői testület tevékenységét nem tudom befolyásolni.”

Bale: „Velünk lesz holnap, de azt még nem árulom el, hogy bekerül-e a kezdőcsapatba.”
Nyomás: „Az ilyen horderővel bíró mérkőzéseken minden játékos érzi magán a nyomást, de nem gondolom azt, hogy ez egy negatív érzés. Izgatottak vagyunk és nagyon várjuk a meccset, inkább így mondanám. Hazai környezetben lépünk pályára, de egy ilyen ellenfél mindig megnehezíti az aktuális ellenfele dolgát. A csapat töretlenül hisz a közös munkában és a céljaink elérésben. A szurkolók úgy fognak támogatni minket, mint még soha.”
Marcelo: „Nagyon komplett játékos. Sok mindenről beszélhetnénk vele kapcsolatban, de én legjobban a karakterét, a személyiségét kedvelem. Ő egy nagyon pozitív ember, akiből a társak bármikor erőt meríthetnek. Mindig viccelődik.”
Részletek: „Ez egy másik mérkőzés, de ahogy kedden, most is a részletek fognak dönteni. Sok minden megteremtheti a különbséget egy ilyen jellegű összecsapáson, de ha teljes erőbedobással és nagy intenzitással játszunk, akkor nem lesz könnyű dolga az ellenfelünknek.”
Neymar: „Nem az én feladatom, hogy erről beszéljek, nem is értek a jogi dolgokhoz. Hamarosan kiderül, hogy Neymar játszhat-e. Én nem látok semmilyen furcsaságot az eltiltása körül. A Barcelona nélküle is egy nagyszerű csapat.”
Döntő: „Őszintén szólva úgy gondolom, hogy a holnapi találkozó semmit sem fog eldönteni, bárhogy is végződjön. Ez csak egyetlen meccs a hétből. Minden győzelmet három ponttal jutalmaznak, ezért mi csak az aktuálisan következő összecsapással foglalkozunk. Most a Barcelona, aztán a Deportivo, majd a Valencia… minden találkozó fontos.”
A mérkőzés utazókeretének megtekintéséhez kattints ide!
Cristiano: „Ahogy a többiek, ő is nagyszerű erőnléti és mentális állapotban van. Ha Cristiano szóba kerül, akkor mindenki a legnagyobb presztízsű vagy a legemlékezetesebb mérkőzésekre gondol, és ez nem véletlen. Ronaldo már számtalanszor megmutatta, hogy lehet rá számítani az ilyen alkalmakon. Kedden mesterhármast szerzett, és biztos vagyok benne, hogy holnap is nagyszerűen fog játszani. A teljesítménye mellett azt is szeretném kiemelni vele kapcsolatban, hogy a jelenléte extra energiát ad a társainak. Ő egy olyan játékos, aki képes vezetni a csapatot.”
Főszereplők: „Az én szerepem is fontos a mérkőzéseinken, de a játékosaim az igazi főszereplők.”
Barcelona: „Nem hiszem, hogy a Bajnokok Ligájából való kiesésük hatással lenne a holnapi játékukra. Ez egy másik találkozó, egy másik nap, egy másik versenysorozat. Nagy hibát követ el, aki lebecsüli őket.”
Raphaël Varane már a…
Raphaël Varane már a többiekkel edzett, de a Barcelona ellen még szinte biztosan nem lép pályára. Gareth Bale már harmadik napja végez teljes értékű edzésmunkát. A walesi támadó minden bizonnyal bekerül a vasárnapi mérkőzés utazókeretébe.
A The Sun úgy tudja,…
A The Sun úgy tudja, José Mourinho csak akkor lenne hajlandó David de Gea elengedésére, ha némi pénzösszeg mellé cserébe megkapja Álvaro Morata vagy Raphaël Varane játékjogát is.
Számos spanyol forrá…
Számos spanyol forrás megerősíti, hogy csak a mérkőzést előtti órákban fog dönteni a szakmai stáb arról, hogy Bale játszhat-e az El Clásicón.
Sergio Canales: „A M…
Sergio Canales: „A Madridba kerülésem után nagyon izgultam. Nem tudom, hogy kihez szóljak, hogy hova üljek. Olyan játékosok közé kerültem, akiket mindig is csodáltam. Egy voltam közülük.”
A Goal értesülései s…
A Goal értesülései szerint Florentino Pérez egy galaktikus igazolást tervez megvalósítani, hogy bebiztosítsa helyét a nyári elnökválasztásokon. A legfőbb jelöltek: Kylian Mbappé, Antoine Griezmann, Eden Hazard, Thibaut Courtois és David de Gea.