Gy. András
Hivatalossá vált, ho…
Hivatalossá vált, hogy a spanyol bajnokság következő idénye 2019. augusztus 18-án kezdődik és 2020. május 24-én fejeződik be, a Király-kupa döntőjét 2020. április 18-án rendezik, a spanyol szuperkupa elődöntőire 2019. augusztus 8-9-én kerül sor, a döntőt pedig 2020. január 12-én játsszák majd.
Valdano: „A Real Mad…
Valdano: „A Real Madrid tegnap este olyan volt, mint egy olyan egyéniségekből álló csoport, akik magukért játszanak, nem egymásért, ha pedig elérnek a pálya utolsó harmadába, Benzema hiányában szétesnek.”
Valdano: „Pogba nem …
Valdano: „Pogba nem tudna sokat hozzátenni a Real Madrid játékához, de hozna gólokat. Ő maga több gólt jegyez, mint a Madrid középpályásai együttvéve.”
Egytől egyig: Getafe – Real Madrid 0-0
Csapatok:
Getafe (7)
Nem volt látványos a csapat játéka, de a taktikájukkal lényegében elérték, amit szerettek volna. Pontokat raboltak a tabellán előttük álló csapattól. Mindkét félidőre igaz, hogy az elejét megnyomták, láthatóan megpróbálták hibára kényszeríteni a Real Madrid játékosait azzal, hogy már a blancók védőire is nyomást gyakoroltak. Ezt mindkét esetben negyed óráig csinálták, de a gól elmaradt, így szabálytalanságokkal, néhol meglehetősen kemény belépőkkel próbálták elvenni a vendégek kedvét a támadásoktól. Voltak helyzeteik, de Keylornak, illetve néhány jó ütemű belépőnek köszönhetően ezek nem jártak eredménnyel.

Real Madrid (6)
Aki szereti, ha nem látványos és izgalmas egy meccs, ráadásul gól sem születik, az most élvezetes 90 percet tölthetett a TV előtt. A lagymatag első félidő után sokan azt vártuk, hogy „szokás szerint” a második játékrészre pörögnek fel a fiúk, majd eldől a meccs, de ez végül nem történt meg. Kapu előtti próbálkozások mindkét játékrészben voltak, de ezek közül semmi olyat nem tudnék felidézni, ami emlékezetes lenne. „Vigyázat, nyomokban szándékot tartalmazhat!” Ez egy jó reklámszlogen lenne a srácok teljesítményére. De ez most kevésnek bizonyult. A legnagyobb problémám talán az volt, hogy hiányzott a csapat karaktere, illetve nem volt egyetlen játékos sem, aki a vezér szerepét magára vállalta volna.
Játékosok:
A mérkőzés legjobbja – Brahim Díaz (8)
Ő volt az egyik játékos a pályán, akin láttam a győzni akarást. Azt gondolom, hogy ez a hozzáállás a megfelelő egy olyan fiatal esetében, aki bizonyítani akar az edzőjének. Mind támadásban, mind védekezésben kivette a részét a játékból, rendkívül bátran futballozott. Folyamatosan kereste az összjáték lehetőségét, visszalépett labdákért, nem félt cselekkel operálni. Többször ugratta ki társait ígéretes helyzetben, a meccs legszebb összjátékaiban is főszerepet vállalt. A cselei, mozdulatai élményszámba mentek, remek videóösszeállítás lesz belőlük. Természetesen hiba lenne azt mondani, hogy tökéletes meccset játszott, hiszen az utolsó passzok többször nem sikerültek, illetve néhány esetben rossz megoldást választott. De nálam a meccs legjobbja egyértelműen ő volt, még akkor is, ha a 71. percben lecserélte Zidane. Kiváncsi vagyok, hogy mi lesz vele jövőre.

Keylor Navas (7,5)
A találkozó első negyed órájában semmi dolga nem volt, illetve voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor nyugodtan kimehetett volna az öltözőbe lepihenni, de talán pont ezért is olyan szép teljesítmény az a néhány bravúr, amit bemutatott. A legemlékezetesebb ezek közül talán az a dupla védés, amit a 73. percben láthattunk tőle. Számomra nem kérdés, hogy ki lenne a legalkalmasabb a Real Madrid első számú kapusának szerepére, így nagyon remélem, hogy végül visszanyeri méltó helyét a keretben.
Dani Carvajal (6)
Az első félidőben nem sok érdemleges megmozdulása volt, kicsit úgy éreztem, mintha fejben nem lenne a pályán. Később aztán bemutatott néhány szép szerelést, volt egy nagy távoli lövése, amit a hazaiak kapusa bravúrral védett, illetve a támadásokba is besegített. Nem volt emlékezetes.
Varane (4)
Nem ez volt a francia világbajnok legemlékezetesebb meccse habfehérben, a védelem legszürkébb szereplője volt. A négy védő közül ő volt legkevesebbet játékban, de a 75%-os passzpontosságával is lefelé lógott ki ebből a négyesből. Emlékszem olyan bizonytalanságára, amit a társak gyors segítségének köszönhetően nem büntetett a Getafe. Tőle sokáig azt vártam, hogy a védelem következő vezérévé növi ki magát, de erre most már nem sok esélyt látok. Kell mellé a kapitány.

Nacho (5)
Sergio Ramos hiányát nagyon megérzi a védelem, ezt ez a középső védő páros tökéletesen szemléltette. Az első félidőt a pályán való jelenlétének jó leplezésén kívül lényegében felesleges szabálytalanságokkal, nem túl elegáns megoldásokkal tarkította. Ő határozottan feljavult a szünet utánra, nagy mentést is mutatott be egy hazai támadás végén, de amikor az ellenfél tizenhatosánál került hozzá a labda, megzavarodott és megmutatta, hogy miért nem csatárként kell számolni vele. A találkozó végéhez közeledve egy teljesen felesleges szabálytalanságot követett el a félpálya közelében, a kapunknak háttal álló játékossal szemben, amiért meg is kapta jól megérdemelt jutalmát, egy sárga lapot. Többször is volt olyan pillanat a meccsen, amikor azt hittem, hogy ő nem fogja végigjátszani a találkozót.
Reguilón (6)
Mintha tükrözve lett volna a pálya másik széle. Vegyesen vonultatta fel a jó és rossz megoldásokat, de többször is hatékonyan segítette a támadások építését, általában csak szabálytalanság árán tudták megállítani. Nem mondom, hogy meggyőzte Zidane-t, de bízom benne, hogy lesz még lehetősége a bizonyításra.
Valverde (6)
A srác nem vitt bele sok extrát ebbe a meccsbe, maradjunk annyiban, hogy hozta a kötelezőt. Begyűjtött egy sárgát, sajnos kint hagyta a könyökét, amit a hazai játékos nagy rutinnal ki is használt. Látszott, hogy nem fél az ütközésektől, de a sárga lapjának begyűjtése után többször is nagy kockázatot vállalt azzal, hogy keményen belement a párharcokba. A középpálya messze legkevesebbet foglalkoztatott szereplője volt a maga 53 labdaérintésével, de passzpontosságban alig maradt el a többiektől. Ezúttal 78 percet kapott a bizonyításra.

Casemiro (7,5)
A brazil jó meccset hozott, nem rajta múlott, hogy ez most nem jött össze. Már a találkozó elején is jól szűrte az ellenfél próbálkozásait, ha esetleg hibázott, azonnal igyekezett javítani. Többször mentett fontos pillanatokban, a második félidőben pedig megeresztett egy tőle már megszokott távoli lövést, amit a hazai hálóőr bravúrral hárított. Brahim mellett ő volt a másik, akin láttam az igyekezetet. 108 labdaérintést írhatunk fel a neve mellé, amivel madridi oldalon a legfoglalkoztatottabb játékos címet is elnyerte, passzpontossága pedig közel 86%-os volt.
Isco (5)
Isco megvolt, de a disco most elmaradt. Tőle sokkal többet várnék. Volt néhány ígéretes passza, kiugratta Bale-t és Brahimot is, de jó helyről elvégzett szabadrúgása például rendkívül gyengére sikeredett. A második félidő végén aztán hatalmas hibát követett el. A tizenhatos vonala előtt szinte fejbe rúgta a Getafe támadóját, így komoly helyzethez juttatta a hazai együttest. Szerencsére a kékek nem tudtak élni a lehetőséggel.
Benzema (6)
Az idei gólfelelősünk ezúttal nem tudta áttörni a Getafe védelmét. Volt néhány lehetősége, de vagy a kapus mutatott be bravúrt, vagy egy védő csúszott be az utolsó pillanatban. Érdemes megjegyezni, hogy nagyon sokszor feltűnt a védelemben, visszajárt labdáért, kereste az összjáték lehetőségét. A gólhoz talán akkor járt legközelebb, amikor Bale beadását visszanyúlva is kapura tudta küldeni, de a hazai kapus résen volt. Emlékezetes volt még számomra az, amikor a 82. percben ő futott vissza védekezni és ő szerelte le az ellenfél támadóját.

Bale (5)
Gareth sem volt a legélesebb ezen a meccsen, egyáltalán nem játszott látványosan, néhány (eredménytelen) villanáson kívül semmi érdemlegeset nem tudott felmutatni. Igaz, hogy csak 70 percet volt a pályán, de mind a passzok számát (26), mind a passzpontosságot (69,2%) tekintve lefelé lógott ki a csapatból. Lehet, hogy fejben már valahol máshol jár a walesi?
Cserejátékosok:
Asensio (-)
A húsz perc alatt, amit a pályán töltött, nem igazán tett hozzá semmilyen pluszt a csapat játékához.
Lucas (-)
Asensióval együtt lépett pályára, a meccs végére messze a csapat legrosszabb hatékonysággal passzoló játékosa lett (60%). Mondjuk sok passza nem volt (5).
Kroos (-)
A 78. percben állt be, de ő sem tudott lendületet vinni a játékba. Szokás szerint 95%-kal passzolt, de most hiányzott tőle az a plusz, ami a Bilbao ellen megvolt, gondolok itt például a gyönyörű és tűpontos keresztpasszokra, amik akkor megzavarták az ellenfél védelmét.

Edzői teljesítmény:
Zidane (6):
Engem rendesen meglepett ezzel a kezdővel, leginkább a támadósor felállításával. Persze a jelenlegi helyzetben és időszakban lehetett számolni azzal, hogy bőven lesz kísérletezés és sok játékosnak fog lehetőséget biztosítani. Brahim játszatása jól sült el, a srác brillírozott ebben a szerepben, tényleg csak az utolsó mozzanat, egy gól hiányzott. A lecserélésével azonban nem értek egyet, nem is láttam, hogy a seg*én venné a levegőt, ráadásul a csapat legjobbja helyett egy nem túl meggyőző Lucast láthattunk a pályán a találkozó végéig. Asensio formába hozása nekem fontosabb lenne, mint a Bale-lel való erőlködés, így én inkább őt játszattam volna a meccs elejétől. Llorente és Ceballos hiányát én személy szerint nem éreztem, szóval emiatt nem tudok rá negatívumokat mondani. Annak pedig külön örülök, hogy nem akart kockáztatni Viníciusszal. A cseréi ezúttal nem váltak be.
Spanyol hírek szerin…
Spanyol hírek szerint nem várt fordulat állt be a kapuskérdésben a Real Madridnál. A klub állítólag elégedetlen Courtois teljesítményével, illetve a vezetés azt sem nézi jó szemmel, hogy a belga magánélete lényegében nyitott könyv a búlvársajtó előtt, így a játékos eladását tervezik. A hírt tálaló lap szerint Zidane is Keylor Navast képzeli el első számú kapusként. Problémát jelenthet, hogy a Chelsea-től 40 millió euróért érkező hálóőrnek esze ágában sincs távozni, mivel Madridban szeretne élni, kislánya közelében.
Benzema: Örülök a góljaimnak, de a legfontosabb a három pont megszerzése
Benzema:
„Nagyon örülök a góljaimnak, de a legfontosabb az, hogy megszereztük a három pontot. A világ legjobb csapatában játszunk, a célunk az, hogy címeket nyerjünk. Ez nem volt valami nagyszerű idény, nehéz helyzetben vagyunk, de a végsőkig fogunk küzdeni, megpróbáljuk megnyerni a hátralévő meccseinket. Fontos győzelmet arattunk egy erős csapat ellen. Nagyszerű második félidőnk volt, gólokat lőttünk, de nem kaptunk egyet sem.”
„Azért vagyok itt, hogy hozzátegyem a saját részemet a csapat játékához. Csatárnak lenni sok dolgot jelent, nem csak a gólszerzést. A Real Madrid 9-eseként játszom, ma ebben a pozícióban voltam, mivel ezt a játékrendszert alkalmaztuk. De nem zavar, ha van mellettem még egy csatár.”

Vallejo:
„Kulcsfontosságúak voltak az edző által eszközölt változtatások a félidő után. Jobban tudtuk irányítani a játékot, elégedettnek kell lennünk, mivel nagyobb intenzitással jöttünk ki a második félidőre, ami az eredményjelzőn is megmutatkozott.”
„Eléggé mélyen tanulmányoztuk a Bilbaót. Tudtuk, hogy veszélyes labdákat lőnek majd a tizenhatosunkon belülre, hogy a lehető legtöbbet akarják majd kihozni a kipattanó labdákból, ahogy azt is, hogy Williams megpróbál mögénk kerülni, de jól felkészültünk ezekre.”
„Íñigo Cordoba bejátszotta a labdát, a célom pedig az volt, hogy előbb odaérjek, mint Iñaki Williams, a csapattársaim pedig az ellentámadásból gólt szereztek. Ez egy olyan helyzet volt, ami maximális erőbedobást igényelt, a földre kellett kerülnöm, hogy felszabadítsak.”
„Örülök, hogy segíthettem a csapatot. Jól dolgoztam edzéseken, jó formában vagyok. Örülök a győzelemnek. Meg kell köszönnöm a csapattársaimnak, mivel azok után, hogy olyan sokáig távol voltam, segítettek túllendülni a nehézségeken.”
„Bale nagyon erős és igazi profi, valódi példakép. Remekül dolgozik az edzéseken.”
Marcelo:
„Nem akarjuk, hogy véget érjen az idén, mindent bele kell adnunk a mezért, hogy a lehető legmagasabbra juttassuk a Real Madridot. Nagyon nehéz idényünk volt, de mindannyiunknak mennie kell előre a Real Madrid címeréért.”
„Az idény végére már nem játszhatunk címekért, de mindig motiváltnak kell lennünk. Mindent beleadtunk, a második félidőben pedig sokkal jobban sikerültek a dolgok, mint az elsőben.”

„Mindannyian tisztában vagyunk Karim képességeivel, hogy mit ad a csapatnak, ő az egyik vezérünk, én pedig nagyon örülök a góljainak. De abban is biztos vagyok, hogy ő jobban örül a győzelemnek, mint annak, hogy háromszor betalált.”
„Teljes mértékben a csapatra koncentrálok. Nem volt negatív hatással rám semmi, ami ebben az idényben történt, végeztem a munkámat, hogy kivegyem a részem. Függetlenül attól, hogy játszottam-e, mindig ott voltam a csapattársaim számára. Az, hogy játszol-e vagy nem, szintén a futball része, hozzá tartozik egy idényhez, de sosem hagytam abba a munkát, mindig segítettem.”
„Mindenki tudja, hogy mennyire szeretek játszani és edzeni ezekben a színekben. Túl sokat beszélnek azok, akik a klubon kívül vannak. A Real Madrid az otthonom.”
Zidane: Nem lep meg Benzema teljesítménye
„Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk az első és a második félidőben is, utóbbiban jobban játszottunk, de az előbbit jó iramban kezdtük, csak a gólok hiányoztak. Elégedett vagyok a hozzáállással, mert a mai meccset nagyon jól olvastuk.”
„Ez mindig fontos, ezért is mondom, hogy az első félidővel is elégedettnek kell lennünk. Ha a mai fociban te lövöd az első gólt, minden megváltozik. Aztán még szereztünk kettőt, ráadásul egyetlen lehetőséget adtunk nekik, amikor Williams kapott egy keresztlabdát.
„Remekül játszottunk, nem kaptunk gólt, megteremtettük a különbséget a labdával, de először is védekezésre volt szükségünk. Nagyon koncentráltunk mindenre, amivel az ellenfél gondot okozhatott volna nekünk, a játékosaink pedig a tehetségüknek köszönhetően megmutatták nekünk, hogy mire képesek. Nem tudom, hogy ez volt e a legjobb meccsünk, de a legfontosabb a győzelem.”

„Számomra Benzema mai teljesítménye semmin nem változtat, tisztában vagyok vele, hogy milyen játékos, hogy mit tud adni a csapatnak. Ezzel a társai is ugyanúgy tisztában vannak. Amit a gólokkal kapcsolatban csinál, az lenyűgöző, örülök neki. Bíznak benne a többiek, tudja, hogy mindig lehet jobban csinálni, mindig fejlődni akar. Az első góljánál Marco segített neki beadással, Vallejo mentése pedig… Micsoda meccs. Nagyszerű mozdulat volt. Nem lep meg, amit Karim csinál.”
„Nem tudom, hogy ő-e a világ legjobb 9-ese, sok kiváló játékos van, de ha megnézzük, hogy mit vitt véghez az elmúlt tíz évében… Nem tudtam, hogy két gólra van az eddigi legjobb idényétől. Ez azt jelenti, hogy remekül teljesít. Mindenkinek megvan a véleménye arról, hogy ki a legjobb. Számomra ő az, de mindenkinek meglehet a saját véleménye. Sorozatban nyolc góljával most ő a legjobb.”
„Brahim jó játékos. Ismertem korábbról, amit kedvelek benne, az az, hogy amikor megkapja a labdát, azonnal a kapura tör. Szeret összejátszani a többiekkel. Kár, hogy nem talált be a helyzeténél, szerettem volna látni, ahogy gólt szerez. Kár, mert csak 10-12 percet játszott.”
„Bale-nek volt egy helyzete, sajnálom, hogy nem lett belele gól, mert szerettem volna látni, hogy betalál. A füttyszó? Nem fogok ilyen dolgokba belemenni. Ti nyugodtan megkérdezhetitek, de én pedig azt válaszolok, amit akarok.”
Barátok búcsúztak Herreríntől a közösségi médiában
Játékosok:
Keylor Navas: „A Real Madrid címerének egy kis darabja a mennyországba költözött. Örökké, barátom. Isten fogadjon a dicsőségébe. RIP Herrerín.”
Nacho: „Nyugodj békében Agustín. Hiányozni fogsz.”
Asensio: Egy nagy madridista és egy csodálatos ember hagyott itt minket. Nyugodj békében, Agustín
Isco: „Mindannyiunk barátja és szerette, köszönet a sokévnyi madridizmusáért! Fantasztikus ember (voltál) !!!! Nyugodj békében.”
Llorente: „Mindig ott voltál nekünk a humoroddal és a szimpátiáddal, jó és rossz időkben egyaránt, hogy átadd a Real Madrid és az élet legfontosabb értékeit. Halhatatlan Agustín Herrerín. RIP.”

Odriozola: „A Real Madrid értékeinek tökéletes példája. Nyugodj békében, Agustín Herrerín.”
Felipe Reyes (kosaras): „RIP Herrerín. A madridistáknak nagyon fogsz hiányozni.”
Benzema: "Egyedülálló madridista volt. Köszönjük a felénk közvetített szereteted. Mindörökké, Agustín!
Sergio Ramos: "Egy gyengéd ember távozott, egy példaértékű profi, a pályagondnok, aki mindig mosolyt csalt az arcokra. Egy Madridista hagyott itt minket. Nyugodj békében!"
Carvajal: "Példaértékű ember és profi. Nyugodj békében!"
Casemiro: "Mindörökké, Agustín! Köszönök mindent, de leginkább a szereteted!"
Marcelo: „Óriási ember voltál. Nyugodj békében, Agustín Herrerín.”
Ceballos: „A mai egy szomorú nap a Real Madrid és a világfutball számára. Agustín Herrerín itt hagyott minket. Szeretném legmélyebb együttérzésemről és támogatásomról biztosítani a családját. Pályagondnokként és madridistaként a professzionalizmus nagyszerő örökségét és kedvességet hagyott hátra. Nyugodj békében, Agustín Herrerín.”

Korábbi játékosok:
Arbeloa: "A mi szeretett Agustínunk ma itt hagyott bennünket. Egy nagyszerű madridista, egy legendás személyiség, aki iránt minden játékos különleges szeretetet érzett. A legmélyebb együttérzésemet közvetítem a nagyszerű családja felé. Te mindig is egy voltál közülünk, ez pedig ezután sem fog változni. Nyugodj békében!"
Roberto Carlos: "Mennyi felejthetetlen emlék… Nyugodj békében, hiányozni fogsz!"
Casillas: "A mai egy nagyon szomorú nap mindannyiunk számára, akik oly nagyra értékeltük Agustínt. Egy nagyszerű ember, egy igazi madridista és egy igazi barát! Együttérzek a családjával!"
Manuel Sanchís: „Részvétem Herrerín családjának. Kedves ember volt. RIP”
Paco Buyo: „Legmélyebb együttérzésem Agustín Herrerín családjának és barátainak. Jó ember és nagy madridista volt. RIP Agustín.”
Nistelrooy: „Nyugodj békében, Agustín. Sosem felejtünk el. Kitartást és erőt kívánok a családnak és az egész madridizmusnak.”
Pepe: „Nyugodj békében, kedves Herrerín.”
Raúl: „Szomorú nap mindannyiunk számára. Egy nagy madridista és egy kiváló ember távozott el. Nem felejtünk el! Nyugodj békében, Agustín.”
Míchel: „16 évesen találkoztam veled először az utánpótlásban. Olyan sok generációt ismertél, hogy mindannyian emlékezni fogunk rád. Mindig a madridista címer társaságában fogunk rád emlékezni, szavak nélkül. Örökké, Agustín.”
Mayoral: „A mai egy szomorú nap. Legmélyebb együttérzésem a családnak és a barátodnak. Nyugodj békében, Agustín Herrerín.”
Metzelder: „Nyugodj békében, Agustín.”
Iván Campo: „Legmélyebb együttérzésem minden hozzátartozónak Agustín Herrerín úr halála miatt. A Real Madrid elmúlt 50 évének pályagondnoka mindig felügyelt, bátorított és szeretett mindenkit, aki megfordult a Real Madrid és akár más csapatok háza táján.”

Álvaro Benito: „Saját nevelésű játékosok generációt kísérte az úton, és az első csapatnál is vigyázott ránk. Mindig kedves és figyelmes volt, mosollyal az arcán. RIP Nagybácsi.”
Aitor Karanka: „Szomorú nap ez mindannyiunk számára, akik ismerték Agustín Herrerínt, a Real Madrid történelmének egyik fontos részét, akit kiváltság volt ismerni. Együttérzésem a családnak és a barátoknak.”
David Beckham: „Az első ember, akit megláttam, amikor a Bernabéu gyepére léptem. És az utolsó ember, akit megláttam, amikor lesétáltam a pályáról… Együtt nyertünk, együtt veszítettünk, de a végén bajnokként ünnepeltünk… Örökké a szívünkben maradsz. Nyugodj békében, Agustín.”
Egyéb:
Pablo Laso (a kosárcsapat edzője): „Nyugodj békében, Agustín Herrerín.”
Berserkers szurkolói csoport: „Agustín Herrerín eltávozott, egyike azoknak a madridistáknak, akikből már nagyon kevés van. Mindenki, aki ismerte, úgy nyilatkozott róla, hogy nagyon barátságos ember volt. Együttérzésünket küldjük a barátoknak és a családnak. RIP”
José Luís Sánchez (újságíró): „Viszlát, Agustín. Köszönöm a tanácsokat, a történeteket, az elbővülő személyiségedet és a higgadtságodat. A munkád nagyobbá tette a Real Madridot. Nyugodj békében.”
Búcsúzunk Agustín Herreríntől, a nagy tiszteletben álló pályagondnokunktól
Közel hét évvel ezelőtt megosztottunk veletek egy történetet, ami a Bernabéu összedőlt kapujáról szól. Mint ismeretes, egy Dortmund elleni hazai BL-mérkőzés előtt néhány perccel felborult a stadion egyik kapuja, így felmerült, hogy a találkozót nem lehet lejátszani, így pedig hatalmas hátrányba kerülhet a csapat a hetedik BL-cím felé vezető úton. A problémát végül kalandos módon, de sikerült elhárítani, a megoldást (és az új kaput) pedig nem más, mint Agustín Herrerín szállította. Olvassátok el a részleteket, megéri.

De nem ez az egyetlen anekdota, ami Herrerínnel kapcsolatos, aki a 90-es évek elején még játékosmegfigyelőként segítette a klub utánpótlásbázisát. Abból az időből származik a történet, ami szerint ő volt az első, akinek feltűnt Raúl tehetsége, majd ő volt az, aki meggyőzte a későbbi legendát, hogy csatlakozzon a Real Madrid akadémiájához. Mint ismeretes, a későbbi kapitány és legendás hetes még az Atlético utánpótlásában futballozott.
További érdekesség, hogy egy baráti társaság Totanában, egy Murcia melletti településen létrehozott egy szurkolói egyesületet “La peña Madridista La Decima – Agustín Herrerín” néven, még 2002-ben. A szurkolói csoport elnöke elmondta, hogy Herrerín nevének használatára mindenki azonnal igent mondott, de nagy felelősségként is tekintenek erre, hiszen a Real Madrid egyik legismertebb és legkedveltebb dolgozójáról van szó, aki az egyesület tiszteletbeli tagja is egyben.
2012-ben Agustín szülővárosa, Puerta de Mazarron még ennél is tovább ment, ők utcát neveztek el a szakemberről, alázatossága, nagylelkűsége, szívélyessége és a sport, illetve szülővárosa iránt érzett szeretete miatt. Agustín rendkívül büszke volt erre, hiszen imádta a települést, amit csak „paradicsom”-ként emlegetett.
Biztosan sokatoknak feltűnt már az is, hogy amikor a játékoskijáróban tűnt fel, egy csapatkapitányihoz hasonló karszalagot viselt, amit minden egyes találkozón magán hordott.

Aki követte a Real Madrid találkozóit az elmúlt években, láthatta, hogy Cristiano Ronaldo és Agustín Herrerín között különleges kapcsolat van. Kettejük közös története 2009 július 6-án kezdődött, Cristiano Ronaldo bemutatásán. A játékos rendkívül ideges volt az öltözőfolyosón mielőtt kisétált a pályára, ahol nyolcvanezren várták a bemutatását. Nem állt készen, hogy kifusson a gyepre. Herrerín odalépett hozzá, kedvesen elbeszélgetett vele, megpróbálta megnyugtatni a futballistát. Néhány perccel később Cristiano a Bernabéu gyepén volt, ahol teltházas fogadtatásban részesült. A bemutatás nagyszerűen sikerült, Cristiano pedig állítólag soha nem felejtette el ezt a gesztust.
Erős barátság alakult ki közöttük. Ha Cristiano valamilyen egyéni díjat nyert, amit bemutatott a Bernabéu közönségének, minden alkalommal megkérte Agustínt, hogy készítsenek egy közös fotót. A 2015/16-os idényben Cristiano mesterhármast szerzett a Celta Vigo ellen, a labdát pedig Agustínnak ajándékozta.

De Herrerín nem csak Cristianónak volt jó barátja, minden játékos így tekintett rá, Agus nagypapának szólították. Néha meglátogatta az öltözőt, hogy támogassa a játékosokat, hogy őszintén beszélgessen velük. Pontosan ezért volt az, hogy ha Figo, Roberto Carlos, Seedorf, Mijatovic, vagy a Real Madrid bármely korábbi játékosa megjelent a Bernabéuban, találkozni akartan Agustínnal, aki a Madridban töltött idejük alatt mentorálta őket. Boldogan látta el tanácsokkal a srácokat, de bármilyen segítséget megadott nekik. Ő segített például házat találni Madridban Steve McManamannek, ő mutatta meg neki a várost és ő segített neki a beilleszkedésben.
Agustín nagyon szívesen támogatta a játékosokat, amit viszonoztak is neki, különösen a nehéz időkben. 2012 január 6-án például Sergio Ramos Agustín 2011 végén elhunyt feleségének, Margaritának ajánlotta a Granada ellen szerzett gólját.

Agustín mindig készen állt arra, hogy segítse a klubot, ha attól épp elpártolt a szerencse. Ő is egy meg nem énekelt hős volt, aki csendesen elálldogált a folyosón, vagy dolgozott az öltöző melletti irodájában. A madridizmus legfontosabb értékeinek megtestesítője volt: alázat, bátorság, szorgalom. Igazi madridista volt. A Real Madrid szerencsetalizmánja.
40 Real Madridnál töltött év után vonult nyugdíjba 2017-ben, egészségügyi okok miatt. De azóta sem hagyta ki kedvenc csapata egyetlen mérkőzését sem.

Nyugodjék békében!
Orvosi jelentés: Mariano
Az orvosi csapat által elvégzett vizsgálatok megállapították, hogy Mariano Díaz jobb lábának combközelítő izmában gyulladás lépett fel. A játékos a Getafe elleni mérkőzést még biztosan kihagyni kényszerül. A csatár állapotát természetesen folyamatosan nyomon fogják követni a Real Madrid szakemberei.
