Gy. András
Marcelo: Mindig libabőrös leszek, ha eszembe jut a Cibeles
„Az elmúlt hat évben kapitány voltam. Számomra ez óriási büszkeség és egyben hatalmas felelősség. Azt a feladatot kaptuk, hogy a Real Madrid nevét a sportág csúcsára helyezzük, állandó jelleggel, de ezt imádom.”
„Minden játékos, aki érkezik a csapathoz, meleg fogadtatásban részesül a többiek által. Igazi összetartás van, olyanok vagyunk, mint egy család. Az érkezésem után megtanították, hogy hogyan tiszteljek másokat. Most már nagyon régóta vagyok itt, sok embert láttam érkezni és távozni, de a hangulat mindig nagyszerű volt és megvolt az egység. Az új srácokon mindig érezhető, hogy meg vannak illetődve, amikor felfogják, hogy a Real Madridban játszanak. Nem elég csak eljutni idáig, mindent meg is kell tenni ezért a címerért.”
„A Cibeles mindig nagyszerű emlékeket idéz. Segít, hogy az emberek közel érezzék magukat a játékosokhoz és a Real Madridhoz. A legutóbbi néhány alkalommal kedves volt Sergio Ramostól, hogy felhívott magával az emelvényre. Rengeteg csodás emlékem van arról, amikor feltesszük a sálat a szoborra a Cibelesen. Mindig libabőrös leszek, ha ezek eszembe jutnak.”

„A legkeményebb percek számomra a mérkőzések előtti beszédeket megelőző pillanatok. Idegörlő tíz vagy tizenöt perc ez. De ha meglátod az embereket a stadionban, az extra motivációt jelent, amire úgy kell reagálnod, hogy minden tőled telhetőt megteszel a pályán.”
„Vinícius 16 évesen egy évet játszott Braziliában. Már kicsit érettebben érkezett ide, de mindenben segítem, amiben csak tudom. Nagyszerű srác, mindent magába szív. Amit csak meg lehet tanulni, azt meg is akarja. Spanyolul is tanul, mert jól akarja kifejezni magát. Elmondhatjuk róla, hogy egy olyan srác, aki igazán vágyik valamire, ezt pedig nagyon jó látni. Ha olyannak próbálsz segíteni, akit ez nem érdekel, az időpocsékolás, de vele teljesen más a helyzet.”
„Mindig Roberto Carlos volt a példaképem, véleményem szerint még mindig ő minden idők legjobbja. Nagyon sokat segített nekem, amikor megérkeztem ide. Egy olyan helyre jöttem, ahol a példaképem játszott a posztomon, aki tényleg foglalkozott velem, ő szokott haza fuvarozni, ez pedig nem megszokott dolog a fociban.”
„Az első gólomat a Sporting Gijón ellen szereztem. Különleges volt, mert már voltak előtte is kapura lövéseim, sok meccset játszottam. Egyre közelebb kerültem a gólhoz, de nem érezhettem át, hogy milyen a Real Madridban gólt szerezni. Csodás nap volt. A kisfiam, Enzo már majdnem megszületett, neki ajánlottam a gólomat. A gól, amit a legjobban élveztem és amit a leginkább megünnepeltem, az a tizenegyes pontról szerzett találatom volt a Tizenegyedik megnyerésekor. Ez volt az, ami a legnagyobb mértékű feszültséget szabadította fel belőlem.”
Mourinho: „Szerintem…
Mourinho: „Szerintem Zidane tökéletes a Real Madrid számára az elmúlt fantasztikus évek után. A kinevezése számomra, a Real Madrid számára és az ő számára is tökéletes. Nagyszerű lehetőség ez neki, hogy megmutassa, mennyire nagyszerű. Szerintem nagyszerű.”
A MARCA szerint telj…
A MARCA szerint teljes a megállapodás a Portóval Éder Militão ügyében. A játékos még hétfőn átesett az orvosi vizsgálatokon és 6 évre alá is írt a Real Madridhoz. A klubváltás 50 millió euróért cserébe jön létre, a hivatalos bejelentés pedig a jövő héten megtörténhet.
Florentino Pérez: Köszönjük, Zizou!
„Mi, madridisták a klubunk 117 éves történelmének egyik legsikeresebb korszakát éltük meg együtt. Több mint ezer napja vagyunk Európa trónján. Tudjuk, hogy épp egy viszontagságos úton haladunk, tisztában vagyunk azzal, hogy ez milyen fájdalmas a szurkolóink számára.”
„Mindenesetre azt szeretném egyértelműsíteni, hogy ezek a játékosok rengeteg sikert és néhány felejthetetlen trófeát hoztak el nekünk. Az öt esztendő alatt megnyert 4 BL-cím megismételhetetlen teljesítmény. Ezek a játékosok büszkévé tesznek minket, nem szabad elfelejtenünk azt, amit elértek. Ez a klub minden egyes nap hatalmas kihívásokkal néz szembe. Az elmúlt évek a sikerekről szóltak, de a mostani idényben nem sikerült elérnünk a kitűzött céljainkat. A kötelességünk az, hogy megtegyük a szükséges lépéseket.”

„Szeretném megköszönni és egyben elismerni Santiago Solari edzőként végzett munkáját. Nagyszerű szakmaiságról, elkötelezettségről és lojalitásról tett tanúbizonyságot. Ez a klub mindig az otthona lesz. Ő is a Real Madrid része, szereti ezt a klubot és minden tőle telhetőt megtett az utolsó pillanatig. Az első naptól kezdve megkérdőjelezhetetlen elkötelezettséggel irányította a csapatot, amelyet rendkívül nehéz körülmények között vett át. Szeretném kifejezni a hálánkat Solari irányába, akit nagyon szívesen látnánk a továbbiakban is klubunk kötelékében, ha ő is így gondolja.”
„Nagyszerű keretünk van, de az elmúlt évek sikerei után be kell látnunk, hogy ebben az idényben nem sikerült elérnünk azt a szintet, amit szerettünk volna. Szeretnénk elkezdeni egy új, izgalmas fejezetet a klub életében. Egy olyan szakaszt, amit az egyik nagy ikonunk vezet, akivel szeretnénk újra felfedezni az izgalmat, ambíciót és a legerősebb versenyképességet, amit az elmúlt években láthattunk. Ma azért vagyunk itt, hogy köszöntsük Zidane-t.”
„Drága Zizou, a Real Madrid iránt érzett szenvedélyed újra összehozott a klubunkkal, ami a világ legjobbja. Ez az örökké tartó kapcsolat kettőtök között 2001-ben indult. Egy nehéz időszakban veszed át az edzői posztot. A tény, hogy ma ismét itt vagy, megmutatja, hogy szereted ezt a címert és mindent, amit képvisel szurkolók milliói számára. Amikor felajánlottuk neked a visszatérés lehetőségét öt nappal ezelőtt, ismét tanúbizonyságot tettél a Real Madrid irányába érzett szeretetedről és lojalitásodról.”

„A klub iránti elkötelezettséged olyasvalami, ami minden madridistát izgatottsággal tölt el, akik számára te vagy a Real Madrid értékeinek közvetítője. A te irányításoddal 9 trófeát emelhettünk a magasba, aminek köszönhetően a Real Madrid bebetonozta magát a világfutball csúcsára. Büszkék vagyunk arra, hogy ismét velünk vagy. Megtestesíted ennek a klubnak a nagyságát. Köszönjük, Zizou!”
BREAKING! Zidane még ma visszatér?
Egy spanyol televíziós csatorna értesülései szerint Santiago Solari utolsó napját tölti a Real Madrid edzői székében. Az egyébként általában megbízhatónak bizonyuló Jugones úgy értesült, hogy az argentin szakember már el is búcsúzott a keret tagjaitól.

A legérdekesebb fejlemény a csatorna értesülései közül azonban kétség kívül az új edző személye, aki nem más, mint az elmúlt évek sikereinek főszereplője, Zinédine Zidane. A francia legenda edzőként sorozatban háromszor vezette BL-győzelemig a csapatot, most újra visszatérhet, hogy megpróbálja kivezetni a Real Madridot a jelenlegi válsághelyzetből.
A mai hírek egyébként egybevágnak a MARCA korábbi értesüléseivel is, amelyek szerint Florentino Pérez első számú opciója az edzői posztra a francia szakember volt.
Frissítés: A hírek szerint ma este 18:00-kor lesz egy vezetőségi ülés a Real Madridnál, amely után sor kerül a hivatalos bejelentésre is, a holnapi edzést pedig már Zidane tartja meg.
Frissítés 2: A hírt az AS, a MARCA, az Onda Cero, a Cadena SER és az El Mundo újságírói is megerősítették az elmúlt bő fél órában. Solari minden jel szerint elköszönt a játékosoktól.

Várjuk a fejleményeket, amelyekről természetesen azonnal beszámolunk!
Benzema: Ami az öltözőben történik, az ott is marad
Benzema:
„Fontos mérkőzésen nyertünk, ilyen szellemben folytatjuk tovább az idény végéig. Keményen kell dolgoznunk, meg kell nyernünk a hátralévő 11 mérkőzésünket, élveznünk kell a játékot. A futball ilyen, néha nyersz, néha nem. Jó csapatunk van. Az embereknek ki kell tartaniuk mellettünk.”
„Minden sorozatban az a célunk, hogy a legvégéig eljussunk. Az Ajax elleni rendkívül fontos meccsen a szurkolóink mögöttünk álltak. Nem felejthetjük el, hogy nagyon sok címet nyertünk, ez fontos. De nagyon nehéz is egyben, mert az ellenfelek egyre erősebbek.”
„Mindenki azt gondol, amit akar. Cristiano nem a Real Madrid, magunkkal kell foglalkoznunk, győzelemhez kell segítenünk egymást. Ez a futball.”
„Remélem, hogy Solari folytatja, de ez a klub döntése. Mi mögötte állunk.”
„Mourinho? Van egy edzőm, a többi a klub dolga.”
„Az öltöző mindig egységes, nem nyertünk volna ma, ha nem lenne így. Ami az öltözőben történik, az ott is marad. Nekem úgy tűnik, hogy a csapattársaim és az edző rendben vannak, mind összetartunk.”

Nacho:
„Az első félidő őrület volt. Az elején eléggé rendezetlenek voltunk, ők nagyon erősen kezdtek. Szerencsénk volt, hogy volt VAR. Jól reagáltunk, az első félidőben megtettük, amit tudtunk, a második pedig már a miénk volt.”
„Nehéz hét van mögöttünk, de ez nem kifogás. Jól kellett kijönnünk a meccsből, habár a Valladolidnak sok forog kockán. Mi a büszkeségünkért játszottunk ma.”
„Tudjuk, hogy ez nehéz év volt. Nem vagyunk hozzászokva, hogy már ilyenkor kiszállunk a trófeákért folytatott harcból. Ez a klub minden egyes nap hatalmas elvárásokat támaszt. Minden meccsen úgy kell kifutnunk a pályára, hogy győzni akarunk, jó eredményeket kell elérnünk mind önmagunkért, mind pedig a címerért. Kötelességünk nyerni, ma pedig meg is tettük ezt. Nem ideális a helyzet.”
„A dolgok nem úgy mennek, ahogy szeretnénk. Solari az edzőnk és kötelességünk keményen dolgozni.”
Solari: Nehéz időszak volt ez, de fontos, hogy lássuk a kiutat
„Ez egy nehéz hét volt mindenki számára, a játékosoknak is. Az első 20-25 perc ezt tükrözte, majdnem végzetes is lett. A meccs elején beálltunk, de később a játékosok visszajöttek a meccsbe. Nehéz mérkőzés volt, a játékosok jól reagáltak és megmutatták a karakterüket. Ez egy nagyszerű játékosokból, erős jellemekből álló csapat.”
„Ez a győzelem profizmusnak, lélekjelenlétnek és a nehézségekre való reagálásnak köszönhető. A játékosok mindent megtattak, hogy elérjük a célunkat. Egy nehéz környezetbe jöttünk egy olyan csapat ellen, amelynek szüksége volt a pontokra és megnehezítette a dolgunkat. Emiatt is vagyunk büszkék a győzelemre.”

„Ugyanúgy dolgozunk, mint mindig. Sok dolgot lehet hallani rólunk mostanában, amit el kell fogadnunk egy ilyen hét után. Nehéz időszak volt ez, de fontos, hogy lássuk a kiutat és megmutassuk, hogy a nehéz időkben is kitartunk. Ugyanolyan hozzáállással dolgozunk, mint eddig. Holnap folytatjuk a felkészülést az újabb három pont begyűjtése érdekében, szeretnénk megpróbálni csökkenteni a hátrányunkat az előttünk állókhoz képest, amennyiben ők hibáznának. Ha nem, akkor megpróbáljuk a lehető legtöbb pontot begyűjteni.”
„Hogy ez volt-e az utolsó meccsem? Ezt nem nekem kell eldöntenem. Én mindig úgy dolgozom, hogy a következő napot, a következő edzést tartom szem előtt. Erre koncentrálunk.”
„A keretet a végsőkig meg fogom védeni.”
„Isco? Ez már egy eldöntött, belső ügy. Holnap már új nap kezdődik. Visszatérünk az edzésekhez, mindenki tiszta lappal indul.”
Sergio Ramos is elut…
Sergio Ramos is elutazik a csapattal a Valladolid elleni mérkőzésre, bár eltiltás miatt biztosan nem léphet pályára. A kapitány szeretné támogatni a társait ebben a nehéz időszakban.
Ramos Péreznek: Fizess ki és megyek
Florentino az öltözőben várta a játékosokat a találkozó után, ahol megfeddte őket a mérkőzésen mutatott hozzáállásuk miatt. Az elnöki beszéd több percen át tartott, a játékosokat az elkötelezettségük hiánya és a sok hiányzás miatt, majd odáig ment, hogy szégyenteljesnek nevezte a viselkedésüket.
Ekkor reagált Sergio Ramos, aki Pérezt és a vezetőséget vádolta meg azzal, hogy nem megfelelően tervezték meg az idényt és az emiatt sikerült ilyen rosszul. Felrótta neki, hogy nem igazoltak csatárt és felhívta a figyelmét, hogy nem csak a játékosok hibája a jelenlegi helyzet. „Fizess ki és megyek” – mondta a kapitány a vita hevében. Majd az elnök szemébe nézett és folytatta: „Kidolgoztam a belem és mindent megtettem ezért a címerért, ezért a klubért és még Önért is.” A beszélgetést az egész keret és a stáb is végighallgatta.
Ezt követően az elnök éjjel kettőig ülésezett a klub vezetőségével, különböző lehetséges forgatókönyveket beszéltek át, köztük Solari azonnali menesztését és Mourinho azonnali kinevezését is, aki tudvalevő, hogy rendkívül rossz viszonyt ápol Ramosszal. Az elnök és a vezetőség is határozott véleménnyel rendelkezett a vitatott témákban, így végül nem született döntés, de erre akár az elkövetkezendő órákban is sor kerülhet.
A Real Madrid megkezdte a tárgyalásokat José Mourinho ügynökével
A klubvezetés szeretné, ha a 2010-2013-as időszak után újra Mourinho irányítani a csapatot, ám ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen meggyőzőnek kell lenniük. A portugál szakembernek vannak kétségei afelől, hogy jó döntés a visszatérés. Tekintettel arra, hogy a játékosokkal és a vezetőség néhány tagjával való megromlott viszonya vezetett a távozásához a legutóbbi alkalommal, van benne némi bizonytalanság.
A lap szerint a mai nap lehet a fordulópont az ügyben. A Real Madrid harcol az idővel. Az elnök célja állítólag az, hogy vasárnap este már ne Solari üljön a kispadon a Valladolid elleni mérkőzésen, a bajnokság 27. fordulójában.

Mindenesetre a habfehér alakulatnál nem Mourinho volt az első számú célpont a pozíció kapcsán, hanem Zinédine Zidane. A francia azonban nem szeretné újra a tavaly elhagyott keret élén látni saját magát. Távozásának egyik oka az volt, hogy nem szerette volna levezényelni a keret megreformálását, és tisztában van azzal, hogy ha most visszatér, akkor néhány nagyon nehéz döntés meghozatalára lenne szükség.
Az AS belső forrásai szerint Solari közel áll a kirúgáshoz, tekintettel arra hogy a csapat néhány nap alatt három sorozatban is eljátszotta a győzelmi esélyeit, ráadásul a vezetőség nagyon szeretné, ha a gárda a bajnokságban a második helyen végezne. Ennek a presztízsen kívül még egy fontos oka van, mégpedig a spanyol szuperkupa formátumának megváltozása, amit a következő nyáron már négycsapatosra tervez módosítani a szövetség.
Az angol The Telegraph mindeközben címlapon hozza a hírt, miszerint szinte 100%, hogy Mourinho a Real Madridban folytatja. Az angol lap nem tért ki arra, hogy már most, vagy csak az idény végén érkezne a portugál szakember.