Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Calderón: Tudom, hogy Pérez felhívta Zidane-t

„Igazság szerint Bale nem töltötte be azt a vezér szerepet Cristiano Ronaldo távozása után, amit vártak tőle. Nem látszott rajta, hogy elkötelezett lenne. Az embereknek nem tetszik, amit látnak. Lerázta magáról a csapattársait, akik ünnepelni szerették volna vele a gólját, sokszor sérült. Sajnálom, de nem gondolom, hogy jövőre is itt fog játszani.”

„Bale ügynökének nyilatkozata nem volt szerencsés. Szerintem nincs tisztában azzal, hogy a Bernabéu közönsége rendkívül tisztelettudó, de egyben hatalmasak az elvárásai is, leginkább két dolog tekintetében. Az egyik az elkötelezettség, aminek nyomát sem látták Gareth Bale-ben.”

„Több mérkőzésen is elhagyta a stadiont, még a találkozó lefújása előtt. Ez a fajta viselkedés a csapattársakkal szemben, illetve a tény, hogy nem beszéli a spanyol nyelvet, azt sugallja a szurkolók felé, hogy egyáltalán nem kötelezte el magát a klub irányába. Ez az, amit a szurkolók elítélnek.”

Mourinho és Bale

„Tudom, hogy az elnök szerda reggel felhívta Zidane-t, hogy visszahívja, de ő nemet mondott. Annak lehetőségét azonban nyitva hagyta, hogy júniusban visszatérjen.”

„Nincs kétségem afelől, hogy Florentino Pérez első opciója az edzői posztra José Mourinho. Ez mindig is így volt. Korábban már fel is hívta, amikor Zidane távozott, Mourinho pedig a United edzője volt, a portugál elutasító volt, mondván nem az a megfelelő pillanat a visszatérésre. Talán most. Szerintem nagyon jó esély van rá, hogy a következő idényben ő ül a csapat kispadján.”

„De tényleg az a probléma, hogy ki fogja irányítani a csapatot? Zidane-ról és Mourinhóról beszélnek, két teljesen különböző karakterű edzőről, akiknek gyökeresen ellentétes a futballról alkotott véleménye. Ez egy furcsa, szeszélyes helyzet, ami az elnöknek köszönhető.”

„Van lehetőség, hogy visszahozza Mourinhót, de számomra ez nem opció. Most bárkit is hoznál, rossz döntés lenne. Szerintem várni fognak az idény végéig, de túl hosszú idő ez ahhoz, hogy folyamatosan elviseljék a szurkolók haragját és kritikáit.”
 

Tovább

Lucas Vázquez: Bocsánat

Lucas Vázquez: 
„Eljött a bocsánatkérés ideje. Nagyon szomorúak és idegesek vagyunk amiatt, ahogy ma teljesítettünk. Túl korai lenne azt mondani, hogy egy korszak lezárult. Az elmúlt három idényben megnyertük a BL-t. Idén ez már nem lehetséges, de jövőre egy újabb győzelem reményében térünk vissza. Mi vagyunk a Real Madrid, kötelességünk minden sorozatot megnyerni.”

„Nehéz a történteket elemezni, mivel még nagyon friss az élmény, vissza kellene néznem a találkozót és meg kellene néznem, hogy mi is történt. Az Ajax jobb volt nálunk, a futballban így mennek a dolgok. Ha az ellenfeled jobb, akkor azt be kell látnod és keményen kell dolgoznod azon, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet.”

Lucas

„A labdarúgás is sport, mi pedig emberek vagyunk. Van, hogy jobban mennek a dolgok, van, hogy rosszabbul. Fel kell ismerni az adott helyzetet, mindig meg kell próbálni a legjobbat kihozni belőle. Nem tudjuk megmagyarázni, ami történt, nagyon idegesít minket, hogy kiestünk a kupából és kikaptunk a bajnokságban is, nehéz hónapon vagyunk túl. Meg kell próbálnunk levonni a megfelelő következtetéseket.”

„Az ilyen esték csak azt mutatják, hogy milyen nehéz volt megtenni azt, amit az elmúlt három évben tettünk. Ezek az esték azt bizonyítják, hogy milyen nehéz volt sorozatban háromszor megnyerni a BL-t.”

Kroos:
„Nagy csalódás ez számunkra, nem szoktunk hozzá, hogy ilyen korán kiessünk ebből a sorozatból. De hogy őszinte legyek, az Ajax volt a jobb csapat a két mérkőzés alapján, ez az igazság. Megértem, hogy mérgesek a szurkolók, mi is azok vagyunk, de egységesnek kell maradnunk, hiszen olyan sok nagyszerű pillanatot éltünk át együtt az elmúlt három évben. A Real Madrid szurkolói mindig mögöttünk álltak, ez is a futball része. Az elmúlt öt évben négy BL-cím megnyerésével nyilván magasabbak lettek az elvárások.”

„Jó csapatunk van, de ezen a héten elveszítettük az esélyét, hogy trófeával zárjuk az idényt, az emberek pedig túl könnyen felejtik el a dicső időket. Nem gondolom, hogy amit elértünk, újra meg fog történni a BL-ben. Gratulálunk az Ajaxnak, ők voltak a jobb csapat.”

„Madridban az emberek sokat beszélnek különböző játékosokról, történésekről. Nem ez volt a legjobb hetünk, de mi vagyunk a Real Madrid, ha pedig a trófeák kicsúsztak a kezünk közül, lehet, hogy egy kicsit a közelmúltból kellene táplálkoznunk. A szurkolóink mindig mögöttünk fognak állni azok után, amit az elmúlt öt évben tettünk. Újra megpróbálunk csapatként működni, visszatérni a győztes útra.”

Carvajal:
„Nem gondolom, hogy valaha is lettem volna ilyen mérges. Nem tudom megmagyarázni a történteket. Minden kicsúszott a kezünkből egyetlen hét alatt, ráadásul hazai pályán. Nem kereshetünk kifogásokat, az Ajax idejött, a saját játékát játszotta, ők voltak a jobb csapat, megérdemelten jutottak tovább.”

„Sosem könnyű két, Barcelona elleni hazai vereség után pályára lépni. Szerettünk volna jó teljesítményt nyújtani és nyerni, de két hiba után már 2-0 volt az eredmény. Jól kezdtük a második félidőt, de megsemmisítettek minket.”

Carvajal

„Nem úgy tekintünk erre, mint egy korszak lezárása. Fiatal keretünk van, ami tud javulni, de ez az idény már véget ért számunkra. A végsőkig harcolni fogunk a bajnoki címért, mivel profinak kell lennünk. Fel kell állnunk, nem szabad megbújnunk, fel kell ismernünk, hogy ez egy lehangoló idény volt. Ez az igazság.” 

Nacho:
„Teljesen össze vagyunk zavarodva, nem maradt már trófea, amiért küzdhetnénk. Kiestünk a sorozatból, ami a miénk volt, ahol mi voltunk a címvédők, most látszik igazán, hogy milyen nehéz volt megtenni azt, amit elértünk. Emberek vagyunk, tűrnünk kell a pofonokat.”

„Jó keretünk van, több címért is harcban kellene állnunk. Nem voltunk a megfelelő szinten. Nehéz pillanat ez, de mi vagyunk a Real Madrid, azonnal össze kell szednünk magunkat.”

„A szurkolók velünk vannak, akár veszítünk, akár nyerünk. Ők is ugyanúgy szenvednek, mint mi. Mi is emberek vagyunk. Túl kell lépnünk az ilyen estéken. Az Ajax tökéletesen játszott, itt és hazai pályán is. Gratulálnunk kell nekik, a szurkolóinknak pedig meg kell köszönnünk a támogatást.” 
 

Spanyol hírek szerin…

Spanyol hírek szerint a klub vezetősége úgy döntött, hogy visszahívja Zinédine Zidane-t a Real Madrid edzői posztjára, a francia szakember pedig júniustól vissza is térne. Ezzel egybevágnak más források értesülései, melyek szerint Solarit nyárig nem rúgják ki.

Tovább

Modrić: Ha néha el is esünk, mindig felállunk

A meccs: „Számunkra minden Bajnokok Ligája mérkőzés nagyon fontos, különösen igaz ez a holnapi találkozóra, amit egy nagyon jó, fiatal és ambiciózus csapat ellen kell lejátszanunk. A holnapi mérkőzés kulcsfontosságú az idény vonatkozásában, tovább akarunk jutni a negyeddöntőbe. Nem lesz könnyű, de készen állunk, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtva továbbmenjünk, ami sokat jelentene számunkra.”

Hangulat: „Amikor sorozatban két meccset elveszítesz a legnagyobb riválisod ellen, az nem jó érzés. Ez most fáj, de a legfontosabb az, hogy a holnapi mérkőzés nagyon gyorsan itt van, nincs idő a történteken rágódni. A BL-re kell koncentrálnunk, meg kell próbálnunk elfelejteni azt, ami történt, jó teljesítményt kell nyújtanunk, meg kell próbálnunk nyerni. Készen állunk. Jól dolgoztunk az elmúlt két napban. A Barcelona elleni meccseken, különösen a kupában, rosszul teljesítettünk, ezért is kell folytatnunk a munkát és bíznunk kell abban, hogy a gólok jönni fognak. Jó hangulatban vagyunk, még akkor is, ha ezt a két találkozót elveszítettük.”

Modric

Bale: „Bale jól van, szerintem rendben van, de minden játékos karrierjében vannak időszakok, amikor nem érzi a legjobban magát. Ez mindenkivel előfordul. Velem is megtörtént korábban. Nekem boldognak tűnik, jól akar teljesíteni. Mindannyian ismerjük őt, nem felejthetjük el azt sem, amit a csapatért tett. Úgy tűnik, hogy az emberek könnyen felejtenek, de ezt nem szabad megtenni, még akkor sem, ha az adott pillanatban nincs a legjobb formában. Keményen dolgozik, megvan benne a vágy, szeretne újra a megszokott Bale lenni, hogy segítse a csapatot az idény hátralévő részében. Sokat adhat ennek a csapatnak, ezt is fogja tenni. Keményen kell dolgoznia. Nincs más opció.”

Rossz forma: „Nem igazán foglalkozunk a pletykákkal. Arra koncentrálunk, hogy miként tudnánk javulni. A Real Madrid esetében mindig vannak, akik ilyesmikről beszélnek, ez elkerülhetetlen, de szerintem mi mindig mindent beleadunk a Real Madridért és mindig felállunk. 2015-ben semmit nem nyertünk, mindenki azt mondta, hogy a Madrid halott. Azt pedig tudjuk, hogy mi történt ezután, hogy miket nyertünk ezt követően. Ezért is kell bíznotok bennünk, keményen fogunk harcolni, mindent bele fogunk adni ezért a klubért és ezért a mezért. Nagy jövő vár erre a csapatra.”
 

Tovább

Casemiro: Az év talán legjobb első félidejét produkáltuk, de ez már nem számít

„Az utolsó pillanatig küzdöttünk, fáradhatatlanul dolgoztunk, csináltunk szép dolgokat a pályán, voltak lehetőségeink. Ilyen a futball. Ha nem döntöd el a meccset egy ilyen nagy csapat ellen elől, akkor hátul problémát fognak okozni neked. Egy El Clásico ilyen apróságokon dől el. Három helyzetük volt, mindháromból gólt szereztek. Most a bajnoksággal kell foglalkoznunk, a kupát pedig el kell felejtenünk.”

Casemiro

„Amikor helyzetet dolgozunk ki, gólt is kellene lőnünk a végén. Az év egyik legjobb első félidejét produkáltuk, de ez már nem számít. Ha veszítünk, csapatként veszítünk. Ha nyerünk, csapatként nyerünk.”

„Megítéltek rólam egy tizenegyest, emberhátrányban voltunk. Nem vitattam a döntést. Megpróbáltam elérni a labdát, de Suárez okosabb volt, így tizenegyes lett belőle.”

„Cristiano? Nem beszélhetünk egy olyan játékosról, aki nem is játszik nálunk. A világ legjobb kilenceséről, Benzemáról, Viníciusról, Lucas Vázquezről és Bale-ről beszéljünk, akik nagyszerű játékosok, mi velük harcolunk.”

Tovább

Kroos: Nem szoktam ideges lenni az ilyen meccsek előtt

„Négy és fél éve érkeztem, rengeteg Clásicón játszottam már. A hangulat mindig csodálatos. Már az esemény előtti napokban is érzékelhető a készülődés, a mozgolódás a szurkolók körében… Van egyfajta bizsergés, tapintható az izgatottság. Különleges esemény, hiszen két nagyszerű klub összecsapása. Ezért is kivételes érzés.”

„Ez a mérkőzés a világ két legjobb csapatát hozza össze, az öltözőben olyan, mintha egy utánozhatatlan meccsről lenne szó, mintha nem lenne ehhez fogható a játékosok számára, a múlt miatt. Olyan sok örömteli összecsapás volt a két klub között, az intenzitás pedig még erősebbnek érződik, mint más meccseken. Ez egy nagyszerű mérkőzés, a két csapat nagyon jól ismeri egymást, a Barcelona ellen nagyon nehéz védekezni, minden poszton minőségi játékosaik vannak.”

„A Bernabéuban játszani kivételes dolog, néha nagyon nehéz szavakba önteni az érzést, hiszen minden Real Madrid mérkőzés különleges, minden hazai mérkőzés speciális érzés, de a Barcelona elleni találkozók még ennél is többek.”

„Az ellenféltől függetlenül elmondható, hogy ha a középpályán te irányítasz, akkor hatással vagy a védelemre és a támadásokra is, de persze bármelyik játékos képes egy villanással eldönteni a meccset. A középpálya nagyon fontos, ha irányítani akarod a mérkőzést és ha meg is akarod nyerni.”

Kroos

„Általában nem vagyok ideges az ilyen meccsek előtt, mert olyan sokszor szerepeltem már hasonlókon a karrierem során. Volt szerencsém olyan csapatban szerepelni, ami rengeteg címet nyert, úgyhogy nem stresszelem magam azon, hogy nyerünk-e vagy kikapunk, egyszerűen a találkozóra összpontosítok. Élvezem, hagyom, hogy a legjobbat hozza ki belőlem, ez a karakteremhez tartozik, tisztában vagyok azzal, hogy rendelkezem a szükséges képességekkel.”

„Az utánpótlás játékosok felnéznek ránk azért, amit elértünk. Remélem, hogy még évekig itt leszek és segíthetem a csapatomat. A középpályán rengeteg tehetségünk van. A fiatalok egyre több játéklehetőséget kapnak, mivel az edző hisz bennük. Ez számunkra is előnyös, hiszen mi is tudunk fejlődni. Nagyszerű munkát végeznek, teljesen normális, hogy nagy meccseken is kezdők lehetnek. Ez is a fejlődésükhöz tartozik. Ha nem játszol, nem tudsz javulni, idén pedig mindenki kap némi időt. Van néhány kiemelkedő tehetség. Valverde, Reguilón… Izgatottan figyelem a fejlődésüket.”

„Nagyon élvezem a játékot Luka mellett, jól tudunk összedolgozni. Egy ideje már egymás mellett játszunk, de az olyan srácok, mint Casemiro, szintén nagyon fontosak nekünk. Hárman nagyon jól összeillünk, a kulcs pedig az, hogy ez egy lökést ad a csapatnak.”

„Az edző megérti, hogy mi történik a pályán ezen a szinten. Tudja, hogy mit élünk át, így többet tud nekünk segíteni, mivel ő is megtapasztalt hasonlót karrierje során. A játékosmúlt mindig segít.”

„Lépésről lépésre kell haladnunk, folyamatosan kell fejlődnünk. Az idény eleje nehéz volt. Az előző idényekben nagy dolgokat értünk el, sok játékosunk volt a Világbajnokságon, később érkeztek vissza. Lopetegui miatt is kemény időszak volt. Szerintem nagyszerű munkát végzett, de nem volt szerencséje, ha pedig nem jönnek az eredmények, az rossz a klubnak. Mindannyian átmentünk némi fejlődésen az elmúlt hónapokban, most esélyünk van a címek megnyerésére. Ez egy pozitív jel számunkra.”

„Úgy gondolom, hogy az elmúlt hetekben jó úton haladtunk. Nem nyertünk hazai pályán a Girona ellen, de közel voltunk hozzá. Az időbeosztásunk nagyon szoros, de ezzel nem szabad foglalkoznunk, folytatnunk kell a megkezdett munkát.”

Tovább

Solari: Be akarunk jutni a döntőbe

„Ennek a meccsnek igazi thrillernek kell lennie, egy tipikus Clásicónak, amit Spanyolországban megszokhattunk. Ez a mérkőzés a világ futballközpontjává változtatja Spanyolországot, ez is az egyik dolog, ami ilyen nagyszerűvé teszi ezt az országot.”

„A szurkolótáborunk az egyetlen biztos kezdő a holnapi meccsen. A lehető legtöbb szurkolót szeretnék a stadionban látni. Kulcsfontosságú találkozó ez, mindannyian tovább akarunk jutni, csodás meccset akarunk látni. Keményen dolgoztunk, hogy messzire jussunk ebben az idényben, jelenleg mindhárom sorozatban versenyben vagyunk, így kell folytatnunk. A célunk az, hogy egységesek, fókuszáltak maradjunk, a lehető legjobban koncentráljunk az első pillanattól kezdve.”

Solari

„Ez egy kupa-elődöntő, a visszavágó. Az odavágón már túl vagyunk. Nagyszerű meccs volt, remélhetőleg holnap is hasonlót láthatunk. A párharc első mérkőzésének második félidejében nagyon jóljátszottunk, különösen a meccs végén és amikor betaláltunk. Jó eredményt értünk el. Folytonosságra van szükségünk, jól teljesítettünk. A csapat tudja, hogy jó munkát végez, tudja, hogy hol a helyünk.”

„Garethről már beszéltünk a múltkor, most a holnapi meccsre koncentrálunk, reméljük, hogy megfelelünk majd a párharc elvárásainak. Sok egyenes kieséses párharcon vagyunk túl. Az első meccs nagyszerű volt a szurkolóink számára, Gareth és a többiek pedig a mostani meccsre koncentrálnak. Egységesek vagyunk, csapatként szeretnénk nyerni holnap.”

„Teljes mértékben erre a hatalmas mérkőzésre koncentrálunk, nem arra, amit az emberek mondanak. Ti bármilyen statisztikát elővehetnétek. Megnézhetnétek az előző meccseinket, amiket ahhoz kellett lejátszanunk, hogy versenyben maradjunk. Beszélhetnétek róla, hogy ezek a játékosok 1000 napja Európa legjobbjai, ami tényleg kivételes és hajlamosak vagyunk elfelejteni, de még ötven év múlva is beszélni fogunk róla. A koncentrációnk sokat elmond rólunk. A holnapi meccsel foglalkozunk, földöntúli élmény lesz, nagyszerűnek kell lennie.”

„Hogy félünk-e Messitől? A félelem nem létező szó, ha a futballról van szó. Élvezzük a versengést, szívünket-lelkünket kitesszük a pályára. Keményen harcolunk minden meccs megnyeréséért. Élvezni akarjuk a játékot.”

„Nem fogom megmondani, hogy melyik balhátvéd kezd. Sőt, semmit nem árulok el a kezdőről.”

„Viníciusnak sokat segítenek a csapattársai. Az, hogy a veteránok mennyi időt szánnak a segítésére, megmutatja, hogy a tehetségével milyen tiszteletet vívott ki magának. Megérkezett, megmutatta a tehetségét és alázatosságát. A többiek elkezdtek segíteni neki. A legfontosabb a fejlődése érdekében a tehetsége és a munkamorálja, de az is, hogy mit ad a csapattársainak. Én mindent megteszek azért, hogy segítsem őt.”

Solari

„Marcelo? Minden meccs egy új kezdet, új kihívás. Meglátjuk, hogy holnap ki játszik. Egységesek vagyunk, a mérkőzésre koncentrálunk. Döntőbe akarunk jutni. Ahhoz, hogy idáig eljussunk, le kellett győznünk a Gironát, Leganést, Melillát… Nagyszerű, hogy ilyen sok fronton érdekeltek vagyunk, mindent meg akarunk nyerni.”

„Casemiro esete? Ha technológiát hívsz segítségül egy eset értelmezéséhez, mindig lesznek eltérő vélemények. Nem gondolom, hogy bármilyen kétségnek fel kellene merülnie a büntető jogosságát illetően, ha megfelelően értelmezi valaki a szabályokat. Tudom, hogy az emberek mérgesek lesznek, ha a bíró hibázik, de hogy akkor is ugyanez van, ha igaza van…”
 

Tovább

Vinícius: Már nagyon várjuk a Barcelona elleni meccset

Vinícius:
„Mindkét tizenegyes jogos volt. A Levante panaszkodik, de a bíró az egész mérkőzésen jól teljesített. Boldogan térünk haza. Nagyon nehéz mérkőzés volt a Levante ellen, de sikerült megszereznünk a győzelmet, ami a legfontosabb. Sok csapat távozik innen pont nélkül.”

„A Barcelona elleni csodás meccs, az egyik legjobb, mi pedig nagyon várjuk. Jó formában érkezünk, bár a Girona ellen veszítettünk pontokat, ma ismét nyerni tudtunk, ez a fontos. Készen állunk a folytatásra, most pihennünk kell, hogy legyen esélyünk a győzelemre.”

„A Clásico egy nagyon fontos találkozó, kettő is lesz belőle egy héten belül, ennek minden játékos örül. Azt kell csinálnunk a Bernabéuba, amit az első meccsen, ahol nagyon jól játszottunk. Most a szurkolóink is itt lesznek, hogy hozzásegítsenek minket a győzelemhez.”

„Mindig keményen dolgozom, Solari és a srácok pedig segítenek nekem. Fiatal vagyok és a világ legjobbjai mellett fejlődhetek.”

Vinicius

Reguilón:
„Tudjuk, hogy minden meccs döntő fontosságú, de ez a három pont önbizalmat ad nekünk a következő, kiemelkedően fontos találkozóra. Kemény mérkőzésen vagyunk túl, de sikerült a saját játékunkat játszanunk, igazi karakterről tettünk tanúbizonyságot és végül nyertünk.”

„Nagyszerű sorozatban vagyunk, a legutóbbi hazai vereség ellenére is, nem engedhetjük, hogy az hatással legyen ránk. Ezen az úton kell tovább haladnunk. Mindig minden játékos készen áll, mindannyian játszani akarunk. Az összes mérkőzésre másképp kell felkészülnünk.”

„Bale nem lehangolt. Meglőtte a gólját, boldog, a csapattal ünnepelt.”

„A Barcelona ellen a kupadöntőért játszunk, mindent bele fogunk adni, hogy bejussunk.”

„Casemiro azt mondta, hogy a játékos elérte, érezte a kontaktot. Az első tizenegyes egyértelmű volt, nem gondolom, hogy az vita tárgyát képezné. A VAR okkal van jelen, a bírók szakemberek, akiket arra képeztek ki, hogy fontos pillanatokban fontos döntéseket hozzanak, ha pedig így döntöttek, annak oka volt.”

Carvajal

Carvajal:
„Kemény mérkőzés volt, itt mindig nehéz játszani. Komoly nyomást tudnak kifejteni azzal az ötös fallal, nehezen tudtunk helyzeteket teremteni. Végül mi kihasználtuk a lehetőségeinket, ők pedig nem, így három ponttal távozunk.”

„Szerintem most nagyszerű sorozatban vagyunk. A Girona elleni meccs kicsúszott a kezünkből, hátrányból fordítottak a Bernabéuban, amit nehéz volt elfogadni, mivel közel voltunk az előttünk állóhoz, de nem fogjuk bedobni a törölközőt. Volt egy ötmeccses sorozatunk, mindet meg akartuk nyerni, és jól is kezdtünk.”

„Amíg matematikailag lehetséges a bajnoki győzelem, nem fogjuk feladni. A Barcelona elleni összecsapás egy döntő lesz számunkra, de előtte le kell játszanunk ellenük a Király-kupa visszavágóját is, hogy bebiztosítsuk a helyünket a sevillai döntőben.”

„Az első tizenegyest nem láttam, messze voltam, de a félidőben elmondták, hogy a játékos a kezével állította meg a labdát. 25 méterre voltam a második esettől, de hallottam a kontaktot. Ha a VAR úgy gondolja, hogy tizenegyes, van kontakt, és a bíró is úgy gondolja, akkor az büntető. Egyértelmű szabálytalanság volt.”

„Nem vagyok bíró, nem fogok döntéseket hozni. Ha a bíró, aki közel állt, meghozta a döntést, amit a VAR meg is erősített, akkor tizenegyes volt. Nem fogunk ezzel kapcsolatosan vitákba bonyolódni. Néha ellenünk döntöttek, akkor semmi nem történt, hazamentünk és túlléptünk rajta. Bírónak lenni nehéz, néha ellened, néha melletted döntenek, de neked mindenképp dolgoznod kell tovább.”
 

Tovább

Solari: Bale remekül játszott, úgy ünnepli a góljait, ahogy akarja

„Mindig a pozitívumokra és a saját munkánkra koncentrálunk a győzelem érdekében. Régóta nem tudtuk legyőzni a Levantét, kemény csapat, ez pedig egy nehéz környezet. Ma nagyon komoly teljesítményt nyújtottunk, sok helyzetünk volt, lőhettünk volna több gólt is, például Vinícius Jr. révén. Több góllal is nyerhettünk volna, de ez nem jelenti azt, hogy ez ne lett volna egy kifejezetten nehéz mérkőzés.”

„Minden sorozatban életben vagyunk, a legfontosabb mérkőzés mindig a következő. A mai már a múlté, azért nyertünk, mert minden játékos keményen dolgozott az egész mérkőzésen, azok, akik kezdők voltak és azok is, akik csereként léptek pályára. Csak így lehet versenyképesnek maradni. Mindenki elvégzett munkájával elégedett vagyok.”

Solari

„Viníciusnak több idő kell, ez csak érettség kérdése. Tapasztalati úton szerezheti meg, ha vannak játékpercei. 18 éves, de ennek ellenére érett és magabiztos játékot mutat be. Van még ideje a tanulásra.”

„Amikor az öltözőben láttam Bale-t, nagyon örült a góljának. Minden más csak spekuláció, várta, hogy beállhasson. Elmondtam neki, hogy legyen türelmes. Elégedett vagyok a hozzáállásával, sikeréhesen lépett pályára. Elhozta nekünk a győzelmet, keményen dolgozott. Amikor tíz emberre fogyatkoztunk, kettő helyett dolgozott, szerintem nagyszerű meccset játszott.”

„Félelmetes, hogy mennyivel több szemetek van, mint nekünk, de mi ott voltunk és én azt láttam, hogy nagyon pályára akar lépni, hogy segíthesse a csapatot. Nagyon elégedett vagyok vele, úgy ünnepli a góljait, ahogy akarja.”

Tovább

Lopetegui: Vinícius nálam is játszott volna

A madridi időszak: „Nagyon hálás vagyok a Madridnak, hogy megadta a lehetőségét annak, hogy egy rendkívüli csapatot edzhessek, tényleg nagyon szeretem az összes játékosomat, szóval a legjobbakat kívánom nekik.”

Vinícius: „Vinícius a beilleszkedés szakaszában volt, az ő esetében nagyon fontos volt az idő faktor. Játszott volna nálam is, hiszen egy idény 10 hónapból áll, nem másfélből, egyértelmű, hogy ő is szerepelt a terveinkben. Később játszott volna, kétség sem férhet hozzá, hogy nagy jövő áll előtte.”

A válogatott: „Krasznodarban más volt a helyzet, mint Madridban. Sokkal furcsább volt az egész, hiszen nem normális, hogy egy edző egy olyan pillanatban távozzon. Azt gondoltam, hogy a Real Madriddal kapcsolatos bejelentés megtételére az a legjobb mód és pillanat, hiszen így mindenki számára átlátható a szituáció. Úgy véltük, hogy ez a legőszintébb, legfelelősségteljesebb lépés, amit tehetünk, figyelembe véve, hogy még a válogatott edzőjeként dolgozom. Akkoriban az egyetlen felelősségünk az volt, hogy szerepeljünk a vb-n, amit nagy reményekkel vártunk.”

„Összességében elmondhatom, hogy két kivételes edzői élményben volt részem, mindkettőt nagyon élveztem. Nagyon jól felkészültünk a világbajnokságra. Madridban nem tartott olyan sokáig a dolog, mint szerettük volna, de az ilyen helyzetek megerősítik az embert és ellenállóbbá tesznek.”

„A Barcelona játékosai is teljesen jól fogadták a hírt, mindenki példaértékű hozzáállást mutatott és megértette a döntésemet. A válogatott meccsei közül nem láttam mindet, sokat utaztam akkor.”

Lopetegui

Isco: „Nem szeretnék véleményt mondani a játékosok helyzetéről. Már nem vagyok a Madrid edzője. Maximálisan tisztelem azokat, akik most irányítják a csapatot. A véleményem Iscóval kapcsolatban megmásíthatatlan. Azt mondanám neki, hogy harcoljon és eddzen.”

Ramos: „Ramosszal kiváló kapcsolatom volt, közel álltunk egymáshoz.”

Voltak öltözői problémák? „Ami az öltözőben történik, nem lényeg, egy ilyen munkakörnyezethez illő, teljesen normális dolgok zajlanak ott.”

A menesztés: „José Ángel tudatta velem a döntést, Florentinóval nem beszéltem azóta. De ezzel sincs semmi gond.”

Erőnlét: „Teljesen normális felkészülést végeztünk, mindent alaposan tanulmányoztunk. Nincs kétségem afelől, hogy a csapat jól fel volt készítve.”

Kérte, hogy folytathassa, hivatkozva arra, hogy könnyebb meccsek jönnek a klasszikus után? „Már meghozták a döntést, amit tiszteletben kellett tartanom.”

Cristiano: „Amikor megtudtuk, hogy nem számíthatunk rá, akkor azokkal a dolgokkal kezdtünk foglalkozni, amiket mi irányítottunk. Az igazolások nem a mi felelősségi körünkbe tartoztak. Jó csapatunk volt, akiket az összes cím megszerzésére készítettünk fel. A dolgok legnehezebb része a helyzetek kialakítása volt, de ez megváltozott.”

Róma: „Jó mérkőzést játszottunk. A kifogáskeresés csak szócséplés lenne. Szerettem volna, ha több időm van.”

Lopetegui

Marcelo: „Három gólt is szerzett, úgy éreztük, hogy a közel van a legjobbjához.”

Visszatérés: „Sosem lehet tudni, hogy mit tartogat a jövő. Nagyon izgatottak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy mi lesz velünk a későbbiekben. A válogatottal kapcsolatban ugyanezt tudom elmondani.”

Család: „A gyerekeim azt szeretnék, ha az apjuk boldog lenne, én pedig nagyon büszke vagyok a családomra, amely a legfontosabb a nehéz időkben.” 

Még mindig a madridi kinevezése élete legboldogabb napja? „Különleges nap volt, de azóta már sok nap eltelt.”

Bale nem lett vezér: „Fantasztikus képességekkel rendelkezik, az esetében pedig fontos a sok sérülés megemlítése is. Én ’spangolul’ beszéltem vele.”