Gy. András
Hivatalos közlemény: Gareth Bale
A Real Madrid C. F. és a Jiangsu Suning mindenben megállapodtak Gareth Bale átigazolásával kapcsolatban.
A klub szeretné kifejezni háláját a játékos irányába a sok éven át tartó elkötelezettségéért és professzionalizmusáért, és sok szerencsét kíván az új állomásához.
Mit tanulhat Gareth Bale David Beckham madridi esetéből?
Van egy történet egy brit játékosról, egy „Galaktikusról”, aki egyszer csak számkivetett lett a Santiago Bernabéuban. Elmondták neki, hogy soha többet nem fog pályára lépni a Real Madridban, hogy száműzetése egészen addig tart, amíg első adandó alkalommal nem távozik, edzője pedig nyilvánosan kifejezte, hogy nem tart igényt a szolgálataira.
De ez nem Gareth Bale története.
Ehelyett vissza kell mennünk az időben, egészen addig, ahol David Beckhamből lett első számú közellenség a spanyol fővárosban. Mivel átment már hasonlón, az angol tökéletesen tisztában van azzal, hogy Bale mit érez jelenleg. Beckham is nagy névként érkezett, aki a szurkolók, a média és a saját edzője szemében is bűnbakká vált, miközben már a következő lépését tervezte.

Beckham sosem szembesült olyen mértékű gúny-áradattal, mint ami a walesit sújtja, bár ha már akkor is a közösségi média korszakát éltük volna, biztosan más lett volna a helyzet. Miközben Bale-t jelenleg épp saját akarata ellenére rugdossák kifelé a Bernabéu ajtaján, Beckham helyzete más volt, mivel annak eredményeként került kellemetlen szituációba, hogy eldöntötte, az idény végén csatlakozik a Los Angeles Galaxy-hoz. Miután az átigazolást 2007 januárjában bejelentette, Fabio Capello, az akkori edzője elmondta, hogy távozó sztárja lejátszotta utolsó mérkőzését a Real Madridban.
De Beckham madridi karrierjének története bátoríthatná Bale-t, illetve követendő példaként tekinthetne rá a walesi. Miközben úgy tűnt, hogy az angol csillagnak leáldozott Madridban, 2007 februárjára ismét a csapatban találta magát, végül pedig kulcsszerepet vállalt a bajnoki cím májusi elhódításában.
Beckham olyannyira eredményesen változtatta meg az emberek róla alkotott véleményét, hogy a Real Madrid megpróbálta visszafordítani az Egyesült Államokba való átigazolásának folyamatát. Ramón Calderón, akkori klubelnök elmondta, hogy Beckham azért megy Hollywoodba, hogy félig filmsztár legyen, de az idény végén már mindent megtett annak érdekében, hogy meggyőzze a maradásról.
Bale-nek rengeteg erőfeszítésébe kerülne, hogy visszaállítsa renoméját a spanyol fővárosban. A walesi szélső körüli hangulat olyan mérgező lett, hogy szinte elképzelhetetlen a javulás, de ahhoz, hogy elinduljon a folyamat, lényegében elegendő lenne egy igazán nagy meccs vagy nagy gól. De még egyszer: Beckham példája jó útmutató. Az angol a száműzetéséből visszatérve azonnal szerzett egy fontos egyenlítő gólt, amivel elérte, hogy újra számoljanak vele.

Ha Zidane egy ilyen helyzetben is fafejű maradna és végleg száműzné Bale-t, az felérne egy szakmai öngyilkossággal. A 30 éves szélső még most is a Real Madrid egyik legjobb játékosa, ha formában van, kevés olyan játékos van a francia keretében, akik képesek hasonlóan nagy pillanatokra, mint a walesi. Ráadásul Asensio sajnálatos sérülése azt eredményezte, hogy felszabadult egy hely a blancók támadósorában, ahol Eden Hazard, Karim Benzema és Vinícius Jr. a versenytársak.
Bale Kínába igazolásának meghiúsulása csapdában hagyta a walesit. A Bayern, a Manchester United és a Tottenham is felmerült, mint lehetséges célpont, de különböző okok miatt végül egyik csapat sem ajánlott neki kiutat ezen a nyáron.
Ezért a legjobbat kell kihoznia a jelenlegi helyzetből. Nincs más esélye. Az átigazolási időszak Spanyolországban a hónap végén zárul, de elképzelhető, hogy Bale számára az ajtó már csukott állapotban van. Egy egész idény áll előtte, karrierje ezen szakaszában pedig egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ezt elpazarolja.
A madridi sajtóban múlt héten megjelent képek szerint Bale és a játékostársai között nagy a szakadék. Az Audi-kupára végül nem utazott el, de lefotózták, hogy csapata első meccsen elszenvedett veresége közben golfozik a barátaival.
És itt van a különbség Bale és Beckham helyzete között. Miközben utóbbi is célpont lett, az elkötelezettségét senki nem kérdőjelezte meg. Amikor száműzték az első csapattól, Beckham ugyanúgy dolgozott tovább, mintha minden meccsen játszott volna. Ha Bale elfogadja jelenlegi helyzetét és képes lesz magát újra motiválni, akkor nincs különösebb ok arra, hogy miért ne lehetne változtatni a helyzetén.
A walesi már sokat megtett azért, hogy túlszárnyalja Becks teljesítményét, mint egy brit játékos Spanyolországban, de tehetne magának egy szívességet azzal, ha még egyszer megpróbálná követni a példáját.
Van der Vaart: „Ha V…
Van der Vaart: „Ha Van de Beek helyében lennék, még akár biciklin is eltekernék Madridig. (nevet) Most van itt a megfelelő alkalom, hogy a Real Madridba menjen. Rossz előszezonjuk volt, a szurkolók várnak egy új igazolást. Lesznek játékpercei, de a verseny hatalmas Madridban. A helyzete nagyban megváltozna az Ajaxban tapasztaltakhoz képest, de a Real Madrid passzol a képességeihez. Szerintem megérdemli, hogy oda menjen, nagyon jó eséllyel sikeres is lenne. Csodásan játszott tavaly a BL-ben, tudják, hogy ki ő. Egy normális, keményen dolgozó srác, akit nagyon szeretnének Madridban.”
Zizou! Kubóval nagyot hibázol!
Ez különösen igaz Takefusa Kubóra, aki ténylegesen kezdi bebizonyítani, hogy miért ragadt rá még Barcelonában a „japán Messi” becenév. Tudom, hogy még csak 18 éves, de ahogy mondani szokták: ha elég jó vagy, akkor elég idős vagy.
Egyszerűen nem értem, hogy Zidane miért ennyire óvatos
Nem értem, hogy a Fener elleni meccs után miért mondta azt Zidane, hogy az előszezonra elvitt fiatalokkal együtt Kubo is a Castillában fog játszani a következő idényben, ő pedig úgy fogja figyelni a fejlődését, hogy az első csapattal edz. Ez túlságosan is óvatos hozzáállás.
Ha Jorge Valdano ugyanezt tette volna Raúllal, a legendás kapitánynak talán sosem lett volna lehetősége bekerülni a klub valaha volt legnagyobb játékosai közé. Ha Alfredo di Stéfano ennyire aggódott volna Emilio Butragueño felbukkanásakor, talán sosem lehettünk volna tanúi a legendás csatár hőstetteinek. Odaát Argentínában egy bizonyos Diego Maradona már 15 évesen az Argentinos Juniors sztárja volt.

Azt akarom, hogy Zidane mutassa meg azt a merészséget, amit akkor láthattunk, amikor játékosként varázsolt, ami miatt annak idején játékosként beleszerettünk. Azt a bátorságot akarom látni, amit a múltban edzőként is láthattam tőle, aminek köszönhetően nem tántorította el semmi. Végül is ez az az ember, aki Gareth Bale-t leültette a kispadra a Real Madrid BL-döntőjében, amit a csapat a walesi otthonában játszott.
Hallgass a szurkolókra, Zizou. Ha arra ösztönöznek, hogy adj több játékpercet Kubónak, Rodrygónak és Viníciusnak, akkor ennek oka van. Ismerik a játékukat, mindennél jobban, és felismernek egy tehetséges játékost, ha látnak egyet. A régi gárda, akikhez még mindig ragaszkodsz, a srácok, akik mindent megnyertek már, elveszítik a mindennél fontosabb éhségüket.
Joao Félix remekül megvan az Atléticóban…
Ezért is érdemlik meg ezek a sztárjelöltek az esélyt, hogy letegyék névjegyüket. Megvannak a szükséges képességeik, az ő korukban pedig megvan az energiájuk is arra, hogy akár három meccset játszanak le három nap alatt. Ha egy tehetséges fiatalt száműzöl az utánpótlásba, azzal csak annyit érsz el, hogy visszaveted a fejlődését. Joao Félix is egy tini, de azt kell mondanom, úgy tűnik, hogy remekül elvan az Atléticóban.
Zizou. Komolyan meg fogod fosztani a Bernabéut egy olyan tehetségtől, mint Kubo, csak mert túl büszke vagy elengedni egykori BL-uralkodó csapatodat? Elfelejtetted, hogy a Real Madrid az első?
Vallejo: A Real Madrid kifejezetten ajánlotta nekem a Wolverhamptont
„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Csodásak voltak az első napjaim. A csapattársaimmal, az edzővel, minden itt dolgozóval remekül kijövök, boldog vagyok. Kell néhány nap edzés, de mielőbb a csapattal akarok lenni, hogy játszhassak.”
„A Real Madrid kifejezetten ajánlotta nekem, hogy ide jöjjek, mivel a Wolves nagyszerű munkát végzett az előző idényben. Remélem, hogy most sem lesz ez másképp. Az előző év nem volt könnyű, de rengeteged dolgozunk és szeretnénk, ha ismét jól sikerülne az idény.”
„A Wolves a bajnokság egyik alapítója, remélem, hogy jó idényem lesz náluk. Számomra nagyon fontos, hogy az Európa-ligában is szerepelünk, fontos meccsünk lesz a Crusaders FC ellen. Ha továbbmegyünk, akkor a jövőben lesznek még ilyen lehetőségeink.”
„Szerintem az Európa-ligával, a két angol kupával és a bajnoksággal négy kiváló sorozatban fogunk szerepelni, és úgy gondolom, hogy mindegyikben remekül teljesítünk majd.”
„A Real Madrid az angol bajnokságot is ajánlotta, mivel rendkívül erős bajnokságról van szó, kiváló csapatokkal. Szintet kell lépnem. Itt vagyok és nagyon örülök a döntésemnek.”
„Az első különbség, amit észrevettem a spanyol bajnoksághoz képest, az az edzés. Lehet, hogy rengeteget edzünk, intenzívek az edzések, de tetszik ez a módszer, mivel szerintem így jobban felkészülsz a meccsekre és ott is intenzívebb tudsz lenni. És persze a játékosok fizikálisan erősebbek itt.”
„Az első napomon próbáltam közel lenni Jonny-hoz és Adamához, de beszéltem Conorral is, és megértettem őt. De szerintem direkt lassan beszélt hozzám. (nevet) Úgy gondolom, hogy ő egy kiváló kapitány, nagyon könnyű volt számomra az első nap, mivel ő is ott volt mellettem.”
„Múlt héten ott voltam a Molineux-ban, a hangulat lenyűgöző volt. A szurkolók rendkívül szenvedélyesek, ezt pedig nagyon szeretem, mivel minden helyzetben mögötted állnak.”
„Ha kihagysz egy helyzetet, nem számít, mert a szurkolók tovább drukkolnak. És nagyon tetszik a Raúl-dal. Meg szoktam hallgatni. Nem minden nap, de meg szoktam, mert tetszik.”
Hivatalos közlemény: Moha Ramos
A Birmingham City FC és a Real Madrid mindenben megegyezett egymással Moha Ramos kölcsönjátékával kapcsolatban. A kapus a következő idényt tölti a csapatnál. A megállapodás vételi opciót is tartalmaz.
A 188 cm magas Ramos 2014-ben csatlakozott a Real Madrid utánpótlás bázisához a Tenerife együttesétől.
Zinédine Zidane többször is behívta az első csapat keretébe még 17 évesen, amikor Keylor Navas vagy Luca Zidane sérüléssel bajlódott. Ramos azóta is élvezi Zidane támogatását, emellett remekül teljesített a spanyol harmadosztályban szereplő Real Madrid Castillában. Az első csapatban 2018 szeptemberében debütálhatott. Az első csapat kispadjára 10 alkalommal ülhetett le Madridban.

A Tenerifén született Ramos az UEFA Ifjúsági Ligában is felhívta magára a figyelmet, ahol a spanyol U17-es válogatottal szerepelt.
A Real Madrid egyik fiatal reménységének tartott játékos erősségei közé tartozik a termete, agilitása és labdakezelése.
Ramos a 23-as számot viseli majd új csapatában, kezdetben pedig az U23-as kerettel fog dolgozni.
Ibrahimović és Sheringham: A Unitednek el kellene engednie Pogbát
Zlatan Ibrahimović:
„Úgy gondolom, hogy ha Pogba nem akar a United játékosa maradni, akkor nincs értelme marasztalni.”
„El kell engedni, ha pedig konkrétan valahol máshol akar lenni, akkor oda kell elengedni. Ki kell használni a helyzetet, és olyan játékost kell hozni helyette, aki ott akar lenni.”
„Az öltözőben a játékosok tisztelik egymást. Profik, ismerik egymás helyzetét. Ami aggasztóbb ilyenkor, az a vezetőség és a klub.”
„Nem akarhatsz egy olyan játékost a klubodban, vagy a csapatodban, aki nem akar maradni, mivel tudod, hogy nem fog 100%-ot vagy 200%-ot kiadni magából, vagy ha mégis, akkor sem akar maradni.”

Teddy Sheringham:
„Nem gondolom, hogy ez a dolog rendben van. Úgy hiszem, hogy Pogba a viselkedésével és a hozzáállásával rengeteg embert dühített fel az Old Traffordon. Mindenkinek az lenne a legjobb, ha távozna.”
„Ha a Real Madrid akarja őt, teljesen mindegy, hogy mennyiért, de el kell engedni. A pénzt pedig egy olyan játékos megszerzésébe kell befektetni, aki valóban a Unitedben akar játszani, itt akarja megmutatni, hogy mennyire jó, mennyit is ér valójában.”
„Bale-nek el kell jönnie a Real Madridból, teljesen egyértelmű, hogy nem kívánatos személy ott. Három év van még a szerződéséből, hatalmas pénzzel, de ez kit érdekel?”
„Ő egy ereje teljében lévő futballista, játszania kell. Ha a következő három évet a padon tölti, miközben felveszi a fizetését, profiként teljesen leépül.”
„El kell tűnnie onnan, egy olyan helyen kell játszania, ahol szeretik. Nem mehet Kínába. Ha oda megy, akkor elfelejthetjük.”
Benzema: A célunk, hogy jól kezdjük a bajnokságot
„Fontos, hogy megnyertük a meccset. Az előszezon azért van, hogy segítsen felkészülni és felvenni a ritmust. Keményen dolgozunk, lépésről lépésre haladunk, de oda fogunk érni. Mindig nyerni akarunk, de ez nehéz. Ma győztünk, de keményen kell dolgoznunk tovább az első bajnoki meccs előtt.”

„Ezek a játékosok nagyszerűek, mindannyian szeretnénk egyre jobb állapotba kerülni ezeken a meccseken. Ez most a legfontosabb. El kell érnünk a megfelelő szintet, hogy jól tudjuk kezdeni a bajnokságot. Jól érzem magam, de még kellenek játékpercek, hogy elérjem a megfelelő szintet. Minden mérkőzéssel és edzéssel egyre közelebb kerülünk ehhez.”
„A szurkolók szeretik, ha nyerjük a meccseinket. Még van időnk elérni a legjobb formánkat. Ma nyertünk, ennek örülünk. Ugyanezzel az elánnal folytatjuk a munkát. Szükségünk van a szurkolóink támogatására, mindannyian keményen dolgozunk, meg fogunk tenni mindent a győzelem érdekében.”
VIDEÓ – Cristiano Ronaldo fejes kihívás
Az eseményt az “F2Freestylers” néven ismert duó, Jeremy Lynch és Billy Wingrove bonyolították, akik járókelőket invitáltak arra, hogy részt vegyenek az extrém kihívásban.
A feladat szerint a próbálkozóknak egy 2,65 m magasságba belógatott futball labdát kellet megfejelniük, nekifutásból vagy helyből felugorva. Akinek sikerül, 1000 font üti a markát.
És hogy miért 2,65 m? Cristiano Ronaldo még a Real Madrid játékosaként szerzett fejesgólt ilyen magasságból, a mozdulat azóta is emlékezetes minden madridista számára.

Az alábbi videón látható a rengeteg próbálkozás, és a slusszpoén is.