Gy. András
Luis García: Reméljük, Madridban megfordul a szerencsénk
A Sevilla edzőjének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni bajnokija előtt.
A mérkőzés:
„A Levante ellen kiengedtünk a kezeink közül két pontot, efelől semmi kétség. A Real Madrid elleni találkozóra a legrosszabb helyzetben érkezünk a hiányzókat tekintve. Isaac, Miguel Sierra és Guridi sem áll rendelkezésünkre, Kochorashvili játéka pedig kérdéses. Továbbra is versenyképes teljesítményre törekszünk, és szeretnénk ugyanazt a benyomást kelteni, mint az idény kezdete óta. Reméljük, hogy Madridban megfordul a szerencsénk.”
Miguel Sierra hiánya:
„Ez nagy csapás a fiatal játékos számára. Nagyszerűen futballozott, és nagyon balszerencsés, hogy műtéten kell átesnie. Tudnia kell túllépni ezen. Most másoknak kell előrelépniük, és segíteniük a csapatot. Vargas nagyon jól edzett ezen a héten, és reméljük, hogy Alfon és Ejuke is magasabb fokozatba kapcsol. Vannak játékosaink, akik képesek helyettesíteni őt.”
Motiváció:
„Eddig nem említettem, hogy 18 éve nem nyertünk ott, de lehet, hogy most felhozom ezt. Ez is mutatja, milyen nehéz abban a stadionban játszani, hiszen a Sevilla történetének legjobb csapatai sem tudtak ott pontot szerezni. Az első bajnoki mérkőzésünk óta azt az alapelvet követjük, hogy minden találkozón versenyképesnek kell lennünk.”
Játékvezetés:
„A játékvezetők azt mondták nekünk, hogy bármilyen véleményt megfogalmazhatunk. Ha bármilyen kérdésről beszélhetünk velük, azt nagyszerűnek tartom. A játékosoknak mindettől távol kell maradniuk, és kizárólag a futballra kell összpontosítaniuk. Ők nagyon jók, ahogyan mi is, és mindent megteszünk majd a sikerért.”
Az ellenfél:
„Nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy lássuk, mire képesek: a Roma elleni mérkőzés erre tökéletes példa. Vannak találkozók, amelyeken nagyon jól játszanak, máskor pedig hiába sikerül megfékezni őket, olyan kivételes egyéni képességekkel rendelkeznek, hogy így is képesek különbséget jelenteni. Rendkívül jók. A pontjaik számát tekintve sincsenek rossz helyzetben, a Barcelona ponttermése az, amely nem szokványos.”
Személyes mérleg:
„Vendégként még soha nem szereztem pontot a Real Madrid ellen. Most különösen sokat jelentene, ha ez sikerülne, mert a csapat hisz abban, amit csinál, és hatalmas lelkesedéssel, valamint rendíthetetlen hittel vág neki a mérkőzésnek.”
Mourinho:
„Most is a világ egyik legjobb edzője, ahogy 15 éve is az volt. Nagyon jó a kapcsolatom vele, karaktert ad a csapatainak, és a keze nyoma már ezen a Real Madridon is érződik.”
Espí: Őrületes volt
A spanyol csatár nyilatkozata csapata AS Roma elleni győzelem után.
A mérkőzés
„Őrületes volt. A végsőkig harcolni akartunk, ez volt a kulcs. Együtt küzdöttünk a győzelemért, nagyon boldog vagyok.”
„Meg akartuk nyerni a meccset, nem adtuk fel. Szerintem ez kellett hozzá. Ahogy haladtunk előre az időben, láttuk, hogy nagyon közel vagyunk hozzá, végül pedig sikerült is elérnünk.”
Mourinho mit kért tőle?
„Hogy menjek ki a pályára, adjak bele mindent, mert már csak 15 perc van hátra. Hogy mindent adjak bele, segítsem a csapatot bármilyen módon, mindig maximális erőbedobással.”
Játékpercek
„Azért jöttem, hogy kihozzam a maximumot a játékperceimből, és segítsem a csapatot, ahogy csak tudom. Volt esélyem pályára lépni, kaptam 13 percet, én pedig a lehető legtöbbet ki is hoztam ebből, szereztem egy gólt, és megnyertük a meccset.”
Valverde: Hátrányban sem adtuk fel
A kapitány nyilatkozata az AS Roma elleni győzelem után.
A mérkőzés
„Az első félidő kiegyenlített volt. Egyik csapatnak sem volt sok helyzete, mi pedig nem tudtuk azt a játékot játszani, amit elterveztünk. Sok dolgot gyakoroltunk, de nem tudtuk ezeket alkalmazni a pályán, különösen az első félidőben. Szerintem később, amikor hátrányban voltunk, de nem adtuk fel, elkezdtük végrehajtani azt, amivel készültünk, vagyis több mozgás középen, elöl és a széleken. Sokkal több területet találtunk így. Voltak egy az egy elleni szituációk elöl, amelyen sokat dolgoztunk. Ennek örülök.”
„Játékosként büszke vagyok arra, hogy a csapat nem adja fel. De az igaz, hogy ha korábban is elvégeztük volna azt, amit elterveztünk, kevésbé bonyolult meccset játszhattunk volna. Sokkal jobban élveztük volna. A meccs a saját hibáink miatt lett egy erőltetett menet, de a legfontosabb az, hogy tudtunk fordítani, és megszereztük a győzelmet. Minden beálló játékosnak jár a gratuláció, szerintem csodás munkát végeztek. A szükséges elszántsággal léptek pályára, ez pedig megmutatja, hogy a csapat mennyire fókuszál.”
Endrick teljesítménye
„Nagyon örülök neki. Az edző elmondta néhány napja, hogy mindenkire szüksége van, mindenkinek ki kell vennie a részét. Dicsérte azokat, akik kevesebb játékidőt kaptak a kemény munkájuk ellenére. A mai nap is bebizonyította, hogy minden játékos, azok is, akik kevesebb játékperccel rendelkeznek, mindent beleadnak a csapat jó teljesítménye érdekében.”
A pozíciója
„A legfontosabb a győzelem. Ahogy az edző is mondta, ha jól mennek a dolgok, tovább kell támadnunk. Örülök, hogy kapok játékperceket, a poszt nem lényeges. Élvezem a játékot ebben a mezben. Ma nagyon élveztem, szerintem sok területünk volt futni, különösen a széleken, szóval igazán élveztem. Hálás vagyok az edzőnek, hogy továbbra is bízik bennem, függetlenül attól, hogy játszom. Megpróbálok jól teljesíteni, beleadni mindent a csapatért és érte.”
Gasperini: Föléjük kerekedtünk
Az AS Roma edzőjének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni BL-mérkőzését követően.
Mivel magyarázható az a hét perc?
Lefagytunk, a cél előtt torpantunk meg, ráadásul a lehető legváratlanabb módon, szöglethelyzetekből. Teljesen passzívak voltunk. Elveszítettünk egy olyan mérkőzést, amelyet korábban figyelemre méltóan irányítottunk.
Mondhatjuk, hogy gyakorlatilag végig a Roma játékát láthattuk, legalábbis a hajráig?
Úgy gondolom, nagyszerű mérkőzést játszottunk. Nehéz más magyarázatot találni, mint hogy a pszichológiai és mentális tényezőket is meg kell vizsgálnunk. Nekik a szögleteknél is megvannak a megfelelő eszközeik. Az első félidőben is végeztek el szögleteket, de akkor még nem mutatkozott meg az a negatív hozzáállás, amelyet a végén láttunk. Az utolsó percekben viszont szinte úgy tűnt, mintha megbénított volna minket a helyzet.
Mourinho azt mondta, hogy a Real Madrid egy ponton azért tudott fölénybe kerülni, mert a Roma taktikailag és fizikailag is elfogyott, hiszen ilyen tempóban futballozni rendkívül fárasztó.
Nekem úgy tűnt, hogy inkább ők fogytak el. Mi akár további gólokat is szerezhettünk volna, sajnálom, hogy ez nem sikerült. Minden szempontból egyértelműen föléjük kerekedtünk. A gólokat nem ajándékba kapták, hanem megszerezték őket, mindegyiket megérdemelten. A szögleteknél fizikálisan erősek voltak, ráadásul nagyon jól is végezték el őket, és megfelelően érkeztek a labdákra. Ezt leszámítva azonban egyáltalán nem nyújtottak megfelelő teljesítményt.
Mit üzent Önnek a csapata teljesítménye?
Egyértelmű, hogy erre az alapra építve a találkozókat végig kell vinnünk. Az utolsó percek mindig döntőek, még akkor is, ha kétgólos előnyben vagyunk. Igaz, hogy az ellenfél nagyon gyors és friss játékosokat küldött pályára, de a mérkőzés értékelését nem lehet kizárólag ebből kiindulva elvégezni, hiszen a Real Madrid ellen játszottunk, méghozzá úgy, ahogyan játszottunk. Természetesen a negatívumokat is meg kell vizsgálnunk.
Ugyanezeket a döntéseket hozná meg újra, különösen a cseréket illetően?
Mindenképpen. Néhány cserét a körülmények kényszerítettek ki. Mancini például nehéz helyzetben volt, ezért be kellett avatkoznunk. Balerdi és Koulierakis is pályára lépett. Ha a védelemben több játékos is kiesik, természetesen nincs lehetőségünk más típusú cserékre.
Hogy vannak a sérült játékosok?
Még meg kell vizsgálnunk az állapotukat, mert néhányuknak biztosan vannak problémái. Konénál izomnyúlás, illetve húzódás történt, Dybala pedig szintén izompanaszokat jelzett. A többieknek kisebb fájdalmaik vannak.
Összefoglaló: AS Roma – Real Madrid (3-4)
A Real Madrid egy utolsó pillanatig izgalmas mérkőzésen végül legyőzte az AS Roma együttesét a BL ligaszakaszában úgy, hogy 3-1-es hátrányból fordított a cserék beállítása után teljesen megváltozott játékának köszönhetően. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.
Cassano: Mourinho nem jó edző
A Real Madrid és a Roma korábbi játékosa, Antonio Cassano a tőle megszokott őszinteséggel beszélgetett az AS munkatársával a két csapat BL-találkozója előtt.
Mi a helyzet mostanában önnel?
Közel húsz éve Genovában élek, és igazából nem foglalkozom semmi különössel. Twitch-en van egy műsorom néhány korábbi csapattársammal, a címe Viva el fútbol, és mivel mindig egyértelműen kimondjuk, amit gondolunk, mi vagyunk a legjobbak Olaszországban. Kötöttségek nélkül mondom el a véleményemet, és mindig kimondom, ami eszembe jut, ahogyan egész életemben tettem.
Hiányzik önnek a futballistaélet?
Persze. Egy futballistának mindig hiányzik a labda. Ráadásul a mai futball sokkal kevésbé tetszik, mint az én időmben, mert hiányzik belőle a személyiség és a tehetség. A spanyol válogatott, a Barcelona, a PSG és néhány éven át Guardiola Manchester Cityje szórakoztatott igazán. A többiek csak futnak és futnak, én viszont azokat szeretem, akik bátran, karakteresen futballoznak.
Ön nem igazán szeretett futni…
Ez igaz. (nevet) Tehetséges voltam, de kevés áldozatot voltam hajlandó hozni, ezt mindenki tudja. Nem volt elég akaraterőm ahhoz, hogy kevesebbet egyek és többet dolgozzak, de a magam módján boldog voltam.
Melyik játékos nyűgözi le mostanában?
Elsősorban Messi. Ő egészen más szinten futballozik. A futball történetében senki sem volt hozzá fogható, mindenki fölött áll, és közel negyvenévesen is csodálatra méltó jelenség. Összehasonlíthatatlan. Vannak más kiváló játékosok is, mint Yamal, Raphinha vagy a Real Madridban futballozó Rodrygo, akit nagyon kedvelek, de Messi messze előttük jár, és azok előtt is, akik majd utánuk következnek. Soha nem lesz még egy hozzá hasonló játékos.
Tottit mindig is csodálta…
Az egyik legnagyobb példaképem volt. Amikor lehetőségem nyílt arra, hogy a Romához vagy a Juventushoz szerződjek, a fővárost választottam, mert Francesco ott futballozott. Később abban a szerencsében is részem volt, hogy együtt játszhattam Ronaldo Nazárióval. Középcsatárként senkit sem láttam hozzá foghatónak. Egyszerűen fantasztikus volt, és egymaga képes volt eldönteni a mérkőzéseket. Ha sérülések nélkül futhatta volna be a pályafutását, elképzelhetetlen magasságokba juthatott volna. Ő volt az igazi Ronaldo, nem Cristiano, aki Ronie, a Fenomén felét sem éri el, sőt még annak is csak a felét.
Mit vár a Stadio Olimpicóban rendezendő összecsapástól?
A Roma és a Real Madrid két nagyon különböző csapat. Először is a Romának fantasztikus edzője van, a Real Madridnak viszont nincs, mert Mourinhót nem a játék érdekli, csak a beszéd. Hihetetlen, hogy a Real Madrid, a történelem legerősebb csapata Mourinhót szerződtette. Nem értem, miért tették le mellette a voksukat. Ettől teljesen kiborulok. Ha a két edzőt kicserélnénk, és Gasperini ülne a Real Madrid kispadján, a Madrid 10–0-ra nyerne.
Mourinho azonban jóval több trófeát nyert…
Ez igaz. Gasperini mindössze egy Európa-ligát nyert, de engem nem a trófeák érdekelnek, hanem az, amit a pályán látok. Mourinhónak már nem szabadna edzősködnie. Nagy szerencséje volt, hiszen igazából egyik csapata sem játszott jól. Az általa képviselt futball már tíz éve elavult. A pályafutása semmilyen örökséget nem hagyott maga után, csak a mindenkivel folytatott veszekedéseket. Ő más dolgokról szeret beszélni, nem a futballról. Az egyik legnagyobb érdeme, hogy Jorge Mendes az ügynöke, aki mindig jó csapatokat talál neki.
Kiegyenlített párharcra számít?
A Roma nagyon jól futballozik, de a Real Madrid erősebb. Szerintem nehéz mérkőzés lesz, de 80 százalék esélyt adok a Madrid győzelmére, még úgy is, hogy Gasperini nagyon jó edző, Mourinho pedig nem sokat ér. A Madridnak nem szabadna visszahúzódnia, és arra várnia, hogy Mbappé, Bellingham vagy Vinícius gólt szerezzen, és eldöntse a mérkőzéseket. A Barcelonától és Flicktől kellene tanulnia, aki nagyszerű, erős karakterű csapatot épített, amelyben mindenki támad. A Madrid éppen fordítva csinálja a dolgokat.
Güler Gutit juttatja eszébe?
Fantasztikus tehetség, de még nem éri el Guti szintjét. A Galácticos közül ő tetszett nekem a legjobban. Hihetetlenül jó volt az utolsó passzokban, és a bal lábával azt csinált, amit csak akart. Tátva maradt a szám, amikor játszani láttam. Szerintem csak a képességei 40-50 százalékát használta ki. Két-három alkalommal is meg kellett volna nyernie az Aranylabdát. Kétségtelenül Xavi, Modrić és Iniesta szintjén állt. Güler nagyon jó, és nagyon kedvelem, de Guti egészen más kategóriát képviselt.
Vinícius messze van a legjobb formájától. Ez előnyt jelenthet a Romának?
Vinícius csak egy jó játékos. Rodrygo szerintem sokkal jobb nála. Nem értem, miért beszélnek annyival többet Viníciusról, mint a csapattársáról. Ha Vinícius fizikailag nincs jó állapotban, nem igazán tud más megoldásokhoz nyúlni, és a kapu előtt sem rendelkezik kiemelkedő képességekkel. Szerzi a gólokat, de nem klasszis. Szerintem ha Rodrygo jó formában van, neki kellene kezdenie Vinícius előtt. Sokkal jobban kedvelem, és már nagyon várom, hogy visszatérjen.
Amikor 2005-ben a Real Madridhoz igazolt, már a bemutatásán viselt öltözékével rosszul indult a története…
Ez igaz. Nem tudom, mi járhatott a fejemben húsz évvel ezelőtt. Ostoba voltam. Borzalmas zakót viseltem, és a megjelenésem sem illett az alkalomhoz. Ilyen voltam. Néha butaságokat csináltam, Madridban pedig különösen sokat.
Elszalasztotta a nagy lehetőséget, hogy olyan csapatban fusson be igazán sikeres pályafutást, mint a Real Madrid?
Teljes mértékben. Börtönbe kellett volna zárni engem! (nevet) A viselkedésem ugyanis borzalmas volt. Szerettem enni és szórakozni, edzeni viszont nem. Tíz kiló súlyfeleslegem volt. Minden az én hibám volt.
Nem szeretett a Galaktikusok között edzeni?
Ilyen voltam. Egész pályafutásom során Ronaldo, Zidane és Guti voltak a legjobb játékosok, akikkel együtt futballoztam, én viszont egészen más dolgokkal foglalkoztam. Hiányzott belőlem a józan ész. Az akkori Cassano a mostani gondolkodásmódommal tíz évet játszott volna abban a csapatban, mert megvolt hozzá a tehetsége. Mindenesetre nagyon boldog voltam, hogy a Madridban futballozhattam. Hatalmas büszkeséget jelentett, és amikor külföldre utazom, még ma is emlékeztetnek arra, hogy annak a csapatnak a tagja voltam. A Real Madrid a történelem legnagyobb klubja.
Capello sokat törődött önnel. Úgy gondolja, igazságtalan volt vele?
A Romában és a Madridban is az edzőm volt, és igaz, hogy nem viselkedtem megfelelően vele. Borzalmasan gondolkodtam, de őt tartom pályafutásom legfontosabb edzőjének. Most fantasztikus a kapcsolatom Fabióval, de ő mindig azokat a profi játékosokat kedvelte, akik rendesen edzenek, magas követelményeket támasztanak magukkal szemben, odafigyelnek magukra, és tisztelik a hivatásukat. Én pedig mindennek az ellenkezőjét csináltam. Rosszul viselkedtem vele, de most már őt és a családját is a szívembe zártam.
Több klubban is megfordult. Melyikhez kötődik a leginkább?
Amikor eljöttem a Madridtól, a Sampdoriához igazoltam. Itt valamelyest újra magamra találtam, megismertem a feleségemet, aki két csodálatos gyermekkel ajándékozott meg, és végül itt telepedtem le. A Sampdoria a szívem csapata.
Mit szeretett volna elérni a futballban, ami végül nem sikerült?
Nem gondolkodom ezen. Tudom, hogy sokkal többre vihettem volna, de boldog voltam. Eljutottam a Romához, a válogatottba és a történelem legnagyobb csapatához, a Real Madridhoz. Ennél sokkal többet nem is kívánhatnék.
1956 – A Real Madrid és a Roma első találkozása
A Real Madrid és a Roma rivalizálása nem Európában kezdődött. Egészen Caracasig, 1956 nyaráig kell visszautaznunk, hogy megtaláljuk az első összecsapás nyomait. A két csapat ma este tizenharmadik alkalommal találkozik egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, egy olyan párharcban, amely egy már a világtörténelembe is beíródott napon, 2001. szeptember 11-én vette kezdetét.
A rómaiak és a madridiak először a caracasi Olimpiai Stadionban mérték össze erejüket. Ez volt az úgynevezett Kis Világkupa ötödik kiírása, amelyet első alkalommal, 1952-ben a Real Madrid nyert meg. A venezuelaiak azonban más néven ismerték a tornát: a diktátor, Marcos Pérez Jiménez tiszteletére a Köztársasági Elnök Kupájának nevezték. A blancók azután tértek vissza a sorozatba, hogy az előző három kiírásban a spanyol labdarúgást az Espanyol, a Barcelona és a Valencia képviselte.
A lebonyolítás kétfordulós körmérkőzéses rendszerben zajlott. Az 1956-os kiírásban négy csapat vett részt: a Real Madrid, a Vasco da Gama, a Porto és a Roma. A tornát a Van Heusen vállalat szervezte. A szponzorok között a Ron Santa Teresa, a Cigarrillos Sport és a Sangría Chamberí is szerepelt. A szervezőbizottság elnöke, Damián Gaubeka üzletember két argentin játékvezetőt szerződtetett a tornára: Lires Lópezt és Cuezzót.
Alfredo Di Stéfano volt a torna legnagyobb vonzereje, a világ legnagyobb sztárja. Az ellenfeleknek azt a Real Madridot kellett legyőzniük, amely június 13-án hódította el története első BEK-trófeáját.
A Madrid június 28-án, csütörtökön reggel 8.30-kor indult Caracasba. Két nappal korábban Alfredo Di Stéfano a Kasztíliai Labdarúgó-szövetség edzőképző tanfolyamát az évfolyam legjobbjaként fejezte be. „Ki tudja, talán a jövőben még hasznomra válik” – jegyezte meg, majd arról a csapatról beszélt, amelyet a Madrid legnagyobb caracasi riválisának tartott: „A Porto. A portugálok keményebb futballt játszanak, amely jobban hasonlít a miénkre.”
A római ellenállás
A torna június 30-án kezdődött, a Porto és a Roma 1–1-es döntetlenjével. Másnap a Madrid igazolta a favorit szerepét, és 5–2-re kiütötte a Vasco da Gamát, Di Stéfano két gólt is szerzett. A lelkes spanyol közösség támogatását élvező királyi gárda számára a Roma elleni második mérkőzésnek csupán újabb lépésnek kellett volna lennie a végső győzelem felé.
Az első Real Madrid–Roma találkozón azonban a vártnál jóval keményebben meg kellett küzdeniük a blancóknak a sikerért. Di Stéfano a szokásosnál hátrébb húzódott, hogy a saját kapujához közelebb segítse csapatát, miközben az olaszok hatalmas lelkesedéssel futballoztak. A győzelem végül a spanyoloké lett (2-1, Rial és Di Stéfano, illetve Giuliano), de az általános vélemény szerint a Roma mutatott játéka alapján még egy döntetlen is hízelgő lett volna a Madridnak.
Egy héttel később, július 12-én, a visszavágón ismét a Roma bizonyult jobbnak, de ezúttal győzni is tudott: 2–1-re. Paolo Pestrin két gólt szerzett, mindkettőt az első húsz percben, a Madrid pedig csak egy Molowny által értékesített büntetővel tudott válaszolni.
Ez volt a blancók egyetlen veresége a Kis Világkupán, amelyen második alkalommal vettek részt. A Roma elleni találkozó előtt mindhárom mérkőzésüket megnyerték. A vereséget követően 2–1-re legyőzték a Portót, majd 2–2-es döntetlent játszottak a Vasco da Gamával. A tornát végül a királyi gárda nyerte meg.
A Madridot hazatérésekor hatalmas ünnepléssel fogadták. „A kezemben tartott trófea bizonyítja, hogy a caracasi utazás nem volt hiábavaló” – mondta Villalonga az ünnepségen. A Madrid megmutatta a világnak azt a nemzetközi szinten is meghatározó erőt és világméretű tekintélyt, amely Bernabéut annyira lelkesítette.
A Roma végül utolsó helyen végzett a tornán, de egy felejthetetlen győzelem emlékével térhetett haza.
Mourinho: Ez is egy mérkőzés a sok közül
A portugál mester az AS Roma elleni BL-mérkőzés előtt.
A mérkőzésről
Nagyon jól kell játszanunk. Az idény első két BL-mérkőzésére Olaszország két legerősebb csapatát kaptuk ellenfélnek. Az első meccsen a három pontot is sikerült megszereznünk, annak ellenére, hogy három játékosunk eltiltás miatt nem léphetett pályára az előző idényből hozott büntetése miatt. Most a Roma következik, amely erős csapat, és különösen motivált, hiszen ismét Bajnokok Ligája-mérkőzést játszhat a Stadio Olimpicóban. A szurkolói aktívan részt vesznek a mérkőzésen, nem csupán azért mennek ki, hogy megnézzék a játékot. Ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot, nagyon jól kell futballoznunk, mert komoly ellenfél vár ránk. A Bajnokok Ligájában ez még nem a nagy nyomással járó időszak, az egyenes kieséses szakasz. Nyolc mérkőzésünk van arra, hogy megszerezzük a továbbjutáshoz szükséges pontokat, de mi magunk helyezzük nyomás alá magunkat, mert nyerni akarunk.
Mi történt a Villarreal elleni mérkőzésen?
Erről nem szeretnék semmit mondani. Holnap Bajnokok Ligája-mérkőzést játszunk, és nem kell kommentálnom a bajnoki találkozón történteket.
Miért nem akarta elmagyarázni, mi történt a Villarreal ellen?
Már elmondtam a kollégájának, hogy nem szeretnék erről beszélni, de megpróbálom elérni, hogy ez legyen az utolsó kérdés ebben a témában. Arra kérem Önöket, nézzék meg a Villarreal elleni mérkőzés első percét. Egyetlen perc is elegendő, és ha szeretnék, szombaton beszélhetünk róla. Az első perc elég azoknak, akik értenek hozzá.
Jobban bízik a játékvezetőkben a Bajnokok Ligájában, mint a bajnokságban?
Nem. Minden játékvezetőben bízom. Egyetlen dolog van, ami kétségeket ébreszt bennem: amikor már három héttel a mérkőzés előtt tudjuk, ki vezeti majd a találkozót, nem pedig csak 24 órával korábban. Kizárólag ez az, ami bizonytalanságot kelt bennem. Egyébként a versenysorozattól függetlenül mindig a legjobb érzésekkel várom a mérkőzéseket a játékvezetőkkel kapcsolatban. Bízom bennük. Remélem, mindhárom csapat számára jól alakul minden, és nincsenek bennem negatív érzések.
Előfordulhat, hogy a játékosai visszafogottabban futballoznak, amikor olyan események történnek, mint amilyenek szombaton történtek?
Amikor ezt a kérdést felteszi nekem, már tudja a választ. Valamilyen okból azonban nem akarja saját maga kimondani. Úgy látom, Spanyolországban a kommunikációval foglalkozók kevésbé egyenesek. Kevés olyan határozott és konkrét véleményt hallok, amely olyan helyzetekre vonatkozik, amelyek nem hagynak teret a kétségeknek. Megértettem, hogy négy-öt kérdés is ugyanabba az irányba mutat. Itt, Olaszországban a sajtót sokkal jobban érdekli maga a mérkőzés, mint az efféle ügyek. Lesz még alkalmuk kérdezni tőlem, ezért úgy gondolom, jobb, ha témát váltunk.
Visszatérés Rómába
Kétségtelen, hogy jelenleg az Inter és a Roma az olasz bajnokság két legerősebb csapata. Miután mindkettőjük ellen játszottam, elkezdtem még gyakrabban követni az olasz bajnokságot. Korábban is igyekeztem minél több mérkőzést megnézni, és minden kétséget kizáróan ők ketten a legerősebbek. Ami a visszatérésemet illeti, jól vagyok, kiegyensúlyozott és magabiztos vagyok. A mérkőzésen mindent beleadok majd, efelől semmi kétség. Talán előtte vagy utána a szívemre teszem a kezem, de a mérkőzés alatt nincs helye a bizonytalanságnak. A Roma szurkolói nyerni akarnak, és én is győzni szeretnék. Abban a pillanatban a szeretet háttérbe szorul.
Valverde posztja
Úgy gondolom, nagyon jól teljesített a Villarreal elleni mérkőzésen. Megtaláltuk azt, amit kerestünk. Arra is gondoltam, hogy tovább lehet döntetlen az állás, és még több cserére lehet szükségünk. A kispadon számos támadó szellemű játékos állt rendelkezésünkre, akikkel megpróbálhattunk változtatni a játék képén, de úgy éreztem, hogy az adott pillanatban más típusú jobbhátvédre van szükségünk. Nem akartam Trentet Dumfriesre cserélni. Úgy gondoltam, hogy Fede a jelenlegi játékunkban, amikor három játékossal építjük fel a támadásokat, különbséget jelenthet. Edzőként néha rosszul döntök, máskor viszont jól alakulnak a dolgok. Ha három vagy négy Fedénk lenne, az egyiket jobbhátvédként, a másikat középpályásként játszathatnánk. De csak egy van belőle, és mivel két jó jobbhátvédünk is van, szerintem Fede jobbhátvédként való szerepeltetése egy nagyon speciális helyzetre korlátozódik.
Hogyan éri el, hogy megszeressék azoknál a kluboknál, amelyekhez megérkezik?
Úgy, hogy önmagamat adom. Nem próbálok másnak mutatkozni, egyszerűen mindig önmagam vagyok. A klub és a játékosok érdekei mindig fontosabbak a saját érdekeimnél, és ezt sokan értékelik, illetve azonosulni tudnak vele. Ha pedig teszel valamit azért, hogy boldoggá tedd őket, az még jobb. Itt nem nyertük meg a Bajnokok Ligáját vagy az Interkontinentális Kupát, de egy európai kupasorozatban diadalmaskodtunk. Két év alatt másodszor jutottunk el egy európai kupadöntőbe. Nem titkolom, hogy a Roma szurkolói különleges emberek. Sok klubnál bántak velem nagyon jól, de ők valóban különlegesek.
Milyen lesz a mérkőzés?
Ebből a szempontból csak egy újabb mérkőzés lesz. Képes vagyok megfeledkezni arról, hogy melyik stadionban vagyok, és ki ellen játszom, és a felkészülés során is így állok hozzá a találkozóhoz. Számomra ez is csak egy mérkőzés a sok közül. A Bajnokok Ligájában még nem érezzük az igazi nyomást. A hátralévő mérkőzéseket nézve úgy gondolom, hogy a Real Madrid és a Roma is továbbjut. Talán a negyeddöntőben, az elődöntőben vagy valamelyik nagyobb mérkőzésen visszatérek majd. A mérkőzés előtti időszak viszont nem szokványos: megérkezni a repülőtérre, ideutazni, végigmenni a folyosón… Ez nem mindennapi. De a 90 perc már a megszokott módon telik majd.
Hogyan érzi magát a mérkőzés előtt?
Mint mindig, most is fantasztikusan. Úgy alszom, mint egy kisbaba. A mérkőzés után viszont, mint mindig, nem tudok aludni.
Donyell Malen: Fantasztikus estére számítok
Az AS Roma csatárának nyilatkozata csapata Real Madrid elleni BL-meccse előtt.
Hogyan érzed magad a Como elleni mérkőzésen történtek után? A Real Madriddal szembeni különbség valóban áthidalhatatlan?
Számunkra az a legfontosabb, hogy saját magunkra összpontosítsunk. Személy szerint már nem vagyok annyira csalódott. Így alakultak a dolgok, nem állt szándékomban senkinek sem ártani vagy bármi hasonlót tenni. Most tovább kell lépnünk. Nagyon motiváltan várjuk a holnapi mérkőzést. Úgy gondolom, fantasztikus este lesz ez a Roma számára, hiszen hazai pályán játszhatunk a Bajnokok Ligájában egy olyan nagy klub ellen, mint a Real Madrid.
Kétszer már játszottál a Real Madrid ellen, de hazai pályán, a szurkolók támogatásával még soha. Szerinted sokat jelenthet ez?
Igen, úgy gondolom, hogy a szurkolók támogatása rendkívül fontos, különösen a nehéz pillanatokban, amilyenekről az imént is beszéltünk. Idegenben még több tényezőt kell figyelembe venni. Most viszont hazai pályán, a saját szurkolóink előtt játszunk. Szerintem hatalmas támogatást nyújthatnak nekünk.
Hogyan éled meg a Bajnokok Ligája-szereplést a Romával?
Ez valami igazán különleges dolog. Amikor tavaly megérkeztem, az egyik legfontosabb célunk éppen az volt, hogy visszajussunk a Bajnokok Ligájába. Most pedig az első hazai mérkőzésünket a Real Madrid ellen játszhatjuk, ami igazán különleges, és már mindannyian nagyon várjuk.
Már az első naptól úgy tűnt, mintha régóta itt játszanál. Mit jelentett és jelent számodra Róma és a Roma? Mi teszi őket különlegessé?
Mindenekelőtt az edző, aki bízik bennem, és sok játéklehetőséget biztosít számomra. Úgy gondolom, a csapattársaim is nagyon jól fogadtak, elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, emberként és játékosként egyaránt. Mindig támogattak, ahogyan a szakmai stáb tagjai is. Aztán ott vannak a szurkolók és maga a város, amelyet egyszerűen fantasztikusnak tartok. Szerintem ha mindezek a tényezők összeadódnak, egy játékos képes kihozni magából a maximumot.
Beszéltél Bellinghammel, akivel Dortmundban együtt játszottál?
Nem, még nem beszéltem vele. Nagyon jól ismerem, hosszú ideig voltunk csapattársak. Különleges játékos, nagyszerű képességekkel. Nagyon jó a kapcsolatunk, de már egy ideje nem találkoztunk, úgyhogy jó lesz újra látni őt.
A Como ellen történtek után bocsánatot kértél a csapattól és a társaidtól. Valóban felelősséget éreztél a történtek miatt? A holnapi mérkőzés megfelelő alkalom arra, hogy magad mögött hagyd az egészet?
Azt kell mondanom, hogy hosszú idő óta az volt az egyik legstresszesebb élményem, hogy a pályán kívülről kellett néznem a csapattársaim játékát. Amikor piros lapot kapsz, és a csapatod vereséget szenved, úgy érzed, te vagy a hibás. Szerintem azonban a következő mérkőzés egy teljesen különálló történet, amelynek nincs sok köze ahhoz, ami korábban történt. Úgyhogy tovább kell lépnünk.
Gasperini: A Madrid még formálódik
Az AS Roma edzőjének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni BL-meccse előtt.
Ez megfelelő pillanat lehet arra, hogy egy olyan nagy csapattal mérkőzzenek meg, mint a Real Madrid?
Ezt nem tudom, majd holnap kiderül. Számunkra jókor jön ez a mérkőzés. Kétségtelenül szeretnénk összemérni az erőnket Európa egyik legjobb csapatával, amelynek rengeteg kiváló játékosa van. Ugyanakkor talán még szüksége van egy kis időre, hogy összecsiszolódjon, hiszen edzőt váltott, és a játékrendszere is megváltozott. Ettől függetlenül továbbra is olyan csapatról beszélünk, amely legyőzte az Intert a Bajnokok Ligájában. Rendkívül rangos mérkőzés vár ránk, amely a tabella szempontjából is fontos.
Európa és a világ egyik legpatinásabb klubja érkezik Rómába. Milyen utat kell bejárnia a Romának ahhoz, hogy nemzetközi szinten is felzárkózzon a legnagyobbakhoz?
A Real Madridot nehéz összehasonlítási alapnak tekinteni, ha figyelembe vesszük, mit képvisel világszerte: a legtöbb trófeával rendelkező klub, amelynek a bolygón a legtöbb szurkolója van. Nem ezt kell tehát mércének tekintenünk, hanem azt, ami a pályán történik. Ezen a téren kell összemérnünk az erőnket velük a mérkőzésen. Az utóbbi időben az Interrel és a Comóval játszottunk, amelyek Olaszország legjobb csapatai közé tartoznak, most pedig Európa egyik legerősebb együttese következik. A célunk, hogy felvegyük velük a versenyt, és felmérjük, mennyire lehetünk versenyképesek.
Mourinho sokat jelentett a Roma számára. Milyen hangulatra számít az Olimpiai Stadionban?
Teljesen természetes, hogy remek fogadtatásban részesül, hiszen a szurkolók részéről komoly szeretet övezte Mourinhót, ezért megérdemli mindazt az elismerést, amelyben a közönség részesíti majd. Ezek olyan érzések, amelyeket mindenki a magáénak érez, és amelyeket nem lehet megállítani. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy amint elkezdődik a mérkőzés, mindenki félreteszi majd az érzelmeit, és Róma közönsége kizárólag a saját csapatát fogja biztatni.
Korábban többször is szembekerült Mourinhóval. Miben más a jelenlegi Roma a portugál szakember csapatához képest?
Különböző csapatokról van szó, mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai. Akkoriban a Roma mögött egy új tulajdonosi kör állt, amely rendkívül aktívan vett részt a klub életében, óriási lelkesedéssel és jelentős anyagi ráfordításokkal. A mostani csapat viszont folyamatosan fejlődik, emellett nagyon kemény együttes, amely, mondhatni, rendkívüli módon hisz önmagában. Fantasztikus a hangulat a kereten belül, és ez a csapat képes volt kiharcolni a Bajnokok Ligája-indulást is. Erről néha megfeledkeznek az emberek, és talán úgy gondolják, hogy egy trófea megszerzése fontosabb. Pedig a BL-szereplés olyan jelentős bevételeket biztosít a klubnak, amelyek révén tovább fejlődhet, és még magasabb célokat tűzhet ki maga elé.
Januárban megpróbálja majd megszerezni Endricket?
Nem hiszem. Januárban ugyan lesz átigazolási időszak, de jelenleg egyáltalán nem ezzel foglalkozunk. Most kezdtünk bele egy mérkőzéssorozatba, ezt a találkozót pedig a klub és az egész város számára is olyan eseményként éljük meg, amelyre már hosszú évek óta várunk. Ahogy mondtuk, hét-nyolc éve nem volt részünk ilyen mérkőzésben, ezért nagy örömmel várjuk.
A holnapi mérkőzésen védekezőbb hozzáállásra készül, például olyasmire, amilyet a Como elleni találkozó második félidejében láthattunk?
Egyértelmű, hogy teljesen más mérkőzésről van szó akkor, amikor tíz emberrel játszol, vagy emberhátrányba kerülsz. Úgy gondolom, a hozzáállásunk vezetett oda, hogy olyan mérkőzéseket tudtunk játszani, amelyeknek köszönhetően az előző bajnoki idényben megszereztük a harmadik helyet, és végre kiharcoltuk a Bajnokok Ligája-indulást. Vannak bizonyos jellemzőink, amelyeken nem szeretnénk változtatni. Természetesen tisztában vagyunk a Real Madrid képességeivel, de nem ez az első magas szintet képviselő csapat, amellyel találkozunk, korábban is megmérkőztünk már más erős ellenfelekkel. Tudjuk, hogy a Real Madrid olyan csapat, amely akkor is képes gólt szerezni, amikor azt gondoljuk, hogy sikerült nehéz helyzetbe hoznunk. Nagyon kevés is elég neki ahhoz, hogy veszélyes helyzeteket alakítson ki. Ez azonban a nagy csapatok sajátossága, hiszen kiváló játékosokkal rendelkeznek. Nagyon oda kell figyelnünk, de nem hiszem, hogy a Romának fel kellene adnia a saját játékának jellegzetességeit.
Ön szinte üstökösként jelent meg az európai futballban, és olyan újdonságokat hozott, amelyekre korábban nem igazán volt példa. Úgy gondolja, hogy például a PSG elleni negyeddöntőből kiindulva újra elérhet hasonló eredményeket? A Bajnokok Ligájában többre viheti, mint annak idején az Atalantával?
Kétségtelenül ez a célom és a reményem. Ehhez természetesen sok tényezőnek kell összeállnia, mi pedig tavaly kezdtük meg ezt az utat. Az Atalanta alacsonyabb szintről indult, mint amilyen helyzetben a Romát átvettem, és rengeteget lépett előre. Nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját, de az Európa-ligát igen. Az elmúlt hét évben az Atalanta ötször szerepelt a Bajnokok Ligájában, és amikor nem jutott be, sikerült megnyernie az Európa-ligát, amely rendkívül összetett és nehéz sorozat. Ez azonban valamennyi olasz csapatot érintő probléma. Úgy érzem, mintha rengeteg év telt volna el azóta, hogy az Inter 2010-ben utoljára megnyerte a Bajnokok Ligáját. Az Atalanta Európa-liga-győzelme előtt pedig szerintem az 1990-es évek óta egyetlen olasz csapat sem tudta elhódítani ezt a trófeát. Éppen ezért jelenleg nem tehetünk nagy kijelentéseket. Az olasz labdarúgás nincs abban a helyzetben, hogy bejelentse: meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját vagy a többi európai kupasorozatot. Mindannyiunknak a saját területén kell megfelelően fejlődnie. Mi is ezt próbáljuk megvalósítani a Románál, de még hosszú út áll előttünk.
Ha egyetlen dolgot átvehetne Mourinhótól, mi lenne az?
Ez attól is függ, melyik időszakáról beszélünk. Mourinho Intere rendkívül erős volt, ezért nehezebb volt legyőzni. Később, amikor a Románál dolgozott, többször is találkoztam vele, de addigra az Atalanta már sokat fejlődött, és bizonyos értelemben talán át is vette a Roma helyét a Bajnokok Ligájában. Az eredmények részben ennek is köszönhetők. Ami Josét illeti, az eredményei és a pályafutása is önmagáért beszél: minden idők egyik legsikeresebb edzője. Ha valamit átvehetnék tőle, az a képessége és az empátiája lenne, amellyel rá tudja venni a klubokat arra, hogy rendkívüli játékosokat igazoljanak le, még jelentős összegeket is hajlandóak legyenek értük kifizetni. Ebben fantasztikus.
A Como elleni, rendkívül megterhelő mérkőzés után milyen állapotban van a csapat? Hogy van Koulierakis és Cristante?
Koulierakis tegnap visszatért a csapathoz, és azokkal edzett, akik nem játszottak a Como ellen. Cristanténak még egy kis időre van szüksége. Tegnap edzést tartottunk azoknak, akik nem léptek pályára Comóban, a többiek viszont csak most, a sajtótájékoztató után végzik el az első edzésüket. Azt kell mondanom, hogy nincsenek különösebb fájdalmak vagy problémák. Egyszerűen fel kell mérnünk, mennyire sikerült regenerálódniuk a játékosoknak, hiszen a Como elleni mérkőzés nagyon megterhelő volt, különösen azért, mert a találkozó csaknem felét emberhátrányban játszottuk le. Ennek ellenére jelenleg jó a hangulat a csapaton belül, és bizakodva várjuk az ilyen rangadókat.
Milyen ellenfélre számít?
Ahogy korábban is mondtam, talán a Real Madridnak még szüksége van néhány mérkőzésre, hogy igazán összecsiszolódjon. Megváltozott a játékrendszere, és új edzője is van, ugyanakkor rendkívüli erőforrásokkal rendelkezik. Úgy gondolom, ezen a téren is csak fejlődni fog az idő előrehaladtával. Továbbra is rendkívül veszélyes csapat, amely már most képes bármilyen mérkőzést megnyerni. A játék esztétikai szempontjait tekintve ugyanakkor még van hová fejlődnie, és szerintem idővel ezen a téren is előrelép majd.
Hová helyezné a Real Madridot Európa legnagyobb csapatai között?
Szerintem ezt a Bajnokok Ligája idényének alakulása fogja megmutatni. Ez a sorozat ad majd választ arra, hol a helye a Real Madridnak. Ha olyan játékosok vannak a támadósorában, mint Mbappé, Vinícius, Diomande, mellettük pedig Bellingham és még legalább hét-nyolc másik klasszis, akiket most nem is sorolnék fel egyenként, akkor rendkívüli futballistákról beszélünk, akik, ahogy korábban is mondtam, képesek eldönteni egy mérkőzést. Ugyanakkor talán a csapat összhangja és kompakt működése terén még vannak hiányosságaik, és jelenleg még formálódó együttesről van szó. A Bajnokok Ligája a csapat hasznára válhat, hiszen ez az ő természetes közege, és lehetőséget ad arra, hogy olyan ellenfelekkel mérje össze az erejét, amelyek jelenleg talán szervezettebb csapat benyomását keltik, mint a Real Madrid, de tehetségben biztosan nem érnek fel hozzá. A Bajnokok Ligája fogja megmutatni, hol a helye a Real Madridnak ebben az idényben.